Partner vízügyi hálózatának javítása támogatásból

Kérdés: Az alábbi eset helyes számviteli elszámolásához kérem a tanácsukat. Adott egy magyar társaság, amely a támogatói okirat szerint részt vesz a Nyugat-Balkán régió éghajlatvédelmi fejlesztésében, amelynek kivitelezéséhez 60%-ban kap állami támogatást. A megállapodás szerint a fennmaradó 40%-ot saját önerejéből kell állnia. A végrehajtott fejlesztések, tanácsadói tevékenységek ezen régióban található partner vízügyi hálózatának javítását szolgálják, vagyis nem a támogatásban közvetlenül részesülő, kivitelező magyar társaság saját tulajdonában lévő eszközökhöz, hálózatokhoz kapcsolódnak. Ez esetben hogyan kell elszámolni a fejlesztéshez igénybe vett alvállalkozók számláit, a saját maga által beletett munka bérköltségét? Amennyiben fennáll a partnernél létrehozott munka esetében bármilyen helytállási kötelezettség, kell-e a társaságnak a támogatói bevételekből ezen kötelezettség végett esetlegesen felmerülő költségek fedezetére bármilyen részt a kapott támogatás összegéből elhatárolnia?
Részlet a válaszából: […] ...által befektetett munkaerő költségét (bérköltségét, bérjárulékát, egyéb költségeit) is, az összegyűjtött költségeket pedig a saját termelésű készletek között, befejezetlen termelésként kell kimutatni. Ha a partner vízügyi hálózatának javítása, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 13.

"Szerződés elszámolási egysége" mikrogazdálkodónál

Kérdés: A számviteli törvény a 2020. évtől bevezette a "szerződés elszámolási egysége" fogalmát. A "szerződés elszámolási egysége" – áfát nem tartalmazó – teljes szerződéses ellenértékének mérlegfordulónapi teljesítési fok arányában számított összege, valamint a szerződés elszámolási egységére már elszámolt árbevétel közötti különbözet aktív vagy passzív időbeli elhatárolásként kerül kimutatásra az árbevétel növelésével vagy csökkentésével egyidejűleg. Mikrogazdálkodói beszámolónál kifejezetten tiltott az időbeli elhatárolás a csak két elszámolási időszakot érintő gazdasági események esetén. Egy mikrogazdálkodói beszámolót készítő szoftverfejlesztő cég esetén, év végén van olyan le nem zárt egyedi szoftverfejlesztési munka (kezdés: 2020. 09. 15., zárás: 2021. 03. 15.), amely két gazdálkodási évet érint, és a szerződés értelmében az egyedi szoftverfejlesztés csak a teljesítéskor számlázható ki. Ekkor hogyan számolható el az árbevétel és a 2020. évi bérköltség, valamint az egyéb 2020. évi közvetlen költségek? Mivel nincs eltérően szabályozva a mikrogazdálkodói beszámoló készítésében a "szerződés elszámolási egysége" szerinti elszámolás, emiatt – az időbeli elhatárolások használata mellett – alkalmazni kell a "szerződés elszámolási egysége" szerinti elszámolást, ha egyébként a többi, a számviteli törvényben szereplő feltétel (egyedi, a vevő meghatározhatja a termék vagy szolgáltatás jellemzőit) fennáll? Vagy az időbeli elhatárolások miatt nem alkalmazható a "szerződés elszámolási egysége" szerinti elszámolás? A 2020. évben a szoftverfejlesztő dolgozók e projektre jutó bérköltségét és az egyéb közvetlen költségeket a befejezetlen termelés (befejezetlen szolgáltatás) címén kell készletre venni?
Részlet a válaszából: […] ...szóló 398/2012. (XII. 20.) Korm. rendeletnek az aktív, illetve passzív időbeli elhatárolásokat szabályozó 6. §-a, továbbá a saját termelésű készletekre vonatkozó 7. §-ának (5) bekezdése nem változott. Így a feltett kérdések közül a választás csak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. február 25.

Ipari park kialakítása

Kérdés: Ipari park kialakításával kapcsolatosan a társaság földterületet vásárolt, közműcsonkokat, infrastrukturális csatlakozási pontokat épített ki, közműfejlesztési hozzájárulásokat fizetett, azaz közművesítette a vásárolt földterületet azzal a szándékkal, hogy azt értékesítse. Hogyan kell ezeket nyilvántartani, hogyan kell számlázni?
Részlet a válaszából: […] ...(Természetesen, ha a közműcsonkok, az infrastrukturális csatlakozási pontok kiépítését saját vállalkozásban végezték el, akkor azt a saját termelésű készletek között kell elkülönítetten külön-külön kimutatni.)Ha a közművesítés megvalósítására vissza...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 8.

Anyagköltség tartalmáról részletesen

Kérdés: Azt, hogy mit kell anyagköltségként kimutatni, illetve mivel kell az anyagköltséget csökkenteni, tömören az Szt. 78. §-ának (2) bekezdése tartalmazza. Kérem, hogy az anyagköltségre vonatkozó ismereteket részletesebben mutassák be annak érdekében, hogy az eddig alkalmazottak helyességéről vagy helytelen voltáról meggyőződhessünk!
Részlet a válaszából: […] ...értékét is a beszerzéskor, ha az állatok vásárlása továbbtartás érdekében történt. (A továbbtartásra vásárolt állatokat a saját termelésű készletek között kell nyilvántartani, az állattartás közvetlen önköltségén belül anyagköltség lesz a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 9.

Ki nem adott könyvekhez kapcsolódó számlák

Kérdés: Könyvkiadó esetében a ki nem adott könyvekhez kapcsolódó számlákat év végén befejezetlen termelésként vagy aktív időbeli elhatárolásként kell elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...kell a költségnemszámadásban elszámolni, és a befejezetlen könyvelőállítás költségeivel együtt kell befejezetlen termelésként a saját termelésű készletek között kimutatni. Ha nem kapcsolódnak a könyvelőállításhoz a kérdés szerinti számlák, akkor is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 26.

Előző évi teljesítés számlájának könyvelése

Kérdés: Partnerünk a számlát utólagosan, 2016. 01. 22-én állította ki, teljesítése 2016. 01. 31. A két vállalkozás közötti szerződés szerint a számviteli, tényleges teljesítés 2015. októberre vonatkozott, és ténylegesen meg is történt. Rendszeresen visszatérő kérdés év végén, hogy az évet követően kiállított számlát, amely teljes egészében az előző évi teljesítést tartalmazza, miként kell könyvelni, követelés-kötelezettség vagy időbeli elhatárolás? Kérem tájékoztatásukat arról is, hogy a számviteli törvény mely paragrafusából következik az elszámolásra vonatkozó magyarázatuk? A hivatkozott esetben a számlát 2015. december 31-i dátummal könyvelném, a nettó értéket a költségek között, az áfát halasztott áfaként az egyéb követelések között, a bruttó összeget a kötelezettségek között.
Részlet a válaszából: […] ...nettó árbevételeként kell kimutatni a szerződés szerinti teljesítés időszakában az üzleti évben értékesített vásárolt és saját termelésű készletek, valamint a teljesített szolgáltatások – áfát nem tartalmazó – ellenértékét. A vevő bizonylata...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 14.

Mérlegfordulónapot követő számlák

Kérdés: A mérlegfordulónapot követően kiállított, illetve érkezett számlákat hogyan kell nyilvántartani a könyvekben? A vevői és szállítói leltárak egyeztetésénél eltérés szokott mutatkozni az elszámolások különbözősége miatt. A tárgyévet érintő, de évet követően kiállított vevői és szállítói számlákat a vevői, illetve szállítói folyószámlákra kell nyilvántartásba venni. Az áfát az Áfa-tv.-nek megfelelően fizetendő adó esetén önellenőrzéssel, levonandó adó esetén követelésként kell előírni, majd a számla megérkezésekor visszaigénylésbe helyezni. Ebben az esetben a vevői-szállítói folyószámla-egyeztetéseken természetesen szerepelnek az adott tételek, és a mérlegben a vevői és a szállítói soron jelennek meg az összegek. Az utólag érkezett számlák nettó összegeit aktív és passzív elhatárolásként kell nyilvántartásba venni, a mérleg hasonló elnevezésű sorában szerepeltetni, ebben az esetben nem jelennek meg az egyenlegközlőn az adott tételek. Az utólag kiállított számláknál sokszor nem ismerik el az egyenlegközlőn az utólagos tételeket, mondván, a vevők ezt már a következő évben kapták, tehát a következő évben könyvelték. Mi a helyes megoldás az utólagos számlák nyilvántartásánál?
Részlet a válaszából: […] ...§-a alapján a szerződés szerinti teljesítésidőszakában kell árbevételként elszámolni az üzleti évben értékesített vásároltés saját termelésű készletek, valamint a teljesített szolgáltatásokellenértékét, jellemzően a szerződésben meghatározott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 20.

Építőipari tevékenység költségeinek elhatárolása

Kérdés: Társaságunk építőipari tevékenységgel foglalkozik. 2007. év végén átadásra került egy munka, amely 2007. évben kiszámlázásra is került. 2008. évben még felmerülnek költségek a telephely rendberakásával: anyag, igénybe vett szolgáltatás, bér és járulékai. Helyesen járok-e el, ha úgy könyvelünk 2007-ben 2008. évi költségeket, hogy T 58 – K 48?
Részlet a válaszából: […] ...rövid válasz az, hogy nem! A passzív időbeli elhatárolásokkalszemben nem lehet a saját termelésű készletek állományváltozása számlárakönyvelni. Az Szt. 44-45. §-ai részletesen meghatározzák azokat aköltség-ráfordítás tételeket, amelyeket a passzív...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. május 29.

K+F és a támogatások elszámolása

Kérdés: Egy kutatás-fejlesztéssel foglalkozó kft. egy 78 millió Ft összköltségvetésű projekten dolgozik (műszerfejlesztés). Ehhez a 2006. évben aláírt szerződésük alapján mintegy 42 millió Ft értékben vissza nem térítendő GVOP-támogatásban részesülnek. A támogatás "minőségének" egy része K+F, másik része de minimis jellegű. Az eddigi előlegfolyósítás 13 millió Ft volt (2006-ban). Kérdéseink: a) A szerződés aláírásának napja a mérvadó a tekintetben, hogy a társaságiadó-alapot csökkenteni lehessen a támogatás összegével? b) Milyen jogszabályok (törvények, kormányrendeletek) vonatkoznak a kapott támogatások számviteli elszámolásaira? c) Van-e jelentősége a számviteli és adójogi elszámolásban annak, hogy mi a forrása egy támogatásnak (pl. GVOP vagy különböző Alapok)? d) Mi a pontos könyvelés (kontírozás) a projekttel kapcsolatos költségekről, kiadásokról és a kapott előlegekről, támogatásról? Hogyan kell az elhatárolást és annak megszüntetését könyvelni? Milyen kimutatást(okat) kell készíteni a támogatás de minimis részéről?
Részlet a válaszából: […] ...támogatásokat [Szt.101. §-ának (5) bekezdése.]Tartaléknak minősülnek az egyszerűsített mérlegeszközoldalára beállított saját termelésű készletek, a fizetendő általánosforgalmi adót nem tartalmazó vevőkkel szembeni követelések, a jogszerűenigényelt, de...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 30.

Vevők vagy aktív időbeli elhatárolás

Kérdés: Az Szt. 32. §-a szerint aktív időbeli elhatárolásként kell könyvelni az olyan járó árbevételt, amelyek csak a mérleg fordulónapja után esedékesek, de a mérleggel lezárt időszakra számolandók el. Ez praktikusan azt jelenti, ha 2005 januárjában bocsátjuk ki a 2004. decemberben szállított áru, végzett szolgáltatás számláját, akkor a vevő helyett az aktív időbeli elhatárolásokra könyvelünk? Ennek analógiájára a szállítónál is a szállító helyett a passzív időbeli elhatárolásokra?
Részlet a válaszából: […] ...árbevételt a szerződés szerintiteljesítés időszakában kell elszámolni. Az üzleti évben (tehát decemberben)értékesített vásárolt és saját termelésű készletek, a teljesítettszolgáltatások számlázott – áfa nélküli – ellenértékét a vevőnek kiállított...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. november 24.
1
2