Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...lehet kilábalni: ha az ügyvezető – a leírt módon – önálló tevékenységének az eredményét számlázza a társaság felé, alapvetően piaci értéken, a számlázott érték és a ténylegesen dokumentált költségek, ráfordítások különbözete – mint a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Kft.-üzletrész értékesítése

Kérdés: A 3000 E Ft-os törzstőkével rendelkező kft. egyik tagja eladásra kínálja 1000 E Ft névértékű tulajdonrészét 600 E Ft vételárért. A cég saját tőkéje 6000 E Ft. A részesedést 50-50%-os arányban megvásárolják a maradó tulajdonostársak. Mi alapján és mennyi szja- és ehofizetési kötelezettsége lesz a vevőknek? Ha a részesedést a kft. vásárolja vissza 600 E Ft-ért, a cégnek keletkezik-e adófizetési kötelezettsége? A kft. a visszavásárolt részesedést egy éven belül ingyenesen átadja a társaság megmaradó tagjainak, mi alapján és milyen fizetési kötelezettsége lesz az átvevő tagoknak? Keletkezik-e illetékfizetési kötelezettség? Ha a kft. a visszavásárolt részesedést egy éven belül továbbértékesíti a társaság megmaradó tagjai felé az eredeti 600 E Ft-os áron, a vevők részéről keletkezik-e és mi alapján adó- és ehofizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...megszerzett vagyoni érték esetében jövedelemnek minősül az értékpapírnak a megszerzése időpontjára megállapított szokásos piaci értékéből az a rész, amely meghaladja az értékpapír megszerzésére fordított igazolt kiadás és az értékpapírhoz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 12.

Idegen ingatlanon végzett beruházás

Kérdés: Két magánszemély tulajdonában áll egy telek, valamint azon álló ingatlan. Ugyanezen két magánszemély tulajdonol egy betéti társaságot. A bt. beruházást végzett a magánszemélyek tulajdonában álló ingatlanon. A beruházás építésihatóságiengedély-köteles volt. A jogerős használatbavételi engedélyt a bt. kérte és kapta meg. Az idegen ingatlanon végzett beruházás a bt. adóköteles tevékenységéhez kapcsolódott. A bt. magánszemély tulajdonosai arról döntöttek, hogy az ingatlant egy másik társaságnak értékesítik. A vevő társaság folytatná a bt. által az ingatlanhoz kapcsolódó tevékenységet. Van-e lehetőség a megosztott értékesítésre oly módon, hogy a magánszemélyek az ingatlant értékesítik a megfelelő piaci értéken, míg a bt. az idegen ingatlanon végzett beruházást piaci értéken? Ha van lehetőség a megosztott értékesítésre, befolyásolja-e azt, ha a vevő mégsem a betéti társaság által végzett adóköteles tevékenységet kívánja folytatni? Helyes-e az az értelmezésem, hogy az idegen ingatlanon végzett beruházás értékesítése az Áfa-tv. szempontjából nem tekinthető ingatlanértékesítésnek?
Részlet a válaszából: […] ...az osztott értékesítés lehetősége fel sem merülhet. Célszerűnek az látszik, ha a bt. a könyveiben kimutatott beruházást piaci értéken értékesíti a magánszemély tulajdonosok részére az áfa felszámításával, mivel a vevők nem adóalanyok (az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 15.

Üzletrész-visszavásárlás adói

Kérdés: A kft. alapítója eladja üzletrészét (névérték 3 millió forint) 20 millió forintért és egy – nyilvántartás szerint – 10 millió forint (nettó) értékű ingatlanért a kft.-nek. Hogyan kell könyvelni a gazdasági eseményt? Milyen adózási vonzata van a magánszemélynél és a kft.-nél?
Részlet a válaszából: […] ...10 millió forint nettó értékű ingatlant is.De valójában mennyit ér ez az ingatlan?A számviteli, adózási előírások szerint a kft.-nek piaci értéken (ha indokolt, akkor áfával növelten) kell eladnia az ingatlant a tulajdonosnak, számláznia kell, és a számlázott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 14.

Támogatáshoz kapcsolódó költségek elszámolása

Kérdés: Ügyfelem GINOP-támogatást nyert ("Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása"), amelynek részei: De minimis támogatás, Regionális beruházási támogatás, Kis- és középvállalkozások vásáron való részvételéhez nyújtott támogatás, Kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás. A projekt eredménye egy saját fejlesztésű egyedi gép prototípusának létrehozása, amely sorozatgyártásra lesz alkalmas (máshol). Létrejön saját forrásból és az igényelt támogatásból. A projekt során (eleje 2016, elszámolása várhatóan 2018) keletkezett eszközbeszerzések (amiből összerakják a gépet), a beléjük beépített szoftverek, közbeszerzési költségek, a szakmai megvalósításhoz kapcsolódó személyi jellegű ráfordítások, anyagköltségek hogyan könyvelendők az évek során? Úgy gondoljuk, hogy az 5. Számlaosztályban elsődlegesen, majd év végén átvezetve azt a kísérleti fejlesztés aktivált értékeként, lekötött tartalékképzéssel, minden évben. Majd a prototípus elkészülte után átvezetjük a szellemi termékek közé. 2016-ban támogatási előleget is kaptunk. Azt hogyan könyveljük?
Részlet a válaszából: […] ...szellemi termék, akkor a szellemi termékek közé sorolandó (T 114 – K 112). Ha azonban a prototípus működő gép (eszköz), akkor piaci értékén (maximum az előállítási költségén) a vásárolt anyagok között kell állományba venni (T 21-22 – K 112). A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 30.

Személygépkocsi átadása térítés nélkül

Kérdés: A kft. a tulajdonát képező személygépkocsit térítés nélkül átadta a tagsági viszonyát megszüntető ügyvezető részére. A gépkocsi vásárlásakor áfalevonás nem történt. Kérem a gazdasági események kontírozását! A gépkocsi bruttó értéke: 6650 E Ft, elszámolt értékcsökkenése: 5954 E Ft, piaci értéke (hivatalos márkakereskedőtől kért kalkuláció alapján): 2575 E Ft. Számlát kell kiállítani?
Részlet a válaszából: […] ...a munkavállalókkal szembeni kötelezettség számlára (T 476 – K 142 és T 149 – K 142). A személygépkocsi áfát is magában foglaló piaci értékét (feltételezzük, hogy a hivatalos márkakereskedőtől kért kalkuláció szerinti érték az áfát is magában foglalja, ha nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 18.

Ingatlan átadása kilépő tagnak

Kérdés: A kft. egyik tagja kilép a kft.-ből. Az elszámolás során a kft. tulajdonát képező ingatlant kapja meg. Az ingatlan értéke meghaladja az elszámolás során járó vagyont. A kft.-ben maradó tag lemond az eredménytartalékról a kilépő javára, ami nem fedezi az ingatlan értékét. A kft.-nek minimális pénzkészlete van, tartozásai vannak. Hogyan kell kivezetni az átadott ingatlant? Helyes-e az a megoldás, hogy az eredménytartalékkal szemben kivezetett ingatlantöbbletet a kilépő taggal szemben kötelezettségként írják elő, amit meghatározott időn belül visszafizet a kft.-nek? Mi az osztalékadó és az eho alapja?
Részlet a válaszából: […] ...fizethető ki.]Mivel a kft. rendelkezésére nem áll elegendő pénz, ingatlant kap a kilépő tag. Az ingatlant azonban a kilépő tag csak piaci értéken történő értékesítés formájában kaphatja meg. (Nem szól a kérdés arról, hogy az ingatlanértékesítést...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 15.

Termékvásárláshoz adott kupon számlázása

Kérdés: Társaságunk termékét nagykereskedőknek és saját üzletünkben magánszemélyeknek is értékesíti. A marketingtevékenység érdekében háromfajta kupon van, amelyeket a gyártott termék dobozában helyezünk el. Az 1. kupon esetében a vevő azt a következő vásárlásnál leadja, és a termék árából 5 százalék engedményt kap. A 2. kupon esetében a vevő azt a következő vásárlásnál leadja, és kap egy ajándék poharat. A 3. kupon esetében a vevő odaadja azt annak az egészségügyi dolgozónak, aki a vevő részére a terméket ajánlotta, aki a kuponon szereplő kedvezményt a saját vásárlásánál igénybe veheti. A fenti három esetet hogyan kell számlázni? Milyen áfa-, társaságiadó-, esetleg szja-, ehofizetési kötelezettség merül fel?
Részlet a válaszából: […] ...termék lehet, ha szokásos – áfát is magában foglaló – piaci ára az 5000 forintot nem haladja meg. Ha meghaladja az ajándék pohár piaci értéke az 5000 forintot, akkor annak a fizetendő áfáját – a vevő felé történő számlázást követően – meg kell fizetni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 31.

Kísérleti fejlesztés támogatással

Kérdés: Társaságunk az Innovációs Alap terhére kiírt pályázaton indult, és másik két társasággal konzorciumot létrehozva nyert. A nyertes projekt célja egy új eszköz kifejlesztése, amelynek részegységeit más-más társaság fejlesztette ki, de utána összeépítették azokat. Az első munkaszakasz ráfordítását 2010-ben aktiváltuk. Társaságiadó-kedvezményt nem vettünk igénybe. Az első munkaszakasz elszámolása 2011-ben volt, ezt követően kaptuk meg a vissza nem térítendő támogatást. A második munkaszakasz 2011-ben készült el, az elszámolás alapján a támogatást is megkaptuk. A társaság "piacképes" eszközt hozott létre, amelynek a tulajdonjoga – 3 évig – csak a támogató írásbeli hozzájárulásával idegeníthető el, adható bérbe vagy hasznosítható más módon. A kísérleti fejlesztés ráfordításai – munkaszakaszonként is – meghaladják a támogatás összegét. Hogyan kell elszámolni, főként a támogatást?
Részlet a válaszából: […] ...az eszköz előállítása során felmerült közvetlen önköltségen. Ha ez nemállapítható meg, akkor az előállított termék (eszköz) piaci értékén, de az nemlehet több, mint a kísérleti fejlesztés aktivált értékeként kimutatott teljesösszeg. A "piacképes" eszköz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 14.

Állami vagyon kezelésbevételéhez kapcsolódó elszámolások

Kérdés: Az állami vagyon kezelésével összefüggésben elszámolandó pótlási alap számviteli kezeléséhez kapcsolódik a kérdés. Társaságunk 2006. december 31-ig költségvetési szervként, 2007. 01. 01-től gazdasági társaságként folytatja a tevékenységét. A költségvetési szerv kezelésében lévő vagyonrészét a gazdasági társaság apportként, az ingatlanokat és az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogokat pedig vagyonkezelési szerződéssel kapta vissza. A vagyonkezelési szerződésben az eszközök bruttó értéke is meghatározásra került, és ennek megfelelően került a társaságnál nyilvántartásba vételre a hosszú lejáratú kötelezettségekkel szemben. Így az értékcsökkenés megállapításának az alapja a vagyonkezelési szerződésben meghatározott bruttó érték lett. Az elszámolt terv szerinti, terven felüli értékcsökkenés az analitikus nyilvántartásokból megállapítható. A vagyonkezelési szerződés a szerződéskori nettó értékre a társaságnak az elszámolt értékcsökkenés mértékében pótlási kötelezettséget írt elő, amely teljesítéséről minden évben be kell számolnunk. A "pótlási alap"-ot, a visszapótlási kötelezettséget növeli az elszámolt értékcsökkenés, és csökkenti az MNV Zrt. által elismert és jóváhagyott értéknövelő beruházások összege, tehát nem feltétlenül minden felújításunk. Kérdéseink: Hogyan történik a visszapótlási kötelezettség számviteli kimutatása, elszámolása? A visszapótlási alapot a könyvekben hogyan kell vagy lehet kimutatni? Az elszámolt értékcsökkenések számviteli elszámolása pótlási alap kimutatása esetén különbözik-e az egyéb eszközökétől? Hogyan kell az értéknövelő beruházást, felújítást az egyéb vagyonkezelő részéről számlázni, számviteli nyilvántartásokban elszámolni? A visszapótlási alap elszámolásával kapcsolatos kötelezettség hogyan változik?
Részlet a válaszából: […] ...értékét az egyéb ráfordításokkalszemben ki kell vezetni,– az értéknövelő beruházás, felújítás, illetve létrehozottúj eszköz piaci értékét – az áfa felszámításával – számlázni kell az MNV Zrt.felé, árbevételként, fizetendő áfaként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 23.
1
2