Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...érték és a ténylegesen dokumentált költségek, ráfordítások különbözete – mint a magánszemély jövedelme – után fizesse meg a 15% személyi jövedelemadót és a 15,5% szociális hozzá­járulási adót.(Kéziratzárás: 2021. 09....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Kft.-üzletrész értékesítése

Kérdés: A 3000 E Ft-os törzstőkével rendelkező kft. egyik tagja eladásra kínálja 1000 E Ft névértékű tulajdonrészét 600 E Ft vételárért. A cég saját tőkéje 6000 E Ft. A részesedést 50-50%-os arányban megvásárolják a maradó tulajdonostársak. Mi alapján és mennyi szja- és ehofizetési kötelezettsége lesz a vevőknek? Ha a részesedést a kft. vásárolja vissza 600 E Ft-ért, a cégnek keletkezik-e adófizetési kötelezettsége? A kft. a visszavásárolt részesedést egy éven belül ingyenesen átadja a társaság megmaradó tagjainak, mi alapján és milyen fizetési kötelezettsége lesz az átvevő tagoknak? Keletkezik-e illetékfizetési kötelezettség? Ha a kft. a visszavásárolt részesedést egy éven belül továbbértékesíti a társaság megmaradó tagjai felé az eredeti 600 E Ft-os áron, a vevők részéről keletkezik-e és mi alapján adó- és ehofizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...választ azzal kell kezdeni, hogy az Szja-tv. szerint személyi jövedelemadót a magánszemélynek általában akkor kell fizetnie, ha jövedelmet szerez. Értékpapír vásárlása esetén a vevők nem jutnak az adásvétellel jövedelemhez, ezért a vétel időpontjában a vevőket nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 12.

Üzletrész visszavásárlása, térítés nélküli átadása, tőkeemelés

Kérdés: A kft. 600 E Ft jegyzett tőkével rendelkezik, a tagok száma 3 fő, a jegyzett tőkén belüli arányok egységesen 200-200-200 E Ft. A társaság egyik tagja kiválik, és eladja az üzletrészét 6530 E Ft-ért, a két régi tag térítésmentesen megkapja. Egyúttal felemelik a jegyzett tőkét az eredménytartalék terhére, 3000 E Ft-ra. Az eredménytartalék összege 40 000 E Ft. A leírt gazdasági eseményeket hogyan kell könyvelni? Milyen adóvonzatok keletkeznek? A 6530 E Ft fizethető-e az eredménytartalékból?
Részlet a válaszából: […] ...miatt a kilépő tagnál jelentkező árfolyamnyereségből (feltételezhetően: 6530-200 = 6330 E Ft-ból) az Szja-tv. 67. §-a alapján személyi jövedelemadót, az Eho-tv. 3. §-a (3) bekezdésének d) pontja alapján 14 százalékos mértékű egészségügyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 14.

Jegyzett tőke emelése az eredménytartalékból

Kérdés: A gazdasági társaság a jegyzett tőke emelését az eredménytartalék terhére kívánja megvalósítani. Milyen fizetési kötelezettség terheli ebben az esetben?
Részlet a válaszából: […] ...– jelen esetben – ez fennáll), akkor a különbözet az Szja-tv. 67. §-a alapján árfolyamnyereségnek minősül, amelyet 16 százalék személyi jövedelemadó és 14% egészségügyi hozzájárulás terhel az Eho-tv. 3. §-a (3) bekezdésének d) pontja alapján mindaddig,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. február 13.

Korábban jóváhagyott osztalék elengedése

Kérdés: A betéti társaság 2004. évben osztalékfizetést hagyott jóvá. Gazdálkodása úgy alakult, hogy az osztalékot jelenleg sem tudja kifizetni. Van-e a ki nem fizetett osztaléknak elévülése? 2011. évben az elengedett osztalék után milyen adó-, illeték- és járulékfizetési kötelezettsége keletkezik a társaságnak? Amennyiben a tagok elengedik az osztalékot, az visszakerül a saját tőkébe, amit végelszámolás esetén csak osztalékként lehetne kifizetni. Megszűnés esetén nem tudnák az osztalékot, illetve a vállalkozásból kivont jövedelmet kifizetni, mert nem tudják a jövedelem utáni adókat, járulékokat megfizetni. Van-e más megoldás?
Részlet a válaszából: […] ...amelyeket atagok saját céljaikra tudnak használni. Természetesen a társaságnak akifizetett osztalékot terhelő, az osztalékból levont személyi jövedelemadót ésegészségügyi hozzájárulást az állami adóhatósághoz forintban kell befizetni.Ha feltételezzük, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 3.

Ingatlanvagyon kivonása

Kérdés: Az Eva-tv. hatálya alá tartozó kft. ingatlanvagyonnal rendelkezik. Amennyiben a jogutódlással megszerzett ingatlanvagyont kivonja a vállalkozásból, milyen adókötelezettsége keletkezik a kft.-nek és a magánszemélynek? A vagyonkivonást hogyan kell könyvelni? A kft.-nek három tulajdonosa van, a tulajdoni hányad 60-30-10 százalék, de taggyűlési határozat alapján csak a személyesen közreműködő tag részesül osztalékban. A kft. jegyzett tőkéje 3 millió Ft, az evás előtti időszakról az eredménytartalék 400 E Ft. Az ingatlanvagyon értéke: az 1997. évi alapításkor az apportérték 800 E Ft, könyv szerinti értéke 600 E Ft; 2000. évi vásárlásból 1300 E Ft, könyv szerinti (nettó) értéke: 1100 E Ft.
Részlet a válaszából: […] ...minősül (ha a kapott összeg több, mint aszerzési érték). Ezen jövedelmet 2010-ben 25 százalék, 2011-ben 16 százalékmértékű személyi jövedelemadó és 14 százalék mértékű egészségügyi hozzájárulásterheli (ez utóbbi addig, amíg az Eho-tv.-ben előírt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 24.

Betéti társaság megszűnésekor ingatlan kivitele

Kérdés: Egyik ügyfelünk, egy betéti társaság (családi vállalkozás: szülő és gyerekek), mivel tevékenységet évek óta nem folytat, szeretné a társaságot jogutód nélküli végelszámolással megszüntetni. A bt.-nek 2 beltagja és 1 kültagja van. A bt.-nek tartozása nincs, egyetlen vagyontárgya egy ingatlan (lakás). A törzsbetétek arányában felosztott vagyon (lakás) utáni 25% szja-n kívül van-e egyéb adófizetési kötelezettsége a tagoknak – különös tekintettel az áfára? Amennyiben az ingatlanrészről a tulajdonosok az egyik tulajdonos tag javára lemondanak, milyen adófizetési kötelezettség terheli a lemondó tagokat, és milyen adókat kell fizetni annak a tulajdonosnak, aki a kedvezményezett?
Részlet a válaszából: […] ...helyezte, a társaságból történő kivitelkor atelek piaci értéke alapján a fizetendő áfát meg kell állapítani, bevallani ésmegfizetni. Személyi jövedelemadóAz Szja-tv. 68. §-ának (1) bekezdése arról rendelkezik, hogya társas vállalkozás (idetartozik a betéti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 9.

Üzletrész értékesítése külföldi cégnek

Kérdés: A kft. tulajdonosai várhatóan 2008-ban értékesítik üzletrészeiket egy külföldi cégnek. A külföldi cég a vételár teljes összegét utalja át az egyes tulajdonosok részére. Mikor kell a magánszemélyeknek az árfolyamnyereségből származó jövedelem adóját megfizetni? Szükséges-e adóelőleg-bevallás, illetve -befizetés? Terheli-e ezt a jövedelmet százalékos egészségügyi hozzájárulás? Az eladási árat lehet-e csökkenteni az egyes tulajdonosokra eső üzletrész értékével? A levonáskor a jegyzett tőke egyes tulajdonosokra jutó részét lehet levonni, vagy a tulajdon megszerzésekor ténylegesen kifizetett összeget?
Részlet a válaszából: […] ...az üzletrész igazolt szerzésiköltségével, és a különbözet a nyereség.Az árfolyamnyereségből származó jövedelem után 25 százalékosszemélyi jövedelemadót kell megállapítani és fizetni. Az árfolyamnyereségbőlszármazó jövedelem után az adófizetési kötelezettség...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 6.