Forgalommal arányosan adott engedmény 2010-ben

Kérdés: A társaság építőanyag-kereskedelemmel foglalkozik. A beszerzés kereskedőházon keresztül történik, amely cég áll kapcsolatban a termelőkkel, és több viszonteladónak értékesít. A kereskedőház naptári évi elszámolással forgalomarányos bónusz-visszatérítésben részesül a termelőtársaságoktól, amelyet vevői között – a forgalom arányában – szétoszt. A bónusz mértéke a forgalmazott értékek függvényében sávosan emelkedik. Így a bónusz végleges összege – bonyolult számítások eredményeként – a kereskedőház számára sok esetben csak júliusban áll rendelkezésére, és csak ezt követően történhet meg a vevői közötti szétosztás (a mérlegek zárását követően). A számviteli törvény 2010. 01. 01-től hatályos elő­írása alapján az üzleti évhez kapcsolódó, forgalommal arányosan utólag adott/kapott engedményt – a pénzügyi rendezéstől függetlenül – egyéb bevételként, illetve egyéb ráfordításként ki kell mutatni az egyéb követelésekkel, illetve az egyéb kötelezettségekkel szemben, a két fél közötti elszámolás alapján. Miután a bónusz összege jelentős, értéke befolyásolja a társaság mérleg szerinti eredményét, a társasági adó alapját, a társaság számára nem közömbös az, hogy a bónusz melyik év eredményében kerül kimutatásra. Ezen változással a 2010. évi beszámolóban a 2009. évről áthúzódó bónuszok mellett a 2010. évre járó bónuszok is kimutatásra kerülnek, tehát 2 év bónusz összegével nő az eredmény, amely az évek közötti összehasonlítást is torzítja. Helyesen értelmezzük a számviteli törvény hivatkozott előírásait, vagy elégséges azon bónuszösszegek szerepeltetése, amelyek befolytak, vagy a kereskedőház megküldte részünkre a bónuszelszámolást a mérlegkészítés időpontjáig (nálunk január 31-ig)? Mit tegyünk azokkal a bónuszösszegekkel, amelyek a mérlegkészítés időpontjáig nem folynak be, és az összegről még bónuszértesítő sem érkezett, az összeg nagysága számítással sem támasztható alá?
Részlet a válaszából: […] ...illetve a követelések,a kötelezettségek között kimutatni. Az elszámolásnak nem feltétele az engedménypénzügyi rendezése legkésőbb a mérlegkészítés időpontjáig.Aszabályozás feltételezi, hogy a termékértékesítéshez, szolgáltatásnyújtáshozkapcsolódó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 24.

Előző éveket érintő helyesbítések

Kérdés: Az elmúlt évben a mérlegkészítés időpontját követően több, az előző évvel (évekkel) kapcsolatos tétel merült fel, amelyeknek a számvitelben, a társaságiadó-alap tekintetében való helyes kezelésével kapcsolatban bizonytalanok vagyunk. Többéves földbérleti szerződést kötöttünk a szántóterület bérletére az NFA-val. 2007. évben elemi károk miatt bérletidíj-mérséklést kértünk, amelyet az év végéig nem bíráltak el. Így 2007. évre a szerződés szerinti (mérséklés nélküli) díjat könyveltük a passzív időbeli elhatárolásokkal szemben. A mérlegkészítés időpontja 2008. január 31. A jelentős összegű bérletidíj-mérséklést tartalmazó, 2007. december 31-i teljesítési időpontú, 2008. májusi kiállítású számla 2008. májusában érkezett meg. A 2007. évre elszámolt, időbelileg elhatárolt díj és a számlázott díj különbözetét 2008. évi egyéb bevételként számoltuk el. A cukorrépa értékesítése kapcsán többször előfordult, hogy a cukorgyár a végleges elszámolást a későbbi években kialakult árfolyamok függvényében korrigálta. Például 2004-2005. évekre vonatkozó teljesítéssel 2006-ban bocsátott ki árbevételt növelő, illetve csökkentő számlát. A társaságiadó-alapnál ezeket a tételeket a 2006. év elszámolásában szerepeltettük. Ez esetben – úgy véljük – helyesen jártunk el, mert a nem jelentős összegű tételeket a tudomásunkra jutás évében könyveltük. További kérdés, a társasági adónál is határ-e a mérlegkészítés időpontja? Van-e az adó szempontjából jelentős összeg? Helyesen jártunk-e el, hogy a fenti esetekben a társasági adó alapjára vonatkozóan nem végeztünk önellenőrzést? Megoldás-e az, ha a számviteli politikában rögzítjük az általunk alkalmazott eljárást?
Részlet a válaszából: […] ...mérsékelte azzal, hogy acsökkentett összegről 2007. december 31-i keltezésű számlát állított ki, igaz,hogy ez a számla a 2007. évi mérlegkészítés időpontja után érkezett meg atársasághoz. Ez azonban nem mentesíti a társaságot! A társaságnak a 2008májusában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 19.

A forgalmi visszatérítések elszámolása

Kérdés: A multinacionális cégek különböző címeken – szerződésben rögzítve – ún. forgalmi visszatérítéseket követelnek a beszállítóktól. Ezek egyik része az ún. fix és sávos bonus, amit a forgalom százalékában fizetünk a vevőpartner pénzügyi elszámoló levele alapján. Elszámolása a pénzügyi rendezéssel egyidejűleg történik egyéb ráfordításként. Ezenkívül fizetünk még a vevő számlája alapján reklámköltség-hozzájárulást, listántartási bonust, Merchandiser-hozzájárulást, EDI-bonust stb., amit szintén a forgalom százalékában határoznak meg, s amit költségként számolunk el. Helyesen járunk-e el?
Részlet a válaszából: […] ...anyaghoz, áruhoz, szolgáltatásnyújtáshoz közvetve kapcsolódó, nem számlázott – utólag adott engedmény szerződés szerinti, a mérlegkészítés időpontjáig pénzügyileg rendezett összegét.Az utólag adott engedmény összege megállapításának módszerét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. szeptember 18.

Adott-kapott támogatás társaságiadó-jogi megítélése

Kérdés: A kérdések a társasági adó alapjának módosító tételeként figyelembe veendő adott-kapott támogatások fogalmának tisztázására irányulnak, konkrétan a következők szerint: A szerződés szerint az áruértékesítés érdekében felmerülő szolgáltatás, hozzájárulás, amelyet jellemzően az értékesítés százalékában határoznak meg, amelyet vagy számláznak, vagy nem számláznak, a pénzügyi rendezés helyett a számlából levonják, kompenzálják. Helyes-e ezeket utólagos engedménynek kezelni? A fix összegben vagy az éves értékesítés százalékában meghatározott áruháznyitási hozzájárulások adóalapot növelő tételek-e? Az egyéb címen történő hozzájárulások (például akcióban való részvétel, polchozzájárulás, másodlagos kihelyezés) növelik-e az adóalapot? A külföldi szállítók a garanciális csere miatt kiselejtezett és megsemmisített termékekről mínusz előjellel számlát állítanak ki, és az egész összeget vagy annak egy részét megtérítik. Tekinthető-e ez visszafizetési kötelezettség nélkül kapott támogatásnak, és ennek alapján csökkenthető-e az adóalap?
Részlet a válaszából: […] ...engedmény szerződés szerinti összegét;amennyiben az a tárgyévhez vagy a tárgyévet megelőző üzleti év(ek)hez kapcsolódik, és azt a mérlegkészítés időpontjáig pénzügyileg rendezték.Az Szt. 81. §-a (2) bekezdésének c) és g) pontja alapján az egyéb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. április 3.