Projektelszámolás részteljesítés esetén

Kérdés: A megrendelő megbízza társaságunkat egy kisebb ipari létesítmény kivitelezésével 10 millió Ft értékben. A munka zöldmezős beruházásnak minősül, a szerződés aláírásakor a megrendelő felelősségi körébe tartozóan még nem áll rendelkezésre minden hatósági engedély, ami az építkezés megkezdéséhez szükséges. Társaságunk – ennek ellenére – az organizációs tevékenységet a tárgyévben megkezdte (irodai konténerek, mobil WC-k telepítésre kerültek, a területet bekerítették, az egyéb beszerzési, projektirányítási és tervezési feladatok), amelyek kapcsán társaságunknak a tárgyévben 800 ezer Ft számlázott tényköltsége keletkezett. A szükséges engedélyeket a megrendelő a következő év január 12-én tudta beszerezni, a kivitelezést a földmunkával társaságunk ezt követően tudta elkezdeni. A megrendelő felé az első részszámlát a következő év január 31-i teljesítéssel tudtuk kiállítani. Társaságunknál a számviteli politikában rögzítetten január 10. a mérlegkészítés napja. A számviteli törvény hatályos módosítása alapján a tárgyévi beszámolóban hogyan kell a projekthez mint elszámolási egységhez tartozó bevételeket és ráfordításokat elszámolnunk?
Részlet a válaszából: […] ...kerülő részeknek egyértelműen megállapíthatóknak kell lenniük.A kérdésben leírtak alapján – feltételezve, hogy a számviteli követelmények teljeskörűen teljesülnek, ennek megfelelő a projektszerződés -, mivel projektelszámolás esetén befejezetlen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 10.

Konzorcium keretében építőipari beruházás

Kérdés: Társaságunk egy másik vállalkozóval közösen konzorciumi megállapodás keretében egy nem engedélyköteles építőipari beruházás kivitelezését vállalja 50-50%-ban. A tagok a megrendelővel közösen szerződnek, a vállalkozási díjat 50-50%-os megoszlásban számlázzák a megrendelő részére, a konzorciumi megállapodás alapján a költségeket is 50-50%-os arányban vállalják. A kivitelezési munkákhoz a konzorcium alvállalkozókat is igénybe kíván venni. A tagok az alvállalkozókkal a megrendelővel kötött szerződéshez hasonlóan közösen szerződnek, és az alvállalkozók 50-50%-ban állítják ki számláikat a tagok részére. A konzorciumi tagok saját teljesítményükkel is részt vesznek a kivitelezés során. A tagok az általuk végzett saját teljesítményük 50%-át átszámlázzák a másik konzorciumi tag részére, tehát egymás felé is hasonló módon számláznak az Áfa-tv. rendelkezései szerint (27% áfa felszámításával), mint az építkezés többi számlázott alvállalkozói teljesítménye. Álláspontunk szerint a tagok saját teljesítményének egymás felé történő átszámlázása a Tao-tv. szerint a vállalkozási tevékenység érdekében felmerülő költségnek minősül.
Részlet a válaszából: […] ...de ahhoz az építőipari beruházás kivitelezésének konzorciumtól eltérő szabályait kell hozzárendelni.A számviteli elszámolás alapvető követelménye, hogy a teljesítmény (az építési-szerelési munka) ellenértékét a két fél (a beruházó és a kivitelező, illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Ténylegesen elvégzett és számlázott teljesítmény eltérése

Kérdés: Egyes építőipari szolgáltatások tekintetében a vonatkozó kivitelezési szerződésben rész- (szakasz-) elszámolásban állapodtak meg a megrendelővel, rész- (szakasz-) számla egyidejű benyújtása mellett. Az így kialakításra kerülő rész- (szakasz-) számlák szerinti összegek azonban nem a ténylegesen elvégzett teljesítményhez igazodnak, hanem a különmegállapodás tárgyát képező fizetési feltételekhez (a fizetés ütemezéséhez). Ennek viszont egyenes következménye, hogy a ténylegesen elvégzett és a rész- (szakasz-) számlákban érvényesített összegek (árbevételek) nincsenek összhangban, az összhangot a számviteli elszámolás során, az összemérés elvére hivatkozással, az árbevételként elszámolt összeg passzív időbeli elhatárolásával igyekeznek megteremteni. Helyes ez így?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti, tényleges elvégzett munkákról lehet a számlát kiállítani, a megrendelővel elfogadtatni. Ha a számla nem felel meg ennek a követelménynek, akkor nem szabad kiállítani. Ha mégis kiállították, mert a számlakiállítás a fizetés ütemezéséhez igazodik,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 21.

Beruházáshoz előleg vagy kölcsön

Kérdés: Cégünk üzemcsarnok-bővítést szeretne megvalósítani, melynek az értéke mintegy 200 millió forint. A megrendelő a beruházás megvalósításához azzal járulna hozzá, hogy a beruházási érték 50%-át biztosítaná részünkre a kivitelezés előtt, amely összeg a jövőben realizálódó bérmunkadíjból kerülne kompenzálásra az időszaki elszámolások alapján kiállított számlák értékéből 36 hónap alatt. A megrendelő részéről rendelkezésünkre bocsátani kívánt pénzeszköz adójogilag kölcsönnek vagy előlegnek minősül? Milyen adófizetési kötelezettség terheli? Hogyan történjen a számlázás? Az időszaki számlák milyen adatokat tartalmazzanak? Ha a fenti összeget előlegnek tekintjük, számvitelileg a bevétel arányos részét elhatárolhatjuk-e a következő évekre?
Részlet a válaszából: […] ...nem lehet előre meghatározott, és állandóan azonos összeg! A havonként történő számlázással nem teljesülnek az időszaki elszámolás követelményei, különösen akkor nem, ha a kérdező cég még akkor is számláz, ha a beruházási munkát már régen befejezte.)A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 30.

Kiállítási pavilon nyilvántartása

Kérdés: A társaság egy nemzetközi kiállításra külföldön a kiállítás területén több százmillió forint bekerülési értékű pavilont, jelentős alapterületű, többszintes épületet hozott létre épületgépészeti elemekkel együtt. A kiállítás hat hónapig volt nyitva. Ezt követően a pavilont le kell bontani, a területet vissza kell állítani, amelyre kb. másfél év áll rendelkezésre. A társaság tervei szerint Magyarországon a kiállításra felépített épületet újraépítik, amelyhez hazaszállítják, és felhasználják az eredeti, a bontás során nem sérült anyagokat, gépészeti elemeket is. A társaság a kiállításra felépített pavilont előző évben a tárgyi eszközök között mutatta ki, és értékcsökkenést számolt el utána, még a kiállítás bezárását követően is. Tekinthető-e tárgyi eszköznek a kiállítás idejére felépített épület, amit a kiállítást követően le kell bontani? Ha nem, akkor az épület megépítésével kapcsolatos költségeket hogyan kellett volna elszámolni? Tárgyi eszközzé minősítés esetén elszámolható-e értékcsökkenés a kiállítás bezárását követően? Át kell sorolni a készletek közé? Ha igen, mi tekintendő piaci értéknek? Az újraépítés során fel nem használható anyagok után az átsorolást megelőzően terven felüli értékcsökkenést el kell-e számolni? A bontási költségek a Magyarországon újraépített épület bekerülési értékébe beszámíthatók-e, vagy csak a hazaszállított és felhasznált építési anyagok, gépészeti elemek?
Részlet a válaszából: […] ...hosszúra nyúlt kérdés megválaszolásához egyrészt az Szt. tételes előírásait, másrészt a számviteli alapelvek követelményeit kell figyelembe venni.Az Szt. 23. §-ának (4) bekezdése alapján az eszközöket rendeltetésük, használatuk alapján kell a befektetett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. december 15.

Saját vállalkozásban végzett beruházás

Kérdés: Az APEH honlapján közreadott, "Saját vállalkozásban végzett beruházás utáni adófizetési kötelezettség és adólevonási jogosultság keletkezése" című tájékoztatóval kapcsolatosan kérdezem, hogy az Áfa-tv. 142. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján fordított adózású alvállalkozói számlák elszámolásakor és a beruházás 2 év múlva várható aktiválásakor az áfa elszámolása hogyan történik a saját rezsis útépítés esetében, amely kötelezően az önkormányzat részére átadandó beruházásrészt is tartalmaz, amelyet csak arányosítással tudunk elkülöníteni a könyvelésben.
Részlet a válaszából: […] ...és a társaságérdekeit szolgáló belső út műszakilag elkülönül egymástól, valójában két eszközvalósul meg, alapvető számviteli követelmény, hogy a közút, illetve a belső útépítésének a költségeit már a felmerülés időszakában a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 1.

Fix összegű építési-szerelési munka

Kérdés: Pályázati úton elnyertük egy nagy projekt megvalósítását. A projekt egyrészt építésiengedély-köteles, másrészt építési engedélyt nem igénylő munkákból áll. A megrendelővel kötött szerződés fix összegű, a pénzügyi teljesítésnél részszámla-kibocsátási lehetőségünk van a műszaki tartalmak, készültségi fokok teljesítése szerint, bizonyos időközönként. A részszámlákat, illetve a végszámlát teljes egészében fordított áfásan állíthatjuk ki annak ellenére, hogy a szerződés tárgya tartalmaz építési engedélyt nem igénylő részelemeket is?
Részlet a válaszából: […] ...átadás-átvételre kerül, éstermészetesen a szerződésnek tartalmaznia kell azt is, hogy mennyi ezenrészteljesítések ellenértéke. Ez a követelmény akkor is fennáll, ha készültségifok alapján történik a számlázás, azaz az egyes készültségi fokokhoz hozzá kellrendelni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 22.

Építési-szerelési munkák önköltségének megállapítása

Kérdés: Építőipari kivitelezéssel foglalkozó rt. éves beszámolót készít. Az önköltségszámítás rendjére vonatkozó belső szabályzatot nem köteles készíteni, mivel a nettó árbevétele és a költségek nem érik el a törvényben előírt értékeket. Az építési-szerelési munkák közvetlen önköltségét kalkulációs egységenként kell egész évben gyűjteni ahhoz, hogy év végén a befejezetlen termelés megállapítható legyen? Nincs ellentmondás az önköltség-számítási szabályzatkészítési kötelezettség és a közvetlen költségek gyűjtési kötelezettsége között? Van-e más lehetőség a befejezetlen termelés megállapítására?
Részlet a válaszából: […] ...is.A fentiekben arra igyekeztünk választ adni, miképpenindokolt eljárni akkor, ha nem teljes körű az utókalkuláció.Nyilvánvaló, az Szt. követelményeinek legjobban a teljeskörű utókalkuláció felel meg azoknál a társaságoknál is, ahol az Szt. nem írjaelő kötelezően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 31.

Építési-szerelési munkák önköltsége norma alapján

Kérdés: Az Szt. 62. §-ának (2) bekezdése szerint a befejezetlen termelés előállítási értéke, közvetlen önköltsége lehet a norma szerinti közvetlen önköltség is. Ez a módszer alkalmazható a befejezetlen építési-szerelési munkák közvetlen önköltségének megállapítására is?
Részlet a válaszából: […] ...így azérvényben lévő műszaki normák bármikor megállapíthatók.A norma olyan műszaki előírás, amely műszaki ismérvek,előírások, követelmények figyelembevételével tartalmazza az építési-szerelésitevékenység egyes munkafázisai, tételei elemi egységeinek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 31.

Készültségi fok alapján történő elszámolás

Kérdés: Építőipari kivitelezéssel foglalkozó vállalkozás az épület előre meghatározott, különböző készültségi fokaiban részszámlákat állít ki, és azok értékét árbevételként számolja el. Helyesen járunk-e el, ha a befejezetlen termelés értékét úgy számítjuk ki, hogy a december 31-i készültségi fok százalékát csökkentjük a már részszámlával kiszámlázott készültségi fok százalékával, és szorozzuk a költségvetés szerint tervezett összköltséggel? Amennyiben a következő évben a tervezettet jelentősen meghaladja a tényleges összköltség, akkor emiatt szükséges-e az előző évi készletértéket módosítani? A készültségi fokot mivel kell dokumentálni? Helyesebb-e az a megoldás, hogy a részszámlák összegét passzív időbeli elhatárolással elhatároljuk, a befejezetlen termelést pedig a december 31-i készültségi fok százaléka és a költségvetés szerinti tervezett összköltség szorzataként állapítjuk meg?
Részlet a válaszából: […] ...eltér, mert a részszámlák kiállítását a pénzügyi ütemezéshez igazították), akkor a vállalkozás a bizonylati fegyelem követelményeit sértette meg, amely cselekedet a Btk. 289. §-a szerint a büntetendő tényállást is kimerítheti. Ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. július 3.