Támogatási előleg későbbi minősítése

Kérdés: Cégünk eszközvásárlási támogatást nyert egy tavalyi GINOP-pályázaton. A támogatást előlegként már 2020 novemberében átutalta a minisztérium. Az első eszközöket 2020 decemberében vettük meg és aktiváltuk. A pályázati feltételek azonban speciálisak: az átutalt támogatási előleget alapesetben visszatérítendő támogatásként nyújtották, amely a támogató okiratban meghatározott, a projekt befejezésekor (2021. június), valamint azt követő egy év elteltekor visszamért eredményességi feltételek (pl. a foglalkoztatási szint megtartása) teljesülése esetén, részben vagy egészében átfordul vissza nem térítendő támogatásba, attól függően, hogy a feltételek arányosan mennyiben teljesültek. A projekt befejezésekor, az első visszaméréskor tehát meg lehet határozni az akkor érvényes intenzitási százalékot. Ez a rá következő évben, a 2. visszaméréskor módosulhat. Jól gondolom, hogy az átutalt előleget a 2020. évi mérlegben nem mutathatom ki halasztott bevételként, hanem csak akkor minősíthetem annak, amikor a projekt befejezésekor az első visszamérés megtörtént, és az átutalt támogatás a támogató hatóság határozata alapján (vagy egy része) átminősült vissza nem térítendő támogatássá? Illetve amikor a 2021. évi mérlegben meg kell határozni a halasztott bevételből feloldható, egyéb bevételre könyvelendő összeget, akkor majd nemcsak a 2021. évi értékcsökkenés intenzitási százalékkal számított arányos részét vehetem figyelembe, hanem már a 2020-ban elszámolt értékcsökkenést is?
Részlet a válaszából: […] Az első kérdésre a válasz az, hogy jól gondolja. A2020-ban átutalt előleget a 2020. évi mérlegben – a kérdésben leírtak alapján – kapott előlegként kell kimutatnia, azt nem számolhatja el halasztott egyéb bevételként (időbeli elhatárolással).Amikor a projekt befejezésekor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 29.

Utólag kapott támogatás

Kérdés: Ügyfelem közhasznú alapítvány, amely pályázat útján támogatást kap eszközbeszerzéshez. A pályázatban szereplő eszközök beszerzése és üzembe helyezése 2017. november hónapban megtörtént. A pályázat lezárása és a pályázat alapján járó támogatási összeg átutalása majd 2018-ban következik be, a 2017. évi beszámoló elkészítése után. A szóban forgó eszközök amortizációját 2017-ben a még visszalévő hónapokra elszámoljuk. Hogyan kell kezelni 2017-ben és a további években az értékcsökkenésre jutó támogatás összegét? A működésre kaptak pályázat alapján erőforrásokat. Az alapítvány által megvalósított projekthez szükséges anyagbeszerzés, bérköltség összegét 2017-ben elszámoljuk, de a támogatási összeg csak 2018 júniusában érkezik meg. Így költség 2017-ben, bevétel 2018-ban?
Részlet a válaszából: […] ...alapítvány bankszámlájára megérkezett (T 384 – K 9646), függetlenül attól, hogy a költségek már korábban felmerültek. A pályázatban szereplő eszközöket 2017-ben az alapítványnál is beszerezték, feltételezhetően rendeltetésszerűen azokat használatba...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 25.

Napkollektor értékcsökkenése

Kérdés: Cégünk napkollektort telepített pályázati forrásból. A pályázati elszámolás szerint a 123. főkönyvi számlán kell elszámolni. Az épület közepes élettartamú, így 3% értékcsökkenéssel kell számolni? Az üzembe helyezéshez fizetni kellett a szolgáltatónak CSD KIF csatlakozási díjat, amely ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog. Ennek az értékcsökkenése osztja az épület értékcsökkenését?
Részlet a válaszából: […] A választ az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog értékcsökkenésével kezdjük. Az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogot külön eszközként, az épülettől független eszközként kell kimutatni, értékcsökkenését az általános előírások alkalmazásával kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 14.

Támogatással finanszírozott eszköz értékcsökkenési leírása

Kérdés: Cégünk eszközbeszerzését részben saját forrásból, részben pályázati forrásból finanszírozta. A pályázati támogatás halasztott bevételként szerepel a könyveinkben, visszavezetése a rendkívüli bevételek közé az eszköz elszámolt értékcsökkenési leírása arányában történik. Teljesítményarányos leírási mód van az eszközöknél meghatározva. Van olyan év, amikor csökkent működés miatt alacsony az elszámolt értékcsökkenés, és van, amikor magas. Helyesen járunk-e el, ha a támogatás bevételként történő elszámolása a teljesítményarányos értékcsökkenés alapján történik? Mi van, ha az értékcsökkenés alapján a támogatás 10 év alatt sem számolódik el bevételként? (Pályázat 5 év elteltével lezárásra kerül!) Mi van abban az esetben, ha az eszköznek még maradványértéke is van?
Részlet a válaszából: […] ...bevétel megszüntetésének számviteli előírásai függetlenekattól, hogy a támogató meddig kíséri figyelemmel, mikor zárja le a pályázatonnyert támogatás megfigyelését, de független attól is, hogy az adótörvényekmilyen mértékekkel engedik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 17.