Beruházás bérelt ingatlanon vagy ráépítés

Kérdés: A kft. 2018-2019-ben nagyberuházást végzett bérelt ingatlanon. Új üzemcsarnokot épített, amely a korábbi építménytől független építmény. A csarnok építéséhez uniós támogatást is kapott, valamint banki hitelt is igénybe vett. A beruházással kapcsolatos számlák, bizonylatok könyvelése a befejezetlen beruházások főkönyvi számlára történt. 2020-ban elkészült a csarnok, és a különböző engedélyek beszerzése után március 1-jén aktiválva lett. Egy 2020. április 2. napján kelt megállapodással földhasználati jog alapítása történt. Azaz a bérelt ingatlanon elkészült felépítmény tekintetében a kft. ráépítő és egyben földhasználati jogot szerző féllé vált. Az ingatlan-nyilvántartásba ráépítés jogcímen a kft. tulajdonaként, kivett üzem megnevezéssel került be önálló ingatlanként. A felépítmény értékét a kft. mint ráépítő 500 millió forint értékben határozta meg a fenti megállapodásban. A ráépítés mentes a vagyonátruházási illeték alól. Hogyan kerül ez be a könyvekbe? A március 1-jei aktiválás a "beruházás bérelt ingatlanra" történt, és a könyv szerinti értéke kevesebb, mint 500 millió forint. Kerekítve 450 millió forint került könyvelésre. A földhivatali bejegyzés napjával a különbözetet könyveltük térítés nélküli átvétel címén, majd elhatárolással halasztott bevételként. Végül pedig az 500 millió átvezetésre kerül "Földhasználati jog/ráépítés" főkönyvi kartonra? Ha nem akarunk terv szerinti értékcsökkenést elszámolni, akkor az elhatárolást fel kell oldani, és még ebben az évben bevétel lesz?
Részlet a válaszából: […] A válasz előtt meg kell jegyezni: a számviteli előírások nem megfelelő ismerete, az ingatlan-nyilvántartás előírásainak számviteli előíráskénti kezelése, a nem létező vagyontárgy könyvekbe való felvétele a kérdésben leírtak alapján a számviteli fegyelem, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 15.

Közösen beszerzett gép aktiválása, üzemeltetése

Kérdés: Három társaság közösen vásárolt egy munkagépet (közösen tudják előteremteni a saját erőt, a kapacitást is csak együtt tudják kihasználni), amihez vissza nem térítendő támogatást is kapnak. A gépet, természetesen, csak az egyik társaság (legyen ez az "A" társaság) aktiválhatja, és számolhatja el annak a költségeit, de a másik két társaság ("B" és "C" társaság) is használja majd. Milyen könyvviteli megoldás lehetséges a leírtak elszámolásához? Alkalmazható-e ez esetben a közös üzemeltetésre vonatkozó előírás? Ha igen, milyen feltételekkel, hogyan lehet ezt dokumentálni?
Részlet a válaszából: […] ...szerint.Ha a "B" és "C" társaság kölcsönt nyújt az "A" társaságnak a beszerzéshez szükséges összegben, akkor azt – külön kölcsönszerződés alapján – az "A" társaságnál fejlesztési célú kölcsönkötelezettségként a kapott összegben, a "B", illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 19.

Haszonélvezeti jog ingatlanon

Kérdés: "A" társaság értékesíti a befejezetlen saját rezsis beruházásként 105 millió Ft értékben nyilvántartott (építési engedéllyel rendelkező) termelő célú ingatlanát egy másik, az értékesítő "A" társasággal kapcsolt vállalkozásban álló "B" társaság részére, az értékesítő "A" társaság haszonélvezeti jogával terhelten. Az adásvételi szerződésben rögzítik, hogy az ingatlan forgalmi értéke 100 millió forint. A szerződő felek az ingatlan bruttó vételárát az eladó "A" társaság haszonélvezeti jogával terhelten 26 millió forintban határozták meg. Az értékesítés a hatályos jogszabályok szerint fordított adózás szerint történik, az adót a vevő közvetlenül az adóhatóságnak fizeti meg (adólevonási jog gyakorlásával). Az eladó "A" társaság 15 évig tartó haszonélvezeti joga az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerül. Az adásvételi szerződés szerint haszonélvezeti jogot nem alapítottak, hanem azt fenntartotta az eladó kft., ezért azt nem is kell számlázni, nem terheli áfa. Hogyan kell könyvelni a fenti gazdasági eseményt az eladó, illetve a vevő társaságnál? Hogyan jelenik meg az eladó könyveiben a haszonélvezeti jog, és mi lesz az értéke?
Részlet a válaszából: […] ...az eladási ár meghatározásakor.A válasz előtt további kérdés, hogy az eladó fenntarthat-e haszonélvezeti jogot, és az az adásvételi szerződésben rögzíthető-e?A haszonélvezeti jog tartalmát a Ptk. 5:147. §-a tartalmazza. E szerint haszonélvezeti jogánál fogva...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 16.

Egyesület és az alapított iskola közötti elszámolás

Kérdés: Kizárólag közhasznú tevékenységet végző egyesület iskolát alapít. Az egyesület – mint fenntartó – biztosítja az iskola számára a működéshez szükséges vagyont, illetve vagyoni fedezetet. Az iskolának és az egyesületnek külön költségvetése van: az iskola működésének költségeiből az épülettel kapcsolatos szolgáltatásokat és eszközöket az egyesület rendeli meg az iskola számára, a többi részét az iskola. Az egyesület még az alapítás előtt hosszú távú bérleti szerződést köt az iskola számára kiszemelt épület tulajdonosával, emiatt az épület bérleti díja és rezsiköltsége az egyesület nevére kerül számlázásra. Az egyesület az épületen beruházást (átalakítást) is végrehajt. Az iskola veszi használatba az épületet. Az egyesület által finanszírozott, de az iskola által használt épületbérlési és rezsiköltségek, valamint a beruházási kiadások elszámolására két verzió szerint köthető megállapodás.
1. verzió: az egyesület ingyenes használatra átadja az iskolának az épületet és a beruházást, áfát nem vall be egyik szervezet sem, az egyesület eredményében jelenik meg az épületbérlés és -átalakítás költsége.
2. verzió: az egyesület az iskolával kötött megállapodás alapján bekerülési értéken továbbszámlázza az iskolának a mindenkori bérleti díjat és a beruházást, amely szolgáltatás/termék ellenértékének megtérítésére biztosítja a vagyoni fedezetet, hasonlóan mint minden egyéb, az iskola által közvetlenül megrendelt szolgáltatás/termék esetében is. Áfát nem vall be egyik szervezet sem, az iskola eredményében jelenik meg az épületbérlés és -átalakítás költsége. Az a tény, hogy az iskola egyes költségei az egyesület költségvetésében szerepelnek, meghatározza-e ezen költségek végleges elszámolásának helyét, illetve módját?
Részlet a válaszából: […] Csaknem teljes terjedelmében idéztük a kérdést a válasz megalapozottságához.A kérdező által bemutatott két verzió közül a 2. verzió a jobb, de csak korrekciókkal.A számviteli törvény előírása alapján a számviteli beszámolónak megbízható és valós összképet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 22.

Haszonélvezeti jog alapítása

Kérdés: A kft. 2012-ben budapesti belterületi ingatlant vásárolt, amelyet tárgyi eszközként vettek nyilvántartásba. 2013 júliusában haszonélvezeti jogot alapító szerződéssel egy magánszemély részére holtig tartó haszonélvezeti jogot alapítottak. A haszonélvezeti jogosult számára a kft. 11 000 E Ft+áfa összegű számlát állított ki. Hogyan kell ezt könyvelni?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben leírtakból nem derül ki, hogy az ingatlant maga a kft. használja, vagy más úton hasznosítja. A haszonélvezeti jog alapítása valójában azt jelenti, hogy a haszonélvezeti jogosult a kft. tulajdonában álló ingatlant birtokában tarthatja, használhatja és hasznait...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 5.

Használati jog kiterjesztése

Kérdés: A társaság 1995-ben 50 évre szóló használati jogot vásárolt 2 millió Ft-ért az illetékes önkormányzat tulajdonában álló telekre. Felépítettek rá egy 120 m2-es üzleti célú, a társaság tulajdonát képező épületet, amelyet 2006 májusában aktiváltak. 2007-ben az önkormányzat beruházás indítása céljából felajánlotta, hogy az épületet lebontásra megvásárolja könyv szerinti értéken (a piaci értékre való felértékelés a könyvekben 2007-ig nem történt meg). Az ingatlant felbecsültette a társaság, és az értékbecslésben szereplő árat kérte az önkormányzattól. Az önkormányzat ezt az árat elutasította. Végül a társaság és az önkormányzat olyan megegyezésre jutott, hogy az önkormányzat a társaság tulajdonában álló épületet saját költségén lebontja, és az adott területen felépített új önkormányzati épületben kialakít egy 120 m2-es – a társaság tevékenységének folytatására alkalmas – részt, amelyre kiterjeszti az 50 éves használati jogot. Hogyan kellett volna az előzőekben leírt gazdasági eseményt elszámolni, mi lehet az alapja a kiterjesztett használati jog értékének?
Részlet a válaszából: […] ...ismeg kell tenni. Ebből az következik, hogy a társaságnak és az önkormányzatnak atényleges lebontást megelőző időponttal adásvételi szerződést kell kötni a társaságtulajdonában álló épület adásvételére, az eladási ár az átadás/átvételidőpontjában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 3.

Bérbevevő igényeihez igazodó munkák

Kérdés: Cégem ingatlan-bérbeadással (iroda és raktár) foglalkozik. Az irodaház nem új. A bérbevevő megtekinti az irodát, és ha megfelelő, megkötjük a szerződést. Ezt követően következik egy standard kialakítás, amely a bérbeadót terheli. Ezenfelül vannak extraköltségek, amelyeket a bérbevevőnek továbbszámlázunk. Ha jelentős a bérlő, akkor előfordul, hogy a kialakítás költségeit teljes egészében átvállaljuk. Ezeket a költségeket az 5. Számlaosztályban könyveljük, és a bérleti időszak függvényében elhatároljuk. Szerintem ez a megoldás nem helyes, mert alapítás-átszervezés költségeként kellene könyvelni, majd aktiválni. Melyik a helyes?
Részlet a válaszából: […] ...szolgáltatástnyújt, amelyet rendkívüli ráfordításként kell elszámolni és áfafizetésikötelezettség terheli. Természetesen a bérleti szerződésben rögzíteni kell,hogy milyen munkák költségei terhelik a bérlemény használatbavétele előtt,illetve után a bérbeadót...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 21.

Polgári jogi társaságból (PJT) szövetkezet

Kérdés: PJT kábeltelevíziós rendszer nem tud átalakulni, de nem működhet PJT formájában sem. 16 tag alapított egy szövetkezetet 5000 Ft/fő részjeggyel. A PJT-ben tagdíjat szedtek a tagoktól, és elkészítették a kábeltelevíziós hálózatot 2000 lakásban. A PJT átadja az eszközeit működtetésre, üzemeltetésre, és kötelezi a szövetkezetet a hálózat bővítésére, korszerűsítésére. Milyen értéken kell számláznia a PJT-nek? Kell-e áfát fizetni? A szövetkezet azt visszaigényelheti? Mi lesz az áfa alapja? Illetéket kell-e fizetnie a szövetkezetnek a kapott hálózat után? Hogyan kell könyvelni? A PJT vezetői társadalmi munkában látják el a feladatot. Az ügyvéd szerint minden mehet úgy, ahogyan leírtam. Semmit nem kell fizetni, mert mindez a lakosság részére történik.
Részlet a válaszából: […] ...megerősíteni nem tudjuk.A Ptk. 568.§-ának (1) bekezdése szerint a polgári jogi társaság létesítésére irányulótársasági szerződéssel a felek arra vállalnak kötelezettséget, hogy gazdaságitevékenységet is igénylő közös céljuk elérése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 3.

Vagyoni értékű jogok értékcsökkenése (ingatlan)

Kérdés: A kft. ipari zóna területen a városi önkormányzattól beépítetlen földterületet vásárolt. A telekvásárlással egyidejűleg megállapodást kötöttünk útszolgalmi jog alapítására és vagyoni értékű jog megszerzésére. Az útszolgalmi jogra vonatkozó megállapodás szerint az ingatlan megvásárlója biztosítja az önkormányzat "saját használatú út" használatához a telken való átjárást a szükséges mértékben. A vagyoni értékű jog megszerzésére kötött szerződés alapján a szolgáltató kft. a közműkiépítést (víz, szennyvíz, villamos energia, gáz) elvégzi az ingatlanok használatához szükséges mértékig. A felek a szerződésben rögzítették, hogy ezen közműhasználati jog örökös, ingatlanhoz kapcsolódó jog. Álláspontunk szerint a megszerzett jogokkal a megvásárolt ingatlan értéke megnőtt. Elszámolható-e az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok után értékcsökkenés?
Részlet a válaszából: […] ...azt az ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékűjogként kell kimutatni, de csak akkor, ha az ilyen címen pénzeszköz átadásátrögzítő szerződésben hivatkoznak az átadáskor hatályos jogszabályra, amelynek atételes előírása alapján történt az átadás.Ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. január 25.

ISO-rendszer kiépítése pályázati támogatással

Kérdés: Vállalkozásunk az ISO 9001/2001 szabvány rendszerének kiépítésére pályázatot nyújtott be. A pályázat elkészítésével külső céget bízott meg, amely cég a rendszer kiépítését is vállalja. A pályázaton nyert összeget csak a rendszer kiépítésének végén, a tanúsítvány meglétét követően kapjuk meg. Az ISO-rendszer kiépítésének szerződés szerinti összegét a kiépítés szakaszainak megfelelően részletekben számlázzák. Az ISO-rendszer kiépítésének költségeit számviteli politikánk szerint aktiválni fogjuk. A pályázatírás költsége része lehet-e az aktiválandó értéknek? A kiépítés költségeit – áfa nélkül – a beruházási számlára könyveljük, majd 2005-ben aktiváljuk alapítás-átszervezési költségként a teljes összeget. A pályázaton nyert támogatás összegével milyen könyvelési feladatok adódnak 2004-ben, illetve 2005-ben?
Részlet a válaszából: […] A kérdést hosszabban idéztük, mert az nem minden esetben azSzt. szerinti követelményeket, elszámolási szabályokat tükrözi.Az Szt. 47. §-ának (1) bekezdése szerint az eszközbekerülési (beszerzési, előállítási) értéke az eszköz létesítése, megszerzéseérdekében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. május 26.
1
2