Projektelszámolás részteljesítés esetén

Kérdés: A megrendelő megbízza társaságunkat egy kisebb ipari létesítmény kivitelezésével 10 millió Ft értékben. A munka zöldmezős beruházásnak minősül, a szerződés aláírásakor a megrendelő felelősségi körébe tartozóan még nem áll rendelkezésre minden hatósági engedély, ami az építkezés megkezdéséhez szükséges. Társaságunk – ennek ellenére – az organizációs tevékenységet a tárgyévben megkezdte (irodai konténerek, mobil WC-k telepítésre kerültek, a területet bekerítették, az egyéb beszerzési, projektirányítási és tervezési feladatok), amelyek kapcsán társaságunknak a tárgyévben 800 ezer Ft számlázott tényköltsége keletkezett. A szükséges engedélyeket a megrendelő a következő év január 12-én tudta beszerezni, a kivitelezést a földmunkával társaságunk ezt követően tudta elkezdeni. A megrendelő felé az első részszámlát a következő év január 31-i teljesítéssel tudtuk kiállítani. Társaságunknál a számviteli politikában rögzítetten január 10. a mérlegkészítés napja. A számviteli törvény hatályos módosítása alapján a tárgyévi beszámolóban hogyan kell a projekthez mint elszámolási egységhez tartozó bevételeket és ráfordításokat elszámolnunk?
Részlet a válaszából: […] ...vonatkozó szerződés egésze esetében. A megrendelővel kötött szerződésből a részteljesítéseknek, a részelszámolásoknak, a részszámlával számlázásra kerülő részeknek egyértelműen megállapíthatóknak kell lenniük.A kérdésben leírtak alapján – feltételezve,....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 10.

Mérlegfordulónapot követő számlák

Kérdés: A mérlegfordulónapot követően kiállított, illetve érkezett számlákat hogyan kell nyilvántartani a könyvekben? A vevői és szállítói leltárak egyeztetésénél eltérés szokott mutatkozni az elszámolások különbözősége miatt. A tárgyévet érintő, de évet követően kiállított vevői és szállítói számlákat a vevői, illetve szállítói folyószámlákra kell nyilvántartásba venni. Az áfát az Áfa-tv.-nek megfelelően fizetendő adó esetén önellenőrzéssel, levonandó adó esetén követelésként kell előírni, majd a számla megérkezésekor visszaigénylésbe helyezni. Ebben az esetben a vevői-szállítói folyószámla-egyeztetéseken természetesen szerepelnek az adott tételek, és a mérlegben a vevői és a szállítói soron jelennek meg az összegek. Az utólag érkezett számlák nettó összegeit aktív és passzív elhatárolásként kell nyilvántartásba venni, a mérleg hasonló elnevezésű sorában szerepeltetni, ebben az esetben nem jelennek meg az egyenlegközlőn az adott tételek. Az utólag kiállított számláknál sokszor nem ismerik el az egyenlegközlőn az utólagos tételeket, mondván, a vevők ezt már a következő évben kapták, tehát a következő évben könyvelték. Mi a helyes megoldás az utólagos számlák nyilvántartásánál?
Részlet a válaszából: […] ...jellemzően a szerződésben meghatározott feltételek szerintiteljesítés alapján kiállított, elküldött, a vevő által elismert, elfogadottszámlában rögzített áfa nélküli összegben.Az Szt. hivatkozott előírása alapján tehát a teljesítésidőszakában (a teljesítés üzleti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 20.

Kalkulált bekerülési érték leírása

Kérdés: A szállítóink által a mérlegkészítés időpontjáig nem számlázott áruszállítások, szolgáltatások ellenértéke kalkulált értéken a kötelezettségek között szerepel. A teljesítési időszak szerint még nem esedékes, a mérlegfordulónapig elvégzett szolgáltatás ellenértéke pedig a passzív időbeli elhatárolások között szerepel. Hogyan kell elszámolni, ha az áru, illetve a szolgáltatás ellenértékét a szállító később sem számlázza? Az általa küldött egyenlegközlő levelekben sem szerepel. Milyen társaságiadó-vonzata van a nem számlázott kötelezettség bevételkénti elszámolásának? Költséget számoltunk el, de annak számlázására, kifizetésére később nem kerül sor, bár a szerződés szerinti teljesítés megtörtént.
Részlet a válaszából: […] ...Szt. 47. §-a (9) bekezdésének előírásából következik, amennyiben az üzembe helyezésig, a raktárba történő beszállításig a számla, a megfelelő bizonylat nem érkezett meg, akkor az adott eszköz értékét a rendelkezésre álló dokumentumok (szerződések) alapján.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. július 22.

Időbeli elhatárolás igénybe vett szolgáltatásnál

Kérdés: A mérlegfordulónap után beérkezett, szolgáltatásnyújtásról szóló számlákat, amelyek a mérlegfordulónap előtti gazdasági eseményhez kapcsolódnak, lehet-e a költségek között az időbeli elhatárolásokkal szemben elszámolni? Különösen indokolt ez a folyamatos termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás számláinál, ahol az Áfa-tv. szerinti teljesítés a számlán feltüntetett fizetési időponthoz kapcsolódik.
Részlet a válaszából: […] ...ez esetben is érvényes.Az Szt. 78. §-ának (3) bekezdése alapján az üzleti évben igénybe vett szolgáltatások bekerülési értékét a számlázott, fizetett, szerződésben meghatározott összegben kell elszámolni.A szolgáltatásnyújtás számlázására vonatkozó.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. február 19.