Visszavásárolt saját üzletrész ingyenes átadása

Kérdés:

2005-ben jogutódlással alakult mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó kft. tagjai egy fő kivételével eladták üzletrészüket a kft.-nek (névértéken), ezáltal a kft. saját üzletrészhez jutott. A kft. a megvásárolt saját üzletrészét (taggyűlési határozattal) a megmaradt tagra térítésmentesen átruházta. Egy könyvvizsgáló-adótanácsadó szerint az így megszerzett üzletrészérték után a juttatásban részesülő tagnak csak akkor kell megfizetnie az adót, ha az ingyenesen kapott üzletrészt a tag eladja és bevételhez jut. Az adóalap a bevétel, a beszerzési ár 0 forint, mert mint tag ingyen kapta. Indoklása szerint az üzletrész bevonására törvény kötelezte a kft.-t egy bizonyos határidőn belül. A kft. taggyűlése a Ptk. 3:175 § (3) bekezdése szerint jár el – miszerint a kft. saját üzletrészét köteles elidegeníteni, vagy a tagoknak törzsbetéteik arányában térítés nélkül átadni.
A szakember álláspontja és szakmai véleménye szerint, a hivatkozott jogszabály az Szja-tv. 77/A. § (1)–(2) bekezdés a) pontja alapján egy jogeset, nem pedig egyszerűen ingyenesen juttatott értékpapír, mint bevételt képező juttatás. Ebben az esetben alkalmazható az Szja-tv. 77/A. § (2) bekezdése, ami kimondja: "Nem minősül bevételnek a magánszemély által értékpapír formájában megszerzett vagyoni érték, ha a magánszemély
a) az értékpapírt olyan jog gyakorlásával szerezte, amelyet bárki számára azonos feltételek mellett megvalósuló ügyletben szerzett" [Szja-tv. 77/A. § (1)–(2) bekezdés b)–bb) pont].
Értelmezése szerint:
1. az értékpapírt olyan jog gyakorlásával szerezte (IGEN) a Ptk. 3:175. § (3) bekezdése szerint:
2. "amelyet bárki számára azonos feltételek mellett megvalósuló ügyletben szerzett". Kihangsúlyozva az azonos feltételeket, azaz a) tag legyen az illető, b) 3:175. § (3) bekezdése szerint a tagoknak törzsbetéteik arányában térítés nélkül kell átadni az üzletrészt.
Ez a jog általi kényszermegvalósítás. Ez az üzletrészjuttatás eredménytartalék eredetű, ugyanis ha a kft. nem rendelkezett volna eredménytartalékkal, meg sem vehette volna tagjaitól az üzletrészt. Véleménye szerint az ügylet az Szja-tv. 77/A. § (1)–(2) bekezdés a) pontja tipikus esete, amikor az Szja-tv. 28. §-a szerinti jogesetek közüli KIVÉTEL esete áll fenn. A kft. a lehetőségek közül az ingyenes átadást alkalmazta, amit bárki megkaphatott volna azonos feltételek mellett, azaz ha tag lett volna. (Az idegenek bejutása miatt az értékesítést a taggyűlés nem támogatta.) Helytállóak-e a tanácsadó szakember megállapításai az indoklása alapján?

Részlet a válaszából: […] ...fennálló jogviszony és a szerzés körülményei figyelembevételével kell megállapítani. Ennek megfelelően, amennyiben a társaság személyesen közreműködő tagja részére kerül átadásra az üzletrész, úgy a tag értékpapír formájában szerez bevételt, amely...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 9.

Hétvégi pihenés

Kérdés: Egy társaság a dolgozóit – házastársaikkal együtt – wellnesshétvégére vinné. A számla a szállást és a félpanziót tartalmazná. Milyen adóvonzata lenne fentieknek, és az hogyan könyvelendő?
Részlet a válaszából: […] ...ráfordításnak minősül "az adózó által a vele munkaviszonyban álló magánszemély, illetve vezető tisztségviselője, tevékenységében személyesen közreműködő tagja, valamint az adózóval korábban munkaviszonyban álló, saját jogú nyugdíjas [Tbj-tv. 4. § f) pont]...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 14.

Üzletrész visszavásárlása és újbóli eladása

Kérdés: A kft. egyik kilépő tagjától visszavásárolta üzletrészét a névérték kétszereséért (a különbözet adóját a vásárláskor levonta, bevallotta, megfizette). A megvásárolt üzletrészt egy éven belül szeretnék eladni, amelyet a bent maradó tagok vásárolnának meg – a terv szerint – névértéken. A társaság saját tőkéje jelenleg a jegyzett tőke háromszorosa. Az üzletrész fenti értékek melletti eladása a vevőknél milyen adóköteles jövedelmet keletkeztet, és azt milyen adó- és járulékkötelezettségek terhelik? Az eladáskor szükséges-e közbenső mérleget készíteni? Az eladás következtében keletkezett veszteség a társaságiadó-alap tekintetében miként viselkedik?
Részlet a válaszából: […] ...tevékenység érdekében felmerült költségnek, ráfordításnak minősül az adózó ... vezető tisztségviselője, tevékenységében személyesen közreműködő tagja ... részére személyi jellegű egyéb kifizetésként elszámolt összeg, és az ahhoz kapcsolódó,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 13.

Tanulmányi költségek átvállalása

Kérdés: Olyan dolgozót szeretnénk alkalmazni, akinek a korábbi munkahelyén tanulmányi szerződés alapján visszafizetési kötelezettsége lenne a tanulmányai miatt (tandíj, utazás, könyvek stb.). Ezeket a költségeket mint leendő munkáltató átvállalnánk. A régi munkáltató leszámlázná cégünknek a költséget, és kifizetnénk. Keletkezik-e a dolgozónak, illetve társaságunknak adó- és járulékfizetési kötelezettsége? Kezelhetjük ezt oktatás költségeként?
Részlet a válaszából: […] ...kötelezettség.Iskolarendszerű képzés esetén az átvállalt költség évente aminimálbér két és félszereséig a munkáltatónál és a személyesen közreműködő tagesetében a társas vállalkozásnál béren kívüli juttatás, ami azt jelenti, hogy ajuttatónak kell az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. július 14.

Golfklubtagsági díj elszámolása

Kérdés: A társaság tagsági díjat fizetett egy golfklubba. A tagsági díj a társaság vezetőinek játékjogot biztosít korlátozott létszámban. A játékjogot a vezető tulajdonosok gyakorolják, akik tagi jogviszony keretében működnek közre a társaság tevékenységében. Hova kell könyvelni a tagsági díjat? Adófizetési kötelezettség terheli-e?
Részlet a válaszából: […] ...juttatások közé (bárkinek azonos feltételekkel és módonnem biztosítják, emellett hiába minősülnek ezek a vezetők a tevékenységbenszemélyesen közreműködő tagnak!), ezért annak értéke, szja-ja,társadalombiztosítási járuléka együttes összegével a társasági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 25.

Alkalmazott nyelvtanulása külföldön

Kérdés: Kft. alkalmazottja külföldre utazik nyelvtanulás céljából. A nyelvtanulásról szóló számla elszámolható-e, ha igen, milyen feltételekkel? Az egészségbiztosítás felé igazolni kellett, hogy munkaviszonya legalább még 6 hónapig fennáll.
Részlet a válaszából: […] A külföldi tanulmányút (nyelvtanulás) költségeinek személyijövedelemadózási szempontból történő minősítésénél a külföldi kiküldetésre,külszolgálatra vonatkozó szabályokból kell kiindulni. A külföldi kiküldetésminden esetére igaz, hogy az utazásra, a szállásra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. február 3.

Szövetkezeti tagok támogatása

Kérdés: Szövetkezetünk a régi Szöv-tv. alapján szolidaritási alapot képzett, amelyet – a most hatályos Szt. előírásai alapján – fel nem osztható vagyonként a lekötött tartalékban tartunk. Szövetkezetünk jelenleg is a régi Szöv-tv. alapján működik. Hogyan kell az alap felhasználását nyilvántartani? Csökkenthető-e a képzett alap akkor, ha a kifizetéseket a költségek terhére kell elszámolni? Megengedi-e a Tao-tv. ezen költségeknek a vállalkozási tevékenység érdekében felmerülő költségkénti figyelembevételét?
Részlet a válaszából: […] ...elismert költségnek, ha a szövetkezet a vele munkaviszonyban álló magánszemélynek, illetve vezető tisztségviselőjének, tevékenységében személyesen közreműködő tagjának, valamint a vele korábban munkaviszonyban álló, saját jogú nyugdíjas magánszemélynek, vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. szeptember 30.

Képzési költségek adóztatása

Kérdés: A Számviteli Levelek 74. számában az 1533. számú válasz, illetve az AEÉ 2004. évi 1-2. számában megjelent iránymutatás nem azonosan értelmezi a munkáltató által az alkalmazottja részére, a munkáltató nevére szóló számla alapján viselt, a magánszemély iskolai rendszerű képzése költségének személyi jövedelemadóban való kezelését. Kérdés tehát, hogy keletkezik-e ebben az esetben a magánszemélynél adókötelezettség? A társasági adóalap megállapításakor elismert költségnek minősül-e?
Részlet a válaszából: […] ...(akkor sem, ha azt nem a munkáltató viseli), továbbá a kifizető által a vele munkaviszonyban álló magánszemély, illetve tevékenységében személyesen közreműködő tagja képzésének költségként elszámolt értékét, feltéve, hogy a képzés a kifizető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. augusztus 19.

Étkezés konferencián

Kérdés: Tekinthető-e összetett szolgáltatásnak, ha a konferenciák díja magában foglalja az étkezés díját is, és ezáltal kikerül-e a természetbeni juttatás utáni adó- és járulékfizetési kötelezettség alól?
Részlet a válaszából: […] ...adókedvezményre jogosító igazolás kiadására, a kifizető által a vele munkaviszonyban álló magánszemély, illetve tevékenységében személyesen közreműködő tagja képzésének költségként elszámolt értékét, feltéve hogy a képzés a kifizető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. június 28.