Hosszú ideje fennálló tételek rendezése

Kérdés: Átvettük egy jelentős értékű ingatlant tulajdonló társaság (A), valamint anyavállalata (B) könyvelését. Az A cég ezt az ingatlant felújítani és hasznosítani kívánja, de a felújítás különböző okokból 8-10 éve áll, illetve jórészt meg sem kezdődött. A B vállalat tevékenysége kimerült abban, hogy kölcsönökkel folyamatosan finanszírozza az A cég működési költségeit. A B cég könyveiben szerepel egy jelentős összegű befejezetlen beruházás (a kapott anyag és listák alapján a 8-10 évvel ezelőtt az A cég érdekében igénybe vett szolgáltatások, tanácsadói és menedzsmentdíjak stb. 2008-2012 között merültek fel). A B cég a fenti költségek összegét 2015-ig a beszámolóiban szellemi termékként mutatta ki, majd 2015-ben átsorolta a befejezetlen beruházások közé, azóta befejezetlen beruházás. Az A cég könyvelésében ezek a költségek egyáltalán nem jelentek meg. A továbbszámlázás vonatkozásában azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az A és B cég közötti megállapodás alapján ezeket a tételeket az A cég által tulajdonolt ingatlan felújítását követően, az aktiválás után számolják el a felek egymás között. Kérdések rövidítve:
1. Mi a teendőnk, hogyan tudjuk rendezni a helyzetet? Milyen lépéseket kell megtennünk ahhoz, hogy a beszámoló a számviteli előírásoknak megfelelő legyen?
2. Hogyan, hol kellene/kellett volna kimutatni ezeket a tételeket? Hogyan érinti ez a két cég beszámolóit, társasági adóját, elhatárolt veszteségeit?
3. Ha a felek úgy állapodtak meg, hogy ezekkel a tételekkel majd a jövőben, évek múlva számolnak el egymással, nem kellett volna legalább 12 havonta elszámolni és számlázni?
4. Önök szerint valamilyen módon indokolható az, hogy ezeket a tételeket a B cég előbb szellemi terméknek, majd befejezetlen beruházásnak tekintette?
Részlet a válaszából: […] A választ azzal kezdjük, hogy ha Önök a helyszínen rendelkezésre álló adatok alapján nem tudják, hogy mitévők legyenek, akkor a hosszabban idézett kérdés alapján a választ adó sem tud egyértelmű, teljes felelősséggel vállalható választ adni.A számviteli törvény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Túlszámlázás, fiktív számlák

Kérdés: 2017-ben rendőrségi eljárás keretében műszaki értékbecslő megállapította, hogy a társaságnál jelentős összegű túlszámlázás történt, sőt fiktív számlákat is befogadott, amelyek értékével az egyik épület bekerülési értékét növelte. A számlák egy részének értékét már 2016-ban aktiválta, a többi része a beruházási számlán van. Növelheti-e a tárgyi eszköz értékét a számlázott, de el nem végzett munka értéke? Milyen időponttal kell az önellenőrzést elvégezni? Önellenőrzés során követelésként kimutathatjuk-e a túlszámlázott összeget?
Részlet a válaszából: […] ...állítani. Valószínű, hogy ez nem történt meg, feltételezhetően a valótlan tartalmú számlákat kiállító cégek nem ismerik el a túlszámlázást, az el nem végzett munkák (fiktív) számlázását, az elvárásnak a töredéke is csak hosszú bírósági eljárás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 31.

Személygépjármű nyílt végű pénzügyi lízingjének áfája

Kérdés: A személygépjármű nyílt végű pénzügyi lízingje számviteli szempontból a lízingbe vevőnél beruházás, áfa szempontjából szolgáltatás, amelynek az áfája visszaigényelhető. Milyen értéken kell a lízingbe vevőnek a járművet aktiválnia? Nettó értéken + a maradványérték áfája? Ez utóbbi azért merült fel, mert maradványértéken megy át a jármű tulajdonjoga a lízingbe vevőre, vagyis áfa szempontjából ez már nem szolgáltatás. A lízingbe vevő a havi lízingdíjban lévő áfát nem igényli vissza, mert nem tudja megbontani a magán- és a céges használatot, nem kíván útnyilvántartást vezetni. Ez esetben az áfát közvetlenül a vissza nem igényelhető áfaszámlára kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...nélkül a személygépjármű piaci értékén (eladási árán), függetlenül attól, hogy maradványértéket kikötöttek-e vagy sem. A számlázás elsősorban a lízingbe adót terhelő kötelezettség azért, mert a lízingbe adónak a számla mint bizonylat alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 18.

Utólag megállapított túlszámlázás

Kérdés: Egyik ügyfelemnél 2006 végén derült ki, hogy az ügyvezető 2005-2006. év vonatkozásában fiktív számlákat fogadott be, illetve a számlák számos esetben túlszámlázást tartalmaztak. A számlák az épületek bekerülési értékét növelték, felújításhoz kapcsolódtak, és minden esetben kifizetésre kerültek. Az ügyben rendőrségi vizsgálat indult, a túlszámlázás értékét műszaki értékbecslő állapította meg. Növelheti-e a tárgyi eszköz értékét a kiszámlázott, de el nem végzett munka? Mi a teendő azokkal a számlákkal, amelyek már 2005-ben aktiválásra kerültek? Milyen időpontra kell elvégezni az önellenőrzést? Helyes-e, ha a túlszámlázott összeget a követelések közé vezetjük át a bírósági eljárás végéig? Ha követelés lesz, értékvesztést el kell-e számolni?
Részlet a válaszából: […] ...mikor könyvelték, hogy azokat már 2005-ben aktiválták.Az adott esetbenönellenőrzést kell végrehajtani azzal az időponttal, amikor a túlszámlázásténye és összegszerűsége megállapításra került. Az önellenőrzés időpontjábantermészetesen nemcsak a 2006. évben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. március 8.

Teljesítési fok alapján arányosítás

Kérdés: Az Szt. 62. §-a szerint az építés-szerelésnél a befejezetlen termelés meghatározható teljesítési fok alapján arányosítással is. Mi egyszerűsített éves beszámolót készítünk. Miként kell értelmezni ezt a kitételt? Hogyan kell az elszámolást kimunkálni? Melyek a könyvelési lépések? Különösen az eredményre való hatás és könyvelés érdekel, egyik évről a másikra való átmenet során.
Részlet a válaszából: […] ...költségeit (az Szt. 51. §-ának megfelelően) kalkulációs egységenként gyűjtik, és a kalkulációs egység szerinti munkánál kiszámlázás nem volt, akkor a kalkulációs egységenként meghatározott közvetlen önköltség teljes egészében a befejezetlen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. február 5.

Készültségi fok alapján történő elszámolás

Kérdés: Építőipari kivitelezéssel foglalkozó vállalkozás az épület előre meghatározott, különböző készültségi fokaiban részszámlákat állít ki, és azok értékét árbevételként számolja el. Helyesen járunk-e el, ha a befejezetlen termelés értékét úgy számítjuk ki, hogy a december 31-i készültségi fok százalékát csökkentjük a már részszámlával kiszámlázott készültségi fok százalékával, és szorozzuk a költségvetés szerint tervezett összköltséggel? Amennyiben a következő évben a tervezettet jelentősen meghaladja a tényleges összköltség, akkor emiatt szükséges-e az előző évi készletértéket módosítani? A készültségi fokot mivel kell dokumentálni? Helyesebb-e az a megoldás, hogy a részszámlák összegét passzív időbeli elhatárolással elhatároljuk, a befejezetlen termelést pedig a december 31-i készültségi fok százaléka és a költségvetés szerinti tervezett összköltség szorzataként állapítjuk meg?
Részlet a válaszából: […] ...a számlák tartalmazzák, a befejezetlen termelésről pedig olyan belső bizonylatot kell kiállítani, amely tartalmazza a már elvégzett, de kiszámlázásra nem került munkák – a kiszámlázott munkákkal azonos tartalmú – értékét, amely érték a befejezetlen termelés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. július 3.