4 cikk rendezése:
1. cikk / 4 Leltárkészítés módszerei, követelményei
Kérdés: A könyvvizsgálatok során gyakran tapasztalom, hogy az Szt. 69. § (1)–(2) bekezdéseinek követelményeit csak részben teljesítik a beszámolót összeállítók, előfordul, hogy önálló leltárdokumentációt egyszerűen nem is készítenek, a főkönyvi egyenlegek és az analitikák egyeztetéséről nem készülnek végrehajtást igazoló dokumentumok, mert azt mondják, ezt a törvény nem írja elő, sok esetben elegendőnek tartják a főkönyvek zárásának bemutatását. Hivatkoznak a törvény 165. § (1) bekezdésére, mely szerint bizonylattal az eszközök források összetételének változását kell alátámasztani, és a főkönyvi könyvelés-analitika egyeztetés nem eredményez változást, csupán ténymegállapítást. Az ellenőrzésre alkalmasság követelménye is gyakran sérül, rendszerint azzal, hogy a leltárnak nevezett dokumentumok tartalma és terjedelme hiányos, és nem teljesül az Szt. 165. § (4) bekezdésében elvárt logikailag zárt rendszerre vonatkozó elvárás, távolról sem felelnek meg a 166. § és 167. § (1) bekezdésében leírt számviteli bizonylattal szembeni követelményeknek. Míg az ellenőrzésre alkalmasság, lehetőségmeghatározás véleményem szerint igen tág fogalom, és nehezen számonkérhető, addig a logikailag zárt rendszer teljesülése talán pontosabban mérhető és megkövetelhető. Hogyan kell értelmezni a számviteli törvényben meghatározott leltárkészítési követelményekben megfogalmazott elveket? Milyen bizonylatolási, alaki és tartalmi követelmények vonatkoznak a főkönyvi könyvelés és az analitikák egyeztetésére és általában a tényeket rögzítő leltárra? Mit jelent pontosabban az ellenőrzésre alkalmasság és a logikailag zárt rendszerre vonatkozó követelmény?
2. cikk / 4 Értékvesztés elszámolása bankbetétre
Kérdés: A 8060. számú kérdésre adott válaszukra hivatkozva kérdezem: Szükséges-e (folyószámlán lévő pénzeszközre) bankbetétre értékvesztést elszámolni, ha a bank végelszámolása a mérlegfordulónap után, és egyik esetben a mérlegkészítés napja előtt, a másik esetben a mérlegkészítés napja után indult? Kérem, válaszukban arra is térjenek ki, hogy egyéb ráfordításként kell-e elszámolni!
3. cikk / 4 Üzletfenntartó szövetkezet által beszedett díjak bizonylatolása
Kérdés: Hogyan kell bizonylatolni az üzletfenntartó szövetkezet által beszedett havi díjakat? A havi díj tartalma közös költség, szemétszállítási költség, a közös képviselő díja, befizetés a felújítási alapba. A szövetkezeti tagok banki átutalással teljesítik a befizetéseket a szövetkezet által kiadott elszámolás alapján, amely az adott évi befizetendő előirányzatot, valamint az év közbeni befizetéseket tartalmazza. Helyes ez az eljárás? Vagy számlakiállítási kötelezettsége lenne az üzletfenntartó szövetkezetnek? Mi a helyes bizonylati rend ebben az esetben?
4. cikk / 4 Továbbutalt támogatási előleg
Kérdés: Több kettős könyvvitelt vezető vállalkozásból álló konzorcium elsősorban kutató, felmérő, szolgáltatási feladat ellátására minimális tárgyieszköz-beszerzést igénylő pályázatot nyert. A támogatói okirat szerint a kedvezményezett a konzorcium vezetője. Ő kapta meg előfinanszírozás keretében a pályázati előleget, amelyet a megvalósításhoz igazodva utalt tovább a konzorciumi tagoknak. A kiírás szerint a támogatás folyósítása a záró beszámoló elfogadását megelőzően támogatási előleg. A záró beszámoló benyújtására a kedvezményezett, azaz a konzorcium vezetője kötelezett. A pályázat bizonylatolását, az elkülönített nyilvántartásokat a konzorciumi tagok külön-külön a saját számviteli bizonylataikra vonatkozó szabályok szerint kötelesek vezetni, megőrizni. A záró szakmai és pénzügyi beszámoló elfogadását követően a pályázati bevétel is a konzorciumi tagok egyéb bevétele lesz mindenkinek a saját vállalkozásában. A pályázatzáró beszámoló elfogadása előtt kinek a könyveiben kell szerepeltetni a pályázati előleget? A kedvezményezett – azaz a konzorcium vezetőjének – beszámolójában, vagy minden konzorciumi tag saját számviteli beszámolójában?