Örökös üzletrészének a visszavásárlása és bevonása

Kérdés: Társaságunk egyik tagja 2022. évben elhunyt, tulajdoni részesedése a jegyzett tőkéhez viszonyítva 20%-os volt. A hagyatéki eljárásban társaságunk nyilatkozott a közjegyzőnek, és az örökössel egyeztetve a saját tőkére vetített értéket, azaz 203.266 E Ft értéket adtunk meg. Így elhunyt tagtársunk ezen az értéken örökölte meg az üzletrészt. Mivel az örökös nem volt érintett abban az üzleti tevékenységben, amelyet társaságunk végez, ezért felajánlotta azt megvételre a társaságnak. Az egyeztetéseket követően a társaság a jegyzett tőkén felül rendelkezésre álló vagyon terhére megvásárolta az örökös üzletrészét 100.000 E Ft vételáron. Most azt tervezi a társaságunk, hogy a megvásárolt üzletrészt bevonja, majd a bevonást követően a tagok - egymás közötti tulajdoni részesedésük arányában - a tőkét megemelik új törzsbetét befizetésével annak érdekében, hogy a tőkeminimum (3000 E Ft) biztosított legyen. Ismereteink szerint az eszközoldalon a megvásárolt üzletrészt kivezetjük a könyvekből, míg forrásoldalon a jegyzett tőkét a megvásárolt üzletrész névértékével csökkentjük, míg a fennmaradó összeggel az eredménytartalék csökken. A tagok, illetve a társaság tekintetében bármiféle adózási kötelezettség felmerül-e az üzletrész bevonása kapcsán?
Részlet a válaszából: […] ...T 371 - K 384, 100.000 E Ft, és egyidejűleg a visszavásárlási értéknek megfelelő összeg átvezetése az eredménytartalékból lekötött tartalékba: T 413 - K 414. A kifizető társaságnak a kifizetést megelőzően meg kell állapítania, hogy a magánszemélyt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Osztalékelőleg euróban

Kérdés: Ügyfelem osztalékelőleget vett fel euróbankszámláról készpénzben. Ha a májusi osztalékfizetési döntésnél, forintban határozza meg az osztalékot, árfolyam-differenciával kell számolnom, mivel a könyveit forintban vezeti. Helyesen gondolom?
Részlet a válaszából: […] ...akkor fizethető ki az Szt. 21. §-a szerinti közbenső mérlegben kimutatott adózott eredménnyel kiegészített eredménytartalék, ha a lekötött tartalékkal, továbbá a pozitív értékelési tartalékkal csökkentett – a közbenső mérlegben kimutatott – saját...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 28.

Üzletrész visszavásárlása, térítés nélküli átadása, tőkeemelés

Kérdés: A kft. 600 E Ft jegyzett tőkével rendelkezik, a tagok száma 3 fő, a jegyzett tőkén belüli arányok egységesen 200-200-200 E Ft. A társaság egyik tagja kiválik, és eladja az üzletrészét 6530 E Ft-ért, a két régi tag térítésmentesen megkapja. Egyúttal felemelik a jegyzett tőkét az eredménytartalék terhére, 3000 E Ft-ra. Az eredménytartalék összege 40 000 E Ft. A leírt gazdasági eseményeket hogyan kell könyvelni? Milyen adóvonzatok keletkeznek? A 6530 E Ft fizethető-e az eredménytartalékból?
Részlet a válaszából: […] ...visszavásárlási értékén [6530 E Ft]: T 372 – K 4792;– a visszavásárlási értéknek megfelelő összegben az eredménytartalék lekötött tartalékba helyezése az Szt. 38. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján [6530 E Ft]: T 413 – K 414.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 14.

Elszámolás a betéti társaságból kilépő taggal

Kérdés: A betéti társaság mindkét tagja kilépett a társaságból, amelyről 2006. május 29-én kelt taggyűlési határozattal döntöttek, így az üzletrészüket értékesítették. Az adásvételi szerződés szerint a tagi betéten felül a vételárat piaci értéken állapították meg, amely lényegesen magasabb, mint az elszámolás alapjául elfogadott beszámolóban kimutatott jegyzett tőkén felüli vagyon. A betéti társaság kilépő beltagja főfoglalkozású társas vállalkozó, a kilépő kültag kiegészítő tevékenységű, személyesen közreműködő társas vállalkozó. Személyes közreműködésük ellenértékeként havonta rendszeres díjazásban részesültek, a belépéskor szolgáltatott tagi betéten kívül a bt. részére apportot nem szolgáltattak. A bt. törzstőkéje a kilépő tagok belépése óta nem változott, saját vagyona azonban növekedett. A kilépő bel-, ill. kültaggal a betéti társaság külön-külön megállapodásban rögzített feltételek szerint számol el. A kilépő beltag, ill. kültag törzstőkéjének részesedési aránya 50-50 százalék, ilyen arányban részesednek a társaság vagyonából, illetve a megállapodás szerinti összegből. A társaság törzstőkéje 50 E Ft, a mérleg szerinti vagyon értéke (jegyzett tőkén felüli saját tőke összege a tulajdoni rész arányában): 35 000 E Ft, az üzletrész értékesítésének vételára (piaci értéken): 75 000 E Ft. A fentieken túl a kilépő tagokkal való elszámolás részét képezi még a 2006. évben a tagoknak kamatmentesen nyújtott kölcsön is. Kinek kell elszámolni a kilépő tagokkal? A fentiek szerint kifizetett összegek milyen jogcímen kerülnek elszámolásra a társaságnál? A kilépő tagoknak milyen jogcímen keletkezik jövedelme, azokat milyen adó-, járuléklevonási kötelezettség terheli? A kifizetőnek milyen jogcímen keletkezik fizetési kötelezettsége?
Részlet a válaszából: […] ...illetve az eredménytartalékból a kivont vagyoni betéttelarányos összege (T 412 – K 4792, illetve T 413 – K 4792)illeti meg a tagot. (A lekötött tartalék, továbbá azértékelési tartalék kivont vagyoni betéttel arányos része nem adható ki!)A társaságtól megváló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. november 9.

Elszámolás kilépő taggal

Kérdés: A kft. tagjai egyben alkalmazottak is. Az egyik tag ki akar lépni a kft.-ből. A kilépő tag 970 ezer forintos névértékű üzletrészét 6 millió forintért kívánja a kft.-nek visszaadni. A saját tőke rá jutó része kb. 3 millió forint. Hogyan kell ezt a kft.-nél könyvelni, milyen adófizetési kötelezettséggel jár? Mi a helyzet akkor, ha a társaság tagjai veszik meg ugyanilyen összegben?
Részlet a válaszából: […] ...kiegészített közbenső mérlegben kimutatott – osztalékelőlegként figyelembe nem vett – adózott eredményfedezetet nyújtson úgy, hogy a lekötött tartalékkal, az értékelési tartalékkal, továbbá a visszavásárlás értékével csökkentett saját tőke összege nem csökken...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. július 22.