Induló tőke emelése alapítványnál

Kérdés: Az alapítvány alapítója alapításkor, illetve alapítás után is kifejezett alapítói szándékként, az alapítói okiratban is rögzítetten az alapítvány céljaihoz rendelt vagyonként definiáltan rendelkezik vagyonjuttatásról. A bíróság ezt a szándékát tudomásul veszi, végzésével kvázi "bejegyzi a felemelt induló tőkét". A számviteli törvény és a vonatkozó kormányrendelet nem tartalmaz az alapítvány céljaihoz rendelt vagyon jegyzett tőkébe könyvelésére szabályt. Az alapító jogi érvelése szerint a Ptk. 3:382. §-a megengedi az alapítónak, hogy az alapítvány működésének megkezdéséhez szükséges vagyont a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásáig teljesítse, majd az alapítónak a szándéka szerinti teljes juttatott vagyont legkésőbb az alapítvány nyilvántartásba vételétől számított egy éven belül az alapítványra még átruházzon. A Civil-törvény szerint induló tőke a civil szervezet létrehozásakor az alapítók által a civil szervezet rendelkezésére bocsátott vagyon. Elfogadható-e az alapítvány érvelése, miszerint az alapítói szándékkal összhangban, a Ptk. rendelkezései által megengedően, az alapítói vagyonrendelést, annak növelését a számviteli beszámoló jegyzett tőke során szerepeltessük? Ha a Civil-törvény szabályai miatt nem lehetséges, közvetlenül a tőkeváltozásba könyvelhetjük-e a bírói bejegyzéssel egy időben az alapítói tőkeemelést? A szervezet könyvvizsgálója az Szt. 4. §-ának (4)-(5) bekezdése alapján egyetért akár a jegyzett tőke, akár a tőkeváltozással szembeni könyveléssel. Ha az alapító által az alapítvány rendelkezésére bocsátott vagyon számviteli bevételkénti elszámolása indokolt, akkor ez az elszámolás jelentősen torzítja az alapítvány jövedelmi helyzetének megítélését.
Részlet a válaszából: […] ...induló tőkeként (jegyzett tőkeként) könyvelni kell az alapító okiratban vállalt vagyoni juttatás teljes összegét (ha az alapítvány a kettős könyvvitel szabályai szerint könyvel) az alapítóval szembeni követelésként (T 355 – K 411), az alapító által befizetett,...ó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 26.

Könyvelés hibás főkönyvi kivonat alapján

Kérdés: 2013. évre elvállaltam egy bt. könyvelését. A bt. 2012. 12. 31-ével kilépett az evából. Az előző könyvelő tájékoztatása szerint a bt. kettős könyvvitelt vezetett. Megkaptam a záró főkönyvi kivonatot, annak alapján megnyitottam a 2013. évet. Később kiderült, hogy 2007 decemberében a bt. valóban az evát választotta, de bevételi nyilvántartás vezetésével, ezért a beszámolókat nem kellett volna letétbe helyezni. Több hibát is találtam a beszámolókban, a 2012. évi záró főkönyvi kivonat adatai is hibásak. Mikor járok el helyesen? Ha elfogadom a 2012. évi záró főkönyvi kivonat adatait, vagy ha az analitikák alapján új főkönyvi kivonatot készítek, amelyet könyvvizsgálóval felülvizsgáltatok?
Részlet a válaszából: […] ...az eva alapját bevételi nyilvántartás vezetésével határozza meg. Feltételezhetően nem vezetett külön bevételi nyilvántartást, hanem a kettős könyvvitel szabályai szerint könyvelt bevételek alapján állapították meg az eva alapját. Ha jó volt a bevételek könyvelése,......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 24.

Az áttérés szabályai (eva)

Kérdés: Melyek az áttérési szabályok a különféle társasági formák esetében? Milyen nyilvántartási kötelezettség terheli az evát választókat?
Részlet a válaszából: […] ...nyilvántartási kötelezettségeit az Szt. előírásai szerint teljesíti. Ezen vállalkozásoknak – függetlenül a társasági formától – kettős könyvvitelt kell vezetniük, ebből következően éves, illetve egyszerűsített éves beszámolót kell készíteniük. A bt.-t, a kkt.-t....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. december 5.

Könyvvizsgáló cégbírósági bejelentése

Kérdés: Milyen esetben kell a könyvvizsgálót bejegyeztetni a cégbíróságon? Csak akkor, ha folyamatos könyvvizsgálatot vállal, vagy akkor is, ha egy bizonyos üzleti év könyvvizsgálatát vállalja el?
Részlet a válaszából: […] ...Szt. 155. §-ának (2)-(4) bekezdése alapján kötelező a könyvvizsgálat minden kettős könyvvitelt vezető vállalkozónál, ha a vállalkozó éves (éves szintre átszámított) nettó árbevétele az üzleti évet megelőző két üzleti év átlagában, jogelőd nélkül alapított...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. július 18.