Rendezvényszervezés – alvállalkozói teljesítmény – innovációs járulék alapjának összefüggései

Kérdés: Ügyfelem rendezvények szervezésével foglalkozik. A megrendelői általában egy tételben kérik a számlán feltüntetni a rendezvény konkrét megjelölése mellett (8230 TEÁOR – Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése) csak a rendezvényszervezés szöveget, időnként előfordul az is, hogy a megrendelő tételesen kéri a számlán feltüntetni a rendezvényszervezéssel kapcsolatos költséget, külön-külön. Melyik a helyes számlázási mód? Egy soron feltüntetni a "rendezvényszervezés" szolgáltatást, vagy fel kell tüntetni minden esetben a rendezvény kapcsán nyújtott szolgáltatásokat részletesen, vagy elég, ha csak a megrendelő kérésére van részletezve? A megrendelő nem fogadja el a szolgáltatások közvetítését. A rendezvényszervezésre milyen típusú szerződést lehet, kell kötni a vásárolt szolgáltatások esetében? Lehet vállalkozási szerződés is? Ha igen, akkor a rendezvényszervezéshez igénybe vett szolgáltatásokra köthető-e a szolgáltatás nyújtójával a Ptk. szerinti vállalkozási szerződés, vagy csak megbízási szerződés lehet? Az innovációs járulék alapja megegyezik az iparűzési adó alapjával. Így esetünkben csak az alvállalkozói díjjal lehet csökkenteni az adóalapot. A halmozódások kiszűrése miatt szeretnénk tudni, hogy milyen típusú szerződést kell alkalmazni az egyes vásárolt szolgáltatások esetében.
Részlet a válaszából: […] ...előírása is, mely szerint annak tartalmaznia kell a nyújtott szolgáltatás megnevezését, adómértékét és adóját is. Mivel a továbbszámlázásra kerülő szolgáltatások adókulcsai eltérőek lehetnek, így továbbszámlázni csak változatlan áfakulccsal, azaz több...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 15.

Szerződéselszámolási egységre vonatkozó szabály alkalmazása

Kérdés: Társaságunk fő tevékenysége szerint fémmegmunkálással, járművek és gépek alkatrészeinek gyártásával foglalkozik. Nagy részben megrendelőink által megadott gyártmányrajzok alapján készítjük el a termékeket (ebbe beleértendő az anyag, munkaerő, géphasználat, a gyártáshoz szükséges szerszám és készülék készítése stb.). Ezek egyedi megrendelés alapján kerülnek gyártásra, a cégünk esetében többezer-féle termékfajtát jelentenek. A gyártási folyamatok általában 4-12 hetet is felölelnek, de előfordulnak éveken átívelő keretrendelések is (általában 2-3 év alatt kifutók). A számlázás csak a tényleges teljesítés után történik, a szállításkor. A 2021. évi LXIX. tv. szerinti Szt. módosításban pontosították a szerződés elszámolási egységére vonatkozó szabályait, amely kimondja, hogy az azonos munkafolyamattal, nagy tömegben, sorozatosan történő gyártásra irányuló szerződések esetén a vállalkozó dönthet úgy, hogy nem alkalmazza a szerződés elszámolási egységére vonatkozó előírásait. Ebben az esetben a szerződés elszámolási egységéhez kapcsolódó egyéb előírásokat sem alkalmazza. Meglátásunk szerint a fenti törvénymódosítás mentesíti cégünket a projektelszámolás módszere alól, és ezt a döntésünket azzal indokoljuk, hogy az esetünkben a szerződési egységre vonatkozó előírásnak való megfelelés gyakorlati alkalmazása – tekintettel a termékek sokszínűségére – nehézséget okoz, a szakmai magyarázatokban főként az építőipari szférában megjelenő, akár több éven átívelő eseteket hoznak fel, az árbevétel tényleges teljesítéskori elszámolását és elhatárolását részesítjük előnyben. Kérem ez ügyben az állásfoglalásukat, hogy valóban mentesülünk-e a projektelszámolás módszere alól!
Részlet a válaszából: […] ...megrendeléshez kapcsolódóan már éltek a szerződés elszámolási egysége módszerével (például a felmerült költségek alapján – számlázás nélkül – árbevételt számoltak el), akkor ezt a módszert nem változtathatják meg, amíg az adott megrendelést teljesen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 25.

Közvetített szolgáltatás-e a vásárolt fuvarozás?

Kérdés: Társaságunk szállítmányozással foglalkozik, s ennek alapján szállítmányozási szerződés alapján vesz igénybe különféle szolgáltatásokat, közte közúti, vasúti fuvarozási szolgáltatást. A számlán a megjegyzés rovatban szerepel, hogy az közvetített szolgáltatást tartalmaz. A helyi iparűzésiadóalap-számítás kapcsán merült fel az a kérdés, hogy levonható-e közvetített szolgáltatásként a vásárolt fuvarozási szolgáltatás? A Ptk. 6:302. §-a szerint a szállítmányozási szerződés alapján a szállítmányozó a saját nevében a megbízó javára küldemény továbbításával összefüggő szerződések megkötésére és jognyilatkozatok megtételére, a megbízó díj fizetésére köteles. Úgy vélem, hogy ebből következik, hogy a szerződés során a szállítmányozó változatlan formában közvetít szolgáltatást, nem szükséges a szerződésben külön rendelkezni arról, hogy a társaság közvetíti a fuvaros cég szolgáltatását, amelyre egyébként sincs módja, mert nincs fuvareszköze.
Részlet a válaszából: […] ...a részére kiállított számlából pedig a közvetítés ténye megállapítható-e.Fontos hangsúlyozni, hogy a szerződés tartalmára és a számlázásra vonatkozó követelmény nem tekinthető puszta formalitásnak. Ezek épp olyan alapvető – anyagi jogi – fogalmi elemei...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 29.

Közösen beszerzett gép aktiválása, üzemeltetése

Kérdés: Három társaság közösen vásárolt egy munkagépet (közösen tudják előteremteni a saját erőt, a kapacitást is csak együtt tudják kihasználni), amihez vissza nem térítendő támogatást is kapnak. A gépet, természetesen, csak az egyik társaság (legyen ez az "A" társaság) aktiválhatja, és számolhatja el annak a költségeit, de a másik két társaság ("B" és "C" társaság) is használja majd. Milyen könyvviteli megoldás lehetséges a leírtak elszámolásához? Alkalmazható-e ez esetben a közös üzemeltetésre vonatkozó előírás? Ha igen, milyen feltételekkel, hogyan lehet ezt dokumentálni?
Részlet a válaszából: […] ...áthárítása megvalósítható az időarányos értékcsökkenési leírással is kombinált "belső" bérleti díj felszámításával, számlázásával. (Ezen bérleti díj megállapításának a módszerét a három társaságnak különmegállapodásba kell foglalnia. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 19.

Önszámlázás külföldről

Kérdés: Egyik külföldi EU-tagállambeli vevőnk önszámlázás keretében szeretné helyettünk kiállítani a számlát. Milyen törvényi előírásokat kell szem előtt tartanunk és betartanunk, illetve betartatnunk? Sok cikk jelent már meg a témával kapcsolatosan, de mindegyik csak kisebb részekkel foglalkozik. Jellemzően mindenki adókockázatot lát a konstrukcióban. Gondolok itt a számlával szembeni követelményekre, a NAV felé történő adatszolgáltatásra stb. Nem világos, hogy 2018 júliusától a számlázórendszer online bekötése egy ilyen esetben mit is eredményez? A külföldi vevőnk számlázórendszerének is csatlakozni kell a NAV rendszeréhez? Amennyiben lehetséges, kérem, részletesen fejtsék ki véleményüket!
Részlet a válaszából: […] ...a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni.Fentiek alapján a Ptk. megbízásra, illetve meghatalmazásra vonatkozó szabályaira is figyelemmel a számlázási kötelezettséget az adóalany helyett a külföldi vevő is teljesítheti. Ennek feltétele az erről szóló meghatalmazás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 25.

Kaparós sorsjegyek elszámolása

Kérdés: A társaság megveszi a Szerencsejáték Zrt.-től a sorsjegyeket, amelyeket azonnal kifizet. Visszavásárlásra nincs lehetőség. A zrt. elszámolási bizonylattal átadja a sorsjegyeket, majd azonnal önszámlázás formájában számlázza a jutalékot, és az elszámolási bizonylat végén a sorsjegyek eladási árából levonva, megállapítja, hogy mennyi a társaság által fizetendő összeg. Mit és hogyan kell a társaságnál könyvelni? A sorsjegy eladásakor az ellenértéket be kell ütni a pénztárgépbe? Ha ez a bevétel, akkor mi az elábé? Ha igen, akkor mentes a bevétel? Amennyiben a vásárló nyer, akkor azt a pénztárgépben milyen jogcímű kifizetésként kell rögzíteni? Hova könyvelendő? A nyertes sorsjegyeket be kell vinni egy lottózóba, ahol számviteli bizonylattal kifizetik a nyeremény összegét. A kapott összeget szerepeltetni kell a pénztárgépben?
Részlet a válaszából: […] ..."készlet"-növekedésként és a zrt.-vel szembeni kötelezettségként könyvelni kell: T 261 – K 454.Az Szt., az Áfa-tv. nem ismeri az önszámlázást. A jutalékról a számlát a társaságnak kell kiállítania, és árbevételként elszámolnia a zrt.-vel szemben mint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 14.

Számlakiállítás a partner által

Kérdés: Kérem szíves válaszukat önszámlázással kapcsolatban. Az egyik partnerünk szeretné helyettünk kiállítani a számlákat, bevezetni az önszámlázást. Ezek a számlák a mi könyvelésünkben hogyan fognak szerepelni?
Részlet a válaszából: […] ...válasz előtt megjegyezzük: a magyar számviteli szabályozás, az Áfa-tv. nem ismeri az "önszámlázást", a számlázásnak ezt a minősítését nem használja, a gyakorlatban való használata viszont félreértéseket eredményez.Az Áfa-tv. 160. §-a alapján a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 26.

Operatív lízing lejárata után felszámított összeg

Kérdés: Társaságunk operatív lízing keretében személygépkocsit bérelt. A lízingszerződés lejárta után a személygépkocsit visszaadtuk a lízingbe adónak. A lízingbe adó a személygépkocsit értékesítette, és elkészítette az elszámolást: operatívlízingdíj-korrekció címén egy nagyobb összeget. A szerződésben szerepel, hogy amennyiben a tényleges érték a futamidő végén kisebb, mint a kalkulált érték, akkor a különbözet a lízingbe vevőt terhelő fizetési kötelezettség. Hogyan kell ezt az értéket elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...állíthat ki, operatívlízingdíj-korrekció címen semmilyen összeget nem számlázhat! (A kérdés szerint számlázott, az utólag történő számlázás – az adott esetben, az adott jogcímen – ellentétes a jogszerűségi követelményekkel.)A kérdésben leírtak alapján az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 23.

"Önszámlázás" bevezetése

Kérdés: Társaságunk a közeljövőben tervezi néhány beszállító partnerével szemben az "önszámlázás" bevezetését. Integrált rendszerünkből mi bocsátanánk ki önmagunk felé a különböző szállítóink helyett a számlát. Hogyan kell biztosítanunk a kihagyás, az ismétlés nélküli folyamatos sorszámozást? Milyen kötelezettséget kell még figyelembe vennünk?
Részlet a válaszából: […] ...választ azzal kezdjük, hogy az "önszámlázást" sem az Áfa-tv., sem az Szt. nem ismeri, a számlázásnak ezt a minősítését nem használja.Az Áfa-tv. 160. §-a alapján a számlakibocsátási kötelezettségnek a kötelezett saját maga, illetőleg – megbízása alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 4.

Alvállalkozás – megbízási szerződés?

Kérdés: Cégünk felnőttképzéssel, valamint HR-tanácsadással (üzletvitelitanácsadás-nyújtással) foglalkozik. Vevőinkkel megbízási szerződést kötünk, melyben rögzítjük a teljesítési segéd igénybevételét, valamint a számlán feltüntetjük ennek tényét. A szolgáltatás végrehajtásához megbízási szerződéssel oktatót, ill. tanácsadót veszünk igénybe. A velük kötött szerződésben rögzítjük, hogy "a képzések, tréningek felépítése a tematika, az oktatási rendszerek tekintetében Megbízott a Megbízónál rendszeresítetteket használja" (a szellemi termék a megbízó tulajdonában van), s ez alapján történik a végrehajtás. A teljesítési igazoláson egyértelműen feltüntetjük, hogy mely ügyfélhez és időponthoz kapcsolódik a teljesítés. Ügyvédünk szerint a szerződéseink nemcsak a nevükben, hanem tartalmukban is megbízási szerződésnek minősülnek. A helyiadó-törvény az alvállalkozói teljesítés értékének megfogalmazásában a vállalkozói szerződéses kapcsolatot hangsúlyozza. Ez azt jelenti, hogy például megbízási szerződéses kapcsolatban lévő partnerek, ha bevonnak "alvállalkozót" (közre­működőt), akkor az nem lesz az ipa szerint levonható az adóalapból, mert nem vállalkozási szerződés alapján látják el tevékenységüket? Összefoglalva tehát a kérdéseket: Minősülhet-e vállalkozási tevékenységnek a cég felnőttképzés, valamint HR-tanácsadás (üzletviteli tanácsadás) tevékenysége során kötött szerződés az ipa szempontjából? Ebből kiindulva érvényesíthet-e a társaság bármilyen jogcímen levonást az iparűzési adó megállapításakor a befogadott alvállalkozói (közre­működői) teljesítések vagy közreműködési díjak (közvetített szolgáltatások) tekintetében, akár alvállalkozói teljesítés, akár közvetített szolgáltatás formájában?
Részlet a válaszából: […] ...szerződés alapján – részben vagy egészében, de változatlan formában továbbértékesítse (továbbszámlázza). (További kritérium a számlázási követelmény teljesülése, erről azonban a kérdés nem tesz említést.)A tanácsadási tevékenység végzésekor ugyanakkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 8.
1
2