Kiküldetés vagy költségtérítés?

Kérdés: A cégautóadó bevezetése kapcsán a munkáltatók sokszor bizonytalanok, mely esetben kell kiküldetési rendelvényt alkalmazni, és mely esetben kérjenek a rendszeresen telephelyen kívül végzett munka esetén a saját gépjárművel történő utazás költségeinek a megtérítéséhez útnyilvántartást. A két bizonylat adattartama lényegében azonos. Amikor a munkaszerződésben vállalt feladat folyamatos személygépjármű-használatot kíván, és a munkavállaló tulajdonában lévő gépkocsival oldják meg a konkrét feladatot a folyamatos munkavégzésből adódóan, annak feltétele, hogy egy adott időszakra útnyilvántartást vezetnek. A munkáltató a munkavállaló részére a gépkocsi hivatalos használatának költségtérítését utólag, útnyilvántartás alapján, az Szja-tv. vonatkozó előírásainak megfelelő összegben téríti meg. A munkavállalónak ebből nem származik jövedelme. Szabályszerűen mely esetekben kell kiküldetési rendelvényt és mely esetekben útnyilvántartást vezetni? Milyen logika alapján lesz az egyik személyi jellegű ráfordítás, a másik utazási költség? A költségtérítés után terheli-e a munkavállalót cégautóadó-fizetési kötelezettség? Amikor az útnyilvántartás alapján ugyanolyan mértékű költségtérítést kap, mintha kiküldetési rendelvényt alkalmaztak volna, a gépkocsi üzemeltetésével kapcsolatban felmerült költségeit sehol sem számolhatja el.
Részlet a válaszából: […] ...az igazolásnélkül elszámolható költségek helyett a költségtérítéssel kapott bevételévelszemben tételes költségelszámolást kíván a kiküldött érvényesíteni, akkor nemmentesül a cégautóadó megfizetése alól. [Nem tartozik a Gjt. 17/A. §-ának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 2.

Vidéki dolgozónak szállásbiztosítás

Kérdés: Budapesti telephelyű kft.-nk vásárolt egy társasházi garzonlakást. Milyen adó- és járulékterhekkel kell számolni, ha saját, főállású munkaviszonyban álló, vidéki állandó lakhelyű dolgozót szállásolunk el benne, illetve ha külső személynek bérbe adjuk? A lakhatás legalitásának, illetve a számviteli bizonylati rendnek megfelelő milyen szerződést kell kötni a vállalat részéről a kedvezményezettel? A közüzemi számlák megtérítésére, illetve elszámolására milyen módszereket lehet alkalmazni, tekintettel arra, hogy a számlák címzettje a kft.?
Részlet a válaszából: […] ...közüzemi számlák a kft. nevére szólnak, így azokatköltségként a kft.-nél kell elszámolni. Amennyiben a közüzemi számlákat a kft.meg kívánja téríttetni, azokat a munkavállaló felé tovább kell számláznia. Azáfa felszámításával továbbszámlázott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. január 24.

Saját gépkocsi használata

Kérdés: Ha a dolgozó saját gépkocsiját használja munkájához, az útnyilvántartáson kívül kell-e valamilyen írásos megegyezésnek lenni erről az alkalmazottal, és annak mit kell tartalmaznia? Vonatkozik ez az ügyvezetőre is, aki nincs munkaviszonyban? Ha a térítés mértéke nem több a jogszabály szerint igazolás nélkül elszámolható mértéknél, a havi 0708-as bevallásban kell-e szerepeltetni?
Részlet a válaszából: […] ...A magánszemélynek"költségnyilatkozatban" nyilatkoznia kell arról, hogy a kapottköltségtérítéssel szemben mekkora költséget kíván elszámolni. Ez lehet 100százalékos költségnyilatkozat is, vagy szólhat arról, hogy az igazolás nélkülelszámolható...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 13.

Magántulajdonban álló lakás használata (áfa)

Kérdés: A kft. székhelyét a tagok tulajdonában lévő lakásba kívánja áttenni. Ott kerülne kialakításra az iroda is. Mi a helyes eljárás a szerződés megkötésekor, milyen elszámolást kell követni a térítésmentes bérlet (a kft.-nél), illetve a magánszemélyeknél elszámolásra kerülő közös költségek tekintetében? Hogyan kezelendő a közös költségek áfatartalma?
Részlet a válaszából: […] A választ az áfához kapcsolódó kérdésekre adjuk meg először.A térítésmentes bérlet esetében bérbeadóként a tagok,bérbevevőként a kft. szerepel. A válasz feltételezi, hogy azingatlan-nyilvántartásban lakásként feltüntetett lakóingatlanról van szó.Ez esetben külön...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 19.

Kedvezményezett átalakulás

Kérdés: Ingatlanok bérbeadásával foglalkozó társaságunk ("A" Kft.) 2004-ben kiválással, kedvezményezett átalakulás keretében jött létre. A társaság tulajdonában lévő ingatlanokat átértékeltük, a jegyzett tőkét az átértékelt eszközérték jelentős hányadával megemeltük. A kiválás folyamatában a tulajdonosi szerkezet nem változott, ugyanaz a magánszemély 100%-os tulajdonában maradt a kiválással érintett és a kivált a társaság is. Az "A" társaság tulajdonosa 2003. évben ingatlanforgalmazással foglalkozó kft.-t ("B" Kft.) alapított, melynek 1%-ban tulajdonosa a kivált cég tulajdonosa (férj) és 99%-ban tulajdonosa a feleség. A "B" Kft. 2006. évben megvásárolt egy budapesti székhelyű kft.-t ("C" Kft.), melynek főtevékenysége ingatlanok bérbeadása. A megvásárolt kft. ("C" Kft.) épületeit felújítjuk, piacképessé tesszük. A tulajdonosok a 2 kft. ("B, C" Kft.) beolvadását tervezik a kiválással létrejött "A" Kft.-be. A budapesti székhelyű kft. ("C" Kft.) eszközeit (az ingatlanokat) piaci áron tervezzük a vagyonmérlegbe felvenni a beolvadás keretében. Kedvezményezett átalakulás keretében megvalósulhat-e a beolvadás, ha az "A" Kft. már részese volt kedvezményezett átalakulásnak (kedvezményezett kiválással jött létre)? Élhet-e továbbra is az "A" Kft. a Tao-tv. 16. § (9)-(11) bekezdés szerinti kedvezménnyel a beolvadást követően a piaci árra felértékelt eszközök tekintetében? A "C" Kft. ingatlanjainak átértékelése szerinti értékkel (kb. 400 000 E Ft) és a "C" Kft. saját tőkéje terhére a beolvadás keretében megemeljük az "A" Kft. jegyzett tőkéjét (kb. 500 000 E Ft). A beolvadást követően a tulajdonosi szerkezet terveink szerint a következőképpen alakul: 1. sz. tulajdonos 80%-ban lehet-e tulajdonos, a 2. sz. tulajdonos 20%-ban lehet-e tulajdonos?
Részlet a válaszából: […] ...előtti eredményt csökkentő értékcsökkenésileírást, hanem a jogelődnél kimutatott bekerülési érték alapján, és – 2004. évikiválás esetén – legfeljebb az átvett eszközök könyv szerinti értékéig).Hasonlóan kell eljárnia az újabb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. január 25.

Pénzforgalmi elszámolás az angol partnerrel

Kérdés: Társaságunkat az angol partner marketing- és értékesítési tevékenység szervezésével, igazgatásával bízta meg. Az angol partner minden magyarországi ügyfelével külön-külön köt szerződést és számol el. A pénzmozgások egyszerűsítése végett az angol cég csak társaságunkkal kívánja a pénzforgalmat lebonyolítani: az Angliából érkező áru ellenértékét a magyar vásárló – háromoldalú megállapodás keretében, forintban – társaságunknak utalná át, minden Magyarországon felmerülő költséget – ideértve a marketinges és egyéb promóciós partnerek számláit és a saját ügynöki jutalékot is – társaságunk egyenlítene ki, és az áru ellenértékéből megmaradó összeget továbbítanánk az angol partner részére. Helyes-e az elképzelésünk? A felmerült költségek továbbszámlázásakor kell-e áfát felszámítanunk az angol partner felé? A behozott áru százalékában meghatározott ügynöki jutalékot terheli-e áfa? Az angol partnernek átutalt összeget az elszámolólevélen kívül más bizonylat is kísérje?
Részlet a válaszából: […] Hosszabban idéztük a kérdést, bár a válasz alapvetően pozitív,azonban az elképzelést jobban és más módon kell alátámasztani. A kérdés szerint az angol partner szerződik az áruadásvételére a magyar vevővel. Ebből az következik, hogy az angol partnerszámláz a magyar...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. augusztus 10.

Alkalmi munkavállaló foglalkoztatása

Kérdés: Kik tartoznak az alkalmi munkavállalóként foglalkoztatottak körébe? Lehet-e nyugdíjas, lehet-e munkaügyi központ által nem regisztrált személy? (Biztosítási jogviszonya nincs sehol.) A foglalkoztatót milyen nyilvántartási, illetve bejelentési kötelezettség terheli az APEH, a tb, a munkaügyi központ felé? A foglalkoztatónál az alkalmi munkavállalónak kifizetett bér, illetve közteherjegy bérköltségként és bérjárulékként könyvelendő-e, ha igen, képezi-e a kifizetett bér szakképzési hozzájárulás alapját?
Részlet a válaszából: […] ...szolgáltat atárgyévet követő március 31-éig (mágneses adathordozón április 20-áig) mindazonmunkavállalókról, akik az AM-könyvet kiváltották. Az adatszolgáltatásnaktartalmaznia kell a munkavállaló nevét, adóazonosító jelét (nem magyarállampolgárságú...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. március 2.

Reklámszolgáltatás igénybevétele

Kérdés: Társaságunk egy autósport-tevékenységet végző társaságtól oly módon kíván reklámszolgáltatást igénybe venni, hogy a szolgáltató cég az autókon feltünteti a társaságunk nevét, tevékenységi körét, székhelyét és telefonszámát. Ebben az esetben a reklámozási tevékenységről kiállított számla elszámolható-e költségként, és az áfa levonható-e?
Részlet a válaszából: […]

Igen, a számla értéke reklámköltség, amellyel nem kell növelni a társasági adó alapját. Az áfa levonható, ha az Áfa-tv.-ben a levonás feltételeként előírt egyéb feltételek teljesülnek.

[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. január 19.

Beruházás lakóhely és iroda célját szolgáló ingatlanon

Kérdés: Egy szoftverkészítéssel, számítógép-forgalmazással és számítástechnikai oktatással foglalkozó kft. riasztót kíván beszerelni a házába. A cég székhelye megegyezik a tulajdonosok lakóhelyével, az iroda is a lakásban van. Elszámolható-e az egész beruházás a cég beruházásaként, vagy csak törtrésze? Az áfát vissza lehet-e igényelni?
Részlet a válaszából: […] Amennyiben a beruházást a kft. valósítja meg, első lépéskénta teljes összeg a kft. beruházásaként számolandó el, de arányos részétellenérték nélküli juttatásként indokolt átadni a magánszemélyeknek, amelynekrévén a magánszemélyek adóköteles jövedelemhez jutnak. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. április 28.

Szt. 2005. évi változásai

Kérdés: Változnak, módosulnak az Szt. előírásai 2005-től?
Részlet a válaszából: […] ...során alkalmazott könyvvizsgálati standard megjelölését; hivatkozást bármely olyan kérdésre, amelyre a könyvvizsgáló hangsúlyosan fel kívánja hívni a figyelmet anélkül, hogy az a könyvvizsgálói véleményét minősítette volna; a könyvvizsgáló véleményét arról,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. december 9.