Többéves beruházás, felfüggesztett fejlesztés

Kérdés:

Társaságunk a 2020. évben külső vállalkozások bevonásával többéves beruházást indított el, amelynek célja egy saját igényeknek megfelelő szoftver (rendszer) beszerzése, fejlesztése, amelyet a társaságunk kizárólag vállalkozási tevékenysége érdekében kíván használni. Ezen fejlesztések még nem kerültek aktiválásra, aktiválásig a felmerülő kiadásokat (bérköltség, szoftverfejlesztő vállalkozói díj, felhasznált szoftverek stb.) a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között tartjuk nyilván. A gazdasági körülmények megváltozása és egyéb indokok miatt a tervezett rendszer fejlesztését a 2023. évben – felső vezetői döntés alapján – felfüggesztették, és egy későbbi, bizonytalan időpontban egy másik, hasonló alternatív rendszer bevezetéséről fognak dönteni.
A társaság elképzelése szerint:
1. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben nem hasznosulnak, kivezetésre kerülnek a vagyoni értékű jogok közül terven felüli értékcsökkenésként. Ekkor a Tao-tv. 8. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint a társaságnak növelnie kell az adózás előtti eredményt az Szt. szerinti adózás előtti eredmény terhére (a mérlegfordulónappal vagy a kivezetés időpontjával) elszámolt terven felüli értékcsökkenéssel. Míg a Tao-tv. 7. §-a (1) bekezdésének d) pontja értelmében az adózás előtti eredményt csökkenti a terven felüli értékcsökkenés adóalapnál érvényesíthető összege a Tao-tv. 1. és 2. melléklete szerint.
2. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben szellemi értékként hasznosulnának, átsorolásra kerülnek a szellemi termékek közé, taohatásuk nincs.
3. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amelyek kapcsán nem egyértelműen dönthető el, hogy a jövőben a fejlesztések során hasznosíthatók-e, a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között maradnának a későbbi felülvizsgálati időpontig.
A kérdés az, hogy a társaság helyesen, a jogszabályi előírásoknak megfelelően jár-e el, amennyiben a fent leírtakat alkalmazza?

Részlet a válaszából: […] A kérdésben leírtak elolvasása után arra a következtetésre jutottunk, hogy aki azt leírta, az a számviteli és az adózási ismereteket távolról sem ismeri. Ezért elő­ször helyére kell tenni a számviteli és a Tao-tv. előírásaival ellentétes részeket.A számviteli előírások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

Átalakulás vagyonátértékeléssel

Kérdés: Társaságunk jelentős vagyont halmozott fel. A tulajdonosok úgy döntöttek, hogy a kft. alakuljon át zártkörűen működő rt.-vé. Az átalakulás során élni kívánnak a vagyonátértékelés lehetőségével. Milyen szempontok érvényesíthetők a vagyonátértékelés során? Hogyan kell meghatározni a piaci értéket? Hogyan indokolt dokumentálni az átértékelés hatását? Ki hagyja jóvá a vagyonátértékelést?
Részlet a válaszából: […] ...a legfőbb szerv (döntöttek a tulajdonosok), akkor az átértékeléssel kapcsolatos feladatokat először a legfőbb szerv által meghatározott mérlegfordulónaphoz kapcsolódó vagyonmérleg-tervezetek elkészítése során kell elvégezni, majd az átalakulás cégbírósági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 10.

Bérbe adott, illetve bérbevett állatokkal kapcsolatos elszámolások

Kérdés: Bértartásra átadott állatok esetében, amikor az átadott anyaállatok a bérbeadó tulajdonában maradnak, a szaporulatot a bérbevevő a bérbeadó részére számlázza, mi az elszámolás helyes gyakorlata? Kérem, részletezzék a lehetséges elszámolási módokat! A bérbeadó meghatározott díjat kér a bértartásért. A bértartó számlázhat-e bértartással kapcsolatos költségeket? A bértartás során keletkező szaporulat átadása a bérbeadó részére számlázandó-e?
Részlet a válaszából: […] ...(selejtezés, elhullás,értékesítés stb.) a bérbevevővel kötött szerződésben meghatározott elszámolásiidőponttal (legalább a mérlegfordulónappal) a tárgyi eszközökre vonatkozószámviteli előírások szerint rögzítenie kell a könyvviteli nyilvántartásaiban....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. február 2.

Szt. 2005. évi változásai II.

Kérdés: A Számviteli Levelek 96. számában az 1959. kérdésre adott válaszban olvastam, hogy az Szt. 2005. évi változásai között vannak olyan változások is, amelyek az esetenként vitatott kérésekre adnak pontosító, kiegészítő rendelkezést. Melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] ...magasabb, mint ezen eszközök piaci értéke, akkora különbözetet terven felüli értékcsökkenésként kell elszámolni, azelszámolásnak a mérlegfordulónappal kell megtörténnie.Ha az immateriális jószágnál, a tárgyi eszköznél a piaciérték alapján meghatározott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 3.

Leltárkészítési kötelezettség

Kérdés: Mit jelent az eszközök és források leltára a zárás folyamatában? Hogyan kell azt mindenre kiterjedően végrehajtani?
Részlet a válaszából: […] ...leltárral.A leltár – ez esetben – olyan kimutatás, amely a társaság eszközeit és forrásait mennyiségben és értékben – a mérlegfordulónapra vonatkozóan –, tételesen és ellenőrizhető módon, a valóságnak megfelelően tartalmazza.A leltárral szemben –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. október 16.

Selejtezés, káresemények elszámolása

Kérdés: Hogyan történik a selejtezés, a káresemények elszámolása?
Részlet a válaszából: […] ...kapcsolódó kártérítések, a káreseménnyel kapcsolatos helyreállítási, mentési költségek, amelyek közül az üzleti év mérlegfordulónapja előtt bekövetkezett, a mérlegkészítés időpontjáig ismertté vált káreseményekkel kapcsolatos – a le nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. június 14.

Piaci értékek meghatározása

Kérdés: Az új számviteli törvény szerint az eszközök mérlegfordulónapi értékelésekor a könyv szerinti értéket össze kell vetni a piaci értékkel. Honnan tud a gazdálkodó szervezet a piaci értékre vonatkozóan információt szerezni? Hogyan lehet a gépek, berendezések, technológiák piaci értékét meghatározni, különösen akkor, ha azok egyedi eszközök?
Részlet a válaszából: […] ...meghatározását (számviteli szempontból tehát az eredménykimutatásban megjelenő tételekhez). A számviteli előírások szerint viszont a mérlegfordulónapi értékeléskor, a mérlegtételek helyes értékének megállapításához szükséges a piaci érték alkalmazása....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. január 4.