Célmegjelölés nélkül lehívott hitel kamatának elszámolása

Kérdés: Az újonnan alakult társaság jelenleg beruházást folytat annak érdekében, hogy létrehozza azt a nagy értékű létesítményt, amivel a gazdasági tevékenységét folytatni fogja. A társaság jegyzett tőkéje a törvényben előírt legalacsonyabb összeg. Így saját forrással minimálisan rendelkezik. A beruházást anyavállalati hitelből valósítja meg teljes mértékben a társaság, amelyre rendelkezésre áll egy keretszerződés. A keretszerződés alapján a társaság a szükséges hitelösszeget egy írásbeli igénylő dokumentum alapján tudja lehívni. A keretszerződés és a lehívó dokumentum nem határozza meg a lehívott hitel célját. A lehívott hitel bármilyen tétel finanszírozására fordítható, így általános hitelnek tekinthető. Az Szt. 47. §-a (4) bekezdésének a) pontja alapján az eszköz beszerzéséhez, előállításához közvetlenül kapcsolódóan igénybe vett hitel, kölcsön felvétele után az eszköz üzembe helyezéséig, raktárba történő beszállításáig terjedő időszakra elszámolt (időszakot terhelő) kamat a bekerülési érték részét képezi. Egyes szakmai vélemények szerint csak olyan hitel kamata aktiválható, amelyet konkrétan nevesítve a beruházás finanszírozására vettek fel. Esetünkben egyértelműen megállapítható, hogy a beruházást az anyavállalati hitelből finanszírozták. Véleményünk szerint ebben az esetben indokolt az üzembe helyezésig felmerült kamatnak egy meghatározott arányszámmal történő aktiválása? Amennyiben igen, milyen elfogadható módszerekkel kalkulálható ki az aktiválandó kamat mértéke?
Részlet a válaszából: […] ...az, hogy az eszköz beszerzéséhez, előállításához közvetlenül kapcsolódóan igénybe vett hitel, kölcsön felvétele legyen.A keretszerződéshez minden kölcsön felvételekor kapcsolódnia kellene a kölcsönszerződésnek, amelynek minden olyan adatot tartalmaznia kellene...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 13.

Egyéni vállalkozó zárt végű lízingjének értékcsökkenése

Kérdés: Egyéni vállalkozó zárt végű lízing keretében munkagépet szerez be. A teljes 2023-ban az első lízingdíj 5600 E Ft, és 2 további részletet fizetett ki az évben. Az elszámolható értékcsökkenési leírás alapja a kifizetett lízingdíj, vagy a teljes bekerülési érték?
Részlet a válaszából: […] ...értéke (beszerzési ára) után számolhatja el az értékcsökkenési leírást, függetlenül attól, hogy a munkagép tulajdonjoga csak a szerződésben rögzített feltételek teljesítése után kerül át az egyéni vállalkozóhoz. Az értékcsökkenési leírást az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. május 9.

Kihelyezett hűtőszekrény bekerülési értéke

Kérdés:

Az alábbi téma magyarázatokkal, számviteli törvény szerinti hivatkozással kiegészített konkrét könyvelési tételeiben (beszerzés melyik értékkel, tárgyieszköz-nyilvántartásba milyen összeget és %-os écs-vel, támogatás könyvelése és egyéb tételek) szeretnék segítséget kérni. Cégünk (vevő) mikrogazdálkodó, kihelyezett hűtőszekrényre mint támogatásra (200 E Ft feletti) "Nagy értékű eszközhasználati szerződés"-t kötött az egyik szállítójával (eladó) 2021-ben (ebben az évben semmilyen könyvelés nem történt). A szerződésben vállaltuk, hogy a szerződés aláírásától negyedévente X Ft értékű élelmiszert (alapanyagot) vásárolunk az eladótól bizonyos szankciók (nemteljesülés), eszközre vonatkozó kötelezettségek feltételeivel. Az elvárt forgalom maradéktalan teljesítése fejében, a szerződés lejártát követően az eszközt bekerülési értékének (nettó X Ft) 1%-a+áfa értékben megvásárolhatjuk. Ennek számlázására most februárban került sor. Az eszközre vonatkozóan a típusán és a bekerülési értékén kívül nem tudunk más információt. Az eladás számlájához kell-e még egyéb dokumentum?

Részlet a válaszából: […] ...feltehetne néhány kérdést, de nem teszi, inkább feltételezi azokat a tényeket, amelyek nélkül nem lehet könyvelni.Feltételezzük, hogy a szerződés megkötésekor a szállító a cég rendelkezésére bocsátotta (kihelyezte) a hűtőszekrényt még 2021-ben (lényeges az is,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 23.

A lekötési díj része-e a bekerülési értéknek?

Kérdés: Az alább leírt esetben alkalmazható-e az Szt. 47. § (3) bekezdésének e) pontja? Az áramszolgáltató számlájában szereplő lekötési díj, illetve a számlában szereplő egyéb díjak bekerülhetnek-e a tárgyi eszköz bekerülési értékébe? Az egyik eszköz megvalósulásához – elektromosjármű-töltőállomás – szerződést kötöttünk az áramszolgáltatóval kizárólag ezen eszköz ellátására vonatkozóan. Ám a beruházás külső okok miatt nem valósult meg a tervezett időpontban, ezért a lekötött árammennyiség után a szolgáltató lekötési díjat számláz, egészen addig, amíg a fogyasztás meg nem indul a töltőn keresztül.
Részlet a válaszából: […] ...véletlenül sem kerülhetnek a tárgyi eszköz bekerülési értékébe, a kérdés szerinti lekötési díjat, amelyet azért kell fizetni, mert a szerződés szerinti fogyasztást a cég nem teljesített, az egyéb ráfordítások között kell elszámolni. A szolgáltató az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 14.

Pénzügyi befektetésbe beszámítható költségek

Kérdés: Az Szt. hatálya alá tartozó kft. adásvétel útján 100%-ban tulajdoni részesedést szerez egy Lengyelországban bejegyzett gazdasági társaságban. A befektetés bekerülési értékébe az Szt. 49. §-ának (3) bekezdése szerinti vételáron kívül beleszámíthatnak-e, beleszámítanak-e a részesedés megszerzési folyamatában közvetlenül ezen részesedés megszerzéséhez kapcsolódóan felmerült költségek: a kifejezetten ezen befektetés céljából felvett hosszú lejáratú kölcsön folyósítási díja, a részesedés tárgyát képező társaság átvilágításához igénybe vett tanácsadói díjak, biztosítási díjak, a részesedés adásvétele után megfizetett vagyonszerzési adó (a lengyel szabályozás szerint a befektetőt terheli ilyen adó jellegű közteher)? Szokatlan a felvetés, de ez idáig nem egybevágó könyvvizsgálói véleményeket kaptunk a kérdésben. Változtatna-e a bekerülési érték meghatározásán, ha a megszerzett részesedést éven belüli tartásra sorolná be a megszerző magyar társaság?
Részlet a válaszából: […] ...kölcsön (függetlenül azok lejáratától) felvétele előtt – a hitel, a kölcsön feltételeként előírt – fizetett bankgarancia díja, a szerződésben meghatározott, a hitel igénybevétele miatt fizetett kezelési díj, folyósítási jutalék, a hitel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 14.

Bérelt raktárban tárolt készletek többletköltségei

Kérdés: Egy társaság termékgyártó tevékenységéhez az utóbbi időszakban kialakult anyaghiányos világgazdasági helyzetben, sok más gazdálkodó szervezethez hasonlóan, több elérhető forrásból igyekszik – némileg időben előrehozottan és volumenében legalább részben – biztosítani a következő hónapok termelési anyagbázisát. Ez bizonyos csomagolóanyagok tekintetében azt jelenti, hogy a folyó év termeléséhez szükséges mennyiségen felül, még 2021-ben beszerzett készletet – annak várhatóan 2022-ben történő felhasználásáig – a termelőüzemtől teljesen elkülönült fizikai helyen bérelt raktárban kell betárolni és tároltatni. A jelenlegi rendkívüli külső gazdasági körülményeket figyelembe véve, a csomagolóanyag-készlet bekerülési értékébe beleszámíthat-e a raktárt bérbe adó által számlázandó raktározási díj és a készletek kitárolásakor a raktárból a gyárba történő fuvarozás díja, amennyiben ezen díjak közvetlenül hozzárendelhetők az adott csomagolóanyag-készletekhez? Normál gazdasági körülmények között a csomagolóanyag szállítóival kötött szerződések alapján a szállítók a gyárba való beszállítással kötelesek a szállításokat teljesíteni, de jelenleg az extra volumenek tárolására a gyár területén nincs lehetőség.
Részlet a válaszából: […] ...kapcsolódó adókat és adójellegű tételeket, a vámterheket foglalja magában.A kérdésben leírtak szerint a csomagolóanyagot beszerző társaság bérelt raktárban tárolja a megvásárolt csomagolóanyagokat, melyhez kapcsolódóan raktározási díjat kell fizetnie...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. január 13.

Pályázaton nyert támogatás elszámolása

Kérdés: Nonprofit kft. tevékenysége projektek menedzselése. Önkormányzatokkal közösen nyert pályázat keretében a kft. projektmenedzsmentre nyert támogatást, az önkormányzat pedig beruházási jellegű támogatást nyert. A pályázatok elszámolása benyújtásra került, viszont a mérlegkészítés időpontjáig a támogatás nincs jóváhagyva. A pályázatokban elnyert összeg előlegként szerepel, azonban a költségek ténylegesen felmerültek. Időbeli elhatárolással hogyan tudjuk rendezni azt, hogy az összemérés elve ne sérüljön, és a kft.-nek ebből eredően 2019. évben ne legyen nagyságrendű vesztesége, 2020-ban pedig ugyanilyen összegű nyeresége?
Részlet a válaszából: […] ...a pályázattal elnyert előleget csak akkor lehet az egyéb bevételek közé átvezetni, december 31-i mérlegfordulónappal, ha a támogatási szerződés alapján a mérlegkészítés időpontjáig a támogatással való elszámolás megtörtént.Megjegyzés: a kérdésben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 16.

Pályázatírás költségeinek elszámolása

Kérdés: A társaság a pályázati anyagot külső céggel íratta meg. A szerződésben sikerdíjat is kikötöttek, a pályázatírási díjon felül. (A szerződés pályázatírásról és sikerdíj megállapításáról szól.) A pályázat gépek beszerzéséhez kapcsolódik. A sikerdíj a tárgyi eszközök aktiválandó költségei között elszámolható?
Részlet a válaszából: […] Az Szt. 47. §-ának (1) bekezdése szerint az eszköz bekerülési (beszerzési, előállítási) értéke – főszabályként – az eszköz megszerzése, létesítése, üzembe helyezése érdekében az üzembe helyezésig, a raktárba történő beszállításig felmerült, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 7.

Pályázati sikerdíj elszámolása

Kérdés: Tárgyieszköz-beszerzéshez kapcsolódó pályázatírói sikerdíj elszámolásához kérem a segítségüket. A tárgyi eszköz üzembe helyezése után folyik be a pályázaton nyert támogatás, ezután állítja ki a pályázatíró a sikerdíjról szóló számlát. A pályázatírói sikerdíj költség vagy a tárgyi eszköz bekerülési értéke, mivel az üzembe helyezésig a számla nem került kiállításra, de a szerződés alapján annak összege már az aktiválás előtt megállapítható? Ha a tárgyi eszköz bekerülési értékének része, akkor a szerződés alapján kell ráaktiválni, vagy utólag, a számla tényleges kiállításakor?
Részlet a válaszából: […] ...meg, a fizetendő összeget az illetékes hatóság nem állapította meg, akkor az adott eszköz értékét a rendelkezésre álló dokumentumok (szerződés, jogszabályi előírás, piaci információk stb.) alapján kell meghatározni.A leírtak alapján a tárgyi eszköz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 4.

Kisvállalkozások beruházási adóalap-kedvezménye

Kérdés: Egy kisvállalat tesztautót vásárolna (tehergépjármű), és társaságiadó-kedvezményt szeretne igénybe venni. Új eszköznek számít a tesztautó? Korábban használatba még nem vettnek minősül-e, hiszen a vállalkozó lenne az első tulajdonosa? Érvényesíthető kisvállalati adókedvezmény tesztautó vásárlásakor?
Részlet a válaszából: […] ...apportál, térítés nélkül átad, valamint pénzügyi lízing keretében, részletfizetéssel, halasztott fizetéssel átvett eszközt a szerződés szerinti feltételek teljesülésének meghiúsulása miatt visszaad). Elképzelhető ugyanis, hogy a cég rövidebb ideig...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 4.
1
2
3
5