Befektetéssel kombinált biztosítás

Kérdés: A társaság egy tisztán kockázati, elérési elemet nem tartalmazó, határozatlan ideig tartó életbiztosítást tervez kötni: a szerződő fél a társaság, a biztosított a cég személyesen közreműködő tagja, kedvezményezett a tag felesége. A vonatkozó jogszabályok és állásfoglalások szerint az ilyen biztosítás díja költségként elszámolható. Vonatkozik ez olyan, befektetéssel kombinált életbiztosításokra is, ahol a kockázati rész minimális (például évi 400 ezer forint), az eseti befizetések azonban jelentősek, alkalmanként több millió forintot is elérnek? Ezeket is el lehet számolni költségként? A szerződő társaság a biztosított magánszeméllyel egyetértésben a biztosítást részlegesen visszavásárolja. (Ez úgy működik, hogy egyik évben, amikor a nyeresége magas, nagy összegű befizetést teljesít, és azt költségként elszámolja, majd a másik évben részlegesen pénzt von ki a biztosításból, amit ekkor bevételként számol el.) A biztosított Ptk.-ban rögzített jogai végig fennállnak, minden ügylet a biztosított hozzájárulásával történik, a biztosított nem mond le arról a jogáról, hogy a szerződő helyébe lépjen, és a biztosítás végéig fennáll, nem szűnik meg. Információim szerint az adóhatósági ellenőrzés az ilyen típusú szerződések alapján történt nagy összegű befizetések költségként való elszámolását nem fogadja el abban az esetben, ha később ezeket kivonják, a nem rendeltetésszerű joggyakorlás elvére hivatkozással. Kérdésem, mi a helyes eljárás Önök szerint az ilyen típusú szerződések elszámolásánál?
Részlet a válaszából: […] ...alapján mások számára is ad lehetőséget következtetések levonására.A kérdésben leírt tényállás szerint a biztosítási szerződéskedvezményezettje magánszemély, és a biztosítási időszak alatt a biztosítottPtk.-ban rögzített jogai folyamatosan fennállnak. Így...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 27.

Biztosítási díjhoz kapcsolódóan befektetés

Kérdés: Ügyfelem 20 éves lejáratra életbiztosítási szerződést kötött, amelyben biztosított az ügyvezető, a lejáratkori kedvezményezett a kft., haláleseti kedvezményezett a feleség. Az éves díj 6880 euró, amelyet átutalt. Az éves díjon felül azonban még átutalt 45 000 eurót is, befektetési céllal. A 6880 eurót költségként könyvelhetem? Milyen adót kell fizetni utána? A 45 000 eurót pedig befektetett eszközként tartom nyilván?
Részlet a válaszából: […] ...arra, hogy a 20 éves lejáratra kötöttéletbiztosítási szerződés lejárati kedvezményezettje a kft., az évesbiztosítási díj megfizetése nem jelent – jelenleg – végleges vagyonvesztést (haaz ügyvezető nem hal meg, azt a kft. visszakapja), így...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 21.

Biztosításokhoz kapcsolódó elszámolások

Kérdés: Egy gazdasági társaság az egyik biztosítóval 3-féle biztosítást kötött. Az első biztosítás neve csoportos baleset-biztosítási szerződés, a kockázatviselés baleseti halál, baleseti maradandó rokkantság, baleseti kórházi napi térítés, ill. műtéti térítés. A biztosításra jogosult minden egyes, a céggel munkaviszonyban álló alkalmazott. A biztosítás akkor szűnik meg, ha az alkalmazott munkaviszonya megszűnik, vagy ha eléri azt az életkort, mikor a biztosító már nem vállalja a kockázatot. A biztosítás biztosítottja az alkalmazott, kedvezményezett maga a biztosított, halál esetén az örökös, vagy akit a biztosított megnevez. A biztosító a szerződésben meghatározott események (baleset, baleseti halál) esetén nyújt biztosítást. Az ugyanezen biztosítóval kötött másik szerződés neve csoportos kockázati (haláleseti) életbiztosítási szerződés. Ez a biztosítás a baleseti és vagy betegségből származó maradandó teljes rokkantság esetére szóló kiegészítő biztosítást is tartalmaz. Itt is a mindenkori alkalmazottak a biztosítottak. A biztosított a munkavállaló, kedvezményezett az igénybevételre jogosult, vagy halál esetén az örökös, illetve a megjelölt személy. A dolgozó biztosítása megszűnik, ha a munkaviszonya is megszűnik. A cég harmadik biztosítása csoportos baleset- és betegségbiztosítás. A cég kötötte, biztosítottak a szerződő alkalmazásában álló 80 év alatti természetes személyek: 1 fő ügyvezető, 1 fő házastárs (a cég munkavállalója) és 2 fő gyermek. Itt fel van tüntetve a fizetendő biztosítási díj alatt, hogy adóköteles díjrész is van. Határozatlan időtartamú a szerződés. Kérdés, hogy a fenti biztosításokhoz kapcsolódóan hogyan kell szja-t, tb-járulékot fizetni, a társasági adó alapját hogyan érintik a számviteli elszámolások?
Részlet a válaszából: […] ...köt, amelyben szerződő fél a társaság, a biztosítottmagánszemély (a társaság munkavállalója, vagy tagja, illetve ennek gyermeke), akedvezményezett természetes személy. Ebben az esetben – feltételezve, hogy abiztosítottnak a Ptk. által adott jogai a szerződés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 15.

Életbiztosítás – a kedvezményezett helyébe más lép

Kérdés: Társaságunk befektetéshez kapcsolódó egész életre szóló életbiztosítást kötött. A szerződésben a biztosított az egyik munkavállaló, a kedvezményezett a szerződő társaság. A kifizetett díjat követelésként tartjuk nyilván. Most módosították a szerződést, a kedvezményezett személye változott, a biztosított munkavállaló egyik családtagja lett a társaság helyett. Ettől az időponttól a biztosítási díjakat személyi jellegű egyéb ráfordításként könyveljük. Mivel a kedvezményezett már nem a társaság, ezért az előző időszakokban befizetett és a könyvekben követelésként nyilvántartott díjakat hogyan kell könyvelni, hiszen követelésként már nem mutathatjuk ki?
Részlet a válaszából: […] ...biztosítási szerződés módosításakor önmagában akedvezményezett személyének a változása nem jelenti azt, hogy a társaságnál – amódosítást követően – a fizetett biztosítási díjat személyi jellegű egyébkifizetésként el lehet számolni.Függetlenül attól, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 29.

Egyéni vállalkozó életbiztosítása

Kérdés: Kérem tanácsukat, hogy az egyéni vállalkozó elszámolhatja-e költségként az általa saját személyére megkötött, halálesetre szóló 2009-ben befizetett biztosítást. A biztosítás nyílt végű befektetéshez kötött (kötvény, részvény eszközalapokba) életbiztosítási kötvény. A kötvényt a 12 éves futamidő alatt 2 év után a szerződő fél visszavásárolhatja. Haláleseti kedvezményezett a törvényes örököse.
Részlet a válaszából: […] Az egyéni vállalkozó elszámolhatja költségként az általasaját személyére megkötött, halálesetre szóló, 2009-ben befizetett biztosításidíjat. Az egyéni vállalkozó a költségként elszámolt biztosítási díj utánszemélyijövedelemadó-kedvezményt nem vehet igénybe. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 29.

Befektetést is tartalmazó életbiztosítás

Kérdés: Határozott futamidejű, befektetést is tartalmazó életbiztosítás elszámolása hogyan történik, ahol a szerződő fél a kft., a biztosított magánszemély, aki egyben a kft. ügyvezetője, de nem alkalmazotti jogviszonyban van, és a kedvezményezett egy harmadik magánszemély? Szeretném megkapni válaszukat arra az esetre is, ahol a fentiek érvényesek, de élethosszig tartó a biztosítás ideje.
Részlet a válaszából: […] ...a fizetett biztosítási díjat nem lehetköltségként elszámolni, ha például a biztosított személy előre lemond akft.-vel való együttes kedvezményezettjelölés jogáról. Ebben az esetben is mindaddig,míg a biztosítási szerződés a kft. számára meg nem szűnik,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. január 7.

Biztosítási díj elszámolása, ha vállalkozás a szerződő

Kérdés: Vannak olyan vegyes kockázati életbiztosítások, amik megtakarítási összeget is tartalmaznak, tehát befektetésként is működnek. Hogyan kell ezeket elszámolni, ha a kifizető a szerződő, biztosított a munkavállaló és kedvezményezett a munkavállaló, illetve a kifizető társaság? Elszámolható-e az egész összeg költségként? Ha nem, akkor a kifizetőnek mikor keletkezik adófizetési kötelezettsége az első és a második esetben?
Részlet a válaszából: […] ...olyan életbiztosításra kötszerződést, ahol:– szerződő fél: a vállalkozás,– biztosított: a vállalkozás munkavállalója,– kedvezményezett: a biztosított személy és a vállalkozásáltal a biztosítás megkötésekor közösen megnevezett természetes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. május 15.

Biztosítás esetén kedvezményezett a munkáltató

Kérdés: A munkáltató társas vállalkozás dolgozójára mint biztosítottra elérésre, 15-20-25 éves időtartamra szóló életbiztosítási szerződéseket kötött. A szerződés alapján biztosított a dolgozó, a szerződő, a díjfizető a munkáltató cég. A kedvezményezett elérés esetén a kifizető társaság, halál esetén a biztosított munkavállaló gyermekei. A biztosító által kért díjakat a társaság negyedévenként utalja át. A szerződés szerint biztosítási esemény a biztosítottnak a biztosítás tartama alatt bekövetkezett halála, vagy a biztosítottnak a biztosítás lejárati időpontjában való életben léte. A biztosítási szolgáltatás: ha a biztosított a biztosítás lejáratakor életben van, a szerződésben meghatározott összeg kifizetése, ha a biztosított a biztosítás időtartamán belül meghal, a biztosításra ténylegesen befizetett összes díj egyösszegű kifizetése a kedvezményezettnek. Hogyan kell a megfizetett díjat könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...a szerződő – meghatározott esetben – kedvezményezettis, a biztosítónak átutalt biztosítási díjat előlegként kell kimutatnia (T 354- K 384). Az előlegként átutalt díjat költségként az átutaláskor nem lehetelszámolni, így az a társasági adó alapját nem érinti,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. december 13.

Biztosítási díj fizetése a biztosítottnak

Kérdés: Vállalkozásunk 10 évvel ezelőtt életbiztosítást kötött munkavállalói részére, mely szerint szerződő a munkáltató, biztosított a munkavállaló. Kedvezményezett elérés esetén a munkáltató, halál esetén a biztosított hozzátartozója. A biztosítás lejárati ideje 2011. 02. hó. A vállalkozás a biztosítás díját nem számolta el költségként. Vállalkozásunk 10 év után fel kívánja mondani a szerződést, melynek során a biztosító visszavásárlási értéket fizet, mely összeget a biztosítottal való közös megállapodás alapján a biztosító a biztosítottnak fizetne ki. A biztosító közlése szerint ezt az összeget adómentesen fizeti ki. Terheli-e valamilyen adó- vagy járulékfizetési kötelezettség a munkáltatót vagy a munkavállalót? Hogyan vezethető ki a társaság könyveiből a fenti összeg?
Részlet a válaszából: […] ...úgy, hogy a munkáltató, azaz a szerződő fél helyébe amagánszemély lép, és ő vagy az általa megjelölt személy válik kedvezményezetté,vagyis a szolgáltatás jogosultjává. A munkavállaló dönthet úgy, hogy nem várjameg a lejáratot, hanem ún....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 8.

Biztosítás befektetéssel

Kérdés: A bt. szabad pénzeszközei befektetése céljából 30 millió forintos életbiztosítást kötött elérésre, illetve halálesetre. A szerződő fél a bt., biztosított a bt. vezető tisztségviselője, kedvezményezett a bt. Az egyszeri díjfizetéssel járó, ingatlan-eszközalapba fektetett biztosítás lejárata 5 év. Az ilyen címen eszközölt befektetés hova könyvelendő? A befektetés mikor és kinek lesz adóköteles bevétele? Ha a biztosító visszafizeti, a hozadék a társasági adó alapját növeli? A biztosított osztalék formájában juthat hozzá?
Részlet a válaszából: […] ...a szerződő fél is a bt., a kedvezményezett is a bt., abt. által fizetett biztosítási díjat előlegként kell kimutatni (T 354 – K 384),függetlenül attól, hogy az ingatlan-eszközalapba fektetett biztosítás. Bárformailag befektetés, tartalmát tekintve előleg. Abban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. június 28.