Projektelszámolás részteljesítés esetén

Kérdés: A megrendelő megbízza társaságunkat egy kisebb ipari létesítmény kivitelezésével 10 millió Ft értékben. A munka zöldmezős beruházásnak minősül, a szerződés aláírásakor a megrendelő felelősségi körébe tartozóan még nem áll rendelkezésre minden hatósági engedély, ami az építkezés megkezdéséhez szükséges. Társaságunk – ennek ellenére – az organizációs tevékenységet a tárgyévben megkezdte (irodai konténerek, mobil WC-k telepítésre kerültek, a területet bekerítették, az egyéb beszerzési, projektirányítási és tervezési feladatok), amelyek kapcsán társaságunknak a tárgyévben 800 ezer Ft számlázott tényköltsége keletkezett. A szükséges engedélyeket a megrendelő a következő év január 12-én tudta beszerezni, a kivitelezést a földmunkával társaságunk ezt követően tudta elkezdeni. A megrendelő felé az első részszámlát a következő év január 31-i teljesítéssel tudtuk kiállítani. Társaságunknál a számviteli politikában rögzítetten január 10. a mérlegkészítés napja. A számviteli törvény hatályos módosítása alapján a tárgyévi beszámolóban hogyan kell a projekthez mint elszámolási egységhez tartozó bevételeket és ráfordításokat elszámolnunk?
Részlet a válaszából: […] ...10 nap különösen kevés az építési-szerelési munkák esetében.A választ azzal kell kezdeni, hogy a projektelszámolás szabályai csak a számviteli törvény szerinti szerződéses elszámolási egység esetében alkalmazhatók, azaz a megrendelővel kötött, a megrendelő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 10.

Devizás tételek időbeli elhatárolása

Kérdés: Időbeli elhatároláshoz kapcsolódó fordulónapi átértékelési kérdéssel fordulok Önökhöz.
1. 2016. évi keltű számlák esetén: Adott egy euróban kiállított bejövő számla, amely tartalmát tekintve a 2017. évet is érinti. Ebben az esetben 2016. 12. 31-ével át kell értékelni az aktív időbeli elhatárolást? A feloldás milyen árfolyamon történhet? Adott egy euróban kiállított kimenő számla, amely tartalmát tekintve 2017. évet is érinti. Ebben az esetben 2016. 12. 31-ével át kell értékelni a passzív időbeli elhatárolást? Feloldás árfolyama?
2. 2017. évi keltű számlák esetén: Adott egy euróban kiállított bejövő számla, amely tartalmát tekintve a 2016. évet is érinti. Ebben az esetben milyen árfolyamon kerül a költség a 2016. évre könyvelésre, és 2016. 12. 31-ével át kell-e értékelni ezen elhatárolás összegét? Adott egy euróban kiállított kimenő számla, amely tartalmát tekintve a 2016. évet is érinti. Milyen árfolyamon kell a bevételt 2016-ban elszámolni, 2016. 12. 31-ével át kell-e értékelni ezen elhatárolás összegét?
3. Nem számla alapján történő elhatárolás. Például 2017-ben a bankszámlán euróban jóváírt bankkamat esetén, ahol a 2016. évet is érinti. Milyen árfolyamon kerül a bevétel a 2016. évi könyvelésbe, és 2016. 12. 31-én át kell-e értékelni ezen elhatárolás összegét?
Részlet a válaszából: […] ...a fizetés esedékességének időpontját a két fél által kötött bankszerződés (kölcsönszerződés) kell hogy tartalmazza.Az általános számviteli előírásokból következik, hogy a fizetendő, illetve a járó bankkamatot (kamatot) az esedékesség időpontjával a bankkal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 26.

Követelés, kötelezettség kimutatása számla nélkül

Kérdés: Lehetséges-e úgy követelést vagy kötelezettséget kimutatni egy adott időpontban, hogy arról a bizonylat még nem vagy csak később áll rendelkezésre? Például januárban bocsátják ki a decemberi teljesítésű számlát.
Részlet a válaszából: […] ...után került kiállításra, de még a mérlegkészítésidőpontja előtt eljutott a vevőhöz, a szolgáltatást igénybe vevőhöz.A számviteli törvény azonban a vevőt, a szolgáltatástigénybe vevőt akkor is kötelezi a kötelezettség kimutatására, ha a számlát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 21.

Előző éveket érintő helyesbítések

Kérdés: Az elmúlt évben a mérlegkészítés időpontját követően több, az előző évvel (évekkel) kapcsolatos tétel merült fel, amelyeknek a számvitelben, a társaságiadó-alap tekintetében való helyes kezelésével kapcsolatban bizonytalanok vagyunk. Többéves földbérleti szerződést kötöttünk a szántóterület bérletére az NFA-val. 2007. évben elemi károk miatt bérletidíj-mérséklést kértünk, amelyet az év végéig nem bíráltak el. Így 2007. évre a szerződés szerinti (mérséklés nélküli) díjat könyveltük a passzív időbeli elhatárolásokkal szemben. A mérlegkészítés időpontja 2008. január 31. A jelentős összegű bérletidíj-mérséklést tartalmazó, 2007. december 31-i teljesítési időpontú, 2008. májusi kiállítású számla 2008. májusában érkezett meg. A 2007. évre elszámolt, időbelileg elhatárolt díj és a számlázott díj különbözetét 2008. évi egyéb bevételként számoltuk el. A cukorrépa értékesítése kapcsán többször előfordult, hogy a cukorgyár a végleges elszámolást a későbbi években kialakult árfolyamok függvényében korrigálta. Például 2004-2005. évekre vonatkozó teljesítéssel 2006-ban bocsátott ki árbevételt növelő, illetve csökkentő számlát. A társaságiadó-alapnál ezeket a tételeket a 2006. év elszámolásában szerepeltettük. Ez esetben – úgy véljük – helyesen jártunk el, mert a nem jelentős összegű tételeket a tudomásunkra jutás évében könyveltük. További kérdés, a társasági adónál is határ-e a mérlegkészítés időpontja? Van-e az adó szempontjából jelentős összeg? Helyesen jártunk-e el, hogy a fenti esetekben a társasági adó alapjára vonatkozóan nem végeztünk önellenőrzést? Megoldás-e az, ha a számviteli politikában rögzítjük az általunk alkalmazott eljárást?
Részlet a válaszából: […] ...alapján rendezi az esetleges adóhiányt, adótöbbletet. A kérdésbenleírt módon való elszámolás mellett megállapítható az, hogy sem a számvitelieredmény, sem a társasági adó megállapítása 2006-ban sem felel meg a vonatkozó törvényielőírásoknak.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 19.

Termékben adott engedmény

Kérdés: A Számviteli Levelek 84. számában az 1734. kérdésben adott válaszban foglalkoztak a termékben adott engedménnyel. Sajnos nem világos számomra a számla kiállításának módja. Ügyfelünk törzsvásárlóinak – bizonyos forgalom elérése után – 1-1 cikket szeretne adni. A számlán szerepeltetni kell a raktárból szállítólevéllel kiadott és térítésmentesen átadott termék értékét is? Az utolsó sorban ezt az értéket mínusz előjellel kell feltüntetni? Vagy elegendő csak külön szövegben közölni a vevővel, hogy az utolsó tétel ingyenes? Ezzel csökkentve a fizetendő összeget?
Részlet a válaszából: […] ...azaz meg kell fizetni az ingyenesen átadott termékforgalmi értéke alapján az áfát. Hogy miként történik ennek a számlázása, arraa számviteli elszámolásra vonatkozó előírások ismertetése során utalunk.A számviteli elszámolást kapcsoljuk a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 13.

Időbeli elhatárolás beszerzésnél

Kérdés: A könyvvizsgálat során gyakran tapasztalom, csak azokat a beszerzésről érkezett számlákat könyvelik a tárgyévben a szállítóval szemben, amelyek a mérlegfordulónapig a társasághoz megérkeztek, hivatkoznak arra, hogy számítógépes programjuk a mérlegfordulónap után érkezett számlákat automatikusan a beérkezés időpontjának megfelelő évre könyveli. Ez esetben a mérlegfordulónap előtti gazdasági eseményeket az időbeli elhatárolásokkal szemben könyvelik. Hasonló módon járnak el a kimenő számláknál is. Helyes ez a gyakorlat?
Részlet a válaszából: […] ...leírt, a számlák könyvelésére vonatkozó gyakorlat ellentétes az Szt. előírásaival.Az összemérés és az időbeli elhatárolás számviteli alapelvek az adott időszak eredménye meghatározásának szabályait rögzítik. Az Szt. 32-33. §-ai, illetve 44-45....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. február 19.

Időbeli elhatárolás igénybe vett szolgáltatásnál

Kérdés: A mérlegfordulónap után beérkezett, szolgáltatásnyújtásról szóló számlákat, amelyek a mérlegfordulónap előtti gazdasági eseményhez kapcsolódnak, lehet-e a költségek között az időbeli elhatárolásokkal szemben elszámolni? Különösen indokolt ez a folyamatos termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás számláinál, ahol az Áfa-tv. szerinti teljesítés a számlán feltüntetett fizetési időponthoz kapcsolódik.
Részlet a válaszából: […] ...(ha egyéb módon nem állapítható meg) jutó fogyasztás díját könyvelni kell. Számla alapján nem lehet! Ez esetben kell az összemérés számviteli alapelv érvényesülése érdekében az időbeli elhatárolás módszerét alkalmazni mind az eladónál (T 3913 – K 91-92), mind...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. február 19.

Eladott számítógépes rendszer visszavétele

Kérdés: A kft. 2002 novemberében eladott egy számítógépes rendszert részletfizetéssel. A teljes eladási árat elszámolta egyéb bevételként, a számítógépes rendszert nyilvántartásából kivezette. A mérlegkészítés időpontja előtt, 2003 márciusában a kft. a szóban forgó eszközt visszaszállította, mert a vevő nem fizetett. Az eltelt időszakra jutó használat miatt csökkentett áron jóváíró számlát állított ki a visszavételről az eladó, amellyel a 2003. évi egyéb bevételt csökkentette. Helyesen járt-e el a kft.? A visszavett eszközt a kft. tárgyi eszközként kívánja hasznosítani. Milyen értéken történjen az állományba vétel? Van-e jelentősége számviteli, adózási szempontból annak, hogy a visszavétel a mérlegkészítés időpontja előtt vagy után történt?
Részlet a válaszából: […] ...választ az utolsó kérdésre adandó válasszal kezdjük: nincs jelentősége annak sem számviteli, sem adózási szempontból, hogy a visszavétel a mérlegkészítés időpontja előtt vagy után történt, sőt – szabályozás szempontjából – annak sem, hogy a visszavétel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. február 5.

Peresített követelés

Kérdés: Hogyan kell eljárnia a társaságnak a peressé vált vevőállomány könyvekben történő kimutatását illetően? Szerepelhet-e a mérlegben a peresített állomány? Ha nem, akkor mi a teendő a már kiszámlázott tételeknél? Van-e áfavonzata a peresítésnek?
Részlet a válaszából: […] ...és azzal az elszámolt árbevételt, áfát, követelést annulálni. Csak ezt követően indított peres eljárás esetén beszélünk a számvitelben peresített követelésről.A peresített követelést az Szt. 29. §-ának (8) bekezdése szerint viszont csak akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. december 19.