Rendezvényszervezés – alvállalkozói teljesítmény – innovációs járulék alapjának összefüggései

Kérdés: Ügyfelem rendezvények szervezésével foglalkozik. A megrendelői általában egy tételben kérik a számlán feltüntetni a rendezvény konkrét megjelölése mellett (8230 TEÁOR – Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése) csak a rendezvényszervezés szöveget, időnként előfordul az is, hogy a megrendelő tételesen kéri a számlán feltüntetni a rendezvényszervezéssel kapcsolatos költséget, külön-külön. Melyik a helyes számlázási mód? Egy soron feltüntetni a "rendezvényszervezés" szolgáltatást, vagy fel kell tüntetni minden esetben a rendezvény kapcsán nyújtott szolgáltatásokat részletesen, vagy elég, ha csak a megrendelő kérésére van részletezve? A megrendelő nem fogadja el a szolgáltatások közvetítését. A rendezvényszervezésre milyen típusú szerződést lehet, kell kötni a vásárolt szolgáltatások esetében? Lehet vállalkozási szerződés is? Ha igen, akkor a rendezvényszervezéshez igénybe vett szolgáltatásokra köthető-e a szolgáltatás nyújtójával a Ptk. szerinti vállalkozási szerződés, vagy csak megbízási szerződés lehet? Az innovációs járulék alapja megegyezik az iparűzési adó alapjával. Így esetünkben csak az alvállalkozói díjjal lehet csökkenteni az adóalapot. A halmozódások kiszűrése miatt szeretnénk tudni, hogy milyen típusú szerződést kell alkalmazni az egyes vásárolt szolgáltatások esetében.
Részlet a válaszából: […] ...szolgáltatások olyanok, amelyek a rendezvény megrendelőjével kötött szerződésben történő tételes megjelöléssel (az egyéb követelmények teljesülésével) alkalmasak arra, hogy azokat a rendezvényszervezőnél közvetített szolgáltatásnak lehessen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 15.

Prémium, jutalom elhatárolása

Kérdés: Vállalatunk nagykereskedelmi cég, ahol kiemelkedően jó lesz a forgalom idén. Ez már most látszik. Ügyvezetőnk erre hivatkozva 2022-ben szeretné jutalmazásban részesíteni a kereskedelmi osztályok dolgozóit. A döntés megszületett, és szeretnénk elhatárolni még 2021-re ennek a személyi jellegű költségét. A döntést azzal indokolnánk, hogy az idei évi forgalom után kapnák a kollégák a jutalomutazást, és a döntés és értékelés még 2021-ben megtörtént. A fejtörést és a bizonytalanságot az okozza, hogy a juttatás formája utazás, aminek a jövőbeni összege eléggé kérdéses, illetve a hírek szerint a szocho összege is változhat. Tehát az elhatárolandó járulék összege is kérdéses. Helyesen járunk-e el, ha ezeket a személyi jellegű költségeket még 2021-ben elhatároljuk a várható költség szintjén, vagy a költséget csak az utazás teljesülésekor számoljuk (számolhatjuk el?)
Részlet a válaszából: […] ...év bérköltségeként és bérjárulékaként kell elszámolni. Ezt az elszámolási módot alapvetően az összemérés számviteli alapelv követelménye igényli.A passzív időbeli elhatárolások között elszámolt tételeket a mérleggel lezárt üzleti évet követő üzleti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. január 13.

Egyszerűsített végelszámolás

Kérdés: Olyan információt kaptam, hogy az egyszerűsített végelszámolásra vonatkozó törvényi előírások lényegesen megváltoztak. A változásokról, azoknak a számviteli elszámolására gyakorolt hatásáról lehetne bővebben is olvasni a Számviteli Levelekben? Hogyan látják Önök e változásokat?
Részlet a válaszából: […] ...azok a cégek, amelyek nettó árbevétele nem haladja meg a 300 millió forintot, a létszám pedig az 50 főt, számos kivétellel!)Változatlan követelmény, hogy az egyszerűsített végelszámolást a végelszámolás kezdő időpontjától számított százötven (150) napon belül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 19.

Saját üdülőnél az üdülési hozzájárulás elszámolása

Kérdés: Hogyan kell elszámolni és könyvelni a saját üdülőben üdültetett munkavállalók üdülési hozzájárulását?
Részlet a válaszából: […] ...szálláshely-szolgáltatásról szóló kormányrendelet szerint üdülőként nyilvántartásba vett szálláshely. Ezen rendelet szerinti követelményeknek a saját üdülő esetében is meg kell felelni.A saját üdülőben való üdültetés esetén a jövedelemnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 26.

Evás kft. jegyzett-tőke-emelése

Kérdés: Az Eva-tv. hatálya alá tartozó kft.-re is vonatkozik a Ptk. azon előírása, amely szerint 2017. március 15-ig kötelező a kft. törzstőkéjét a Ptk. szerinti minimumra felemelni. A kft. ennek úgy kívánt eleget tenni, hogy az 500 E Ft összegű törzstőkét a jegyzett tőkén felüli tőkéből (evás időszak előtti szabad eredménytartaléka 3200 E Ft) emelték meg 2500 E Ft-tal. A módosított társasági szerződés szerinti tőkeemelést azonban a cégbíróság csak feltételekkel jegyezte be, mely szerint az ilyen módon történő tőkeemelés az evaalanyiság elvesztésével jár. Lehetséges ez?
Részlet a válaszából: […] ...hanem a 22. § (2) bekezdésében előírt korlátozás is beleérthető.Így tehát, ha az evaalany kft. eleget akar tenni a Ptk. szerinti követelménynek (hogy a törzstőke 3 millió forint legyen), akkor a jegyzett tőke emelését külső forrásból kell megvalósítania (vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 11.

Áram-felülvizsgálati szolgáltatás

Kérdés: A kft. igénybe vett egy áram-felülvizsgálati szolgáltatást, amelynek keretében megállapították, hogy az áramszolgáltató magasabb díjakat számított fel az indokoltnál. Ezért a szolgáltató 2012. januártól kezdődően 2014. április hóig minden egyes hónapra kiállított egy-egy helyesbítő számlát. A számla kelte: 2014. 05. 12. A helyesbítések okozta áramköltség-csökkenést számvitelileg melyik üzleti év(ek)hez kell hozzárendelni? Ha az összemérés elvből indulok ki, akkor az elszámolási időszakokhoz. Ez viszont azt jelenti, hogy 2014-ben kell könyvelni a 2012., a 2013. éveket érintő számlákat is? Emiatt önrevíziózni kell ezen évek társasági adóját, helyi iparűzési adóját is? Nincs valamilyen lehetőség – a speciális helyzetre tekintettel –, hogy minden számlát 2014. évre könyveljünk? Mint az áfánál, az adóalap csökkenése miatt nem kell az áfabevallást önrevíziózni.
Részlet a válaszából: […] ..."eredményével" az érintett évek anyagköltségét kell csökkenteni. Jól érzékeli a kérdező, hogy ez az összemérés számviteli alapelv követelményéből is következik. (A bevételeknek és a költségeknek ahhoz az időszakhoz kell kapcsolódniuk, amikor azok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 4.

Étkezési utalvány a beváltóhelyen

Kérdés: Az étkezési utalványt beváltó helyen milyen előírások vannak a beváltott étkezési jegyek (utalványok) nyilvántartására, elszámolására, könyvelésére? Pénztárgépbe rögzíteni kell-e a bevétel tényét? Az utalvány befogadása a kft.-nél történik.
Részlet a válaszából: […] ...bizonylati elv és bizonylati fegyelem követelménye, hogy amegtörtént gazdasági eseményeket, amelyek az eszközök, illetve az eszközökforrásainak állományát vagy összetételét megváltoztatják, bizonylatolni kell, aszabályszerűen kiállított bizonylatokat pedig könyvelni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 16.

Ingatlan-adásvétel áfakötelezettsége

Kérdés: Kft. telket vásárol, rá társasházat épít, a ház elkészül, és most kerül sor a lakások értékesítésére. Az értékesítés áfaköteles. A társaság az adásvételi szerződések alapján kiállította a számlákat, és elszámolt a foglalókkal, illetve előlegekkel. A vevők az adásvételi szerződések birtokában tudják csak a vásárláshoz szükséges hitel konkrét ügyintézését megkezdeni, azaz az ellenértékkel még nem rendelkeznek, így a számlákat sem tudják kiegyenlíteni. Az eladó cégnek viszont most nagyon jelentős áfakötelezettsége keletkezett. Első kérdésünk: a társaságnak valóban ki kellett-e számláznia az adásvételi szerződések aláírásakor az ingatlanok ellenértékét, figyelembe véve, hogy a szerződések szerint a vevő a vételár maradéktalan kiegyenlítésével szerez csak tulajdonjogot? A földhivatali bejegyzéshez szükséges nyilatkozatot az eljáró ügyvéd csak abban az esetben adja ki a vevőnek, ha a vevő bemutatja az "utolsó vételárrész megfizetésére vonatkozó, a bank által cégszerűen aláírt fedezetigazolást". Második kérdésünk (kizárólag az áfa teljesítési dátumára értelmezve ezt a kérdést): a "régi" Áfa-tv.-ből egyértelműen levezethető volt, hogy a tulajdonjog átengedése keletkeztetett áfakötelezettséget (illetve a birtokba adás, ha az előbb következett be), továbbá az is megállapítható volt, hogy a tulajdonjog-fenntartásos értékesítéseknél a tulajdonba, ill. birtokba adásig megfizetett részletekre az előleg szabályait kellett alkalmazni. De hogyan kell ugyanezen helyzetet az új Áfa-tv. alapján értelmezni? A 10. § a), 10. § d), 55. § (1) és 58. § szakaszait tanulmányozva egyáltalán nem világos, hogy tulajdonjog-fenntartásos értékesítésnél az áfakötelezettséget lehet-e az egyes részletek esedékességéhez kötni? A leírtakat az áfa finanszírozása szempontjából tarthatatlannak ítélem! Áfa-tv. 55. §-ának (2) bekezdését is figyelembe véve Önök szerint mi lehet a fenti helyzetre a megoldás? Hogyan kellene szabályosan, de pénzügyileg sokkal kiegyensúlyozottabban eljárni? Harmadik kérdésünk: ha az adásvétel meghiúsul, az előlegszámlát az eredeti időpontra sztornírozni kell, a jóváírt összeget és annak áfáját viszont a számla kelte szerinti időszak áfabevallásában szerepeltethetjük? Ha foglalónál hiúsul meg a szerződés, akkor a foglaló marad áfás, vagy értékesítés hiányában "bánatpénz"-ként funkcionál, és így nem lesz áfás, tehát a foglaló számláját is helyesbíteni kell?
Részlet a válaszából: […] ...érintett felek által megkötött szerződésben rögzített – azértékesítés megvalósulásához szükséges – valamennyi feltétel és követelményteljesült, és azt a szerződő felek el is fogadták. Ennek megfelelően atulajdonjog tényleges átszállása (a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 26.

Társasházi lakások értékesítésének áfája

Kérdés: Kft. telket vásárol, rá társasházat épít, a ház elkészül, és most kerül sor a lakások értékesítésére. Az értékesítés áfaköteles. A társaság az adásvételi szerződések alapján kiállította a számlákat, és elszámolt a foglalókkal, illetve előlegekkel. A vevők az adásvételi szerződések birtokában tudják csak a vásárláshoz szükséges hitel konkrét ügyintézését megkezdeni, azaz az ellenértékkel még nem rendelkeznek, így a számlákat sem tudják kiegyenlíteni. Az eladó cégnek viszont most nagyon jelentős áfakötelezettsége keletkezett. Első kérdésünk: a társaságnak valóban ki kellett-e számláznia az adásvételi szerződések aláírásakor az ingatlanok ellenértékét, figyelembe véve, hogy a szerződések szerint a vevő a vételár maradéktalan kiegyenlítésével szerez csak tulajdonjogot? A földhivatali bejegyzéshez szükséges nyilatkozatot az eljáró ügyvéd csak abban az esetben adja ki a vevőnek, ha a vevő bemutatja az "utolsó vételárrész megfizetésére vonatkozó, a bank által cégszerűen aláírt fedezetigazolást". Második kérdésünk (kizárólag az áfa teljesítési dátumára értelmezve ezt a kérdést): a "régi" Áfa-tv.-ből egyértelműen levezethető volt, hogy a tulajdonjog átengedése keletkeztetett áfakötelezettséget (illetve a birtokbaadás, ha az előbb következett be), továbbá az is megállapítható volt, hogy a tulajdonjog-fenntartásos értékesítéseknél a tulajdonba, illetve a birtokbaadásig megfizetett részletekre az előleg szabályait kellett alkalmazni. De hogyan kell ugyanezen helyzetet az új Áfa-tv. alapján értelmezni? A 10. § a), 10. § d) pont, 55. § (1) bekezdés és 58. § szakaszait tanulmányozva egyáltalán nem világos, hogy tulajdonjog-fenntartásos értékesítésnél az áfakötelezettséget lehet-e az egyes részletek esedékességéhez kötni? A leírtakat, vagyis hogy az eladó kiszámlázza a teljes vételárat, miközben még az áfa összegének megfelelő részt sem kapja meg, az áfa finanszírozása szempontjából tarthatatlannak ítélem! Az Áfa-tv. 55. § (2) bekezdését is figyelembe véve, Önök szerint mi lehet a fenti helyzetre a megoldás? Hogyan kellene szabályosan, de pénzügyileg sokkal kiegyensúlyozottabban eljárni? Harmadik kérdésünk: ha az adásvétel meghiúsul, az előlegszámlát az eredeti időpontra sztornírozni kell, a jóváírt összeget és annak áfáját viszont a számla kelte szerinti időszak áfabevallásában szerepeltethetjük? Ha foglalónál hiúsul meg a szerződés, akkor a foglaló marad áfás, vagy értékesítés hiányában "bánatpénz"-ként funkcionál, és így nem lesz áfás, tehát a foglaló számláját is helyesbíteni kell?
Részlet a válaszából: […] ...érintett felek által megkötött szerződésben rögzített – azértékesítés megvalósulásához szükséges – valamennyi feltétel és követelményteljesült, és azt a szerződő felek el is fogadták. Ennek megfelelően atulajdonjog tényleges átszállása (a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 1.

Tartós bérlet, nyílt végű pénzügyi lízing a Közösségen belülről

Kérdés: A tevékenységhez szükséges nagy értékű eszközt az EU-tagállamból tartós bérlet, nyílt végű pénzügyi lízing keretében hozza be a társaság. Ez esetben mi a teljesítési időpont? Hogyan történik a könyvelés, az áfa bevallása?
Részlet a válaszából: […] ...bérlet, nyílt végű pénzügyi lízing esetén nemteljesül az Áfa-tv. 6. §-a (2) bekezdésének a) pontjában megfogalmazottkövetelmény, azaz nem beszélhetünk termékértékesítésről. Ha nem termékértékesítés,akkor a tartós bérlet, a nyílt végű pénzügyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. január 11.
1
2