Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...beruházással (valójában nem felújítás történt) kapcsolatos minden költséget az ügyvezető finanszírozott az ügyvezető nevére szóló számlák alapján. Az ügyvezető valójában úgy viselkedett, mint egy generálkivitelező, bár arra nem volt jogosítványa. Ez esetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Különbözeti áfa könyvelése

Kérdés: Hogyan kell könyvelni a különbözeti áfát? A beszerzés előzetesen felszámított áfája levonható?
Részlet a válaszából: […] ...fizetendő áfa nem csökkentheti az árbevételt (a csökkentést kizárja az értékesítési ár Áfa-tv. szerinti fogalma), ezért azt a számlán a vevő felé nem lehet felszámítani. De meg kell fizetni, elő kell írni fizetendő áfaként az egyéb ráfordításokkal szemben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 11.

Készletdifferenciák könyvelése

Kérdés: Készletdifferenciák könyvelése árrésmódosítás (csökkenés) könyvelési hiba miatt.
Részlet a válaszából: […] ...hiba lehet, ha a szállítóval szemben többet vagy kevesebbet vételeztek be, mint a ténylegesen szállított, vagy a beérkezett szállítmányt számla hiányában nem vételezték be, vagy a raktárból kiszállított készlettel a könyv szerinti értéket nem csökkentették,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 21.

Hibás teljesítés

Kérdés: X. kft. ablakok, ajtók kereskedelmével, beépítésével foglalkozik. A Z. kft.-től beszerzett (kifizetett) ablakok beépítése során kiderült, hogy a termék hibás. A hibás termékeket visszavették, azok helyett jobb minőségű került beépítésre, de a vevő X. kft. részére csak a különbözetét fizette meg. Emiatt az új ablakok beszerzése veszteséges. Per indult. A bíróság X. kft.-nek a Z. kft.-vel szembeni követelését megítélte. A Z. kft. – mint vesztes kereskedő – két éven belül tudná kifizetni az ablakok árát, a perköltséget, a késedelmi kamatot (bízva az ablakok gyártójával szembeni per megnyerésében). Addig egy földet ad biztosítékként, amire a jelzálogjog bejegyezhető. Hogyan kell ezt az eseményláncot a számviteli törvény szerint könyvelni? Milyen gazdasági eseményeket kell könyvelni, milyen címen és milyen sorrendben?
Részlet a válaszából: […] ...Valójában Z. kft.-nek a hibás ablakokat vissza kellett volna vennie, sztorníroznia kellett volna az ablakok értékesítéséről kiállított számláját, amit X. kft.-nél T 454 – K 261, 466 könyvelési tétellel rögzíteni kellett volna. Ezt követően X. kft.-nél...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 22.

Nem számlázott termékbeszerzés

Kérdés: Év közben szállítójegy alapján bevételeztük a termékeket. Év végén hogyan kell ezeket kezelni? Számla nincs róla, így az analitika és a könyvelés eltér!
Részlet a válaszából: […] ...válasz előtt csak utalunk rá, hogy a kérdés önmagában ellentmondásos, és arra utal, hogy a cégnél nincs számlarend, vagy az nem felel meg a törvényi előírásoknak, nem biztosítja, szabályozza az analitika (a részletező nyilvántartás) és a főkönyvi könyvelés közötti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 30.

Termékben adott ajándék

Kérdés: Társaságunk termékek értékesítésével foglalkozik. Akciót hirdettünk, amely szerint X mennyiségű termék egyszerre történő megvásárlása esetén az általunk forgalmazott termékből ingyenesen – vagy egy teljesen más terméket – adunk ajándékba. Vásárlóink kizárólag kis-, illetve nagykereskedelmi cégek. Milyen adókötelezettség terheli a társaságot a forgalomhoz kötötten ingyenesen adott termék, illetve ajándék tekintetében? És akkor, ha az ajándék beszerzése ingyenesen történt, mert Közösségen belüli partnerünk 0 értéket számláz felénk? Hogyan kell bizonylatolni a termékek átadását?
Részlet a válaszából: […] ...is adta), akkor az Áfa-tv. hivatkozott előírása szerintáfafizetési kötelezettség terheli, amelyet indokolt a megajándékozott cégekfelé számlázni (a számlában feltüntetve az áfa alapját, amely az átvevőcégeknél az átadott eszköz piaci értékének is tekinthető)....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 5.

Kereskedelmi áruk év végi értékelése

Kérdés: Kereskedelmi cégünk folyamatos mennyiségi és értékbeni nyilvántartást vezet készleteiről. Ettől függetlenül az elszámolás, az értékelés érdekében év végén leltárt vesz fel a készletekről. Az októberben felvett leltár szerinti készletre eső árrést meghatározza, majd a december 31-i könyv szerinti készletre kiszámítja a leltár szerinti árrést. A könyv szerinti árrés és a kiszámított árrés közötti eltérést az elábé és az árrés számla között könyveli. Kérem ezt véleményezni!
Részlet a válaszából: […] ...(fogyasztói) áron vezetik. Ez esetben az adottáru bekerülési (beszerzési) értéke és eladási ára közötti különbözetet az árrésszámla mutatja. A mennyiségi és értékbeni nyilvántartás vezetéséből viszont az következik,hogy az egyedi áru értékesítésekor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 21.

Akció keretében promóciós termék

Kérdés: Cégünk fűtéstechnikai termékeket (kazán, tároló, radiátor) forgalmazó nagykereskedelmi cég. Különböző akciókat hirdetünk, amelyek egy részénél ajándékot (promóciós terméket) adunk. Kiemelt partnereink feltételhez kötött vásárlások esetén hasznos és értékes eszközöket kapnak, mert vállalják, hogy az éves vásárlásaik során meghatározott arányban vásárolnak környezetbarát termékeket. A másik eset az, amikor minden partnerünk számára elérhető a kedvezmény, aki vállalja az akció feltételeit, az a megvett környezetbarát kazánok után promóciós termékre jogosult. A promóciós termék juttatása úgy történik, hogy azt 1 Ft értékkel kiszámlázzuk a vevőnek a megvásárolt termékkel együtt, vagy utólag az összes kazán alapján. Kérdéseink: a kialakult gyakorlat adójogilag megfelelő-e? Amennyiben nem, milyen következményei lehetnek? Milyen más adókímélő megoldást javasolnak? Helyes lehetne az, ha a számlán a termékkel együtt számlázzuk ki a promóciós ajándékot beszerzési áron, és ugyanekkora értékű engedményt adunk?
Részlet a válaszából: […] ...termékénél érvényesíti, vagy több termék értékesítéseután, de egy terméknél, akkor ezen termék értékesítéséről készült számlában felkell tüntetni az értékesített termék eredeti árát, a következő sorban negatívelőjellel az adott árengedmény összegét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 15.

Alapítványi támogatások elszámolása

Kérdés: Az alapítvány külön adószámmal rendelkező óvodát működtet, kiadási számlái az óvoda nevére szólnak. Bevételt az óvoda az alapítványtól kap oly módon, hogy a szülők az óvodai ellátásért úgy fizetnek, hogy az alapítványt havi összeggel támogatják, amelyet az alapítvány – mint fenntartó – továbbutal az óvodának. A szülők a befizetésről bevételi pénztárbizonylatot kapnak. Kell-e egyéb dokumentum a könyveléshez? Kötelező-e mindenkinek adóigazolást adni? A fenti eljárással nem vállalkozási célú bevétel keletkezik? Ugyanez az alapítvány természetben kap támogatást (konzerv, cipő, ruha stb.), amelyet értékesíteni szeretne. A befolyt pénzt az óvodának utalná tovább az óvoda költségei fedezetére. Ez a bevétel is minősíthető cél szerinti bevételnek? A pénztárbizonylat mellett nyugtát is ki kell állítani? A beszerzési ár könyveléséhez elegendő egy nyilatkozat az adományozótól? Az adományozónak a nyilatkozaton szereplő értékről adható-e ki igazolás?
Részlet a válaszából: […] ...kiállítani, szükség van az értékesített termékeketterhelő áfa dokumentumainak a kiállítására is (legalább nyugta vagy számlakell), és a pénztárbizonylaton feltüntetni a nyugta, a számla számára valóhivatkozást. Az értékesített termékek áfa...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 18.

Ügynöki vagy kereskedelmi tevékenység?

Kérdés: Cégünk ("A" cég) egy külföldi cég ("B" cég) megbízásából ügynöki szerződés keretében Oroszország területén vesz árut orosz cégtől ("C" cég), és azt Ukrajnában és Kínában adja el az ottani illetőségű "D" cégnek. Ezért az árrésből az "A" cég 4% ügynöki jutalékban részesül, a maradék 96% a "B" céget illeti meg. A "B" cég látja el az "A" céget a szükséges információkkal és pénzeszközökkel. Az "A" cég saját nevében köti meg az adásvételi szerződéseket a "C", illetve a "D" cégekkel, a számlázás az "A" cég és ezen cégek között történik. Az áru Magyarországon csak vámszabad területre lép be, és rögtön tovább is szállítják, az áru beszerzési árában benne van a szállítási költség is a vevőkig. Kérdésünk, hogyan kell a fenti ügyletet elszámolni, és milyen adóvonzata van, figyelemmel a 2010. évi változásokra is?
Részlet a válaszából: […] ...a vevőnek a szerződésben meghatározott feltételek szerintiteljesítés alapján kiállított, elküldött, a vevő által elismert, elfogadottszámlában rögzített vagy a készpénzben kapott – áfát nem tartalmazó -ellenértékkel egyező árbevételt. Ebből az is következik,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 4.
1
2