Kiállítási pavilon nyilvántartása

Kérdés: A társaság egy nemzetközi kiállításra külföldön a kiállítás területén több százmillió forint bekerülési értékű pavilont, jelentős alapterületű, többszintes épületet hozott létre épületgépészeti elemekkel együtt. A kiállítás hat hónapig volt nyitva. Ezt követően a pavilont le kell bontani, a területet vissza kell állítani, amelyre kb. másfél év áll rendelkezésre. A társaság tervei szerint Magyarországon a kiállításra felépített épületet újraépítik, amelyhez hazaszállítják, és felhasználják az eredeti, a bontás során nem sérült anyagokat, gépészeti elemeket is. A társaság a kiállításra felépített pavilont előző évben a tárgyi eszközök között mutatta ki, és értékcsökkenést számolt el utána, még a kiállítás bezárását követően is. Tekinthető-e tárgyi eszköznek a kiállítás idejére felépített épület, amit a kiállítást követően le kell bontani? Ha nem, akkor az épület megépítésével kapcsolatos költségeket hogyan kellett volna elszámolni? Tárgyi eszközzé minősítés esetén elszámolható-e értékcsökkenés a kiállítás bezárását követően? Át kell sorolni a készletek közé? Ha igen, mi tekintendő piaci értéknek? Az újraépítés során fel nem használható anyagok után az átsorolást megelőzően terven felüli értékcsökkenést el kell-e számolni? A bontási költségek a Magyarországon újraépített épület bekerülési értékébe beszámíthatók-e, vagy csak a hazaszállított és felhasznált építési anyagok, gépészeti elemek?
Részlet a válaszából: […] ...tényleges költsége, ráfordítása.Az előbbiek alapján a kiállítási pavilon megépítésének költségeit a felmerülés időszakában a saját termelésű készletek közvetlen önköltségeként kell elszámolni, de az anyagköltségként elszámolt részét csökkenteni kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. december 15.

Lakóházépítés eladási céllal

Kérdés: Ügyfelem eladási célzattal többlakásos épületet építtet. Félkész épületet vásárolt, a befejező munkálatokat generálkivitelező végzi. Ezenkívül műszaki ellenőrzés címén veszünk igénybe külső szolgáltatást. Hogyan kell könyvelni a fenti számlákat, a félkész épület vételárát? Saját termék vagy áru, anyag? Az építésre felvett hitel kamatát és árfolyam-különbözetét rá lehet tenni az ingatlan értékére? Eladáskor miként vonható le a bekerülési érték a helyi adó alapjából? Az értékesítési külön költségeket miként kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...el, a generálkivitelező által számlázott építési-szerelési munkák ellenértékét, a műszaki ellenőrzés számlázott díját a saját termelésű készletek állományváltozásaként a saját termelésű készletek között befejezetlen termelésként kell állományba...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. november 21.

Építési betonelemek gyártása és helyszíni szerelése (áfa)

Kérdés: Társaságunk egyik tevékenysége építési betonelemek gyártása. Szerződéseink többsége a gyártási tevékenységen túlmenően tartalmazza az elemek szállítását és a helyszíni összeszerelést is. Ennek megfelelően építési-szerelési szerződést kötünk. A szerződés szerinti egyösszegű vállalási ár jelentős részét, kb. 80 százalékát a legyártott betonelemek, a fennmaradó 20 százalékot a szállítás, szerelés tesz ki, szerződéseinkben a betonelemek ára, a szállítás és a szerelés díja nincs egyedileg meghatározva. Az általunk nyújtott szolgáltatás építési hatósági engedélyhez kötött. Véleményünk szerint ez a tevékenység a fordított adózás alá tartozik. Kérdéseink: A fent részletezett munkára kötött szerződés termékértékesítésnek minősülhet-e, tekintettel a 2008. 01. 08-án megjelent APEH-tájékoztatóban foglaltakra? Van-e eltérés az adózás, a számlázás tekintetében, ha a betonelemek értékét, a szállítás díját, a szerelés díját külön-külön határozzuk meg? Építésihatóságiengedély-köteles tevékenységekhez kötött vállalkozási szerződéseknél mi lehet a határ az egyenes és a fordított adózás között?
Részlet a válaszából: […] ...ellenértékét a szolgáltatásnyújtásárbevételeként, a termékértékesítés – áfa nélküli – ellenértékét az adottesetben a saját termelésű készletek értékesítési árbevételeként kellelszámolni, a megrendelőnél pedig az előbbit igénybe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 22.

El nem ismert teljesítéshez kapcsolódó költségek elszámolása

Kérdés: 2002. október 7-én a kft. vállalkozási szerződést kötött építési-szerelési munkára. A szerződésben foglalt vállalkozási díj számlázása a teljesítés arányában részszámlákkal, illetve végszámlákkal történik. A kivitelezés során pótmunkák is felmerültek, az átadás a megrendelő hibájából késedelmesen történt. Az átadás után 2003 szeptemberében kiállított végszámlát és a pótmunkák számláját a megrendelő visszaküldte. Ezeket a kivitelező a nyilvántartásból törölte, az áfabevallást is módosította, de a felmerült költségeket nem vette készletre. Ezt követően a két cég között egyezkedés kezdődött, ami 2007. június 21-én a bíróság előtt a két fél egyezségkötésével ért véget. A megrendelő 6 napon belül megfizet a kivitelezőnek egy meghatározott összeget, mindkét fél viseli a perrel kapcsolatos saját költségét. A bíróság által megítélt vállalkozói díj összegében került a számla kiállításra, és ennek alapján az árbevétel, illetve a fizetendő áfa 2007-ben elszámolásra. 2007-ben csak a perrel kapcsolatos illeték került költségként elszámolásra. Helyesen járt el a kft. 2003. évben, amikor bevételt nem, de a felmerült kivitelezési költségeket elszámolta? A bírósági ítélet jogerőre emelkedésekor helyesen történt a könyvelés?
Részlet a válaszából: […] ...munkákköltségeit, továbbá a pótmunkák költségeit – mint a befejezetlen termelésköltségeit – legkésőbb 2003. december 31-ével saját termelésű készletkéntkészletre kellett volna venni a saját termelésű készletek állományváltozásávalszemben.Mivel az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 27.

Saját termelésű készletek állományváltozása – iparűzési adó

Kérdés: Hogyan befolyásolja a saját termelésű készletek állományváltozása az iparűzési adót? A kft. lakásokat épített 2004-ben. A még el nem adott lakásokat készletre vette. A kapcsolódó alvállalkozói teljesítés az iparűzésiadó-bevallásban adóalap-csökkentő tételként nem jelent meg. 2006-ban eladott a kft. egy lakást. Ennek a lakásnak a költségei a 2006. évi eredménykimutatásban a saját termelésű készletek állományváltozása soron negatív előjellel fog szerepelni. Megjelenhet ez az iparűzésiadó-bevallásban? Mikor kell szerepeltetni az el nem adott lakások alvállalkozói teljesítményeit az iparűzési adó bevallásában?
Részlet a válaszából: […] A válasz egyszerű, az eladásra épített lakásoknál nincsalvállalkozói teljesítmény, így azzal az iparűzési adó adóalapja nemcsökkenthető.A számviteli elszámolásokat a felek közötti szerződéseskapcsolat alapozza meg. A Ptk. szerint a vállalkozási szerződés alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 8.

Befejezetlen termelés értékének meghatározása

Kérdés: Egyszerűsített éves beszámolót (ezen belül összköltségeljárással eredménykimutatást) készítő kft. befejezetlen termelési értékét év végén lehet-e készültségi fok arányában megállapítani és elszámolni? Ha nem lehet, hogyan célszerű meghatározni a készletre vételi értéket? A készletekről év közben nem vezetünk nyilvántartást.
Részlet a válaszából: […] ...saját termelésű készletek (a befejezetlen termelés, afélkész és késztermékek, az állatok) mérlegbe beállítandó értékét, közvetlenönköltségét az Szt. 62. §-a (2)-(3) bekezdésének előírása alapján kellmeghatározni. Az egyszerűsített éves...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. április 14.

Építési-szerelési munkák önköltségének megállapítása

Kérdés: Építőipari kivitelezéssel foglalkozó rt. éves beszámolót készít. Az önköltségszámítás rendjére vonatkozó belső szabályzatot nem köteles készíteni, mivel a nettó árbevétele és a költségek nem érik el a törvényben előírt értékeket. Az építési-szerelési munkák közvetlen önköltségét kalkulációs egységenként kell egész évben gyűjteni ahhoz, hogy év végén a befejezetlen termelés megállapítható legyen? Nincs ellentmondás az önköltség-számítási szabályzatkészítési kötelezettség és a közvetlen költségek gyűjtési kötelezettsége között? Van-e más lehetőség a befejezetlen termelés megállapítására?
Részlet a válaszából: […] ...termelésűkészleteket (a befejezetlen építési-szerelési munkákat is) bekerülési(előállítási) értéken kell a mérlegben kimutatni. A saját termelésű készleteknélelőállítási érték– az 51. § szerinti közvetlen önköltség, amely–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 31.

Építési-szerelési munkák önköltsége norma alapján

Kérdés: Az Szt. 62. §-ának (2) bekezdése szerint a befejezetlen termelés előállítási értéke, közvetlen önköltsége lehet a norma szerinti közvetlen önköltség is. Ez a módszer alkalmazható a befejezetlen építési-szerelési munkák közvetlen önköltségének megállapítására is?
Részlet a válaszából: […] ...anyagok tényleges (azértékelési szabályzatban meghatározott) bekerülési értékének szorzata, továbbáa közvetlenül felhasznált saját termelésű készletek mennyisége és azoktényleges belső (általában az értékelési, illetve az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 31.

Készültségi fok alapján történő elszámolás

Kérdés: Építőipari kivitelezéssel foglalkozó vállalkozás az épület előre meghatározott, különböző készültségi fokaiban részszámlákat állít ki, és azok értékét árbevételként számolja el. Helyesen járunk-e el, ha a befejezetlen termelés értékét úgy számítjuk ki, hogy a december 31-i készültségi fok százalékát csökkentjük a már részszámlával kiszámlázott készültségi fok százalékával, és szorozzuk a költségvetés szerint tervezett összköltséggel? Amennyiben a következő évben a tervezettet jelentősen meghaladja a tényleges összköltség, akkor emiatt szükséges-e az előző évi készletértéket módosítani? A készültségi fokot mivel kell dokumentálni? Helyesebb-e az a megoldás, hogy a részszámlák összegét passzív időbeli elhatárolással elhatároljuk, a befejezetlen termelést pedig a december 31-i készültségi fok százaléka és a költségvetés szerinti tervezett összköltség szorzataként állapítjuk meg?
Részlet a válaszából: […] ...arra, hogy az általuk folytatott gyakorlat összeegyeztethető-e az Szt. előírásaival.Az Szt. 62. §-ának (2) bekezdése alapján a saját termelésű készlet, a befejezetlen termelés (természetesen az építési-szerelési munka befejezetlen termelése is)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. július 3.