Nem szokásos tevékenység, IFRS-ek alkalmazása

Kérdés: Ügyfélkörünkben merült fel kérdés a 2022. 10. 10-én esedékes Pénzügyi vállalkozások különadójával (Extraprofitadó) kapcsolatban: A Magyar Közlöny 2022. évi 118. számában megjelent 257/2022. kormányrendelet módosítja a korábbi – 93. számban megjelent – Pénzügyi vállalkozások különadója alapjának meghatározását, melyben az adó alapja:
"A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény szerinti, az adóévet megelőző adóévi éves beszámoló alapján meghatározott nettó árbevétel, azzal, hogy nem tartozik a nettó árbevételbe a Htv. 40/D. § (2) bekezdés f) pontja szerinti, a nem a szokásos tevékenység keretében keletkezett áruértékesítésből, szolgáltatásnyújtásból származó bevétel."
Jól értelmezzük, hogy esetünkben (nem választottuk az IFRS-t) a Magyar Közlöny 93. számában megjelentekkel [197/2022. (VI. 4.) kormányrendelet] ellentétben, nem kell az adó alapjának meghatározásánál az áruértékesítésből származó bevételt figyelembe venni, vagy ez csak azokra a pénzügyi vállalkozásokra vonatkozik, amelyek az IFRS szerint vezetik a számviteli nyilvántartásaikat? Hogyan kell eljárni a nem IFRS szerint könyvelőnek a nem szokásos tevékenység keretében keletkezett szolgáltatásnyújtásból származó bevétel esetében?
Részlet a válaszából: […] ...az IFRS-ek szerint készítő vállalkozó a Htv. szabályait a nettó árbevétel, az eladott áruk beszerzési értéke, az anyagköltség, a közvetített szolgáltatások értéke és az alvállalkozói teljesítések értéke megállapítása során a 40/C-40/I. §-okban,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 27.

Lakóingatlanok építésének elszámolásai

Kérdés: Társaságunk saját telekre ikerházas lakóingatlanokat épít, amelyeket magánszemélyek részére fog értékesíteni. A kivitelezés várhatóan 2 évig tart, amelyhez alvállalkozót is igénybe veszünk. Az építkezés során alkalmazott számviteli nyilvántartás az alábbi: A telket az áruk között tartjuk nyilván. A felhasznált anyagokat és alvállalkozókat a felmerüléskor költségként számoljuk el, a mérlegfordulónapon a saját termelésű készletek állományváltozása számlával szemben befejezetlen termelésként állományba vesszük (T 23 – K 581). Amikor a lakás elkészül, átvezetjük a késztermékek közé (T 25 – K 23). A lakások értékesítésekor a telekrész kivitelezését elábéra könyveljük (T 814 – K 26), a lakás önköltségének a kivezetését (T 581 – K 25) számoljuk el a saját termelésű készletek állományváltozásával szemben. Helyes-e a fentiek szerinti könyvelési elszámolás, illetve az első és a második évben mely tételekkel csökkentheti társaságunk az iparűzési adó alapját? Az anyagköltség és az alvállalkozói költség figyelembe vehető a felmerülés évében iparűzési adót csökkentő tételként?
Részlet a válaszából: […] ...adókról szóló 1990. évi C. törvény 52. §-ának 32. pontja szerint az alvállalkozói teljesítés értéke: ideértendő annak a – közvetített szolgáltatásnak nem minősülő – szolgáltatásnak az ellenértéke is, amelyet az adóalany az általa értékesített új...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 11.

Közvetített szolgáltatás értelmezése, számlázása

Kérdés: A társaság a Ptk. szerint megkötött építési vállalkozási szerződés keretében lakó- és irodaépület építését és átadását vállalta. Ehhez kétféle formában vesz igénybe alvállalkozókat:
a) olyan vállalkozókat, akik az Építményjegyzék szerinti termék vagy építési szakasz elkészítésére vállalkoztak, ezek továbbszámlázására a számviteli törvény nem tartalmaz előírást, így ezekre a számlában utalni nem kell;
b) olyan vállalkozókat, akik szolgáltatói típusú munkákat végeznek (festést, mázolást, villanyszerelést stb.), ezekkel a vállalkozókkal a Ptk. szerinti vállalkozói szerződést kötöttek, csak ezeket kell közvetített szolgáltatásként elszámolni.
Hogyan kell rögzíteni a fővállalkozó által kiállított számlán a közvetítés tényét?
Részlet a válaszából: […] ...Számviteli Levelek megjelenése során számos kérdésre adtunk választ a közvetített szolgáltatás, az alvállalkozói teljesítmény értelmezésére, számlázására. Ennek ellenére rendszeresen visszatérő kérdés, mivel a kérdezők a helyi iparűzési adó alapját...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 11.

Helyi iparűzési adó alapja, sávosan

Kérdés: 500 M Ft árbevétel feletti árbevételű cég ipaalapjának kiszámításakor kérdésem merült fel: a nettó árbevétel a sávosan korrigált elábéval és közvetített szolgáltatással csökkenthető, vagy a korrigálás nélküli anyagköltséggel is?
Pl.: nettó árbevétel 610 M Ft, anyag-ktg. 25 M Ft, elábé és közvetített szolg.: 525 M Ft.
Tehát az ipaalap: 610 M Ft-523,8 M Ft = 86,2 M Ft, vagy 610 M Ft-523,8-25 M Ft = 61,2 M Ft?
Az ipa 39/4. pontja nem egyértelmű számomra (500 M Ft feletti árbevétel esetén).
Részlet a válaszából: […] ...ráfordításelemekkel lehet csökkenteni az adóalap-számítás során. A Htv. 39. §-a (1) bekezdésének a) alpontja az elábé és a közvetített szolgáltatások értéke együttes összege nettó árbevételből való levonhatósága kapcsán utal a Htv. 39. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 9.

Eladásra szánt lakások alvállalkozói

Kérdés: Az építőipari cég új lakások előállításához vállalkozási szerződés alapján alvállalkozói munkákat vesz igénybe 2016-2017. években. A lakások értékesítése 2017-ben lesz. 2016-ban csupán bérbeadásból származik árbevétele. Figyelembe vehető-e az ilyen típusú alvállalkozói munka a helyi iparűzésiadó-alap megállapítása során? (A kérdező idézi a Htv. alvállalkozói teljesítések értéke értelmező rendelkezését!) Ha igen, elszámolható-e az eladásra szánt lakások kivitelezéséhez 2016. évben igénybe vett alvállalkozói munkák díja a 2016. évi bérbeadásból származó árbevétellel szemben, illetve a 2017. évi lakásértékesítésből származó árbevétellel szemben csak a ténylegesen 2017. évben végzett alvállalkozói munka értéke vehető figyelembe?
Részlet a válaszából: […] ...tevékenység esetén – a főszabály szerint – az adó alapja a nettó árbevétel, csökkentve– az eladott áruk beszerzési értéke és a közvetített szolgáltatások értéke, együttes – a (4)-(8) bekezdésben meghatározottak szerint számított – összegével,–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 13.

Alvállalkozói teljesítés az iparűzési adónál

Kérdés: A helyi iparűzésiadó-alapot csökkentő tételek közül az alvállalkozói teljesítések értékével kapcsolatos csökkentő tétellel összefüggően merült fel alkalmazási problémánk. A helyi adókról szóló törvény szerinti definíció úgy fogalmaz, hogy az "adóalany által továbbadott (számlázott)" alvállalkozói teljesítések értékével lehet az adóalapot csökkenteni. A törvény tehát múlt időben fogalmaz, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy a ténylegesen már továbbadott, vagyis a megrendelő felé már kiszámlázott alvállalkozói teljesítések azok, amelyek az adóalapból levonhatók. Vagyis a befejezetlen termelésként a készletek között állományba vett alvállalkozói teljesítések nem csökkentik az adóalapot, hiszen azok éppen amiatt minősülnek befejezetlen termelésnek, mert az árbevételben még nem realizálódtak. Kérjük a véleményüket!
Részlet a válaszából: […] ...adatokat a könyvviteli nyilvántartásából szerzi be: könyvelt adat a Htv. szerinti nettó árbevétel, az eladott áruk beszerzési értéke, a közvetített szolgáltatások értéke, az anyagköltség, és nyilvánvalóan az alvállalkozói teljesítések értéke is. Mikor kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 13.

Csoportszintű adóalap-számítás az iparűzési adónál

Kérdés: Hogyan kell, kell-e számba venni a kapcsolt feleknél az iparűzési adó számításakor a kapcsoltak között lévő vállalkozás bevétel-, anyagköltség-, elábé-, közvetítettszolgáltatás-adatait? Kérdésem alanya a Katv. alá tartozóan az egyszerűsített tételes iparűzési adót választotta, ugyanakkor az evaalany az evaalap 50%-a után fizet iparűzési adót. Továbbá azon kiva alá tartozó kapcsolt fél adatait is hozzá kell-e adni a többiekéhez, amelyik a kivaalap 130%-a után fizeti az iparűzési adót? Helyesen gondolom-e, hogy a normál módon iparűzési adózó kapcsolt felek összes adatával ezen kiva, eva és kata szerint speciálisan iparűzési adót fizetők adatait is össze kell adni az 500 M feletti árbevételre jutó korlátok meghatározása miatt? Legfeljebb majd nem a kata-, kivaalany kapcsolt félre jutó iparűzésiadó-alap után fizet a kata-, kivaalany fél, hanem speciális módon. De az 500 M feletti korlátok így érvényesülhetnek.
Részlet a válaszából: […] ...szorzata". Az e bekezdésben foglaltakat csak azon adóalanynak kell alkalmaznia, amely esetében az eladott áruk beszerzési értékének és a közvetített szolgáltatás értékének együttes összege az adóalany nettó árbevételének 50%-át meghaladja, kizárólag az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 30.

Kapott támogatás az iparűzési adónál

Kérdés: Mezőgazdasági őstermelő, illetve egyéni vállalkozó az FVM-től földalapú támogatást, továbbá a VPOP-től gázolaj jövedéki támogatást kapott. Ezeket az iparűzési adó alapjánál nettó árbevételként figyelembe kell venni? Szakmai körökben vitára adott okot a kérdés, de az érintett önkormányzatok is eltérően nyilatkoztak róla!
Részlet a válaszából: […] ...jelleggel végzett iparűzésitevékenység esetén az adó alapja a nettó árbevétel, csökkentve az eladott árukbeszerzési értékével, a közvetített szolgáltatások értékével, azanyagköltséggel.A Htv. 52. §-a 22. pontjának i) alpontja szerint: nettóárbevétel az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 11.

Milyen módszerrel határozható meg az iparűzési adó (eva)?

Kérdés: Az eva alapján miként határozható meg az iparűzési adó? Ha a bevételi nyilvántartást választó bt. nem kíván az eva alapján iparűzési adót fizetni, akkor hogyan határozhatja meg az adó alapját?
Részlet a válaszából: […] ...adó alapja az értékesített termék, a végzett szolgáltatás nettó árbevétele, csökkentve az eladott áruk beszerzési értékével, a közvetített szolgáltatások értékével és az anyagköltséggel. Ilyen esetben a bevételi nyilvántartást vezető adózó az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. január 9.

Bérmunkadíj naptár-előállításnál

Kérdés: Naptárt előállító ügyfelünk a naptár 52 hetének lapjait saját nyomdájában állítja elő. A naptárlapok spirálozását, a naptár speciális kemény kartontartóra történő rögzítését, díszítő betűkkel történő feliratozását és a kész naptár védőborító dobozba helyezését külső vállalkozókkal bérmunkában készítteti el úgy, hogy a spirált, a különféle kartonanyagokat és a díszfestés anyagát is a bérmunkát végző külső cég adja. A bérmunkadíj anyagköltségnek vagy elábénak minősül, esetleg közvetített szolgáltatás?
Részlet a válaszából: […] ...az iparűzésiadó-alapot csökkentő tételként nem lehet figyelembe venni.Az adott esetben egyértelmű, hogy a bérmunkadíj nem minősíthető közvetített szolgáltatásnak, és így ilyen címen sem csökkentheti az iparűzési adó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. június 20.
1
2