Örökös üzletrészének a visszavásárlása és bevonása

Kérdés: Társaságunk egyik tagja 2022. évben elhunyt, tulajdoni részesedése a jegyzett tőkéhez viszonyítva 20%-os volt. A hagyatéki eljárásban társaságunk nyilatkozott a közjegyzőnek, és az örökössel egyeztetve a saját tőkére vetített értéket, azaz 203.266 E Ft értéket adtunk meg. Így elhunyt tagtársunk ezen az értéken örökölte meg az üzletrészt. Mivel az örökös nem volt érintett abban az üzleti tevékenységben, amelyet társaságunk végez, ezért felajánlotta azt megvételre a társaságnak. Az egyeztetéseket követően a társaság a jegyzett tőkén felül rendelkezésre álló vagyon terhére megvásárolta az örökös üzletrészét 100.000 E Ft vételáron. Most azt tervezi a társaságunk, hogy a megvásárolt üzletrészt bevonja, majd a bevonást követően a tagok - egymás közötti tulajdoni részesedésük arányában - a tőkét megemelik új törzsbetét befizetésével annak érdekében, hogy a tőkeminimum (3000 E Ft) biztosított legyen. Ismereteink szerint az eszközoldalon a megvásárolt üzletrészt kivezetjük a könyvekből, míg forrásoldalon a jegyzett tőkét a megvásárolt üzletrész névértékével csökkentjük, míg a fennmaradó összeggel az eredménytartalék csökken. A tagok, illetve a társaság tekintetében bármiféle adózási kötelezettség felmerül-e az üzletrész bevonása kapcsán?
Részlet a válaszából: […] ...tulajdonosok törzsbetéteinek arányos emelésével, a törzstőke minimumértéke elérése érdekében) a jegyzett, de még be nem fizetett tőke számlával szemben: T 355 - K 411, majd a tagok befizetését: T 384 - K 355. (A taggyűlés ezen határozatát is meg kell küldeni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Örökölt üzletrész megvásárlása

Kérdés: Magánszemély 2017. évben üzletrészt örökölt, 16,67%-os tulajdoni részben, 500 E Ft névértéken. A hagyatéki végzésben az üzletrész névértéken került megállapításra, a piaci értéket nem határozták meg. Az öröklés előtti utolsó közzétett és elfogadott beszámoló a 2016. évi beszámoló, amelyben a saját tőke összege: 30.082 E Ft, a jegyzett tőke 3000 E Ft. Ezt az üzletrészt az új tulajdonostól (az örököstől) a kft. – mint saját üzletrészt – megvásárolta 11.500 E Ft értékben. Mi lesz a szerzési érték, a piaci érték, az adóköteles jövedelem összege, kinek, hogyan kell adóznia? A kft. 2018. évi beszámolója mérlegében a saját tőke összege: 43.975 E Ft, a jegyzett tőke 3000 E Ft, a magánszemély üzletrészének a névértéke 500 E Ft.
Részlet a válaszából: […] ...E Ft-500 E Ft = 11.000 E Ft-tal) pedig az eredménytartalékot csökkenti (T 413 – K 373). Társaságiadó-vonzata nincs, mivel az eredményszámlákat nem érinti. A harmadik megoldási lehetőség, hogy a taggyűlés olyan döntést hoz, hogy a visszavásárolt üzletrészt a kft...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 9.

Kft.-üzletrész értékesítése

Kérdés: A 3000 E Ft-os törzstőkével rendelkező kft. egyik tagja eladásra kínálja 1000 E Ft névértékű tulajdonrészét 600 E Ft vételárért. A cég saját tőkéje 6000 E Ft. A részesedést 50-50%-os arányban megvásárolják a maradó tulajdonostársak. Mi alapján és mennyi szja- és ehofizetési kötelezettsége lesz a vevőknek? Ha a részesedést a kft. vásárolja vissza 600 E Ft-ért, a cégnek keletkezik-e adófizetési kötelezettsége? A kft. a visszavásárolt részesedést egy éven belül ingyenesen átadja a társaság megmaradó tagjainak, mi alapján és milyen fizetési kötelezettsége lesz az átvevő tagoknak? Keletkezik-e illetékfizetési kötelezettség? Ha a kft. a visszavásárolt részesedést egy éven belül továbbértékesíti a társaság megmaradó tagjai felé az eredeti 600 E Ft-os áron, a vevők részéről keletkezik-e és mi alapján adó- és ehofizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...E Ft-ért a kft. visszavásárolja, a visszavásárlási értéken kell az értékpapírok között állományba vennie. A visszavétel az eredményszámlákat nem érinti, a kft.-nek sem bevétele, sem eredménye nem lesz, az adásvétellel kapcsolatosan adófizetési kötelezettsége...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 12.

Üzletrész visszavásárlása, térítésmentes átadása

Kérdés: Saját üzletrész visszavásárlása, majd térítésmentes átadása kérdésében kérnék segítséget. A kft.-nek két tulajdonosa van, 50-50 százalékos tulajdoni hányaddal, a jegyzett tőke 2x1,5 M Ft, a saját tőke 60 M Ft, így egy üzletrész könyv szerinti értéke 30 M Ft. A kft. az egyik üzletrészt visszavásárolja 30 M Ft-os értéken, az eladó magánszemély tulajdonost terhelő, az ügylettel kapcsolatos adókat, a 1,5 millió forint beszámításával, a kft. rendezi. A kft.-nek a visszavásárolt üzletrészt térítésmentesen át kell adnia a másik tulajdonosnak, aki azonban ezáltal egy fillérrel sem gyarapodik, de a térítésmentes átvétel miatt adófizetésre kötelezett. Hogyan lehetséges, hogy a maradó tulajdonosra jutó saját tőke ugyanannyi, mint a kivásárlás előtt, és mégis adóznia kell? Vagy a gondolatmenetünk sántít?
Részlet a válaszából: […] ...csökken a jegyzett tőke, és nő a rendkívülibevétel,– 30 M Ft-tal, az üzletrész visszavásárlási értékévelcsökken az értékpapírszámlán kimutatott érték, és nő a rendkívüli ráfordítás,– egyenlegében 28,5 M Ft-tal csökken az adózás előtti (ésutáni)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 4.

Visszavásárolt üzletrész hasznosítása

Kérdés: A kétszemélyes kft. (férj, feleség) az elmúlt évben válás következtében egyszemélyessé vált. A kivált taggal az elszámolás megtörtént, a kft. visszavásárolta a tag 1,5 millió forintos üzletrészét 60 millió forintért (50%). Ha a tagnak ingyenesen átadjuk, akkor a 60 millió forint összevont jövedelemként adózik? Ezt a tag nem tudja vállalni. Ha a kft. bevonja, a saját tőke elbírja, van annak valami adóvonzata a tagnál, illetve a kft.-nél? A tőke- és eredménytartalék 120 millió forint, a lekötött tartalék 60 millió forint, a jegyzett tőke 3 millió forint. Van-e valamilyen más, kedvezőbb megoldás?
Részlet a válaszából: […] ...szemben, míg a visszavásárlási értéket (60 millió forintot) arendkívüli ráfordítások között kell kimutatni a saját üzletrészekszámlaértékének csökkentésével. A visszavásárolt üzletrész bevonása 58,5 millióforint veszteséget jelent, ennek a fedezete a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 22.

Biztosíték ellenében kölcsön

Kérdés: 2006. 10. 01. – 2007. 01. 31. időszakra tagi kölcsönt adtunk a kft. egyik magánszemély tagjának 50 ezer euró összegben, évi 10 százalék kamattal. A biztosíték a tag 2,5 százalék üzletrésze (névértéke 1300 E Ft). A tag sem a kölcsönt, sem a kamatot nem fizette vissza, így az üzletrész a társaságé lett, amelyet a társaság egy másik tagnak 50 ezer euróért eladott. Hogyan kell a fenti gazdasági eseményeket könyvelni, a 2006. évi beszámolóban szerepeltetni? Milyen adóvonzata van a kölcsönnek, illetve kamatának a felvevő tagnál és a társaságnál?
Részlet a válaszából: […] ...vételekori választott árfolyamán forintraátszámított összegben): T 373 – K 4792, majd a taggal szembeni követelés éskötelezettség számlákat össze kell vezetni (T 4792 – K 368), és a különbözetetárfolyam-különbözetként elszámolni. A magánszemély taggal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 31.