Áthúzódó informatikai fejlesztés

Kérdés: Az informatikai fejlesztésekkel foglalkozó cég 2011-ben megbízást kapott számlázási és raktárkezelési program kifejlesztésére. A megállapodás a fejlesztésen túlmenően a piaci bevezetést és az üzemeltetést is tartalmazta. A fejlesztés várható időtartama 4 év volt, a fizetési ütemezést is ennek megfelelően határoztuk meg. Évenként kiszámláztunk 8 egységet. Az informatikai fejlesztésre alvállalkozót vettünk igénybe, aki benyújtotta a számláját évenként 7 egységről. Az alvállalkozói számlák összegét az immateriális javak között mutattuk ki. A program elkészült, sikeres tesztelés után szellemi termékként, 28 egységen (4x7) aktiváltuk. Közben változtak a feltételek. A megrendelő megveszi a rendszert, de egyéb szolgáltatásokra nem tart igényt. Ár 3 egység plusz a fejlesztési szakaszban kapott összegek. Helyesen jártunk el? A kiszámlázott részleteket elszámoltuk árbevételként, a fejlesztés költségeit pedig az immateriális javak között mutattuk ki. Esetleg halasztott bevételként kellett volna a kapott összegeket elhatárolni? Ha nem módosítjuk az előző évek eredményét, 2014-ben jelentős veszteséget mutatunk ki. Ezzel az eljárással megsértjük az összemérés elvét.
Részlet a válaszából: […] ...immateriális javak között gyűjti, amikor a teljes program elkészült, a tesztelés is sikeresen zárult, a fejlesztő csak ekkor értékesít szellemi terméket, számolja el az ellenértéket árbevételként, számítja be az előleget a számlázott ellenérték pénzügyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. december 11.

Kutatási költségek elszámolása

Kérdés: Orvosi kutatással foglalkozó cég végez kutatást saját magának és külső megbízó részére is. Hogyan könyveljem a kutatásra fordított költségeket, ha a költségek felmerülésekor nem mondják meg, hogy abból mi terheli a saját és mi a külső megbízók részére végzett kutatást? Hogyan fogom esetleg – évek múltán – aktiválni a saját részre folytatott kutatás eredményét, ha a költségek csak a költségnemek között kerülnek kimutatásra? Éveken áthúzódó kutatásról van szó. A kutatások nagy részét pályázati pénzekből fedezik, ahol az elszámoláskor költségnemenként kérik a kiadások bemutatását.
Részlet a válaszából: […] A válasz előtt meg kell jegyezni, nem a könyvelőt terheli afelelősség azért, mert a felmerült költségeket nem tudja a saját, illetve akülső megrendelésre végzett kutatás szerint elkülönítetten könyvelni. A külsőmegrendelésre végzett kutatás közvetlen költségeit azért...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 17.

Szt. 2005. évi változásai II.

Kérdés: A Számviteli Levelek 96. számában az 1959. kérdésre adott válaszban olvastam, hogy az Szt. 2005. évi változásai között vannak olyan változások is, amelyek az esetenként vitatott kérésekre adnak pontosító, kiegészítő rendelkezést. Melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] ...– a számviteli szabályt alátámasztó módon – módosításra kerüljenek.(Ez a módosítás azonban eddig nem került sorra!)4. Szellemi termékek felhasználási joga <br> [25. § (6) bekezdése]Bizonyos szellemi termékek eszközök közötti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 3.