Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] Teljes terjedelmében idéztük a kérdést, mert tökéletesen tükrözi azt, hogy hova vezet (vezethet) a bizonylati rend és bizonylati fegyelem követelményeinek a semmibevétele. A kérdések sorozata arra irányul, miként lehetne törvényessé tenni a törvénytelen eljárást és annak a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Vitorlás hajó bérbeadása (áfa)

Kérdés: Egy belföldi illetőségű, általánosforgalmiadó-, ill. társaságiadó-alany betéti társaság 8903 vámtarifaszámú vitorlás hajót vásárolt bérbeadás céljára egy belföldi kft.-től, aki 20% áfát hárított át. 1. Levonásba helyezhető-e, és ha igen, milyen feltételekkel az áthárított áfa összege? 2. Milyen nyilvántartás szükséges a "túlnyomó részben történő" bérbeadási tevékenység dokumentálására, alátámasztására? 3. Levonásba helyezhetők-e az üzemeltetéshez szükséges alkatrészek, a karbantartási költségek, a kikötőhasználati, téliesítési, bérleti díjak áthárított áfaösszegei? Illetve a társasági adó szempontjából az előbbi költségek elismert költségeknek tekinthetők? 4. Alkalmazható-e az áfaarányosítás a meghatározott időtartamon belül értékesített tárgyi eszköz miatt, ha a beszerzéskor az áfa nem volt levonásba helyezhető, és ebben az esetben az Áfa-tv. 87. §-át kell-e alkalmazni?
Részlet a válaszából: […] ...levonásba helyezheti.2. Az Áfa-tv. formai szempontból nem határozza meg, hogy a"túlnyomó rész" igazolásának kötelezettségét milyen nyilvántartás vezetésével,alkalmazásával kell teljesíteni. Ennek megfelelően az adóalany – saját belátásaszerint –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 30.

Személyes vagyon értékesítése egyéni vállalkozásának

Kérdés: Egyéni vállalkozó és házastársa személyes tulajdonában van egy lakóingatlan (telek és lakóház). Az egyéni vállalkozó az ingatlanon kizárólag a vállalkozási tevékenységet szolgáló beruházást kíván megvalósítani (szolgáltatóházat építeni). Ehhez a lakóházat le kell bontani. Ha az ingatlan kívülálló személyé lenne, a vállalkozó megvásárolhatná. Az egyéni vállalkozó az Szja-tv. szerint külön adózik a vállalkozásból származó jövedelme és külön a magánszemélyként realizált jövedelme után. Megvásárolhatja-e az egyéni vállalkozó – piaci áron – a saját személyes tulajdonában lévő, az ingatlan-nyilvántartásban a nevükön szereplő ingatlant (ingatlanrészt)? Létrejöhet-e erre adásvételi szerződés [tulajdonosváltozás, rendeltetésváltozás (földhivatal]), az eladóknál illetékkötelezettség (illetékhivatal)]? Ha az adásvétel nem értelmezhető, akkor a vállalkozó a bontás és az építés költségeit idegen ingatlanon végzett saját beruházásként számolja el? Mi a helyes eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...elszámolhatja. Ezesetben az értékcsökkenési leírás alapja a beruházási költség, az üzembehelyezésig felmerült következő kiadások nyilvántartásba vétele alapján: atárgyi eszköz, a nem anyagi javak beszerzési ára, saját előállítás esetén pedigaz anyagkiadások és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. február 16.

Eladott társaság személygépkocsijának értékesítése

Kérdés: Egy kft. opciós szerződéssel személygépkocsit vásárolt. A kft.-t a tulajdonosa eladta. Alakult egy új kft., amely az eladott társaság egyes eszközeit, többek között a személygépkocsit is megvásárolta. A tárgyi eszközöket eladásként számlázták, a gépkocsi még fennálló hitelösszegét az új társaság átvállalta. Hogyan kell könyvelni a leírt gazdasági eseményeket? A számlázás időpontja megelőzte a tartozásátvállalási szerződés időpontját. Módosítani kell-e a számlában szereplő eladási árat? A hitelátvállalási szerződés szerint a fennálló hitel összege a vételár részét képezi.
Részlet a válaszából: […] ...egyéb bevételt és fizetendő áfát számol el."A" kft.: T 311 – K 91-92, 96, 467, és kivezeti könyveiből az eladott eszközök nyilvántartás szerinti értékét: T 814, 861, 148, 149, 229, 269, 279, 289 – K 142, 21-22, 26-28).Az eszközöket megvásároló "B"...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. május 27.

Időbeli elhatárolás beszerzésnél

Kérdés: A könyvvizsgálat során gyakran tapasztalom, csak azokat a beszerzésről érkezett számlákat könyvelik a tárgyévben a szállítóval szemben, amelyek a mérlegfordulónapig a társasághoz megérkeztek, hivatkoznak arra, hogy számítógépes programjuk a mérlegfordulónap után érkezett számlákat automatikusan a beérkezés időpontjának megfelelő évre könyveli. Ez esetben a mérlegfordulónap előtti gazdasági eseményeket az időbeli elhatárolásokkal szemben könyvelik. Hasonló módon járnak el a kimenő számláknál is. Helyes ez a gyakorlat?
Részlet a válaszából: […] ...21-22, 26-28 – K 4559, 4549).A leírtakból következően, a mérlegfordulónap előtti teljesítési időpontú beszerzéseket a könyvviteli nyilvántartásokban mindenképpen rögzíteni kell, számla alapján, ha a számla a mérlegkészítés időpontja előtt a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. február 19.