Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] Teljes terjedelmében idéztük a kérdést, mert tökéletesen tükrözi azt, hogy hova vezet (vezethet) a bizonylati rend és bizonylati fegyelem követelményeinek a semmibevétele. A kérdések sorozata arra irányul, miként lehetne törvényessé tenni a törvénytelen eljárást és annak a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Használt- és újruha-kereskedés áfája, számvitele

Kérdés: A kereskedés pénztárgépet használ az új és használt termékek eladásakor, amelyhez POS-terminál is csatlakozik. A napi záráskor megjelenik az összes bevétel készpénzre és bankkártyás fizetésekre bontva. Hó végén egyedi nyilvántartás alapján rendelkezésünkre áll a használt ruhák beszerzési értéke, és a hozzájuk kapcsolható eladási árak is. A számviteli politikában meghatároztuk, hogy havi időszaki elszámolással állapítjuk meg a használt és új áruk értékesítésének elszámolását. Így mindig hó végén van alkalmunk meghatározni és elkülöníteni a különbözeti és az általános adózás alá eső termékek értékét. Helyesen járunk-e el, ha a számviteli politikában meghatározott időszakot figyelembe véve egy napi kimutatás alapján a hó utolsó napjával könyveljük a bevételeket, mivel hó közben nem állnak rendelkezésünkre megfelelő információk? A különbözet szerinti értékesítés árrése már tartalmazza az áfa összegét, de vissza kell-e vezetnünk a fizetendő áfa összegét a bevételek közé (T 86 – K 911)?
Részlet a válaszából: […] A kérdés bonyolulttá vált azáltal, hogy alapvetően nem a számviteli előírások és az Áfa-tv. szabályai szerint járnak el. Még akkor is így van, ha mindezt a számviteli politikában meghatározott elszámolási időszakhoz kötik.Az Szt. 165. §-a (3) bekezdésének a) pontja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 7.

Kaparós sorsjegyek elszámolása

Kérdés: A társaság megveszi a Szerencsejáték Zrt.-től a sorsjegyeket, amelyeket azonnal kifizet. Visszavásárlásra nincs lehetőség. A zrt. elszámolási bizonylattal átadja a sorsjegyeket, majd azonnal önszámlázás formájában számlázza a jutalékot, és az elszámolási bizonylat végén a sorsjegyek eladási árából levonva, megállapítja, hogy mennyi a társaság által fizetendő összeg. Mit és hogyan kell a társaságnál könyvelni? A sorsjegy eladásakor az ellenértéket be kell ütni a pénztárgépbe? Ha ez a bevétel, akkor mi az elábé? Ha igen, akkor mentes a bevétel? Amennyiben a vásárló nyer, akkor azt a pénztárgépben milyen jogcímű kifizetésként kell rögzíteni? Hova könyvelendő? A nyertes sorsjegyeket be kell vinni egy lottózóba, ahol számviteli bizonylattal kifizetik a nyeremény összegét. A kapott összeget szerepeltetni kell a pénztárgépben?
Részlet a válaszából: […] ...megváltoztatja, bizonylatot kell kiállítani. A gazdasági események folyamatát tükröző összes bizonylat adatait a könyvviteli nyilvántartásokban rögzíteni kell. A könyvelés bizonylatának szabályszerűnek is kell lennie.Milyen gazdasági eseményeket rögzített...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 14.

Reklámszolgáltatás ellenében utalvány átadása

Kérdés: Szerződő felek: Kiadó és Partner. A Partner egy nagy- és kiskereskedelmi raktáráruházat üzemeltető gazdasági társaság. A szerződés a felek együttműködéséről szól, melynek keretében vállalják, hogy népszerűsítsék egymást, illetve egymás szolgáltatásait. A szerződésben vállalják, hogy egymás részére kölcsönösen szolgáltatást nyújtanak azonos értékben. A Kiadó által nyújtott szolgáltatás: megyei napi lapban reklámszolgáltatás nyújtása. A Partner társaság saját kereskedelmi egységében beváltható vásárlási utalványt biztosít a Kiadó részére, a Kiadó által nyújtott reklámszolgáltatással azonos értékben. A Kiadó ezeket az utalványokat meglévő előfizetőinek, illetve új előfizetőinek meghirdetett nyereményjáték győzteseinek adja át. A szerződésben a felek egymás felé történt értékesítés értékét áfával növelt összegben határozták meg, és az elszámolást a csereszerződés szabályai szerint rögzítették.
Az Áfa-tv. 259. § 15. pontja szerint az utalványok pénzhelyettesítő eszköznek minősülnek. A pénzhelyettesítő eszközök értéke nem ellenérték, így azt nem terheli áfa. Az áfát az utalványok beváltásakor kell megfizetni, az áfa szempontjából a teljesítés ekkor áll be. Mivel a vásárlási utalvány vételét, kibocsátását áfafizetési kötelezettség nem terheli, az utalványért kapott ellenértéket nem kell számlázni, de hitelt érdemlő módon dokumentálni kell. Számviteli bizonylattal, amelynek a szabályait az Szt.-ben találjuk.
1. Fentiek tükrében a Partner által kibocsátott, saját kereskedelmi egységeiben beváltható vásárlási utalvány értékesítése a szerződésben megjelenhet-e mint termék/szolgáltatás értékesítése, számlázható-e a Kiadó felé áfával növelt összegben?
2. Az első kérdésre "igen" válasz esetén, az utalványértékesítést a Partner vállalkozás értékesítés nettó árbevételeként és a fizetendő áfa összegét növelő tételként elszámolhatja el a könyveiben? Ha igen, akkor az utalvány beváltását nyomon kell-e követnie, hiszen a beváltáskor (levásárláskor) pénztárgépben rögzítésre kerül a bevétel, és ezáltal a bevétel és a fizetendő áfa elszámolására kétszer kerülne sor?
3. Az első kérdésre "nem" válasz esetén, a Kiadó által a Partner társaság részére nyújtott reklámszolgáltatás ellentételezésére átadott vásárlási utalvány tekinthető-e a szolgáltatás kifizetéséül szolgáló tranzakciónak? Ebben az esetben helyes-e az a jogértelmezés, hogy ha a Partner társaság a Kiadó által nyújtott szolgáltatás áfával növelt ellenértékét utalvánnyal fizeti ki, az utalvány fizetőeszköz-funkciót tölt be? A Partner társaságnál az árbevétel és a fizetendő áfa elszámolására az utalvány átadásakor nem kerül sor. A Partner társaság árbevételt és fizetendő áfaösszeget az utalványok beváltásakor számol el. Az utalványokról a kibocsátó sorszám szerint szigorú számadású nyilvántartás vezetésére kötelezett?
Részlet a válaszából: […] ...követelésként kimutatott összegével (T 454 – K 368).A Partnernél az általa kibocsátott utalványokat csak akkor lehet a könyvviteli nyilvántartásokban kimutatni, ha a kibocsátott utalványokkal "egyenlíti ki" az igénybe vett reklámszolgáltatás költségként elszámolt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 16.

Hűségkártyaprogram

Kérdés: Társaságunk termékeladással és szolgáltatásnyújtással foglalkozik üzleti partnerek és magánszemélyek számára. A magánszemély vevőink részére bevezettük a hűségkártyaprogramot. Erre a kártyára pontokat lehet gyűjteni termékvásárlással és szolgáltatás igénybevételével. A gyűjtött pontok beválthatók – a részvételi szabályzatban foglaltak szerint – az általunk termelt, illetve forgalmazott termékre vagy nyújtott szolgáltatásra. A programban másik partner nem vesz részt. Milyen bizonylaton kell kiadni a pontokra beváltott terméket, illetve szolgáltatást? Hogyan kell a számvitelben, az áfában elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...illetve bővíteni, az említett árengedmény üzletpolitikai célú árengedménynek tekintendő.A hűségkártyára adott pontokról a nyilvántartást a kettős könyvvitelen kívül kell kialakítani. A programban részt vevők részére történő termékértékesítést,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 8.

Eszközök nyilvántartása garanciabeváltás esetén

Kérdés: Cégünk által vásárolt műszaki gépekre a szállítócég garanciális kötelezettséget vállalt. A garancia érvényesítése során a folyamat kétirányú lehet. Egyik esetben az eszközt elszállítják, megjavítják, visszahozzák. Milyen bizonylatok alapján van könyvviteli, nyilvántartási kötelezettség? Másik eset az, ha az eszköz nem javítható, ezért helyette másik (új vagy használt) eszközt kapunk. Ez esetben mi a teendő a régi és új eszközzel? Milyen értéken kell kivezetni, illetve az újat nyilvántartásba venni? Mit kell könyvelni, milyen bizonylat alapján?
Részlet a válaszából: […] ...visszahozzák. Ez esetben a főkönyvi könyvelésben nincs változás, könyvelni nem kell, a garanciában történő elszállítást az analitikus nyilvántartásban kell feljegyezni (nem a cégnél, hanem idegen helyen, a garanciát végzőnél tárolják a javítás időtartama alatt)....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 13.

Vásárlói pontok beváltásakor kapott ajándék számlázása

Kérdés: Pontakció keretében a csak pontokért adott ajándéktárgy esetén az engedményekre vonatkozó szabályok szerint kell eljárni. Kell-e az átadásnál számlát helyettesítő okmányt kiállítani? Milyen társaságiadó-, illetve áfavonzata van?
Részlet a válaszából: […] ...nem ajándékozásról van szó, hanem az összegyűjtött engedmény beváltásáról!)A számviteli alapelvekből következik, hogy a könyvviteli nyilvántartásokban rögzíteni kell a gazdasági eseményeket, méghozzá szabályszerűen kiállított bizonylatok alapján.A vásárlói...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. április 29.

Családi gazdaságok áfaszabályai

Kérdés: Mit jelent áfa szempontjából az egységes adózási mód választása? A családi gazdálkodó az őstermelőkre vonatkozó szabályok szerint adózik-e? Szükséges-e, hogy a családtagok közül legalább egynek legyen adószáma?
Részlet a válaszából: […] ...vehetik figyelembe.A bizonylatokkal összefüggésben nem szabad megfeledkezni arról a rendelkezésről sem, miszerint a családi gazdaság nyilvántartási számát az adózással összefüggő összes bizonylaton szerepeltetni kell.Áfafizetési következménye a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. január 23.

Vásárlói pontok

Kérdés: Nyilvánosan közzétett feltételek mellett, a vásárlók által, vásárlásaik során gyűjtött pontok (vásárlói pontok) árura történő beváltásának bizonylatolása, elszámolása, adózási következményei.
Részlet a válaszából: […] ...a fizetett, a számlázott összegnek az általános forgalmi adóval csökkentett értékét kell elszámolni. (A vásárláskor adott pontok nyilvántartását, az adott pontokban bekövetkezett változások követését a kettős könyvvitel zárt rendszerétől függetlenül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. május 3.