Elszámolás a tulajdonossal megszűnő társaságnál

Kérdés: A társaság magánszemély tulajdonosa úgy döntött, hogy a közeljövőben megszünteti vállalkozási tevékenységét, és befektetését kivonja a társaságból. A társaságot a tulajdonos egyedül alapította, 3 millió forinttal, és a társaság az alapítás óta egyszemélyes társaságként működött. A társaság vállalkozási tevékenysége jövedelmező volt, mert az alapítást követő 10 év alatt a saját tőke több mint tízszeresére (31 millió forintra) nőtt. Időközben jelentős összegű ingatlant (épületet) vásárolt 25 millió forintért (amelynek a nettó értéke 24 millió Ft), a piaci értéke – áfával növelten – mintegy 35,4 millió forint. A társaságnak gyakorlatilag nincs követelése, kötelezettségeit pedig folyamatosan rendezi. Hogyan és mikor célszerű megszüntetni a társaságot úgy, hogy minél kisebb összegű legyen a társaság, illetve a magánszemély által fizetendő adók összege?
Részlet a válaszából: […] ...millió forint) értékesíteni kell (egyáltalán értékesíthető-e, pénzzé tehető-e), vagy azt a tulajdonos befektetése ellenértékeként, sajátjaként kívánja hasznosítani.Ez utóbbi esetben számolni kell azzal is, hogy az Itv. 18. §-ának (1) bekezdése szerint az ingatlan.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 10.

Közkereseti társaság beolvadása

Kérdés: Az egyik ügyfelem úgy döntött, hogy az ő és a felesége tulajdonában álló közkereseti társaságot beolvasztja a szintén azonos tulajdonosi körrel bíró kft.-jébe. A kkt. kataadózást választott, és bevételi nyilvántartást vezet. Ilyen esetben miként kell eljárni a vagyonmérleg-tervezetek és végleges vagyonmérlegek elkészítése során? A kkt.-nek a fordulónapra készítünk egy mérleget oly módon, mintha áttérne pl. a Tao-tv. hatálya alá? Az erre vonatkozó jogszabályi hely érdekelne. Nem igazán találom az ide vonatkozó paragrafust.
Részlet a válaszából: […] ...szerinti beszámoló mérlegére és az azt alátámasztó leltárra vonatkozó előírások szerint kell elkészíteni, a törvényben rögzített sajátosságok mellett.A vagyonmérleg-tervezet és a vagyonleltár-tervezet elkészítéséhez – az előbbiekből következően – a közkereseti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 24.

Megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó

Kérdés: 2020. január 1-jétől hatályát veszti az Eva-tv. Az e törvény hatályon kívül helyezésével az Eva-tv. hatálya alá tartozó szervezetek is megszűnnek? Hova, milyen adótörvény hatálya alá kerülnek? Milyen számviteli, adózási feladatok kapcsolódnak a jogszabályi háttér megszűnéséhez? Hogyan alakulnak ezek egy bt. esetében?
Részlet a válaszából: […] ...értéken, a kötelezettségeket a ténylegesen fizetendő, a céltartalékokat a számított, az Szt. előírásainak megfelelő összegben, a saját tőkét az eszközök és kötelezettségek (ideértve a céltartalékokat is) különbözetének összegében kell figyelembe venni. A.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 12.

Felszámolási eljárás befejezése a társaság megszűnése nélkül

Kérdés: A társaság a felszámolási eljárás alatt is folytatja tevékenységét, amit a jövőben is folytatni szeretne. A hitelezőkkel egyezséget kívánnak kötni, és ennek eredményeként a felszámolási eljárás a társaság megszűnése nélkül fog befejeződni. A felszámolási zárómérlegben milyen tételekből áll össze az eszközök könyv szerinti értéke, az adózás előtti eredményt csökkentő tételként az értékcsökkenési leírást hogyan kell megállapítani, mikor kell elszámolni, milyen módon érvényesíthető az az adózás előtti eredményt korrigáló tételként?
Részlet a válaszából: […] ...eljárás befejezését követő napon folytatódik, az adózónak az eljárás befejező napjára elkészített vagyonmérlegében szereplő saját tőke és a felszámolás kezdőnapját megelőző napra készített beszámolójában szereplő saját tőke különbözetével az eljárás....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 17.

Kft. átalakulása betéti társasággá

Kérdés: A kft. saját tőkéje egymillió forint, emiatt a saját tőke átrendezésével nem tudja teljesíteni a Ptk.-ban előírt azon követelményt, hogy a törzstőkét 500 ezer forintról 3 millió forintra felemeljék. A tagok nem kívánnak a törzstőke felemeléséhez hozzájárulni, de a tevékenységet a jövőben is folytatni akarják. Ez esetben viszont marad a betéti társasággá átalakulás lehetősége. Ezen átalakuláshoz milyen jogi, számviteli, adózási feladatok kapcsolódnak?
Részlet a válaszából: […] ...törvény szerinti beszámoló mérlegére és az azt alátámasztó leltárra vonatkozó előírások szerint kell elkészíteni, néhány sajátos előírás figyelembevételével.A vagyonmérleg-tervezetek, a vagyonleltár-tervezetek elkészítéséhez kapcsolódó feladatokat a.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 24.

Megszűnt kata-adóalany teendői

Kérdés: Mi a teendője annak a kata-adóalanynak, akinek a NAV határozattal szüntette meg a kata-adóalanyiságát visszamenőleg (októberben március 31-ével)? Milyen adóbevallásokat kell pótolni milyen határidővel?
Részlet a válaszából: […] ...értéken, a kötelezettségeket a ténylegesen fizetendő, a céltartalékot a számított, az Szt. elő­írásainak megfelelő összegben, a saját tőkét az eszközök és a kötelezettségek (ideértve a céltartalékokat is) különbözetének összegében kell figyelembe venni.Az Szt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 12.

Kisadózó vállalkozások tételes adója, megszűnés

Kérdés: A bt. 2013. január 1-jétől a kata hatálya alá tartozott, és csak a bevételeit tartja nyilván. 2013. augusztus 1-jétől megszűnik ez a státusza, és visszatér a számviteli törvény hatálya alá. Hogyan kell a visszatérést számviteli szempontból kezelni?
Részlet a válaszából: […] ...piaci értéken, a kötelezettségeket a ténylegesen fizetendő, a céltartalékot a számított, az Szt. előírásainak megfelelő összegben, a saját tőkét az eszközök és kötelezettségek (ideértve a céltartalékokat is) különbözetének összegében kell figyelembe venni.A......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 24.

Katából, evából való visszatérés

Kérdés: A Katv., az Eva-tv. hatálya alá tartozó, bevételi nyilvántartást vezető bt. végelszámolását határozták el a tulajdonosok. A végelszámolás során hogyan kell elkészíteni a végelszámolási mérleget, a vagyonfelosztási javaslatot stb.?
Részlet a válaszából: […] ...a kötelezettségeket a ténylegesen fizetendő, a céltartalékokat a számított, a számviteli törvény előírásainak megfelelő összegben, a saját tőkét az eszközök és kötelezettségek (ideértve a céltartalékokat is) különbözetének összegében kell figyelembe venni.A.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. június 20.

Végelszámolás számviteli teendői

Kérdés: A gazdasági társaságok végelszámolása egyre inkább a mindennapok része, de csak töredékekben lehet fellelni hozzá szakmai anyagot. Alapítani, napi dolgokat nagyon tudunk könyvelni, de a végelszámolásban még nincs rutin. A végelszámoláshoz kapcsolódóan néhány kérdés fogalmazódott meg. Kérem, hogy azokra válaszoljanak!
Részlet a válaszából: […] ...kft., és a társasági szerződésbenszabályozták a pótbefizetés intézményét, és a kft.-nek negatív előjelű azeredménytartaléka (a saját tőke pozitív), akkor a tulajdonos teljesítsenpótbefizetést, amelyet a lekötött tartalékba kell helyezni. Ha a...t., és a társasági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 1.

Szövetkezetből kilépő tag járandósága

Kérdés: Szövetkezet saját tőkéjét jelentősen megemelte az ingatlanok piaci értéken történő értékelése. A taggal történő elszámolás esetén az értékelési tartalékot is szerepeltetni kell az elszámolás alapjának meghatározása során? Igazságos ez a korábban kilépett tagokkal szemben? Mi a jogszabályi hely alapja?
Részlet a válaszából: […] ...esetén a tagot, illetve örököst (jogutódját) a részjegy névértéke,valamint a tagsági jogviszony alatt keletkezett, a részjegyre jutó saját tőkelekötött tartalékkal csökkentett összege illeti meg, abban az esetben, ha az aveszteség fedezésére nem került felhasználásra.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. július 16.
1
2