4 talált cikk az üzleti év , számla , teljesítés , könyv , időbeli elhatárolás , szolgáltatás , kiva kifejezésre

Kérdés: Társaságunk a havi számviteliidőszak-zárás gyakorlatát szeretné megvalósítani annak érdekében, hogy a már lezárt időszak adatai és az arra épülő riportok tartalma ne változzon. A jelenlegi gyakorlatunkban azonban nem látjuk pontosan, hogy ezt hogyan tudjuk jól megvalósítani. Gyakran találkozunk késve érkezett szállítói számlával (ami a tárgyhónapot megelőző hónapokat érinti), és az is előfordul, hogy a vevőink részére nem tudunk időben számlát kiállítani. A jelenleg alkalmazott gyakorlat szerint a késve érkezett szállítói/alvállalkozói számlákat a tényleges teljesítés időpontjára könyveljük, azaz pl. a szeptemberi teljesítésre vonatkozó alvállalkozói számlát megkapjuk november 20-án, akkor a könyvelésben alvállalkozói teljesítésként és szállítói kötelezettségként ez a számla szeptemberre kerül könyvelésre. Hasonlóan a vevői oldalon: az előbb említett alvállalkozói számla továbbszámlázása november 21-én van, viszont a könyvelésbe vevőkövetelésként és árbevételként szeptemberi teljesítéssel. (A konkrét kérdéseket – az ismétlések elkerülése érdekében – a válaszban ismertetjük.)
Válasz: Az Szt. 165. §-ának (3) bekezdése az éves beszámoló elkészítéséhez feltétlenül szükséges határidőket rögzíti. A kérdés szerinti bizonylatok esetében: legkésőbb a tárgynegyedévet követő hó végéig kell azokat a könyvekben rögzíteni.

Kérdés: A cég saját tulajdonú lakás bérbeadásával foglalkozik. Minden negyedévet követő hó elején, az addig beérkező rezsiszámlák alapján elkészíti a bérlő számára a bérleti díjjal együtt a rezsi továbbszámlázását is. Emiatt év végén lesznek olyan számlák, melyek a számlázáskor még nem érkeztek meg, de még 2018. évet érintő időszak is szerepel azokon. A következő negyedév elején érkező számláknál mi a helyes eljárás? 2019. évi közvetített szolgáltatásként rögzítve, a 2018. évi részt pedig először elhatároljuk, majd nem számlázottként kimutatjuk? Vagy az előbbi mellett vegyes tételként elhatároljuk a kapcsolódó bevételt is? Vagy csak 2019-ben rögzítjük ezeket a költségeket közvetített szolgáltatásként? Ez utóbbi esetben nem teljesül a teljesség elve.

Kérdés: A kettős könyvvitelt vezető alapítvány a tárgyévi bevételei terhére dönt támogatások kifizetéséről, miközben a támogatások elszámolása a számviteli törvény szerint pénzforgalmi tétel. Ez az éves számviteli eredmény indokolatlan ingadozását okozhatja, gátolja a valós vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzet megítélését. A kuratórium gazdálkodási döntéseit a tárgyévben járó és legkésőbb a mérlegkészítésig pénzben is megkapott támogatások terhére hozza. Ezek terhére kerülnek az adott támogatások megítélésre. Lehetséges elszámolási mód lehetne az Szt. 4. §-a (4) bekezdésének alkalmazása a következők szerint: a kuratórium döntése alapján a teljes támogatási összeget felvesszük kötelezettségként: T 86 – K 479 (Egyéb ráfordítás – különféle egyéb kötelezettség); a pénzforgalommal elszámoljuk a támogatás ütemezése szerint a kötelezettség csökkenését: T 479 – K 384, 381; év végén a rövid lejáratú kötelezettségek közül az egy éven túl lejárókat átsoroljuk a hosszú lejáratú kötelezettségek közé. Ez az elszámolási rend könnyen követhető, analitikája egyszerűen szervezhető. Egyedül az egyéb ráfordítást, összhangban az összemérés elvével, nem pénzforgalommal könyveljük. Másik alternatíva: a kuratórium döntését könyvvitelen kívül vezetjük, majd pénzforgalommal elszámoljuk a támogatást ütemezés szerint: T 86 – K 384; a támogatási szerződésből még hátralévő biztos tartozásokat – a realizációs elvet felrúgva, az összemérés elvét nem teljesítve – nem könyveljük.
Magánszemélyek részére adott támogatások esetén: Ott az elszámolt összegeket személyi jellegű kifizetésként indokolt kimutatni, miközben a szerződött, fix összegű, adott időpontban esedékes nemteljesítéshez kötött jövőbeni kifizetésekre nem is tudnánk más módon fedezetet képezni, mint az Szt. 4. §-a (4) bekezdésének az alkalmazásával a következők szerint:
- -a kuratórium döntése alapján a teljes támogatási összeget felvesszük kötelezettségként: T 55 – K 479; pénzforgalommal elszámoljuk a támogatás ütemezése szerint a kötelezettség csökkenését: T 479 – K 384, 381;
- -év végén, az éven túli elszámolásokat átsoroljuk a hosszú lejáratú kötelezettségek közé;
- -a még ki nem fizetett, nem számfejtett összegekre, a bizonytalan, de várható adókra, járulékokra céltartalékot képezünk: T 86 – K 42.
A másik alternatíva szerint nem vennénk figyelembe az összemérés elvét, és a számfejtéssel elszámoljuk a támogatás ütemezése szerint az esedékes támogatást és járulékait: T 55 – K 479. Így a könyvelés a jövőbeli biztos tartozásokat nem tartalmazná.

Kérdés: A 398/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet 3. §-ának (4) bekezdése szerint az olyan gazdasági eseményt, amelynek kihatása két üzleti évet érint, nem kell időbelileg elhatárolni, a bizonylat kiállításának időpontjában számolandó el. A 6. § (3) és (7) bekezdése szerint pedig időbeli elhatárolásként kell kimutatni azokat a költségeket, ráfordításokat, illetve bevételeket, amelyek kettő vagy kettőnél több üzleti évet érintenek. Milyen elhatárolásokat kell az adott paragrafusoknál értelmezni? Mely időszakra kell azokat a számlákat elszámolni, amelyeket időszakos elszámolás miatt a tényleges teljesítést követő hónapban állítanak ki?