Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] ...el nem számolt, a tárgyi eszközök, nem anyagi javak nyilvántartása szerinti nettó értéke vállalkozói költségnek minősül. Egyebekben a megszűnésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A megállapított jövedelmet a magánszemély az adóévre vonatkozó egyéni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Vásárolt anyagok bekerülési értékébe tartozó tételek

Kérdés: Kérem, ismertessék a vásárolt anyagok bekerülési (beszerzési) értékébe tartozó sajátos tételeket, azok bizonylatait, elszámolásának, megosztásának lehetséges eseteit!
Részlet a válaszából: […] ...(beszerzési) értéke a létesítő okiratban, annak a módosításában meghatározott érték.A gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnésekor (felszámolásakor, végelszámolásakor) a részesedés fejében átvett anyagkészletelemek bekerülési értéke azoknak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 30.

Térítés nélküli eszközátvétel, szolgáltatás-igénybevétel

Kérdés: A Számviteli Levelek 347. számában részletesen írtak a térítés nélküli eszközátadás, az ingyenes szolgáltatásnyújtás 2016. január 1-jétől megváltozott előírásairól. Kérem, hogy mutassák be azt is, mennyiben változtak a térítés nélküli átvétel, a térítés nélküli szolgáltatás-igénybevétel szabályai!
Részlet a válaszából: […] ...el kell határolni az előbbiekben felsorolt bevételeket, amelyeket a kapcsolódó ráfordítás felmerülésekor, a kölcsön törlesztésekor, megszűnésekor kell megszüntetni.Könyvelés az új előírások alapjánEgyéb bevételként kell elszámolni, de halasztott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 14.