Önálló tárgyi eszköz vagy felújítás?

Kérdés: A szálláshely-szolgáltatással foglalkozó cég 2020-ban kezdett el egy felújítást (kapott rá támogatást is). Van néhány eszköz, amiről nem tudom eldönteni, hogy önálló tárgyi eszközként kezeljem, vagy felújításra könyveljem. A felújítás csak 2021-ben fejeződik be. 2021-ben lesz a felújítás az ingatlanra aktiválva. Van, amit már könyveltem a 161-re, de felmerült bennem, hogy áttegyem a 162-re. Pl. a klíma (mert az leszerelhető és átvihető másik ingatlanra) önálló tárgyi eszköz? Beépíthető sütő, főzőlap, ezt is a 161-re tettem, ez is könnyen kiszerelhető, tűzjelző, szén-monoxid-jelző, csaptelep, mosdókagyló, ezt inkább 162-re raknám, pl. a zuhanykabin. Egyébként az ingatlant még 2015-ben vették, a mostani piaci értéke sokkal magasabb, mint a könyv szerinti értéke, tehát annál jobb, minél nagyobb összeget aktiválunk rá. Jól gondolom, hogy a támogatás teljes összegét el kell határolnom, és majd 2021-ben kell feloldanom az elszámolt értékcsökkenésnek megfelelően? Csak azt nem tudom, hogy milyen összeget kell majd figyelembe vennem, hiszen az ingatlannak eddig is volt bekerülési értéke, amire értékcsökkenést számoltam el. Meg kell majd néznem, hogy mekkora a ráaktivált részre eső értékcsökkenés?
Részlet a válaszából: […] ...csak a 2021-ben elvégzésre kerülő karbantartási munkákhoz kapcsolódó támogatást lehet. Az önálló tárgyi eszköznek minősülő eszközbeszerzésekre jutó támogatást valóban el kell határolni, meg kell határozni a támogatás ezen eszközök bekerülési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 29.

Közösen nyert pályázat nyilvántartása

Kérdés: Az önkormányzat és egy köztulajdonban álló kft. közösen nyert pályázati támogatást. A kft. támogatást nyert egy épület vásárlására, az önkormányzat pedig ugyanezen épület felújítására. A járulékos költségeket (projektmenedzsment, műszaki ellenőrzés, nyilvánosság biztosítása) szintén a kft. finanszírozza. Hogyan szerepeltetik ezeket az egyes szereplők a könyveikben? Egy másik pályázati támogatási szerződésben a kft. telekvásárlásra kap támogatást, viszont az önkormányzat az építmény építésére. A kft. kapja a támogatást a projektmenedzsmenti feladatokra, a műszaki ellenőrzésre, a közbeszerzésre és a nyilvánosság biztosítására. Ebben az esetben a kft. könyveiben fog szerepelni a telek, az épület, de hogyan könyveljük a kft.-nél a járulékos költségeket?
Részlet a válaszából: […] ...feladatok, műszaki ellenőrzés az építmény megépítéséhez kapcsolódik, a kivitelezést végző kiválasztásával függ össze a közbeszerzés, így ezek költségeinek elsődlegesen az építmény megépítésének megrendelőjénél kell megjelennie, függetlenül attól...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Vissza nem térítendő K+F támogatás

Kérdés: A kft. 2013-ban vissza nem térítendő K+F támogatást nyert. A támogatás intenzitása 70%. 2013-ban 10 millió Ft támogatási előleget utaltak át. Ezt egyéb kötelezettségre könyveltük. A támogatás terhére beruházások valósulnak meg. A MAG Zrt. tájékoztatása szerint beruházások teljes összegben elszámolhatók a pályázat terhére. Tehát ha 1000 egységért vásárolunk eszközt, akkor a projekt terhére 1000 egység számolható el, és nem az aktuális éves értékcsökkenés összege. Ha ezen eszköz leírási kulcsa 20%, azaz 200 egység, akkor a könyvelésben 1000 egység vagy 200 egység számolható el egyéb bevételként? Illetve a 70%-os intenzitás miatt a pályázat terhére 140 egység? A beruházás teljes értéke alapján 700 egység? A MAG Zrt. tájékoztatása szerint az egyéb bevételek között 700 egységet kell kimutatni. Valóban így van? De akkor eredménytorzító hatása lesz.
Részlet a válaszából: […] ...végez.A támogatás intenzitása 70%, az adott esetben azt jelenti, hogy a vissza nem térítendő támogatás a beruházások (az eszközbeszerzések) bekerülési értékének 70%-át finanszírozza, 30%-át a kft.-nek kell saját erőből hozzátennie. Ebből már következik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 24.

Támogatással finanszírozott eszköz értékcsökkenési leírása

Kérdés: Cégünk eszközbeszerzését részben saját forrásból, részben pályázati forrásból finanszírozta. A pályázati támogatás halasztott bevételként szerepel a könyveinkben, visszavezetése a rendkívüli bevételek közé az eszköz elszámolt értékcsökkenési leírása arányában történik. Teljesítményarányos leírási mód van az eszközöknél meghatározva. Van olyan év, amikor csökkent működés miatt alacsony az elszámolt értékcsökkenés, és van, amikor magas. Helyesen járunk-e el, ha a támogatás bevételként történő elszámolása a teljesítményarányos értékcsökkenés alapján történik? Mi van, ha az értékcsökkenés alapján a támogatás 10 év alatt sem számolódik el bevételként? (Pályázat 5 év elteltével lezárásra kerül!) Mi van abban az esetben, ha az eszköznek még maradványértéke is van?
Részlet a válaszából: […] A rövid válasz az, hogy helyesen járnak el!Az Szt. 86. §-a (4) bekezdésének b) pontja alapján arendkívüli bevételek között kell elszámolni, de halasztott bevételként időbelilegel kell határolni a – fejlesztési célra – visszafizetési kötelezettség nélkülkapott,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 17.

Állatihulladék-begyűjtő és -átrakó telep eszközei

Kérdés: A kistérségi társulás állatihulladék-begyűjtő és -átrakó telep beruházását járműbeszerzéssel együtt végezte el. Önálló telket vásárolt, amelyen gyűjtő-átrakó épület, szociális épület, út, térburkolat, hídmérleg, víz- és szennyvízhálózat, villamos hálózat stb. került megépítésre. A beruházás során a kistérség településein lévő dögkutak rekultivációját is elvégezték. A telep építését és a rekultivációt közbeszerzés keretében nyertes fővállalkozó végezte. Az egyes beruházási területek, rekultivációs munkák bekerülési értéke külön-külön mérhető. A beruházás megvalósulása érdekében más vállalkozók által szolgáltatott műszaki ellenőri díjak, közbeszerzési eljárások költségei stb. is felmerültek. A leírt beruházást egy összegben vagy részeiben önállóan kell aktiválni? A dögkutak rekultivációs költségeit hogyan kell elszámolni? A műszaki ellenőri díjakat, a közbeszerzési eljárások költségeit hol kell kimutatni?
Részlet a válaszából: […] ...ellenőri díjakat (akár számlázott, akár atársaság alkalmazottja által végzett műszaki ellenőrzés díja, közvetlenönköltsége), a közbeszerzési eljárások költségeit, ráfordításait ahulladékbegyűjtő és -átrakó telep beruházásköltségei között kell kimutatni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. október 25.