Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...érték és a ténylegesen dokumentált költségek, ráfordítások különbözete – mint a magánszemély jövedelme – után fizesse meg a 15% személyi jövedelemadót és a 15,5% szociális hozzá­járulási adót.(Kéziratzárás: 2021. 09....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Kft.-üzletrész értékesítése

Kérdés: A 3000 E Ft-os törzstőkével rendelkező kft. egyik tagja eladásra kínálja 1000 E Ft névértékű tulajdonrészét 600 E Ft vételárért. A cég saját tőkéje 6000 E Ft. A részesedést 50-50%-os arányban megvásárolják a maradó tulajdonostársak. Mi alapján és mennyi szja- és ehofizetési kötelezettsége lesz a vevőknek? Ha a részesedést a kft. vásárolja vissza 600 E Ft-ért, a cégnek keletkezik-e adófizetési kötelezettsége? A kft. a visszavásárolt részesedést egy éven belül ingyenesen átadja a társaság megmaradó tagjainak, mi alapján és milyen fizetési kötelezettsége lesz az átvevő tagoknak? Keletkezik-e illetékfizetési kötelezettség? Ha a kft. a visszavásárolt részesedést egy éven belül továbbértékesíti a társaság megmaradó tagjai felé az eredeti 600 E Ft-os áron, a vevők részéről keletkezik-e és mi alapján adó- és ehofizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...választ azzal kell kezdeni, hogy az Szja-tv. szerint személyi jövedelemadót a magánszemélynek általában akkor kell fizetnie, ha jövedelmet szerez. Értékpapír vásárlása esetén a vevők nem jutnak az adásvétellel jövedelemhez, ezért a vétel időpontjában a vevőket nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 12.

Üzletrész-visszavásárlás adói

Kérdés: A kft. alapítója eladja üzletrészét (névérték 3 millió forint) 20 millió forintért és egy – nyilvántartás szerint – 10 millió forint (nettó) értékű ingatlanért a kft.-nek. Hogyan kell könyvelni a gazdasági eseményt? Milyen adózási vonzata van a magánszemélynél és a kft.-nél?
Részlet a válaszából: […] ...az eredményt terheli, a vevő személye függvényében vagy a társaságnál kell az adózás előtti eredményt növelni, vagy a vevőnél személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást fizetni. Térítés nélküli átadásnál is lényegében hasonló a helyzet....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 14.

Lakásvásárláshoz kamatmentes kölcsön elengedése

Kérdés: A kft. lakásvásárláshoz kamatmentes kölcsönt nyújtott munkavállalójának. Az adómentesség feltételeit megvizsgálták (méltányolható lakásigény, adómentes értékhatár stb.). Két év elteltével a fennmaradt kölcsön összegét a munkáltató elengedi. A tartozást a 19. főkönyvi számlán tartották nyilván. Az elengedett követelést az egyéb ráfordításokkal szemben vezetem ki? A Tao-tv. szerint a magánszemély javára történő elengedés nem növeli az adózás előtti eredményt, így társaságiadó-fizetési kötelezettség nincs utána?
Részlet a válaszából: […] ...a munkavállalónak folyósított kölcsön nem adómentes, az Szja-tv. 72. §-a alapján a kamatkedvezményből származó jövedelem utáni személyi jövedelemadó és az Eho-tv. 3. §-a (1) bekezdésének bb) pontja alapján egészségügyi hozzájárulás terheli.]Az Szja-tv. 1...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 16.

Magánszemély cikkírói díjáról számla

Kérdés: Adószámos magánszemély cikkeket ír a kiadó részére, és erről számlát állít ki. Ebben az esetben a cikkírói díjat bérköltségként vagy igénybe vett szolgáltatásként kell elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésre kétféle válasz adható annak függvényében, hogy a magánszemély jövedelme után milyen módon fizeti meg a személyi jövedelemadót.Igénybe vett szolgáltatásként az áfa nélküli összeg akkor könyvelhető, ha a magánszemély egyéni vállalkozóként bejelentkezett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 12.

Fakitermelés jövedelme – magánszemély

Kérdés: Társaságunk erdőgazdálkodási tevékenységet is végez. Az erdőbirtokos magánszeméllyel az erdő művelésére szerződést kötött 2010-ben. 2016-ban az erdőterület gyérítése következtében faanyag kitermelése történt, melyet társaságunk értékesített. Az erdőtulajdonos nem tud számlát adni. A tőle "felvásárolt" fa értéke és a faanyag kitermeléséhez kapcsolódó költségek különbözete a magánszemélyt illeti meg. Hogyan kell ezt helyesen elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...kapcsolatos költségeknek a különbözete a magánszemélyt illeti meg, pontosabban a különbözet a magánszemély jövedelme, amelyet személyi jövedelemadó és 27 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás terhel.Az Szja-tv. 16. §-ának (1) bekezdése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. december 15.

Céges üdülő költségeinek elszámolása

Kérdés: A társaság tulajdonában van egy üdülő, amelyben a munkavállalói részére biztosít üdülési lehetőséget, más formában nem hasznosítják az ingatlant. Az Szja-tv. 71. §-ában foglaltak szerint a béren kívüli juttatás után a céges szja-t és ehót a vállalkozás megfizeti. Az ingatlan fenntartásával és üzemeltetésével kapcsolatosan felmerülő költségek áfatartalma visszaigényelhető-e? A számlák nettó értéke elszámolható-e a cég tevékenységének költségei között vállalkozási, bevételszerző tevékenységgel kapcsolatos költségként? Az üdülés révén a munkavállaló részére nyújtott szolgáltatás értékét hogyan kell meghatározni, mi számít a juttatás értékének? Hogyan kell elszámolni az üdülő éves üzemeltetésével kapcsolatos költségeket? Ha a munkavállalók nem fizetnek térítést, akkor az év közben felmerült költségeket teljes egészében át kell vezetni a személyi jellegű egyéb kifizetések közé? Hogyan kell eljárni, ha az adott évben nem történik üdültetés? Milyen kiadásnak minősül az így felmerült összeg?
Részlet a válaszából: […] ...egyes meghatározott juttatásnak minősül.A saját üdülőben való üdültetés – minimum – béren kívüli juttatásnak minősül. Mivel a személyi jövedelemadót, az egészségügyi hozzájárulást a juttatás hónapja kötelezettségeként kell megállapítani, az üdülővel és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 16.

Személygépkocsi átadása térítés nélkül

Kérdés: A kft. a tulajdonát képező személygépkocsit térítés nélkül átadta a tagsági viszonyát megszüntető ügyvezető részére. A gépkocsi vásárlásakor áfalevonás nem történt. Kérem a gazdasági események kontírozását! A gépkocsi bruttó értéke: 6650 E Ft, elszámolt értékcsökkenése: 5954 E Ft, piaci értéke (hivatalos márkakereskedőtől kért kalkuláció alapján): 2575 E Ft. Számlát kell kiállítani?
Részlet a válaszából: […] ...elszámolt összeg alapján a szociális hozzájárulási adót be kell vallani és meg kell fizetni (T 561 – K 463-8). A bérjárulékokat, a személyi jövedelemadót a személygépkocsi piaci értéke alapján kell megállapítani, és az ügyvezetővel szembeni követelésként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 18.

Ingatlan átadása kilépő tagnak

Kérdés: A kft. egyik tagja kilép a kft.-ből. Az elszámolás során a kft. tulajdonát képező ingatlant kapja meg. Az ingatlan értéke meghaladja az elszámolás során járó vagyont. A kft.-ben maradó tag lemond az eredménytartalékról a kilépő javára, ami nem fedezi az ingatlan értékét. A kft.-nek minimális pénzkészlete van, tartozásai vannak. Hogyan kell kivezetni az átadott ingatlant? Helyes-e az a megoldás, hogy az eredménytartalékkal szemben kivezetett ingatlantöbbletet a kilépő taggal szemben kötelezettségként írják elő, amit meghatározott időn belül visszafizet a kft.-nek? Mi az osztalékadó és az eho alapja?
Részlet a válaszából: […] ...a kilépő tag által dokumentált szerzési költségeit, az legyen 40 egység, és ami maradt (84 egység), annak a 16%-át kell levonni személyi jövedelemadóként (13,44 egység), 14%-át egészségügyi hozzájárulásként (11,76 egység), a megmaradt összeg (58,8 egység) és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 15.

Egészségfejlesztési és prevenciós programok

Kérdés: Társaságunk a TÁMOP-6.1.2-11 "Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok – lokális színterek" címmel az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében kiírt pályázatra sikeresen pályázott. A támogatás mértéke 100%, megvalósítása egy év. Társaságunk nagykereskedelmi tevékenységet végez. A pályázatban a kiírás szerint vállaltuk, hogy egészségfejlesztési és prevenciós programokat szervezünk a munkavállalóknak. Pl.: Stresszkezelő előadások, csoportfoglalkozások, hogy a dolgozók a stresszt oldani és kezelni tudják. Versenyeket, vetélkedőket szervezünk, melyben szerepet kap az egészséges életmód és a mozgás. Biciklitúrát szervezünk, elő­adásokat az egészséges életmódról és a dohányzás ártalmairól. Egészségnapot és -hetet szervezünk az egészséges táplálkozásról stb. Eszközöket szerzünk be ezen programok lebonyolításához (pingpongasztal, kapuháló, futball-labda, laptop, multifunkciós készülék). A programokat külső partnercég, illetve szakértők igénybevételével szervezzük meg és bonyolítjuk le. A pályázat megvalósítása érdekében a részünkre áthárított áfa összege levonható-e? Társasági adó szempontjából elismert költségnek minősülnek-e a megvalósítás során igénybe vett szolgáltatások? A programok kapcsán szja-, illetve ehofizetési kötelezettség felmerülhet-e?
Részlet a válaszából: […] ...az Szja-tv. 70. §-a alapján az egyes meghatározott juttatások közé tartozónak kell tekinteni, amelynek 1,19-szerese után 16 százalék személyi jövedelemadót és 27 százalék egészségügyi hozzájárulást kell a társaságnak bevallania és megfizetnie.A pályázat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 11.
1
2
3