Kiegészítő ár figyelembevétele az alapárnál

Kérdés: A társaság kifejlesztett egy nagy értékű szoftverrendszert. A szoftverfejlesztéssel kapcsolatos ráfordításait aktiválta. Ezt a rendszert oly módon értékesítette, hogy a szoftver ellenértékét egy – a fejlesztési költségeknél lényegesen alacsonyabb összegű – fix alapárban és 3 év alatt évenként elszámolandó kiegészítő árban határozták meg. A kiegészítő ár a szoftverrendszer hasznosításának a vevő által a következő 3 évben elért nyeresége 50%-ában került meghatározásra. A figyelési időszak alatt az eredményt görgetik. Így ha pl. az első év még veszteséges volt, akkor visszafizetési kötelezettsége nem keletkezik az eladónak, hiszen a következő év(ek) nyereségét csökkentik vele. Ha mindhárom év összességében veszteséges volt, akkor nem jár kiegészítő ár. A vevő a szoftverrendszer tulajdonjogát a szerződés aláírásakor, azaz most szerzi meg. Hogyan kell ezt számláznia az eladónak, hogyan kell könyvelnie? A szoftvert az immateriális javak között tartottuk nyilván. Így az eladáskor a könyv szerinti érték teljes összegét vezetnénk az egyéb ráfordítások közé, és a számlázott alapárat egyéb bevételként számolnánk el. Ez azonban az első évben jelentős veszteséget fog eredményezni, ugyanakkor a következő 3 évben – előzetes kalkuláció szerint – a szoftver értékének a többszöröse is megtérülhet a kiegészítő árban. A kiegészítő ár elszámolásakor az eredeti számlát kell-e helyesbíteni (megnövelni), vagy egy önálló számla lesz? A kiegészítő árat elszámolásakor a tárgyévi eredmény javára lehet elszámolni, vagy a szerződéskötéskori évet kell módosítani vele?
Részlet a válaszából: […] Teljes terjedelmében idéztük a kérdést, mivel egyrészt a kifejlesztett szoftver nyilvántartásba vételének módja sem felel meg a számviteli követelményeknek, másrészt a vevővel kötött szerződésben valójában nem kiegészítő árban állapodtak meg, hanem a jövőbeni eredmény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 14.

Másodfokú határozat könyvelése

Kérdés: Az adóhatóság másodfokú határozatában milliárdos nagyságrendű áfahiányt állapított meg. Az adózó bizományosi konstrukcióban vásárolt különféle árukat, amelyeket adómentes közösségi értékesítésként adott el. Az adóhatóság a beszerzési számlákat nem fogadta el adólevonási jogot keletkeztető dokumentumként, az ügylet egészét fiktívnek minősítette. A felszámolás alatt álló adózó bírósági felülvizsgálatot kér. Jelen kérdésünk a következményekre vonatkozik: a jogerős határozat birtokában hogyan kell kezelni a határozat megállapításait? A bejövő, a kimenő számlákat sztornírozni kell? Ha igen, akkor fontos, hogy az érintett partner megkapja a sztornószámlát? A könyvelés során változik az adózás előtti eredmény és így az adófizetési kötelezettség is? Ha lényeges a saját tőkére gyakorolt hatása, akkor a beszámolót ismételten közzé kell tenni? Mi lesz majd a számviteli teendő, ha a bíróság – részben vagy egészében – helyt ad az adózó keresetének? Az adóhatóság az áfavizsgálatok után átfogó vizsgálatot is indított. Kötelező-e figyelembe vennie az átfogó vizsgálat során az áfavizsgálatok fent említett jogerős megállapításainak a következményeit?
Részlet a válaszából: […] ...mutatkozik,amelyet a társaság a szállítóval szemben érvényesíteni nem tud, akkor azt elengedettkövetelésként kell a rendkívüli ráfordítások között elszámolni. Mivel ez akövetelés nem függ össze a vállalkozási tevékenységgel (nem a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 1.

Cégnyilvántartásból törölt cég számláinak kifizetése

Kérdés: Építőipari tevékenységet folytató ügyfelünk 2008. év elején olyan cégtől fogadott be és könyvelt le számlákat, amely céget a cégbíróság már az év elején törölte a cégnyilvántartásból. Ügyfelünk szerint a már törölt cég a munkát ténylegesen el is végezte, és így a számla kifizetésre került. Az elvégzett munka a fordított adózás alá tartozott, és így is került bevallásra. Az áfa önellenőrzését elvégeztük. A lekönyvelt számlák elszámolhatók-e társaságiadó-alapot csökkentő költségként?
Részlet a válaszából: […] ...együttes helyesbítés helyett -levonható áfát nem korrigálták, akkor áfahiány van, amelyet rendezni kell, abefizetendő összeget az egyéb ráfordítások között kell elszámolni, annakösszegével az adózás előtti eredményt növelni kell (nem tekinthető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 11.

Később felszámított áfa elszámolása

Kérdés: Társaságunk egy 2000-ben kiállított számlán nem tüntette fel az áfát, mert úgy vélte, hogy a tevékenység tárgyi adómentes körbe tartozik. 2002-ben rájött tévedésére, új számla kibocsátásával módosította az eredeti számlát, önellenőrizte adóbevallását. A módosító számlát a partner csak úgy fogadta el, hogy az áfával növelt érték az eredetileg számlázott értékkel egyezik meg. Hogyan kell az előbbieket helyesen könyvelni? Az árbevétel csökkenése hogyan érinti a társasági adót?
Részlet a válaszából: […] ...a kérdezőnek kell az eredménye terhére mint elengedett követelést, az Szt. 86. §-a (7) bekezdésének a) pontja szerint a rendkívüli ráfordítások között elszámolnia (T 867 – K 311). Az így elszámolt összeg a hibafeltárás évének az eredményét terheli, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. július 3.