Gépbeszerzésre vonatkozó vissza nem térítendő támogatás visszafizetése

Kérdés: Társaságunk gépek beszerzésére vissza nem térítendő támogatást kapott. A pályázatot 2020 novemberében lezártuk, a kiíró az elszámolást jóváhagyta. A támogatás összegét egyéb bevételként elszámoltuk, és halasztott bevételként elhatároltuk. A 2020. év zárása során a támogatási intenzitásnak megfelelő amortizációarányos részt egyéb bevételként számoltuk el. A 2021-ben kezdődő törvényességi vizsgálat megállapította, hogy a támogatás igénybevétele/felhasználása nem volt szabályos, a támogatást várhatóan vissza kell fizetnünk. Amennyiben ez a sajnálatos esemény bekövetkezik, helyesen járunk-e el, ha a következőképpen könyveljük a gazdasági eseményt? A támogatás visszafizetése: T 86 egyéb ráfordítások – K 38 pénzeszközök. A halasztott bevétel megszüntetése: T 483 halasztott bevételek – K 86 egyéb ráfordítások. A 2020. évben elszámolt, halasztott bevételből visszavezetett egyéb bevételt nem kell korrigálnunk, sem a könyvelésben, sem a társaságiadó-bevallásunkban? Véleményünk szerint a halasztott bevétel elszámolása 2020. évi esemény, a támogatás visszafizetése pedig 2021. évi gazdasági esemény. Maximum a kiegészítő mellékletben kell bemutatnunk a gazdasági esemény hatását.
Részlet a válaszából: […] A rövid válasz az, a gondolatmenet alapvetően helyes, feltéve, hogy a pályázati kiírásban foglaltak szerint jártak el, a kiíró, a támogató részére a pályázati kiírásban foglaltakat alátámasztó elszámolást nyújtottak be és fogadtak el. Feltétel természetesen az is, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 17.

Mérlegkészítés időpontja utáni számla

Kérdés: Cégünknél a mérlegkészítés időpontja január 15-e. Gyakran előfordul, hogy ezen időpontig nem kerül elszámolásra az összes még le nem számlázott igénybe vett szolgáltatás. Ezek miatt minden évben önellenőrzéssel kell rendezni a többlet-társaságiadót. A jelentős árbevételű cégnél az egyedileg 20-100 ezer forintos tételek nem jelentősek. Van-e lehetőség a számvitel-politikában meghatározni egy korlátot, ami alatt ezek a számlák a következő évi beszámolóban szerepelhetnek, és nem kell önellenőrzést végrehajtani? Lehet-e ez esetben a későbbiek során adóhiányt megállapítani?
Részlet a válaszából: […] ...hibának vagy nem jelentős összegű hibának minősül. (Eltérés csak a hiba, a hibahatás mérlegben, eredménykimutatásban, illetve a kiegészítő mellékletben való bemutatásában van!)A kérdésben leírt probléma feloldására az Szt. 47. §-ának (9) bekezdése megadja a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 30.

Forgalommal arányosan adott engedmény 2010-ben

Kérdés: A társaság építőanyag-kereskedelemmel foglalkozik. A beszerzés kereskedőházon keresztül történik, amely cég áll kapcsolatban a termelőkkel, és több viszonteladónak értékesít. A kereskedőház naptári évi elszámolással forgalomarányos bónusz-visszatérítésben részesül a termelőtársaságoktól, amelyet vevői között – a forgalom arányában – szétoszt. A bónusz mértéke a forgalmazott értékek függvényében sávosan emelkedik. Így a bónusz végleges összege – bonyolult számítások eredményeként – a kereskedőház számára sok esetben csak júliusban áll rendelkezésére, és csak ezt követően történhet meg a vevői közötti szétosztás (a mérlegek zárását követően). A számviteli törvény 2010. 01. 01-től hatályos elő­írása alapján az üzleti évhez kapcsolódó, forgalommal arányosan utólag adott/kapott engedményt – a pénzügyi rendezéstől függetlenül – egyéb bevételként, illetve egyéb ráfordításként ki kell mutatni az egyéb követelésekkel, illetve az egyéb kötelezettségekkel szemben, a két fél közötti elszámolás alapján. Miután a bónusz összege jelentős, értéke befolyásolja a társaság mérleg szerinti eredményét, a társasági adó alapját, a társaság számára nem közömbös az, hogy a bónusz melyik év eredményében kerül kimutatásra. Ezen változással a 2010. évi beszámolóban a 2009. évről áthúzódó bónuszok mellett a 2010. évre járó bónuszok is kimutatásra kerülnek, tehát 2 év bónusz összegével nő az eredmény, amely az évek közötti összehasonlítást is torzítja. Helyesen értelmezzük a számviteli törvény hivatkozott előírásait, vagy elégséges azon bónuszösszegek szerepeltetése, amelyek befolytak, vagy a kereskedőház megküldte részünkre a bónuszelszámolást a mérlegkészítés időpontjáig (nálunk január 31-ig)? Mit tegyünk azokkal a bónuszösszegekkel, amelyek a mérlegkészítés időpontjáig nem folynak be, és az összegről még bónuszértesítő sem érkezett, az összeg nagysága számítással sem támasztható alá?
Részlet a válaszából: […] ...év eredményének az összehasonlíthatóságát is. Ezen (és így2010-ben is) úgy lehet segíteni (egyébként törvényi követelmény), hogy akiegészítő mellékletben bemutatják, értékelik az eltérést okozó tényezőket.Nagyobbprobléma az, hogy a mérlegfordulónaphoz számos.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 24.

Később kapott számla

Kérdés: Kapcsolódóan a 3250. kérdésre adott válaszhoz: egy korai (január 8-i) mérlegkészítés időpontú, nagy forgalmú (több száz szállító, több ezer számla) cégnél a legnagyobb gondosság mellett előfordul, hogy nem kerül feltárásra, elszámolásra az összes, még le nem számlázott igénybe vett szolgáltatás. Ezek miatt minden évben önellenőrzéssel kell rendezni a többlet-társaságiadót. Tízmilliárdos árbevételű, milliárdos eredményű cégnél az egyedileg 20-100 ezer forintos, összességében párszázezer forintos tételek nem jelentősek. Van-e lehetőség a számviteli politikában a költség-haszon elve alapján meghatározni egy korlátot, ami alatt ezek a számlák a következő évi beszámolóban szerepelhetnek, és nem kell önellenőrzést végezni? Amennyiben a 2005. évi mérlegkészítés után érkezett 2005. évi számlákat 2006. évre könyvelték, 2005. évet nem önellenőrizték, megállapítható-e 2006. évre ezek miatt adóhiány? Mi alapján? Mivel nem jelentős összegű a hiba, a számvitelben a 2006. évi beszámolóban szerepel. Adóalap-növelő tételként az adóellenőrzés, önellenőrzés során megállapított, elszámolt összeggel kell módosítani, adóellenőrzés, önellenőrzés viszont 2006-ban nem történt. Kötelessége-e az adóellenőrnek a 2006. év ellenőrzésekor a 2006. évi mérlegkészítéskor el nem számolt költségek megállapítása? Vagy jogosan hivatkozhat arra, hogy ezek 2007. évi tételek, ami nem tárgya a 2006. évi ellenőrzésnek?
Részlet a válaszából: […] ...összegű hibának vagy nemjelentős összegű hibának minősül. (Eltérés csak a hiba, a hibahatás mérlegben,eredménykimutatásban, illetve a kiegészítő mellékletben való bemutatásábanvan!)Az előző bekezdésben leírt probléma feloldására az Szt. 47.§-ának (9) bekezdése.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. december 13.

2001. évi nyitómérleg, 2001. évi éves beszámoló bázisadatai

Kérdés: A számviteli törvény változásai miatt hogyan történjen a 2001. évi nyitótételek könyvelése? Milyen rendezőtételeket kell könyvelni? Kell-e rendezőmérleg? Hogyan lehet a 2000. évi mérleg záróadatait, a 2000. évi eredménykimutatás tárgyévi adatait a megváltozott sémának, tartalomnak megfeleltetni?
Részlet a válaszából: […] ...új Szt. előírásait összevetve megállapíthatók az eltérések, rögzíthetők az összehasonlíthatóságot biztosító rendelkezések, s a kiegészítő mellékletben bemutatandó és elemzendő tételek.Mivel az új Szt. nem ír elő kötelezően rendezőmérleget, rendező.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. február 22.