Projektelszámolás, ha két alvállalkozó közül az egyik nem teljesített

Kérdés: A megrendelő megbízza társaságunkat egy kisebb ipari létesítmény kivitelezésével 10 millió Ft értékben. A megrendelői költségvetés és szerződés értelmében az elkészült szerkezetre társaságunk 5 millió forintot, a belsőépítészeti munkákra szintén 5 millió forintot kap. Társaságunk a kivitelezési munkákat két vállalkozónak adta ki, a szerkezetépítési munkákat 6 millió Ft értékben, a belsőépítészeti munkákat 3 millió Ft értékben. Így az építőipari projekt mint elszámolási egység teljes bekerülési értéke 9 millió Ft. Tárgyévben december 20-i teljesítési dátummal elkészült az épület szerkezete, amelyre ezzel a teljesítési dátummal a társaságunk kiállította a megrendelő felé az 5 millió Ft értékű részszámlát, valamint megkapta a szerkezetépítő alvállalkozó 6 millió Ft értékű végszámláját. Az időjárási körülmények miatt a belsőépítészeti munkákat a tárgyévet követő év január 12-én tudták megkezdeni. Társaságunknál a számviteli politikában rögzítetten január 10-e a mérlegkészítés napja. A számviteli törvény hatályos módosítása alapján a tárgyévi beszámolóban hogyan kell a projekthez mint elszámolási egységhez tartozó bevételeket és ráfordításokat elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...forintértékben.Ha a megrendelővel kötött szerződés ilyen tartalmú lenne (a kérdésben leírtak alapján azonban nem felel meg a törvényi követelményeknek!), akkor a mérlegfordulónaphoz kapcsolódóan a számlázott árbevételt az aktív időbeli elhatárolásokkal szemben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 10.

Közösen finanszírozott gépbeszerzés

Kérdés: Négy társaság közösen vásárol egy munkagépet, amihez vissza nem térítendő támogatást is kapnak. Nyilvánvaló, hogy a munkagépet csak az egyik társaság aktiválhatja, számolhatja el a költségeit, de a másik három társaság is használni fogja. A leírtak elszámolására milyen könyvviteli megoldás alkalmazható? Az Szt. szerinti közös üzemeltetésnek mik a feltételei?
Részlet a válaszából: […] ...véleménye szerint a fejlesztési kölcsönként történő átadás/átvétel a jobb megoldás.Bármelyik megoldást is alkalmazzák, az alapvető követelmény teljesülésének nincs akadálya: az "A" társaság könyveiben szerepel a munkagép, az ő könyveiben kell, hogy megjelenjenek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 31.

Devizás és devizaalapú ügyletek mérleg-fordulónapi értékelése

Kérdés: Az Szt. 2011. 01. 01-jétől kötelezővé teszi a devizás és devizaalapú ügyletek mérleg-fordulónapi választott árfolyamon történő értékelését. Társaságunk devizaalapú zárt végű lízing keretében beszerzett eszközöket ad bérbe úgy, hogy a bérleti díjban valamennyi, a pénzintézet által közölt realizált árfolyamváltozásból eredő különbözetet tovább tudja hárítani a bérbevevőre. Eddig az év végi átértékelést – részben ezért – nem tartottuk jelentősnek, nem könyveltük. Most könyvelni kell, és az tetemes árfolyamveszteség lesz. Az Szt. 33. §-ának (2) bekezdése szerint ezt az árfolyamveszteséget el lehet határolni, de egy részére céltartalékot kell képezni, ami valószínűleg veszteséget fog eredményezni. Megítélésünk szerint a kötelező átértékelés miatt nem biztosított a megbízható és valós összkép kialakítása: ráfordítást számolunk el a nem realizált árfolyamveszteségre, de nem számolunk el bevételt a majdani bérleti díjban való megtérülésre. Eltérhetünk-e az Szt.-től a 4. § (4) bekezdése alapján úgy, hogy eltekintünk az év végi értékeléstől, az árfolyam-különbözet összegének megfelelő összegű bevételt határolunk el, illetve úgy, hogy a bérbe adott eszközt is átértékeljük? Társaságunk könyvvizsgálatra nem kötelezett. Ha az eltérések valamelyikével élhetünk, akkor elegendő-e a számviteli politika módosítását jóváhagyatni könyvvizsgálóval, vagy ettől kezdődően folyamatosan kell könyvvizsgálót igénybe venni?
Részlet a válaszából: […] ...felértékelésébőladódó árfolyamveszteség kimutatásától kívánna a kérdező eltérni, és ezzel azóvatosság számviteli alapelv követelményét sem kívánják teljesíteni: nem leheteredményt kimutatni akkor, ha az árbevétel, a bevétel pénzügyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. december 1.

Nyílt végű pénzügyi lízing áfája

Kérdés: A társaság nyílt végű pénzügyi lízingszerződést kötött személygépkocsira. A személygépkocsi nettó értékéről megkapta a számviteli bizonylatot. Az egyes lízingdíjakhoz kapcsolódóan kerül felszámításra az áfa, amely áfa nem vonható le. A személygépkocsit a kapott számviteli bizonylat alapján nettó értéken, vagy az óvatosság elve alapján áfával növelt értéken vesszük fel a nyilvántartásba? Mivel az egyes lízingdíjakhoz kapcsolódó áfa eltérő a futamidő alatt, az egyéb ráfordításként elszámolt áfát időbelileg el kell-e határolni? 2008. évben az áfával vagy áfa nélküli aktiválás a cégautóadóhoz való besorolást is befolyásolhatja.
Részlet a válaszából: […] ...való időbeli elhatárolása olyan bonyolult, hogy azzalkötelező törvényi előírás hiányában, a költség-haszon számviteli alapelvkövetelményeire tekintettel nem indokolt foglalkozni. (Ha a társaságnál ezjelentősen befolyásolhatja az eredményt, akkor célszerűbb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 5.

Ajándékként átadott eszközök

Kérdés: Gyógyszer-nagykereskedelemmel foglalkozó cégünk a következő eszközöket adja át ingyenesen promóciós céllal, ajándékként: könyv (kis értékű), hűtőszekrény, faxkészülék, orvosi segédeszközök (pl. vérnyomásmérő, digitális hőmérő) és egyszer használatos tesztek (adott gyógyszer hatékonyságának mérésére). Az ajándékozottak: hol intézmények, hol gazdasági társaságok, hol magánszemélyek. Hogyan történik ezek elszámolása és adózása 2006. szeptember 1-jét megelőzően és azt követően, milyen változás van 2007. január 1-jétől? Számviteli elszámolás
Részlet a válaszából: […] ...az ajándékok között, azok átadása 2006. december 31-ig – ha megfelelt azSzja-tv. 1. számú melléklete 8.19. a) pontjában foglalt követelményeknek -adómentes természetbeni juttatásnak minősült. 2007. január 1-jétől viszont amegváltozott előírás szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 22.

ISO-rendszer kiépítése pályázati támogatással

Kérdés: Vállalkozásunk az ISO 9001/2001 szabvány rendszerének kiépítésére pályázatot nyújtott be. A pályázat elkészítésével külső céget bízott meg, amely cég a rendszer kiépítését is vállalja. A pályázaton nyert összeget csak a rendszer kiépítésének végén, a tanúsítvány meglétét követően kapjuk meg. Az ISO-rendszer kiépítésének szerződés szerinti összegét a kiépítés szakaszainak megfelelően részletekben számlázzák. Az ISO-rendszer kiépítésének költségeit számviteli politikánk szerint aktiválni fogjuk. A pályázatírás költsége része lehet-e az aktiválandó értéknek? A kiépítés költségeit – áfa nélkül – a beruházási számlára könyveljük, majd 2005-ben aktiváljuk alapítás-átszervezési költségként a teljes összeget. A pályázaton nyert támogatás összegével milyen könyvelési feladatok adódnak 2004-ben, illetve 2005-ben?
Részlet a válaszából: […] ...kérdést hosszabban idéztük, mert az nem minden esetben azSzt. szerinti követelményeket, elszámolási szabályokat tükrözi.Az Szt. 47. §-ának (1) bekezdése szerint az eszközbekerülési (beszerzési, előállítási) értéke az eszköz létesítése,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. május 26.

A kimenő és bejövő számlák könyvelése év végén

Kérdés: Könyvvizsgálónk észrevételezte, hogy nem megfelelően könyveljük év végén a kimenő számlákat. Véleménye szerint azokat a számlákat, ahol a teljesítés már 2001-ben megtörtént, de a számlát csak 2002-ben állították ki, nem lehetett volna 2001. évre könyvelni, ott az árbevételt az aktív időbeli elhatárolásokkal szemben kell elszámolni. Mi a helyes eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...a következő évben kiállított bizonylatot tehát a tárgyévben kell könyvelni. Ez következik a bizonylati elv és a bizonylati fegyelem alapkövetelményéből is (az Szt. 165. §-a). Minden gazdasági eseményről (az értékesítés is ilyen) bizonylatot kell kiállítani...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. február 6.

Támogatások számviteli elszámolása

Kérdés: Hogyan kell elszámolni a kettős könyvvitelben a különböző típusú kapott támogatásokat?
Részlet a válaszából: […] ...érintő kapott támogatások minősítésénél, elszámolásánál a "tartalom elsődlegessége a formával szemben" számviteli alapelv követelményét szem előtt kell tartanunk. Ebből következően célszerű az eredményt érintő támogatásokat úgy csoportosítani, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. június 14.