Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] ...egyéni cég alapítása esetén az egyéni vállalkozó a cégbejegyző határozat jogerőre emelkedésének napját megelőző napra vonatkozóan leltárt készít, valamint nyilvántartásai alapján tételes kimutatást állít össze a követelésekről, nettó értéken a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Egyéni vállalkozó által alapított kft.

Kérdés: Kérem, részletesen ismertessék a 2019. júliustól hatályos, egyéni vállalkozó által alapított kft.-vel kapcsolatos számviteli, adózási, illeték- és egyéb szabályokat!
Részlet a válaszából: […] ...nem működhet.Az Evectv. szerinti alapítást megelőzően az egyéni vállalkozó– elvégzi az eszközök és kötelezettségek leltározását;– meghatározza, hogy az egyéni vállalkozói minőségében szerzett, az egyéni vállalkozói adónyilvántartásában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 29.

Kft. átalakulása betéti társasággá

Kérdés: A kft. saját tőkéje egymillió forint, emiatt a saját tőke átrendezésével nem tudja teljesíteni a Ptk.-ban előírt azon követelményt, hogy a törzstőkét 500 ezer forintról 3 millió forintra felemeljék. A tagok nem kívánnak a törzstőke felemeléséhez hozzájárulni, de a tevékenységet a jövőben is folytatni akarják. Ez esetben viszont marad a betéti társasággá átalakulás lehetősége. Ezen átalakuláshoz milyen jogi, számviteli, adózási feladatok kapcsolódnak?
Részlet a válaszából: […] ...foglalja– az átalakuló (a kft.) és az átalakulással létrejövő (jogutód bt.) vagyonmérleg-tervezeteit és az azokat alátámasztó vagyonleltárakat, a jogutód (a bt.) létesítő okiratának tervezetét,– a jogutódban (a bt.-ben) tagként részt venni nem kívánó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 24.

Evás bt.-beltag halála – végelszámolás

Kérdés: A bevételi nyilvántartást vezető bt. a beltag halála miatt végelszámolását határozta el. A végelszámolás kezdő napjával az Eva-alanyisága megszűnik, vissza kell térnie az Szt. hatálya alá, nyitó mérleget kell készítenie. Bankszámláján az evás időszakból származó lekötött betét szerepel, amelynek forrása az evás időszakból származó ki nem vett osztalék. Szerepeltethető-e ez az összeg a nyitó mérlegben, mint az alapítókkal szembeni kötelezettség? Mi lehet az osztalék megállapításának időpontja? Kit illet meg az osztalék? A beltag örökösei lemondhatnak-e az őket megillető osztalékról a kültag javára? Milyen adózási kötelezettséggel jár ez? Vagy ez csak a végelszámolás végén osztható fel? Lehet-e a nyitó mérlegben eredménytartalék?
Részlet a válaszából: […] ...az adót megfizetni.Az evaalanyiság megszűnése időpontjától a bt. visszakerül az Szt. hatálya alá. Ezzel az időponttal a bt.-nek tételes leltározással alátámasztott leltár alapján nyitó mérleget kell készítenie. A kérdés adatai alapján az adott esetben ebben a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. október 9.

Bejegyzett egyéni cég átalakulása kft.-vé

Kérdés: Az egyéni vállalkozó által alapított egyéni cég cégbejegyzése 2013. 06. 10-én megtörtént. Az egyéni cég többszemélyes kft.-vé alakulása folyamatban van. Milyen számviteli és adózási feladatok vannak az egyéni vállalkozó és egyéni cég, illetve az egyéni cég és a kft. vonatkozásában? A tagok magánszemélyek.
Részlet a válaszából: […] ...beleértve azt is, hogy ezen időponttal az egyéni vállalkozót adóbevallási kötelezettség is terheli. A feladatok között a legfontosabb a leltár, amely tartalmazza azokat az eszközöket, amelyeket az egyéni vállalkozó az egyéni cégbe nem pénzbeli hozzájárulásként bevisz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 24.