Havi záráshoz kapcsolódó kérdések

Kérdés: Társaságunk a havi számviteliidőszak-zárás gyakorlatát szeretné megvalósítani annak érdekében, hogy a már lezárt időszak adatai és az arra épülő riportok tartalma ne változzon. A jelenlegi gyakorlatunkban azonban nem látjuk pontosan, hogy ezt hogyan tudjuk jól megvalósítani. Gyakran találkozunk késve érkezett szállítói számlával (ami a tárgyhónapot megelőző hónapokat érinti), és az is előfordul, hogy a vevőink részére nem tudunk időben számlát kiállítani. A jelenleg alkalmazott gyakorlat szerint a késve érkezett szállítói/alvállalkozói számlákat a tényleges teljesítés időpontjára könyveljük, azaz pl. a szeptemberi teljesítésre vonatkozó alvállalkozói számlát megkapjuk november 20-án, akkor a könyvelésben alvállalkozói teljesítésként és szállítói kötelezettségként ez a számla szeptemberre kerül könyvelésre. Hasonlóan a vevői oldalon: az előbb említett alvállalkozói számla továbbszámlázása november 21-én van, viszont a könyvelésbe vevőkövetelésként és árbevételként szeptemberi teljesítéssel. (A konkrét kérdéseket – az ismétlések elkerülése érdekében – a válaszban ismertetjük.)
Válasz: Az Szt. 165. §-ának (3) bekezdése az éves beszámoló elkészítéséhez feltétlenül szükséges határidőket rögzíti. A kérdés szerinti bizonylatok esetében: legkésőbb a tárgynegyedévet követő hó végéig kell azokat a könyvekben rögzíteni.
Részlet a válaszából: […] ...a számviteli (a könyvvitelben rögzített) havi adatokat kívánják belső és külső jelentések elkészítéséhez felhasználni, akkor azoknak legkésőbb a tárgyhónapot követő 30 napon belül rendelkezésre kell állniuk. Ehhez viszont az kell, hogy a tárgyhónapi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

Visszavásárolt üzletrész térítés nélküli átadása

Kérdés: A kérdés a 2021. 09. 09-i 8638., illetve 8640. számú kérdéshez kapcsolódik. Társaságunk kft., 3 millió Ft törzstőkével. Az egyik tulajdonostól a társaság 2020-ban megvásárolta a tőketartalék terhére a 40%-os üzletrészét 12 millió Ft-ért, majd 2021-ben a bent maradt két tulajdonos részére a megvásárolt üzletrész, tulajdoni arányuk alapján, térítés nélkül átadásra került. A társaság kisvállalatiadó-alany. Kell-e 2021-ben a kisvállalati adó alapját növelni a saját tőke csökkenése miatt? [Katv. 20. § (4) bek. a) pont.]
Részlet a válaszából: […] ...veszteség nem minősíthető a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült ráfordításnak. Ezért annak az összege növeli a kiva adóalapját.A válasznál utalni kell arra – tekintettel a kft.-nek az Art.-ből következő felelősségére -, ha a magánszemély...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 28.

Következő évre áthúzódó rezsiszámlák

Kérdés: A cég saját tulajdonú lakás bérbeadásával foglalkozik. Minden negyedévet követő hó elején, az addig beérkező rezsiszámlák alapján elkészíti a bérlő számára a bérleti díjjal együtt a rezsi továbbszámlázását is. Emiatt év végén lesznek olyan számlák, melyek a számlázáskor még nem érkeztek meg, de még 2018. évet érintő időszak is szerepel azokon. A következő negyedév elején érkező számláknál mi a helyes eljárás? 2019. évi közvetített szolgáltatásként rögzítve, a 2018. évi részt pedig először elhatároljuk, majd nem számlázottként kimutatjuk? Vagy az előbbi mellett vegyes tételként elhatároljuk a kapcsolódó bevételt is? Vagy csak 2019-ben rögzítjük ezeket a költségeket közvetített szolgáltatásként? Ez utóbbi esetben nem teljesül a teljesség elve.
Részlet a válaszából: […] ...idéztük a kérdést, amelyben a kérdező – szerintünk – túlbonyolítja a problémát, nem megfelelő irányból kívánja kezelni a rezsiszámlák továbbszámlázását.Az összemérés számviteli alapelv követelménye, hogy a bevételeknek és a költségeknek ahhoz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 18.

Üzletrész-visszavásárlás adói

Kérdés: A kft. alapítója eladja üzletrészét (névérték 3 millió forint) 20 millió forintért és egy – nyilvántartás szerint – 10 millió forint (nettó) értékű ingatlanért a kft.-nek. Hogyan kell könyvelni a gazdasági eseményt? Milyen adózási vonzata van a magánszemélynél és a kft.-nél?
Részlet a válaszából: […] ...is – haladja meg a 30 millió forintot.Kérdés az is, hogy mennyi lehet a visszavásárlási érték? A készpénzben meghatározott része nem kíván különösebb értelmezést. A kérdés szerint azonban az üzletrész ellenértékébe beszámítanak egy 10 millió forint nettó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 14.

Lekötött tartalék K+F-nél

Kérdés: Amikor aktiváljuk a K+F közvetlen önköltségét, az aktivált értékben lekötött tartalékot kell képezni, amelyet az értékcsökkenés mértékével kell feloldani. Ki határozza meg a mértékét, és hogyan kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...kérdés alapján azonban nem lehet tudni, hogy minek a mértékére és könyvelésére kíváncsi a kérdező.Az Szt. 38. §-a (3) bekezdésének c) pontja alapján az eredménytartalékból kell lekötni, és a lekötött tartalékba átvezetni (T 413 – K 414) a kísérleti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 18.

Adott támogatások elszámolása alapítványnál

Kérdés: A kettős könyvvitelt vezető alapítvány a tárgyévi bevételei terhére dönt támogatások kifizetéséről, miközben a támogatások elszámolása a számviteli törvény szerint pénzforgalmi tétel. Ez az éves számviteli eredmény indokolatlan ingadozását okozhatja, gátolja a valós vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzet megítélését. A kuratórium gazdálkodási döntéseit a tárgyévben járó és legkésőbb a mérlegkészítésig pénzben is megkapott támogatások terhére hozza. Ezek terhére kerülnek az adott támogatások megítélésre. Lehetséges elszámolási mód lehetne az Szt. 4. §-a (4) bekezdésének alkalmazása a következők szerint: a kuratórium döntése alapján a teljes támogatási összeget felvesszük kötelezettségként: T 86 – K 479 (Egyéb ráfordítás – különféle egyéb kötelezettség); a pénzforgalommal elszámoljuk a támogatás ütemezése szerint a kötelezettség csökkenését: T 479 – K 384, 381; év végén a rövid lejáratú kötelezettségek közül az egy éven túl lejárókat átsoroljuk a hosszú lejáratú kötelezettségek közé. Ez az elszámolási rend könnyen követhető, analitikája egyszerűen szervezhető. Egyedül az egyéb ráfordítást, összhangban az összemérés elvével, nem pénzforgalommal könyveljük. Másik alternatíva: a kuratórium döntését könyvvitelen kívül vezetjük, majd pénzforgalommal elszámoljuk a támogatást ütemezés szerint: T 86 – K 384; a támogatási szerződésből még hátralévő biztos tartozásokat – a realizációs elvet felrúgva, az összemérés elvét nem teljesítve – nem könyveljük.
Magánszemélyek részére adott támogatások esetén: Ott az elszámolt összegeket személyi jellegű kifizetésként indokolt kimutatni, miközben a szerződött, fix összegű, adott időpontban esedékes nemteljesítéshez kötött jövőbeni kifizetésekre nem is tudnánk más módon fedezetet képezni, mint az Szt. 4. §-a (4) bekezdésének az alkalmazásával a következők szerint:
- -a kuratórium döntése alapján a teljes támogatási összeget felvesszük kötelezettségként: T 55 – K 479; pénzforgalommal elszámoljuk a támogatás ütemezése szerint a kötelezettség csökkenését: T 479 – K 384, 381;
- -év végén, az éven túli elszámolásokat átsoroljuk a hosszú lejáratú kötelezettségek közé;
- -a még ki nem fizetett, nem számfejtett összegekre, a bizonytalan, de várható adókra, járulékokra céltartalékot képezünk: T 86 – K 42.
A másik alternatíva szerint nem vennénk figyelembe az összemérés elvét, és a számfejtéssel elszámoljuk a támogatás ütemezése szerint az esedékes támogatást és járulékait: T 55 – K 479. Így a könyvelés a jövőbeli biztos tartozásokat nem tartalmazná.
Részlet a válaszából: […] ...igénylőit. (Ez esetben azonban meg kell határozni azt is, hogy az adott támogatásokat milyen sorrendben, ezen belül esetleg milyen arányban kívánja kielégíteni, illetve a kapott támogatásokat milyen sorrendben, ezen belül milyen arányban kívánja adott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 15.

Beltag tagsági jogviszonyának felmondása

Kérdés: A bt. beltagja (férj) válás után a bíróság által megítélt összeggel tartozik. Eddig nem rendezte, most végrehajtás alá került. Neki nincs vagyona, az üzletrészét tekintve a feleség mint végrehajtást kérő a Vht. 132/A. §-ában foglalt jogával élve, az adós (a férj) helyett él a felmondás jogával. Így a Ptk. 3:150. §-a szerint a tagsági jogviszony megszűnése miatt a volt taggal a bt.-nek el kell számolnia. Az üzletrész értéke 90 ezer Ft. Ha ezt kifizeti, maradhat a bt. beltagja? Ha ez nem fedi le a tartozást, mit tehet ő? Mi lesz ezután a bt. sorsa? A kültag viszi a bt. ügyeit, amíg nem találnak új beltagot? A bt.-ben több eszköz van, folyamatban vannak MVH-támogatások, szerződések. Van-e lehetőség valamilyen jogorvoslatra? Milyen feltételekkel tudna a beltag továbbra is a bt.-ben maradni? A cég nem kíván megszűnni.
Részlet a válaszából: […] A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 132/A. §-a alapján, ha az adósnak kkt.-ben, illetve bt.-ben vagyonrésze van, a végrehajtó tájékoztatja a végrehajtást kérőt arról, hogy az adós tag helyett a rendes felmondás jogát gyakorolja. Ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. október 30.

Személygépkocsi beszerzési értéke

Kérdés: A kft. 2012-ben új személygépkocsit vásárolt. A személygépkocsi után megfizette a cégautóadót (azt csak a vállalkozás érdekében használta). A személygépkocsi beszerzési értéke elszámolható-e a Tao-tv. 7. §-a (1) és (11)-(12) bekezdése, 4. §-a 18., 34/a. pontja szerinti társaságiadó-alap csökkentő tételként 2012. évben? A társaságiadóalap-csökkentő tételként elszámolt fejlesztési tartalékot személygépkocsi vásárlására is felhasználhatja?
Részlet a válaszából: […] ...de indokolt a következőkre tekintettel lenni:– célszerű már a fejlesztési tartalék képzésénél megjelölni, hogy azt mire kívánják felhasználni (ez lehet személygépkocsi beszerzése is);– a személygépkocsi beszerzésekor (a beszerzésnek a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 18.

Lejárt utalványok visszautalt ellenértéke

Kérdés: A SZÉP kártyához kapcsolódó lejárt, visszafizetett elektronikus utalványok értékének helyes számviteli elszámolását keresve, két különböző könyvelési megoldással találkoztunk. A Számviteli Levelek 280. számában az 5732. kérdésre adott válasz szerint a lejártnak minősülő SZÉP utalványok visszautalt ellenértékét a személyi jellegű egyéb kifizetéseket csökkentő tételként kell elszámolni. A "Számvitel, Adó, Könyvvizsgálat" 2013. évi 7-8. számában az 51/2013. számviteli kérdésre adott válasz szerint a visszafizetett értéket egyéb bevételként kell elszámolni az Szt. 77. §-ának (1) bekezdése alapján. Melyik megoldás alapján kell eljárni?
Részlet a válaszából: […] ...a visszakapott pénz újbóli felhasználásakor. Amennyiben a munkáltató a visszatérített összeget újból SZÉP kártya felhasználására kívánja fordítani, akkor– egyéb bevételkénti elszámolás mellett a visszatérített összeg 1,19-szeresét terheli a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 10.

Uniós pályázat előlege

Kérdés: Cégünk 2013-ban uniós forrásból finanszírozott pályázatot nyert dolgozóink oktatására. Élni kívántunk az előlegfizetés lehetőségével. Hogyan könyvelem az előleget? Előlegként, majd és amikor a teljes összeget megkapjuk, akkor adóalapot nem növelő bevételeink közé?
Részlet a válaszából: […] A számviteli szabályok szerint a bármilyen címen kapott előleget előlegként kell könyvelni (T 384 – K 453), még az uniós forrásból kapottat is.A pályázathoz kapcsolódó szerződésben (megállapodásban) meg kell határozni, hogy a támogatást adó mikor tekinti a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. június 20.
1
2