Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] ...határidőig fizeti meg. Az egyéni vállalkozói tevékenység egyéni cég alapítása miatt történő megszűnése esetén a foglalkoztatási kedvezményre, a fejlesztési tartalékra, a nyilvántartott adókülönbözetre vonatkozó szabályok szempontjából, az előírt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Egyéni vállalkozó osztalékfizetése

Kérdés: Egyéni vállalkozó osztalékkifizetése kapcsán kérdezem: Adott egy adózás előtti eredmény, a vállalkozó kifizeti a 9% nyereségadót. Osztalékadója nem volt, mert az adott évben értékcsökkenés alá vont tárgyi eszközök nettó értéke, valamint beruházási költség címen levont összeg magasabb volt, mint az osztalékalap. Jelen esetben mi a kivehető leadózott jövedelme?
Részlet a válaszából: […] ...274.000 bevétel-8000 kisváll.-i kedvezmény-27.000 fejl. tartalék = 239.000. Költsége: 211.000. Jövedelem: 28.000. Ez után fizeti a 9% nyereségadót. Beruházási költség: 8000, écs. alá vont tárgyi eszközök nettó értéke 34.000. Osztalékalap: 36.000-42.000 = 0...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 9.

Egyéni vállalkozó átalakulása kft.-vé

Kérdés: Egyéni vállalkozó át szeretne alakulni az idei év során egyszemélyes kft.-vé. Az átalakulással kapcsolatban az alábbi kérdéseink merültek fel:
1. Mi történik az egyéni vállalkozásból kikerült készletekkel az egyéni vállalkozásban? Az el nem adott készleteket el kell-e számolni bevételként, majd apportként kerül be a kft.-be, a jegyzett tőkét emelve?
2. Továbbvihető az egyéni vállalkozásban képzett fejlesztési tartalék a kft.-ben?
3. A havi áfabevallásokban göngyölített áfa továbbutódlik a kft.-ben?
Részlet a válaszából: […] ...vállalkozói bevételnek minősül.Továbbra sem kell megszűntnek tekinteni az egyéni vállalkozói jogállást a korábban érvényesített kedvezmények – fejlesztési tartalék, a foglalkoztatási kedvezmény, kisvállalkozói kedvezmény, kisvállalkozói adókedvezmény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 11.

Egyéni vállalkozó által alapított kft.

Kérdés: Kérem, részletesen ismertessék a 2019. júliustól hatályos, egyéni vállalkozó által alapított kft.-vel kapcsolatos számviteli, adózási, illeték- és egyéb szabályokat!
Részlet a válaszából: […] ...két tizedesjegyre számítva alkalmazható a rendelkezés.Az egyéni cégre vonatkozó, a Tao-tv. 16. §-ának (16) bekezdése szerinti kedvezményeket az egyéni vállalkozó által alapított kft.-re is alkalmazni kell.Az Áfa-tv. módosítása [17. § (3) bekezdésének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 29.

Kisvállalati adóhoz kapcsolódó kérdések

Kérdés: a) Az a megbízási díj, amely nem éri el a minimálbér 30%-át, tekinthető-e kivaalapnak, vagy az nem tekinthető járulékalapnak?
b) Ha a kivás kft. egyszemélyi tagja máshol 36 órát meghaladó munkaviszonyban áll, és a kivás cégben nem vesz fel tagi jövedelmet, akkor a kivás kft.-ben kell kivaalapot képezni utána, vagy 0 összegű kivaelőleg is bevallható? Ekkor a kivás cég nem fizet sem kivát, sem más nyereségadót a bevételei után?
c) A kivatörvény szerinti új beruházás kizárólag gyári új termékek megvásárlásával valósulhat meg, vagy használt termékek megvásárlásával is?
d) Bérelt ingatlanon történő felújítás értelmezhető-e a kivatörvény szerinti új beruházásnak?
e) Kivás társaság akkor is választhatja-e a helyi iparűzési adó számításánál a kivaalap 120%-át mint adóalapot, ha így csak az iparűzési adó töredékét fizeti, mint a másik két számítási móddal?
Részlet a válaszából: […] ...képez az adóévben (ide nem értve a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vagy társas vállalkozó járulékalapját, valamint a kedvezményezett foglalkoztatott után érvényesíthető kedvezmény éves összegét). Járulékalapot képező jövedelem az Szja-tv....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 27.

Pontgyűjtő akció különböző kedvezménnyel

Kérdés: A növényvédőszer-nagykereskedő cég törzsvásárlói programot hirdet ügyfelei körében. A társaság vevői elsősorban társas vállalkozások, de egyéni vállalkozók és őstermelők is vannak a vevői körben. A szabályzat szerint a pontgyűjtéssel érintett termékek vásárlása esetén, meghatározott összegenként pontot kap a vevő, amelyeket beváltva különböző kedvezményekre lesz jogosult. A kedvezmények egyik csoportja az, hogy a vevő ajándékutalványokat kap, amelyek különböző termékre (műszaki cikk), szolgáltatásra (utazási utalvány) jogosítanak. A kedvezmények másik csoportja a vásárlások nettó értéke alapján járó százalékos visszatérítés (egyfajta utólag adott engedmény). A vevő dönti el, hogy melyik kedvezményt választja. Minősíthető-e a program üzletpolitikai célból adott adómentes juttatásnak? Ha igen, milyen dokumentációs, adminisztrációs, számlázási kötelezettséget kell a társaságnak teljesítenie? Ha nem, akkor milyen adófizetési kötelezettség keletkezik a program keretében adott juttatásokkal kapcsolatban? Levonható-e az áfa a programhoz beszerzett termékek és szolgáltatások után? A társasági adó szempontjából elismert költség-e a program szerinti juttatás?
Részlet a válaszából: […] ...eredménye – megfelelő magánszemélynek adott– árengedmény,– visszatérítés vagy áru, szolgáltatás vásárlásához kapcsolódó más kedvezmény, ideértve ha az – megjelenési formájától függetlenül – árura vagy szolgáltatásra váltható érték;–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 16.

Bejegyzett egyéni cég átalakulása kft.-vé

Kérdés: Az egyéni vállalkozó által alapított egyéni cég cégbejegyzése 2013. 06. 10-én megtörtént. Az egyéni cég többszemélyes kft.-vé alakulása folyamatban van. Milyen számviteli és adózási feladatok vannak az egyéni vállalkozó és egyéni cég, illetve az egyéni cég és a kft. vonatkozásában? A tagok magánszemélyek.
Részlet a válaszából: […] ...kapcsolódóan utalni kell a Tao-tv. 16. §-ának (16) bekezdésére is, amely az alapító egyéni vállalkozó által igénybe vett kedvezmények továbbvitelére vonatkozó szabályokat tartalmazza.Az egyéni cég többszemélyes kft.-vé alakulása során a Gt. és az Szt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 24.

Termékben adott engedmény

Kérdés: Gumiabroncsok és keréktárcsák nagykereskedelmével foglalkozó társaság kérdezi, hogy az alábbi, értékesítéshez kapcsolódó, termékben adott kedvezmények miként számolhatók el? Minden 40 db-os előrendelés mellé 1 db felnipróbáló állványt, előrendelő partnereinknek minden elő­rendelt garnitúra könnyűfém keréktárcsa mellé 1 flakon felnitisztító sprayt biztosítunk. Minimum 12 db új modell előrendelése esetén további ajándékot adunk. Milyen lehetőségek vannak a számlán való elszámolás esetén? Ha csak a számlázás után tudjuk vevőinknek átadni, akkor mi az elszámolás módja? Az egyes esetekben milyen adózási kérdések merülnek fel?
Részlet a válaszából: […] ...a természetesszemélyt az adófizetési kötelezettség.)Feltételezzük, hogy az előrendelés alapján megvásárolttermékhez kapcsolódik a kedvezmény. A kedvezmény tárgyát a vásárlássalegyidejűleg, illetve azt követően adják át a partnerek részére.A kérdésben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 24.

Foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma

Kérdés: Az egyik szaklapban megjelent a 10%-os társaságiadó-kulcs alkalmazása miatti adómegtakarításra vonatkozó tájékoztató. A tájékoztató szerint a Tao-tv. 19. §-a (1) bekezdésének e) pontjában szereplő feltétel esetében az átlagos statisztikai állományi létszám számításánál a 4-6 órás részmunkaidős munkavállaló is egy egész főnek számít. Társaságunk nagyrészt részmunkaidős munkavállalókat foglalkoztat. Ez azt jelenti, hogy a napi négyórás munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló esetében a minimálbér négyszerese után kell teljesíteni a nyugdíj- és egészségbiztosításijárulék-bevallási kötelezettséget ahhoz, hogy társaságunk a kedvezményes adókulccsal állapítsa meg társaságiadó-fizetési kötelezettségét, ha a törvényben előírt többi feltételnek egyébként megfelel a társaság?
Részlet a válaszából: […] A Tao-tv. 19. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerint azadózó – többek között – akkor alkalmazhatja a 10%-os adókulcsot, ha az adóévbenlegalább az adóév első napján érvényes minimálbér kétszeresének adóévreévesített összege és a foglalkoztatottak átlagos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 25.

Foglalkoztatás alkalmi munkavállalói könyvvel

Kérdés: Egy magánszemély (nem adószámos és nem minősül foglalkoztatónak, csak adóazonosító jellel rendelkezik) alkalmi munkavállalói könyvvel rendelkező munkavállalót foglalkoztat eseti munkára (pl. lakásfelújítás, -átalakítás). A közteherjegy vásárlásakor a magánszemély címére szóló számviteli bizonylatot kapott. A munkavégzés napjaira az értékhatárok szerinti közteherjeggyel szabályosan bejegyezte az adatokat. Az Szja-tv. szerinti adókedvezmény igénybevételéhez (a közteherjegy értékének a 75%-a) mivel kell igazolnia, hogy jogosult a kedvezmény igénybevételére? Elegendő-e a közteherjegy-vásárlást igazoló bizonylat, vagy kell egyéb nyilvántartással is igazolni? Az APEH felé kell-e valamilyen bejelentést, bevallást tenni (pl. a 0908-ason a 15-ös lap), ha igen, akkor milyen határidővel?
Részlet a válaszából: […] Az Szja-tv. szerint összevont adóalap adóját csökkenti amunkavállaló – külön törvény rendelkezései szerinti – alkalmi munkavállalóikönyvvel történő foglalkoztatása esetén a foglalkoztató magánszemély nevéreszóló számviteli elszámolásra alkalmas bizonylattal igazolt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. május 14.
1
2