Projektelszámolás, ha két alvállalkozó közül az egyik nem teljesített

Kérdés: A megrendelő megbízza társaságunkat egy kisebb ipari létesítmény kivitelezésével 10 millió Ft értékben. A megrendelői költségvetés és szerződés értelmében az elkészült szerkezetre társaságunk 5 millió forintot, a belsőépítészeti munkákra szintén 5 millió forintot kap. Társaságunk a kivitelezési munkákat két vállalkozónak adta ki, a szerkezetépítési munkákat 6 millió Ft értékben, a belsőépítészeti munkákat 3 millió Ft értékben. Így az építőipari projekt mint elszámolási egység teljes bekerülési értéke 9 millió Ft. Tárgyévben december 20-i teljesítési dátummal elkészült az épület szerkezete, amelyre ezzel a teljesítési dátummal a társaságunk kiállította a megrendelő felé az 5 millió Ft értékű részszámlát, valamint megkapta a szerkezetépítő alvállalkozó 6 millió Ft értékű végszámláját. Az időjárási körülmények miatt a belsőépítészeti munkákat a tárgyévet követő év január 12-én tudták megkezdeni. Társaságunknál a számviteli politikában rögzítetten január 10-e a mérlegkészítés napja. A számviteli törvény hatályos módosítása alapján a tárgyévi beszámolóban hogyan kell a projekthez mint elszámolási egységhez tartozó bevételeket és ráfordításokat elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a belsőépítészeti munkák a tárgyévet követő évben kezdődnek el, nincs jelentősége annak, hogy milyen napban határozták meg a mérlegkészítés időpontját.(Kéziratzárás: 2020. 09. 02...�pítészeti munkák a tárgyévet követő évben kezdődnek el, nincs...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 10.

Mérlegkészítés időpontja utáni számla

Kérdés: Cégünknél a mérlegkészítés időpontja január 15-e. Gyakran előfordul, hogy ezen időpontig nem kerül elszámolásra az összes még le nem számlázott igénybe vett szolgáltatás. Ezek miatt minden évben önellenőrzéssel kell rendezni a többlet-társaságiadót. A jelentős árbevételű cégnél az egyedileg 20-100 ezer forintos tételek nem jelentősek. Van-e lehetőség a számvitel-politikában meghatározni egy korlátot, ami alatt ezek a számlák a következő évi beszámolóban szerepelhetnek, és nem kell önellenőrzést végrehajtani? Lehet-e ez esetben a későbbiek során adóhiányt megállapítani?
Részlet a válaszából: […] ...a tárgyév eredményét közvetlenül befolyásoló igénybe vett szolgáltatások és a kapcsolódó kötelezettségek vonatkozásában is.Ha a mérlegkészítés időpontját január 15-ében határozták meg, függetlenül attól, hogy kinek a döntése alapján történt ez, nyilvánvaló,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 30.

Időbeli elhatárolás könyvelése

Kérdés: Helyesen járok-e el, ha az időbeli elhatárolásokat így könyvelem? Beérkező számla 30 egység folyó évi, 60 egység következő évre vonatkozó költséget tartalmaz: T 5 – K 454, 30 egység, T 392 – K 454, 60 egység. Folyó időszakot terhel 50 egység, aminek a számlája csak a következő időszakban érkezik be: T 5 – K 482, majd a beérkező számla: T 482 – K 454, 50 egység. Vagy az időbeli elhatárolásokat minden esetben az eredményszámlákkal szemben lehet csak könyvelni, és onnan lehet ki- vagy visszavezetni?
Részlet a válaszából: […] ...második példája valójában nem időbeli elhatárolás. Ha a teljesítés megtörtént az üzleti év mérlegfordulónapjáig, és a számla a mérlegkészítés időpontjáig nem érkezett be, akkor azt nem a passzív időbeli elhatárolásokkal szemben kell könyvelni, hanem az Szt. 47......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 27.

Követelés, kötelezettség kimutatása számla nélkül

Kérdés: Lehetséges-e úgy követelést vagy kötelezettséget kimutatni egy adott időpontban, hogy arról a bizonylat még nem vagy csak később áll rendelkezésre? Például januárban bocsátják ki a decemberi teljesítésű számlát.
Részlet a válaszából: […] ...teljesítés időpontjávalkell könyvelni. Ha egy decemberi teljesítésű termékértékesítésről, szolgáltatásnyújtásróla számla a mérlegkészítés időpontjáig nem kerül kiállításra, az a bizonylatifegyelem megsértésén túlmenően még önellenőrzési...esítés, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 21.

K+F és a támogatások elszámolása

Kérdés: Egy kutatás-fejlesztéssel foglalkozó kft. egy 78 millió Ft összköltségvetésű projekten dolgozik (műszerfejlesztés). Ehhez a 2006. évben aláírt szerződésük alapján mintegy 42 millió Ft értékben vissza nem térítendő GVOP-támogatásban részesülnek. A támogatás "minőségének" egy része K+F, másik része de minimis jellegű. Az eddigi előlegfolyósítás 13 millió Ft volt (2006-ban). Kérdéseink: a) A szerződés aláírásának napja a mérvadó a tekintetben, hogy a társaságiadó-alapot csökkenteni lehessen a támogatás összegével? b) Milyen jogszabályok (törvények, kormányrendeletek) vonatkoznak a kapott támogatások számviteli elszámolásaira? c) Van-e jelentősége a számviteli és adójogi elszámolásban annak, hogy mi a forrása egy támogatásnak (pl. GVOP vagy különböző Alapok)? d) Mi a pontos könyvelés (kontírozás) a projekttel kapcsolatos költségekről, kiadásokról és a kapott előlegekről, támogatásról? Hogyan kell az elhatárolást és annak megszüntetését könyvelni? Milyen kimutatást(okat) kell készíteni a támogatás de minimis részéről?
Részlet a válaszából: […] ...eredménycsökkentéssel az adózó – választása szerint – kétfélemódon élhet:– az adóévben elszámolt K+F közvetlen költségnek amérlegkészítés napjáig az adóhatóságtól igényelt, vagy az adóévbenvisszafizetési kötelezettség nélkül kapott, pénzügyileg...kül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 30.

Később kapott számla

Kérdés: Kapcsolódóan a 3250. kérdésre adott válaszhoz: egy korai (január 8-i) mérlegkészítés időpontú, nagy forgalmú (több száz szállító, több ezer számla) cégnél a legnagyobb gondosság mellett előfordul, hogy nem kerül feltárásra, elszámolásra az összes, még le nem számlázott igénybe vett szolgáltatás. Ezek miatt minden évben önellenőrzéssel kell rendezni a többlet-társaságiadót. Tízmilliárdos árbevételű, milliárdos eredményű cégnél az egyedileg 20-100 ezer forintos, összességében párszázezer forintos tételek nem jelentősek. Van-e lehetőség a számviteli politikában a költség-haszon elve alapján meghatározni egy korlátot, ami alatt ezek a számlák a következő évi beszámolóban szerepelhetnek, és nem kell önellenőrzést végezni? Amennyiben a 2005. évi mérlegkészítés után érkezett 2005. évi számlákat 2006. évre könyvelték, 2005. évet nem önellenőrizték, megállapítható-e 2006. évre ezek miatt adóhiány? Mi alapján? Mivel nem jelentős összegű a hiba, a számvitelben a 2006. évi beszámolóban szerepel. Adóalap-növelő tételként az adóellenőrzés, önellenőrzés során megállapított, elszámolt összeggel kell módosítani, adóellenőrzés, önellenőrzés viszont 2006-ban nem történt. Kötelessége-e az adóellenőrnek a 2006. év ellenőrzésekor a 2006. évi mérlegkészítéskor el nem számolt költségek megállapítása? Vagy jogosan hivatkozhat arra, hogy ezek 2007. évi tételek, ami nem tárgya a 2006. évi ellenőrzésnek?
Részlet a válaszából: […] ...igaz a tárgyév eredményét közvetlenül befolyásoló igénybevett szolgáltatások és kapcsolódó kötelezettségek vonatkozásában is.Ha a mérlegkészítés időpontját január első felébenhatározták meg, függetlenül attól, hogy kinek a döntése alapján történt ez.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. december 13.

Szt. 2005. évi változásai II.

Kérdés: A Számviteli Levelek 96. számában az 1959. kérdésre adott válaszban olvastam, hogy az Szt. 2005. évi változásai között vannak olyan változások is, amelyek az esetenként vitatott kérésekre adnak pontosító, kiegészítő rendelkezést. Melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] ...elszámolása, akkor az egyéb bevételek elszámolásávalkapcsolatos általános követelmény (az, hogy a pénzügyi rendezése legkésőbb amérlegkészítés időpontjáig megtörtént) nem teljesülhet. A módosító előírás azáltalános követelményt kiegészítette azzal, hogy az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 3.

Kalkulált bekerülési érték leírása

Kérdés: A szállítóink által a mérlegkészítés időpontjáig nem számlázott áruszállítások, szolgáltatások ellenértéke kalkulált értéken a kötelezettségek között szerepel. A teljesítési időszak szerint még nem esedékes, a mérlegfordulónapig elvégzett szolgáltatás ellenértéke pedig a passzív időbeli elhatárolások között szerepel. Hogyan kell elszámolni, ha az áru, illetve a szolgáltatás ellenértékét a szállító később sem számlázza? Az általa küldött egyenlegközlő levelekben sem szerepel. Milyen társaságiadó-vonzata van a nem számlázott kötelezettség bevételkénti elszámolásának? Költséget számoltunk el, de annak számlázására, kifizetésére később nem kerül sor, bár a szerződés szerinti teljesítés megtörtént.
Részlet a válaszából: […] ...– kell a beszerzés könyvelését helyesbítenie (T 4559, 4549 – K 21-22, 26-28, 161; és T 161, 21-22, 26-28 – K 9891). A beszerzés időpontjában jogszabályt sértett a vevő, mert a szerződés szerint könyvelte a beszerzést, holott – bár ez később vált...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. július 22.

Időbeli elhatárolás igénybe vett szolgáltatásnál

Kérdés: A mérlegfordulónap után beérkezett, szolgáltatásnyújtásról szóló számlákat, amelyek a mérlegfordulónap előtti gazdasági eseményhez kapcsolódnak, lehet-e a költségek között az időbeli elhatárolásokkal szemben elszámolni? Különösen indokolt ez a folyamatos termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás számláinál, ahol az Áfa-tv. szerinti teljesítés a számlán feltüntetett fizetési időponthoz kapcsolódik.
Részlet a válaszából: […] ...a mérlegfordulónap előtti időszak (utolsó napja a mérlegfordulónap lehet) fogyasztásának közüzemi díjáról a számla a mérlegkészítés időpontjáig nem érkezett meg, akkor a szolgáltatást igénybe vevőnél az üzleti évet terhelő fogyasztást és annak –.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. február 19.

K + F költségek aktiválása

Kérdés: A kft. kísérleti fejlesztési tevékenységet végez egy újfajta élelmiszer előállítására. Részfeladatok kidolgozásával külső társaságot bíz meg. A kutatásról nem lehet tudni, hogy az árbevételben megtérül-e vagy sem. Ha a termék emberi fogyasztásra alkalmas, akkor a gyártás megkezdése előtt piackutatást kell végezni. A kft. a kísérlethez 25 százalék vissza nem térítendő, és 75 százalék visszatérítendő, kamat nélküli támogatást kap. Saját forrás kb. a kutatási költségek fele. A kutatáshoz szükség van tárgyi eszközökre is. A kísérlet várható időtartama 3 év. A kft. a K+F költségeket elszámolhatja-e a tárgyévi költségek között, vagy kötelező aktiválni? Hogyan kell elszámolni a K+F-hez szükséges tárgyi eszközöket, illetve a kapott támogatásokat?
Részlet a válaszából: […] ...mint amikor visszatérítendő a támogatás.A tárgyévhez vagy a tárgyévet megelőző üzleti év(ek)hez kapcsolódó, és legkésőbb a mérlegkészítés időpontjáig pénzügyileg rendezett, vissza nem térítendő támogatást az Szt. 77. §-a (2) bekezdésének d) pontja...r...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. április 30.
1
2