Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...majd azt követően a konkrét kérdésekhez.A társaság a 2012. évet követően már nem számolt el költségeket, azokat az ügyvezető saját zsebből fizette. Nem szabályos ugyan, de mivel a társaság nem végzett tevékenységet, bevétele sem volt, akkor helyes elszámolás.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Sajátos személyi jellegű egyéb kifizetések

Kérdés: Az eredeti kérdést a Számviteli Levelek 409. számában a 7987. kérdés tartalmazza, emiatt itt azt nem ismételjük meg. Az eredeti kérdésre itt csak a jóléti és kulturális költségekre, az egyéb személyi jellegű kifizetésekre vonatkozik a válasz.
Részlet a válaszából: […] ...egészségpénztárba, az önkéntes nyugdíjpénztárba befizetett összegeket és a munkáltató által átvállalt tagsági díjat is;– a saját és bérelt jóléti és kulturális intézmények működtetési költségei.Az Szja-tv. az ezeken a jogcímeken megszerzett bevételekkel.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 12.

Napelemes kiserőmű tervezése, kivitelezése

Kérdés: A kft. 2015 novemberében alakult, a mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámoló készítését választotta. A kft. tevékenysége: 3511 villamosenergia-termelés, amelyet 499 kW-os napelemes kiserőmű megvalósítása, üzembe helyezése után tud gyakorolni. Jelenleg az erőmű tervezési és engedélyezési szakaszában van a folyamat, árbevétele 2015-ben nem volt, jelenleg sincs. A tervezést egy vállalkozó vállalta 1708 E Ft+áfa értékben. Ez a vállalkozó ajánlatot adott a beruházás kivitelezésére is 220 millió Ft+áfa értékben. A beruházási ajánlat tartalma: terület-előkészítés, üzemi út kialakítása, kerítésépítés, vagyonvédelmi rendszer kiépítése, földre telepíthető napelemtartó asztalok napelemekkel, szerelési és kábelezési munkák, inverterek, műszaki vezetés, próbaüzem stb. A tervezési munka része-e a beruházásnak, vagy igénybe vett szolgáltatás, egyenesen vagy fordítottan adózik? Mikor igényelhető vissza az áfa? A kivitelezési munkák költségeit hogyan kell aktiválni, mint 1 db 499 kW-os kiserőművet, vagy elemenként?
Részlet a válaszából: […] ...bekerülési érték részeként kimutatni a beruházástervezés, a beruházás-előkészítés, a beruházáslebonyolítás, az új technológia elsajátítása (a betanítás) díjait, költségeit.A hivatkozottak alapján egyértelmű, hogy a tervezés 1708 E Ft értékben számlázott...�n...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 8.

Szövetkezet végelszámolása

Kérdés: Jogszerűen megszűnhet-e a szövetkezet végelszámolással, ha külső adósság nincs, csak a tagokkal kell elszámolni? Jegyzett tőke 4750 E Ft, eredménytartalék -1248 E Ft, saját tőke 3502 E Ft, tag által adott kölcsön 400 E Ft, befektetett eszköz 500 E Ft (nincs remény a megtérülésre), készleten lévő göngyöleg 3400 E Ft. A tagok közgyűlési határozattal elfogadják a göngyöleget teljes kielégítésül. (A göngyöleget korábban a tagoktól vásárolták.) Hogyan kell elvégezni a könyvelést a végelszámolás teljesüléséig?
Részlet a válaszából: […] ...alaposan tanulmányozni kell– a cégtörvény (2006. évi V. törvény) VIII. Fejezetét,– a számviteli törvény előírásaihoz kapcsolódó, sajátos számviteli feladatokat meghatározó 72/2006. (IV. 3.) Korm. rendeletet...legben kimutatott kötelezettségeket (tételesen);– a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 12.

Betéti társaság beltagja meghalt

Kérdés: A kéttagú betéti társaság egyik tagja elhalálozott. A férj volt a beltag, a feleség a kültag. Tulajdoni hányaduk 50-50%. Egy nagykorú gyerme­kük van. A bt. működését folytatni akarják. A hagyatéki tárgyalásra tekintettel kell ilyenkor soron kívüli mérlegzárást végezni? A cégvezetésre jogosult tag (a feleség is) a hagyatéki tárgyalás előtt beveheti a cégbe a nagykorú gyermeket?
Részlet a válaszából: […] ...mérleget kiegészítve ezen különbözetekkel, vagyonmérleget állítanak össze. A közbenső mérleg, illetve a vagyonmérleg szerinti saját tőke egyenlő a társasági vagyonnal, amelynek 50 százaléka illeti meg az elhunyt beltag örökösét.Az elhunyt beltag örökösét...ő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 15.

Jegyzett tőke a fióktelepnél

Kérdés: Az EU-ban székhellyel rendelkező társaság magyarországi fióktelepének központja a fióktelep működéséhez, a tartozások kiegyenlítéséhez szükséges vagyont kölcsönök formájában biztosította a fióktelep számára. Néhány év elteltével azonban a központ a rendelkezésére bocsátott vagyont tartósan a fióktelep rendelkezésére kívánja bocsátani. Az Szt. előírása szerint ezt a fióktelepnél jegyzett tőkeként kell kimutatni. Ebből következően a fióktelep működéséhez tartósan nem szükséges pénzeszközt a külföldi székhelyű vállalkozásnak hitelként kell a fióktelep rendelkezésére bocsátania. Ha időközben a külföldi vállalkozás központja mégis arra az álláspontra jut, hogy a hitel még vissza nem fizetett részét tartósan a fióktelep rendelkezésére bocsátja, ezt megteheti egy megállapodás megkötésével, amelyben a fióktelep könyvelésében hitelként nyilvántartott követelését a fióktelep tartós rendelkezésére bocsátja, és intézkedik a hitelnek megfelelő összegű jegyzett tőke cégbírósági bejegyzése felől. Könyvelése: T Egyéb rövid lejáratú kötelezettség központtal szemben – K Jegyzett tőke. A jegyzett tőkének a fenti módon történő megemelése nem minősül a hitel elengedésének, és semmilyen adó-, illeték- vagy járulékfizetéssel nem jár!?
Részlet a válaszából: […] ...idéztük a kérdést, alapvetően a külföldi vállalkozások magyarországi fióktelepeinek a sajátosságaira tekintettel.A kérdésre a rövid válasz az, hogy az elképzelés jó, támogatandó, a megoldás azonban nincs összhangban a magyar jogszabályi előírásokkal (az új.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 4.

Saját tőke rendezése tagi kölcsönből

Kérdés: A kft. könyveiben tagi kölcsön szerepel. A kft. saját tőkéje évek óta negatív. A saját tőkét lehet-e rendezni a tagi kölcsönből úgy, hogy a tagi kölcsön összegét átkönyveljük a lekötött tartalékba, részletes nyilvántartást vezetve, hogy ez az összeg a kft. tagi kölcsöne? Ezzel a módszerrel a kft. saját tőkéje pozitívvá válna. Helyesen járunk el? A taggyűlési napirendi pontba ez a tétel bekerül.
Részlet a válaszából: […] ...a tagi kölcsön összegét a lekötött tartalékba átvezessék. Tehát nem járnak el helyesen!Hogyan kellene eljárni annak érdekében, hogy a saját tőke negatív jellege megszűnjön?Az új Ptk. 3:99. §-ának (1) bekezdése szerint: nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként...i...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 26.

Beolvadás, egymással szembeni követelés-kötelezettség

Kérdés: "A" társaság gazdasági helyzete úgy alakult, hogy főtevékenységét kénytelen volt megszüntetni. A társaság tulajdonosai úgy döntöttek, hogy az "A" társaságot átalakulással beolvasztják a "B" társaságba. A társaságok tulajdonosi szerkezete azonos. A beolvadó "A" társaságnak kölcsönkötelezettsége van "B" társaság (a beolvasztó) felé. Az "A" társaság fordulónapi beszámolójában az eredmény negatív, a vagyonmérleg-tervezet készítésekor a saját tőke szintén negatív, biztosan nem tudja a kölcsönt és annak kamatát visszafizetni. Beolvadáskor szükséges-e a követelést értékelni, kell-e értékvesztést elszámolni, illetve behajthatatlanság címén leírni, mivel a kölcsönkötelezettséget összevezetik a "B" beolvasztó társaság kölcsönkövetelésével? Keletkezik-e társaságiadó-alapot növelő tétel "B" társaságban?
Részlet a válaszából: […] ...gazdasági társaságnak vagyonmérleg-tervezetet és vagyonleltár-tervezetet kell készítenie, az egyesülő gazdasági társaságok vagyonának (saját tőkéjének) megállapításához.Az Szt. 136. §-ának (3) bekezdése alapján a vagyonmérleg-tervezetet és a végleges...ági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 4.

Opció lehívása akadályokkal

Kérdés: "A" cég befektet (részesedést szerez) "B" kft.-ben. A "B" kft. tulajdonosai magánszemélyek. A részesedés szerzésekor az "A" cég opciót köt ki, amelynek értelmében meghatározott időn belül "B" kft. (saját üzletrészként) vagy a társtulajdonosok kötelesek kivásárolni az "A" cég "B" kft.-ben meglévő részesedését, hozammal növelten. Kérdések az opció lehívásához kapcsolódóan: A tulajdonjog fenntartásával létrejön-e az adásvételi szerződés az opció lehívásakor, és kell-e ezt követelésként könyvelni? Az üzletrész eladásakor mikor kell az eladónak a részesedést a könyveiből kivezetni? Meg kell-e várni a könyveléssel a cégbírósági bejegyzést? Ha az opcióhoz kapcsolódóan "B" kft. előleget utalt az "A" cégnek, az visszajár-e neki, ha saját üzletrészét a kedvezőtlen tőkeopció miatt (nincs jegyzett tőkén felüli vagyon) nem tudja megvenni? Az ügyvéd szerint nem jár vissza! Hogyan kell könyvelni abban az esetben, ha az opció teljesedésbe megy (a kötelezettek fizettek), de az "A" cég "B" kft.-ben meglévő részesedését a cégbíróság nem írja át?
Részlet a válaszából: […] ...a vevőt terheli a tulajdonosi kötelezettség.A kérdés adatai alapján "B" kft. nem szerezheti meg az "A" cég üzletrészét, mivel törzstőkén felüli vagyona nincs (osztalékfizetésről sem határozhatnának a tulajdonosok). Így – az egyetemleges felelősség...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 4.

Visszavásárolt üzletrész térítés nélküli átadása

Kérdés: 8 magánszemély tulajdonában lévő kft. egyik tagja elhunyt. A tag örököse kérte a neki járó üzletrész kiadását, amelynek értékében a felek kölcsönösen megállapodtak. A megállapodás szerinti érték magasabb, mint az üzletrész nyilvántartás szerinti értéke. A kft. saját tőkéje: jegyzett tőke 8 millió forint, eredménytartalék 19 176 ezer forint. A taggyűlés döntése alapján a visszavásárolt üzletrészből a törzsbetét névértéken térítés nélkül átadásra kerül a 7 tagnak. A kft. nem szándékozik tőkeemelést vagy tőkeleszállítást végrehajtani, a jelenlegi tőkeösszetételen változtatni. Hogyan kell az adott esetet elszámolni? A tagok részére történő átadásnak milyen adóvonzata van? Szükséges-e a törzsbetétnél a kerekítést végrehajtani?
Részlet a válaszából: […] ...üzletrész szokásos piaci értéke?Az üzletrészszokásos piaci értéke az adott esetben– legalább a visszavásárlási érték, illetve– a saját tőke (27 176 ezer forint) egynyolcad része(3397 ezer forint),– a kettő közül a magasabb érték.Itt kell megjegyezni, a saját.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 22.
1
2