Rendezvényszervezés – alvállalkozói teljesítmény – innovációs járulék alapjának összefüggései

Kérdés: Ügyfelem rendezvények szervezésével foglalkozik. A megrendelői általában egy tételben kérik a számlán feltüntetni a rendezvény konkrét megjelölése mellett (8230 TEÁOR – Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése) csak a rendezvényszervezés szöveget, időnként előfordul az is, hogy a megrendelő tételesen kéri a számlán feltüntetni a rendezvényszervezéssel kapcsolatos költséget, külön-külön. Melyik a helyes számlázási mód? Egy soron feltüntetni a "rendezvényszervezés" szolgáltatást, vagy fel kell tüntetni minden esetben a rendezvény kapcsán nyújtott szolgáltatásokat részletesen, vagy elég, ha csak a megrendelő kérésére van részletezve? A megrendelő nem fogadja el a szolgáltatások közvetítését. A rendezvényszervezésre milyen típusú szerződést lehet, kell kötni a vásárolt szolgáltatások esetében? Lehet vállalkozási szerződés is? Ha igen, akkor a rendezvényszervezéshez igénybe vett szolgáltatásokra köthető-e a szolgáltatás nyújtójával a Ptk. szerinti vállalkozási szerződés, vagy csak megbízási szerződés lehet? Az innovációs járulék alapja megegyezik az iparűzési adó alapjával. Így esetünkben csak az alvállalkozói díjjal lehet csökkenteni az adóalapot. A halmozódások kiszűrése miatt szeretnénk tudni, hogy milyen típusú szerződést kell alkalmazni az egyes vásárolt szolgáltatások esetében.
Részlet a válaszából: […] ...amely szolgáltatások az Szja-tv. 70. §-a szerint az egyes meghatározott juttatások közé tartoznak, és így azok bekerülési értékét személyi jövedelemadó, szociális hozzájárulási adó terheli. Ezen adókat természetesen a munkáltatónak, az adott esetben a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 15.

Kriptovalutákkal, "stabilcoinok"-kal kapcsolatos tájékoztatás

Kérdés: A "stabilcoinok" számviteli kezelésével és adózásával kapcsolatban kérném tájékoztatásukat. A stabilcoin a kriptovaluták egy típusa, mely valamelyik fiatvalutához (pl. euróhoz) kapcsolódik. Egy kft. egy ilyen stabilcoint, konkrétan tether eurót vásárolna, és ezzel egyenlítené ki egyes szállítói számláit, illetve fogadná el vevőitől termékei ellenértékeként. Az ilyen stabilcoinokat hogyan kell nyilvántartani a könyvekben, hogyan kell elszámolni az egyes ügyleteken keletkező nyereséget-veszteséget, év végén szükséges-e átértékelni, és milyen adófizetési kötelezettséget von maga után?
Részlet a válaszából: […] ...a jövedelem bevallásával. A magánszemély a kriptoeszközökkel végrehajtott ügyletekből származó jövedelem után 15 százalék személyi jövedelemadót fizet.A Tao-tv. nem tartalmaz külön előírást a kriptoeszközökkel végrehajtott ügyletekből...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 10.

Nyereményjáték, a vevő visszakapja a vételár 50%-át

Kérdés: Gépjármű-kereskedelemmel fő tevékenységként foglalkozó vezérképviselet (importőr) nyereményjátékot hirdet. A nyereményjáték lényege, hogy egy adott időszakban új autóra adásvételi szerződést kötött ügyfelek közül egy szerencsés magánszemély visszakapja a megrendelt autója vételárának 50%-át. Az árkedvezmény a magánszemély részére oly módon kerül átadásra, hogy a vezérképviselet a márkakereskedő részére, a márkakereskedő pedig (egyező összegben) a magánszemély részére adja át az árkedvezményt. Az előbbi konstrukcióval kapcsolatban az alábbi kérdések merültek fel mind a márkakereskedő, mind az importőr szempontjából:
1. Keletkezik-e valamilyen adókötelezettsége a magánszemélynek vagy a kifizetőnek az 50% mértékű árkedvezmény után?
2. Alkalmazható-e a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 1. számú mellékletének 8.14. pontjában foglalt adómentességi jogcím?
3. A visszatérítést egyéb ráfordításként vagy árbevétel-csökkentő tételként kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...d) pontja alapján, mint adómentesnek nem minősülő üzletpolitikai célú juttatás. Az árkedvezmény 1,18-szorosát alapul véve 15 százalék személyi jövedelemadó és 17,5 százalék szociális hozzájárulási adó terheli a vezérképviseletet. Tekintettel azonban arra, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 9.

Pontgyűjtő akció különböző kedvezménnyel

Kérdés: A növényvédőszer-nagykereskedő cég törzsvásárlói programot hirdet ügyfelei körében. A társaság vevői elsősorban társas vállalkozások, de egyéni vállalkozók és őstermelők is vannak a vevői körben. A szabályzat szerint a pontgyűjtéssel érintett termékek vásárlása esetén, meghatározott összegenként pontot kap a vevő, amelyeket beváltva különböző kedvezményekre lesz jogosult. A kedvezmények egyik csoportja az, hogy a vevő ajándékutalványokat kap, amelyek különböző termékre (műszaki cikk), szolgáltatásra (utazási utalvány) jogosítanak. A kedvezmények másik csoportja a vásárlások nettó értéke alapján járó százalékos visszatérítés (egyfajta utólag adott engedmény). A vevő dönti el, hogy melyik kedvezményt választja. Minősíthető-e a program üzletpolitikai célból adott adómentes juttatásnak? Ha igen, milyen dokumentációs, adminisztrációs, számlázási kötelezettséget kell a társaságnak teljesítenie? Ha nem, akkor milyen adófizetési kötelezettség keletkezik a program keretében adott juttatásokkal kapcsolatban? Levonható-e az áfa a programhoz beszerzett termékek és szolgáltatások után? A társasági adó szempontjából elismert költség-e a program szerinti juttatás?
Részlet a válaszából: […] ...kifizetőt (a kérdező céget) terhelő adó alapját képező jövedelemnek tekinteni. Az így megállapított adóalap után kell a 15 százalék személyi jövedelemadót és a 27 százalék egészségügyi hozzájárulást megfizetni. Mivel üzleti partnereknek történik az átadás,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 16.

Magánszemély fürdőszobájának felújítása

Kérdés: A kft. 50 százalékban tulajdonosa egy budapesti lakásnak. A másik tulajdonos a kft. ügyvezetőjének az édesanyja, aki életvitelszerűen a lakásban lakik. A kft. felújíttatta a lakás fürdőszobáját bruttó 2 millió forintért, amelynek teljes összegét a kft. bankszámlájáról fizették ki. A vállalkozó a számlát a könyvelésre benyújtotta. Az áfa és a tao szempontjából hogyan kell eljárni? A felmerült költségeket hogyan kell elszámolni? Számvitelileg mi a teendő?
Részlet a válaszából: […] ...bevétele lesz, amelynek 78 százaléka a jövedelem, amely jövedelem alapján 27 százalék egészségügyi hozzájárulás, 16 százalék személyi jövedelemadó terheli a magánszemély tulajdonost, a kft.-nél pedig a tovább nem számlázott összeggel – mint nem a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 15.

Lakás üdülés céljára

Kérdés: Cégünk vásárolt egy lakásként bejegyzett ingatlant a Balaton partján. Az ingatlan 48 m2, összesen másfél szoba. Az ingatlant üdülőként szeretnénk használni, de – szerintünk – nem felel meg a 173/2003. Korm. rendeletben foglaltaknak. Hogyan kell az üdültetés és üzemeltetés költségeit elszámolni? Kinek kell adóznia és mennyit, illetve milyen jogcímen? Az ingatlanba vásárolt eszközök, anyagok áfáját nem igényeltük vissza.
Részlet a válaszából: […] ...személyi jellegű kifizetések között az üdülővel kapcsolatosan elszámolt összes költség 1,19-szeresét adóalapnak tekintve 16 százalék személyi jövedelemadót, 27 százalék egészségügyi hozzájárulást kell bevallani, elszámolni és megfizetni, az Szja-tv. 70. §-a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. június 19.

Konferencián részt vevő orvosok támogatása

Kérdés: Orvosi segédeszközöket kórházak részére értékesítő kft. a termékeikkel kapcsolatos témájú konferencián, kongresszuson részt vevő orvosoknak a 2006. évi XCVIII. törvény 14. §-a alapján természetbeni támogatást ad, vagyis megtéríti a rendezvényen való részvétel díját, utazási és szállásköltségét. Az orvosok a rendezvényt követően a kft. dolgozói részére előadják az előadáson hallottakat, majd tanácsot, véleményt mondanak a termék használatára vonatkozóan, tehát az orvosok szakmai rendezvénylátogatása a cég tevékenységét közvetlenül érinti. Milyen módon lehet hitelesen alátámasztani az orvosok támogatásának a kft. tevékenységével való összefüggését? A rendezvényszervezőtől a kft. a saját nevére szóló számlát kap. Hogyan kell kezelni a támogatást a társasági adó, az szja és járulékok szempontjából?
Részlet a válaszából: […] ...c) pontja alapján egyes meghatározott juttatásnak minősül, az elszámolt összeg 1,19-szeresét adóalapnak tekintve 16 százalék személyi jövedelemadót és 27 százalék egészségügyi hozzájárulást kell fizetni.A társasági adó alapját egyik esetben sem kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 29.

Termékvásárláshoz adott kupon számlázása

Kérdés: Társaságunk termékét nagykereskedőknek és saját üzletünkben magánszemélyeknek is értékesíti. A marketingtevékenység érdekében háromfajta kupon van, amelyeket a gyártott termék dobozában helyezünk el. Az 1. kupon esetében a vevő azt a következő vásárlásnál leadja, és a termék árából 5 százalék engedményt kap. A 2. kupon esetében a vevő azt a következő vásárlásnál leadja, és kap egy ajándék poharat. A 3. kupon esetében a vevő odaadja azt annak az egészségügyi dolgozónak, aki a vevő részére a terméket ajánlotta, aki a kuponon szereplő kedvezményt a saját vásárlásánál igénybe veheti. A fenti három esetet hogyan kell számlázni? Milyen áfa-, társaságiadó-, esetleg szja-, ehofizetési kötelezettség merül fel?
Részlet a válaszából: […] ...üzletpolitikai (reklám-) célú juttatás, amely esetben a bekerülési (szokásos piaci) értéke 1,19-szeresét kell a 16 százalékos személyi jövedelemadó és a 27 százalékos egészségügyi hozzájárulás alapjának tekinteni, és amelyet a személyi jellegű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 31.

Termőföld-bérbeadás

Kérdés: Magánszemély tulajdonában van egy külterületen lévő lakóház, udvar és gazdasági épület. A külterületi ingatlanon – udvar, gazdasági épület, lakóház mellé – egy kft. (amelyben a magánszemély 50%-ban tulajdonos) épített egy gazdasági építményt (műhelyt). A tulajdoni lapon szerepel egy bejegyző határozat, miszerint a terület természetvédelmi rendeltetésű. A magánszemély bérbe kívánja adni a külterületet, amire az épület kerül. A magánszemélynek – mivel adószámot szeretne kérni – milyen tevékenységeket kell felvenni, hogy bérbe tudja adni a külterületet? A NAV-hoz kell bejelentkeznie vagy a helyi önkormányzathoz? A műhely rezsiszámlái a magánszemély nevére szólnak, nem lesznek külön almérők. A magánszemély hogyan tudja a rezsit kiszámlázni a cégnek?
Részlet a válaszából: […] ...négyzetméter-arányosan) határozták meg [általánosforgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 70. § (1) bekezdés b) pontja].Személyi jövedelemadó szempontjából a bérleti díjakadózására az önálló tevékenységből származó jövedelem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 17.

Jelképes értéken számlázott juttatások

Kérdés: Olvastam egy cikket, amelyben azt írták, hogy a vállalati rendezvényeken, konferenciákon fogyasztott ételek, italok, kávé esetében, ha a résztvevők minimális összegű (akár 1 forint) térítést fizetnek érte és bizonylatot kapnak, már nem minősül reprezentációnak. Valós ez az információ?
Részlet a válaszából: […] ...számára történő kötelező befizetés is a vállalkozás érdekében elismert költség.A természetbeni juttatás után általában 44% személyi jövedelemadót, ha a magánszemély biztosított, akkor egészség- és nyugdíj-biztosítási járulékot, illetve a munkaadó által...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. május 3.