Gazdasági társaság igazolt veszteségének kiegyenlítése

Kérdés: A gazdasági társaság és az önkormányzat közötti közszolgáltatói szerződés alapján az önkormányzatnak – mint az ellátásért felelősnek – a szolgáltatás fenntartása esetén kötelezettséget jelent a szolgáltatást végző társaság indokolt ráfordításai alapján igazolható veszteség kiegyenlítése. (Ezt uniós rendelet és a 2012. évi XVI. törvény is szabályozza.) A szerződés szerint a két fél minden évet követően elszámol az előző évi kompenzálandó veszteség mértékéről (összegszerűen meghatározzák, az önkormányzat közgyűlése is elfogadja). Ugyanakkor az önkormányzat forrás hiányában nem tudja pénzügyileg rendezni az elszámolt támogatást, hanem arra majd külön fizetési megállapodást köt, amikor rendelkezik a megfelelő fedezettel. Az Szt. 77. §-a (2) bekezdésének 2016. évi módosítása szerint kötelezően elő kell-e írni 2017-ben a társaságnál egyéb bevételként a mérlegkészítésig elszámolt összeget? 2017-ig a mérlegkészítésig pénzügyileg rendezett kompenzációt mint támogatást számolta el a társaság egyéb bevételként. A módosítás hatására a korábbi években elszámolt, de meg nem fizetett kompenzációt is el kell számolni 2017-ben egyéb bevételként?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a támogatásokkal kapcsolatos dokumentumok csak a mérlegfordulónapot követően készülhettek el, kerülhettek elbírálásra, és így a mérlegkészítés időpontjáig a pénzügyi rendezés nem történhetett meg, viszont a költségek felmerültek, a költségeket elhatárolni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 21.

Időbeli elhatárolás vagy követelés-kötelezettség

Kérdés: Oktatási intézmény a gyermekek étkeztetésére szerződésben áll külsős szolgáltatóval, ahonnan vásárolja a menzára az ételadagokat. Partnerünkkel megállapodás van arról, hogy az ügylet az Áfa-tv. 58. §-a (1a) bekezdésének b) pontja szerint számlázandó havonta, az intézmény is ily módon számláz. Mindkét esetben azon túl, hogy a számla kelte, a teljesítés ideje az elszámolás időszakát követi, az elszámolási időszakot is feltüntettük a számlán. A 2016. december havi étkezésről szóló vevői és szállítói számlát 2017 januárjában állítják ki részünkre, és állítjuk ki mi is. Zárt integrált rendszerünk e számlákat technikailag nem is engedte a 2016-os könyvbe rögzíteni, csak 2017-re, mivel a számlák teljesítési ideje a 2017. évre esett. A vevői és a szállítói számlák nettó összegeit elhatároltuk vegyes könyveléssel 2016-ra, az áfa 2017. januári időszakban marad. Helyes ez így?
Részlet a válaszából: […] ...könyvelésének a bizonylata jellemzően a számla, függetlenül attól, hogy az csak a mérleg fordulónapja után lett kibocsátva (de még a mérlegkészítés időpontja előtt). Tehát a kibocsátott számlákat a vevőkkel (gyerekekkel) szembeni követelésként kellett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 27.

Veszteség fedezetére kapott összeg elszámolása

Kérdés: A megbízó hosszú távú szolgáltatási szerződésben bízta meg társaságunkat szállítási tevékenység ellátásával, amelyet harmadik felek részére végzünk. A szerződés alapján a megbízó kötelezettséget vállalt arra, hogy ha a szolgáltatás ellátása éves szinten veszteséges, akkor azt évente támogatás formájában megtéríti. A szerződésben vállalt kötelezettség ellenére a több éven keresztül jelentkezett veszteséget nem ismerte el, azt vitatta. 2016-ban jutottunk el arra a pontra, hogy a megbízó több évre visszamenőleg elfogadta az éves szintű veszteségek nagyságrendjét. Szükséges-e 3 oszlopos beszámolót készíteni, mivel az utólagosan elfogadott összegek jelentősnek minősülnek? 2016-tól mikor kell előírnunk a veszteséget pótló támogatást? Ha a mérlegkészítés időpontjáig a megbízó elfogadja, de pénzügyileg nem rendezi?
Részlet a válaszából: […] ...az átadóval (jelen esetben a megbízóval) szembeni követelésként kimutatni 2016. üzleti évben akkor sem, ha annak összegét az átadó a mérlegkészítés időpontja előtt pénzügyileg rendezné.A szolgáltatási szerződésben ugyan – a kérdés szerint –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 16.

Számviteli változások 2017-től

Kérdés: Jövőre változnak-e a számviteli előírások?
Részlet a válaszából: […] ...a bevételkénti elszámolás feltétele az volt, hogy az a tárgyévhez vagy a tárgyévet megelőző üzleti év(ek)hez kapcsolódik, és azt a mérlegkészítés időpontjáig pénzügyileg rendezték. Az egyéb bevételkénti elszámolásnak nem volt feltétele a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 10.

Forgalommal arányosan adott engedmény 2010-ben

Kérdés: A társaság építőanyag-kereskedelemmel foglalkozik. A beszerzés kereskedőházon keresztül történik, amely cég áll kapcsolatban a termelőkkel, és több viszonteladónak értékesít. A kereskedőház naptári évi elszámolással forgalomarányos bónusz-visszatérítésben részesül a termelőtársaságoktól, amelyet vevői között – a forgalom arányában – szétoszt. A bónusz mértéke a forgalmazott értékek függvényében sávosan emelkedik. Így a bónusz végleges összege – bonyolult számítások eredményeként – a kereskedőház számára sok esetben csak júliusban áll rendelkezésére, és csak ezt követően történhet meg a vevői közötti szétosztás (a mérlegek zárását követően). A számviteli törvény 2010. 01. 01-től hatályos elő­írása alapján az üzleti évhez kapcsolódó, forgalommal arányosan utólag adott/kapott engedményt – a pénzügyi rendezéstől függetlenül – egyéb bevételként, illetve egyéb ráfordításként ki kell mutatni az egyéb követelésekkel, illetve az egyéb kötelezettségekkel szemben, a két fél közötti elszámolás alapján. Miután a bónusz összege jelentős, értéke befolyásolja a társaság mérleg szerinti eredményét, a társasági adó alapját, a társaság számára nem közömbös az, hogy a bónusz melyik év eredményében kerül kimutatásra. Ezen változással a 2010. évi beszámolóban a 2009. évről áthúzódó bónuszok mellett a 2010. évre járó bónuszok is kimutatásra kerülnek, tehát 2 év bónusz összegével nő az eredmény, amely az évek közötti összehasonlítást is torzítja. Helyesen értelmezzük a számviteli törvény hivatkozott előírásait, vagy elégséges azon bónuszösszegek szerepeltetése, amelyek befolytak, vagy a kereskedőház megküldte részünkre a bónuszelszámolást a mérlegkészítés időpontjáig (nálunk január 31-ig)? Mit tegyünk azokkal a bónuszösszegekkel, amelyek a mérlegkészítés időpontjáig nem folynak be, és az összegről még bónuszértesítő sem érkezett, az összeg nagysága számítással sem támasztható alá?
Részlet a válaszából: […] ...illetve a követelések,a kötelezettségek között kimutatni. Az elszámolásnak nem feltétele az engedménypénzügyi rendezése legkésőbb a mérlegkészítés időpontjáig.Aszabályozás feltételezi, hogy a termékértékesítéshez, szolgáltatásnyújtáshozkapcsolódó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 24.

Két év kapott osztaléka egy éven belül

Kérdés: Ügyfelemnek, "A" kft.-nek 20%-os részesedése van "B" kft.-ben. Korábban minden év júliusában "B" kft. osztalékot utalt "A" kft.-nek, ezt számoltam el tárgyévi (a kifizetés évében) bevételnek "A" kft. könyveiben. Az idén azonban már 2008 áprilisában utalta "B" kft. az osztalékot, "A" kft. mérlegkészítési időpontja előtt. Teheti-e "A" kft., hogy a 2007. évi mérlegében kétévi osztalékot is elszámol, és innentől kezdve mindig a járó osztalékot tünteti majd fel bevételként a beszámolójában?
Részlet a válaszából: […] ...nem zárja ki azt alehetőséget, hogy egy adott üzleti év beszámolójában két év osztalékaszerepeljen. Az Szt. lehetőséget ad a mérlegkészítés időpontjának amegváltoztatására, ezért például a "B" kft. dönthet úgy, hogy újmérlegkészítési időpontot választ...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 12.

Bíróság által korábban megítélt követelés

Kérdés: Mi a teendő a bíróság által évekkel ezelőtt megítélt, de azóta sem rendezett követelésekkel? Visszamenőlegesen is hatályos a rendelkezés? Amikor azt a bíróság megítélte, akkor a peresített követelést a pénzügyi rendezéshez kapcsolódóan kellett kimutatni.
Részlet a válaszából: […] ...és csak olyan összegben,amikor és amilyen összegben pénzügyileg is rendeződött legkésőbb az üzleti évmérlegfordulónapja és a mérlegkészítés időpontja között;– 2004. május 1-jét megelőzően a peresített követelésekvonatkozásában az Áfa-tv....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. augusztus 10.

Szt. 2005. évi változásai II.

Kérdés: A Számviteli Levelek 96. számában az 1959. kérdésre adott válaszban olvastam, hogy az Szt. 2005. évi változásai között vannak olyan változások is, amelyek az esetenként vitatott kérésekre adnak pontosító, kiegészítő rendelkezést. Melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] ...elszámolása, akkor az egyéb bevételek elszámolásávalkapcsolatos általános követelmény (az, hogy a pénzügyi rendezése legkésőbb amérlegkészítés időpontjáig megtörtént) nem teljesülhet. A módosító előírás azáltalános követelményt kiegészítette azzal, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 3.

Szt. 2005. évi változásai

Kérdés: Változnak, módosulnak az Szt. előírásai 2005-től?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a jövőben felmerülnek, de összegük vagy esedékességük (felmerülésük) időpontja még bizonytalan. A változás abban van, hogy nem a mérlegkészítés időpontjáig rendelkezésre álló információk alapján kell a céltartalékképzésről dönteni (az egyéb feltételek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. december 9.

Az ellenőrzés megállapításainak könyvelése

Kérdés: APEH-ellenőrzési jegyzőkönyvek, határozatok adóhiány-megállapításait, valamint az ezekhez kapcsolódó önellenőrzési tételeket hogyan helyes könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...eszközökre-forrásokra gyakorolt hatása megállapítható), a befejezett adóellenőrzés jegyzőkönyve, határozata tartalmazott és a mérlegkészítés időpontjáig jogerőre emelkedett, illetve azt a vállalkozó a mérlegkészítés időpontjáig megismerte, elfogadta,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. október 25.