Céltartalék képzése visszafizetendő támogatásra

Kérdés: Társaságunk megpályázott és meg is nyert a kormány által indított versenyképesség-növelő támogatási programot, a beruházásként kapott támogatást 2020. folyamán meg is kapta. A támogatási szerződésben vállaltuk, hogy a támogatás folyósítását követő monitoring-időszakban a szerződésben meghatározott feltételeket teljesítjük. A2022. 03. 31-én zárult üzleti évre vonatkozóan azonban nem tudtuk teljesíteni a létszámra előírt kötelezettségvállalást, ezért vissza kell fizetni a korábban folyósított támogatás támogatási szerződésben meghatározott képlet szerint meghatározott nemteljesítéssel arányos részét. Mérlegkészítéskor már tudjuk, hogy a támogatás mekkora részét kell majd biztosan visszafizetni, de a lebonyolító szerv erről szóló felszólításának és a visszafizetés esedékessége ismeretének hiányában kötelezettségként még nem tudjuk a visszafizetendő összeget kimutatni. Mivel fejlesztési célú támogatásról van szó, passzív időbeli elhatárolások között halasztott bevételként mutatjuk ki a támogatás még feloldásra nem került összegét az üzleti év végén. Társaságunk a lebonyolító szerv felszólításának kézhezvétele után, a hatálybalépés időpontjával fogja a visszafizetendő összeget az egyéb ráfordítások között elszámolni, és ezzel egyidejűleg és megegyező összegben a halasztott bevétel is feloldásra fog kerülni. Véleményünk szerint az élő támogatási szerződéshez kapcsolódóan társaságunknak biztosan keletkezik visszafizetési kötelezettsége, amivel a mérlegkészítéskor már tisztában vagyunk. A visszafizetendő összeg megállapítható, de esedékessége nem. Figyelembe véve az előbbieket, és azt, hogy a támogatási szerződésből adódó visszafizetési kötelezettség nem az üzleti tevékenységgel kapcsolatban folyamatosan felmerülő tétel, indokoltnak látjuk az óvatosság elvét biztosító céltartalék képzését a visszafizetendő támogatás összegében a 2022. 03. 31-én zárult üzleti évre, amit a visszafizetéskor kell majd feloldani. Kérdésünk, a céltartalékképzésre vonatkozó következtetésünket helyesnek gondolják-e?
Részlet a válaszából: […] ...bekezdése szerint ... céltartalékot kell képezni – a szükséges mértékben – azokra a múltbeli, illetve folyamatban lévő ügyletekből, szerződésekből származó, harmadik felekkel szembeni fizetési kötelezettségekre..., amelyek a mérlegfordulónapon valószínű vagy bizonyos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 16.

Jegyzett tőke emelése az eredménytartalékból

Kérdés: A gazdasági társaság a jegyzett tőke emelését az eredménytartalék terhére kívánja megvalósítani. Milyen fizetési kötelezettség terheli ebben az esetben?
Részlet a válaszából: […] ...negatív előjelű sajáttőke-elem nem lehet), akkor a teljes összeggel növelhető a jegyzett tőke (a törzstőke), természetesen a társasági szerződés megfelelő módosítása és a törzstőkeemelésnek a cégjegyzékbe történt bejegyzése után. A jegyzett tőke...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. február 13.

Mérlegfordulónapot követő számlák

Kérdés: A Számviteli Levelek 253. számában az 5188. kérdésre adott válasz a mérlegfordulónapot követően kibocsátott vagy beérkezett számlák helyes számviteli nyilvántartásba vételét részletezi. Kérem, szíveskedjenek egyértelművé tenni, hogy mi az az időpont, amíg a fordulónap után beérkezett vagy kibocsátott (előző évi teljesítést tartalmazó) számlákat árbevételként a vevőnél, költségként a szállítónál nyilvántartásba kell venni, és nem elhatárolásként könyvelni.
Részlet a válaszából: […] ...akkor azt a vevővel szemben könyvelnie is kell amérlegfordulónappal lezáruló üzleti év árbevételeként. A leírtakból következik,ha a szerződés szerint a naptári évi megbízási díj kiegyenlítési határideje atárgyévet követő naptári negyedév utolsó napja, és ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 12.

Osztalékelőleg havonta

Kérdés: Vállalkozásunk 2010-re bejelentkezik az evaalanyok közé. Az evaalanyiság egyik jelentős előnye, hogy a költségek elszámolása után fennmaradó eredmény adófizetési kötelezettség nélkül a vállalkozásból osztalék, illetve osztalékelőleg formájában kivehető. Kérdés az, hogy mikor? Mivel a napi átlagos pénztári pénzkészlet limitjére vonatkozó szabály az evaalanyokra is érvényes, a havi osztalékelőleg-elszámolás lenne a célszerű. Van-e ennek valamilyen akadálya? Elegendő ezt a társasági szerződésben rögzíteni?
Részlet a válaszából: […] ...kell lenni. A Gt. 133. §-a szerint két, egymást követő Szt.szerinti beszámoló elfogadása közötti időszakban – ha a társasági szerződés eztmegengedi – a taggyűlés osztalékelőleg fizetéséről akkor határozhat, ha – az Szt. szerinti – e célból készített...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. január 7.

Devizában történő könyvvezetés

Kérdés: A devizában történő könyvvezetés gyakorlati megvalósításával, a gazdasági események elszámolásával kapcsolatos konkrét szakmai iránymutatást nem találtam. A könyvvezetés pénzneme: euró. A gazdálkodónál – természetesen – továbbra is felmerülnek forintban vagy más – eurótól eltérő – devizanemben gazdasági események. Például a munkabér elszámolása, majd a bérkifizetés, a bérhez kapcsolódó járulékok, azok megfizetése, eurótól eltérő devizában a vevők, a szállítók számlái, azok pénzügyi teljesítése stb. Az ezekkel összefüggő kérdésekre kérnék választ.
Részlet a válaszából: […] ...értékelés során is.Nagyon lényeges, hogy a számviteli nyilvántartások vezetésesorán a gazdasági események megtörténtekor, a szerződés szerinti teljesítéskorérvényes választott árfolyamokat kell használni. Ezt hangsúlyozni kell, mivelaz adóalapok, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. július 16.

Kutatás-fejlesztés megelőlegezése

Kérdés: A társaság 2008. évben a Gazdaságfejlesztési Operatív Programon belül "Vállalati innováció támogatása" projektjavaslatot nyújtott be, amelyet az új megújuló energiát hasznosító geotermikus hőszivattyúrendszer kifejlesztésére projektként el is nyert. A projekt elszámolható költségei a szerződésben meghatározottak szerint: K+F, marketing. A projekt célja 10 db prototípus előállítása. 2008-ban anyagköltség, munkabér és járulékai merültek fel, néhány kisebb értékű tárgyi eszköz került beszerzésre. A támogatás összegéből decemberben előleget kaptunk. Helyesen számoltuk-e el a társasági adó, a számvitel szempontjából, ha a költségeket a saját előállítású eszközök főkönyvi számlára vezettük át, a beszerzett tárgyi eszközöket pedig a beruházás főkönyvi számlán hagytuk? A kapott előlegből sem számoltunk el bevételt.
Részlet a válaszából: […] A kérdésben leírtakból az következik, hogy a megnyertpályázat szerinti projekt megfelel az Szt. 3. §-a (4) bekezdésének 4. pontjaszerinti kísérleti fejlesztésnek, kivéve a marketinget.A K+F projekt közvetlenül felmerült költségeit (ez nem csakanyagköltség, bérköltség és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. május 28.

K+F és a támogatások elszámolása

Kérdés: Egy kutatás-fejlesztéssel foglalkozó kft. egy 78 millió Ft összköltségvetésű projekten dolgozik (műszerfejlesztés). Ehhez a 2006. évben aláírt szerződésük alapján mintegy 42 millió Ft értékben vissza nem térítendő GVOP-támogatásban részesülnek. A támogatás "minőségének" egy része K+F, másik része de minimis jellegű. Az eddigi előlegfolyósítás 13 millió Ft volt (2006-ban). Kérdéseink: a) A szerződés aláírásának napja a mérvadó a tekintetben, hogy a társaságiadó-alapot csökkenteni lehessen a támogatás összegével? b) Milyen jogszabályok (törvények, kormányrendeletek) vonatkoznak a kapott támogatások számviteli elszámolásaira? c) Van-e jelentősége a számviteli és adójogi elszámolásban annak, hogy mi a forrása egy támogatásnak (pl. GVOP vagy különböző Alapok)? d) Mi a pontos könyvelés (kontírozás) a projekttel kapcsolatos költségekről, kiadásokról és a kapott előlegekről, támogatásról? Hogyan kell az elhatárolást és annak megszüntetését könyvelni? Milyen kimutatást(okat) kell készíteni a támogatás de minimis részéről?
Részlet a válaszából: […] ...7. §-a (8) bekezdésének c) pontja szerintugyanis az adózó nem csökkentheti adózás előtti eredményét a jogszabály vagynemzetközi szerződés alapján kapott támogatás, juttatás esetében. AGVOP-támogatás a költségvetési törvény alapján nyújtható, így...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 30.

Szt. 2005. évi változásai II.

Kérdés: A Számviteli Levelek 96. számában az 1959. kérdésre adott válaszban olvastam, hogy az Szt. 2005. évi változásai között vannak olyan változások is, amelyek az esetenként vitatott kérésekre adnak pontosító, kiegészítő rendelkezést. Melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] ...bevételként időbelileg el kellhatárolni <br> (T 311 – K 91-92, 467 és T 91-92 – K 4811). A halasztottbevételt az alapul szolgáló szerződésben, megállapodásban meghatározottidőtartam alatt kell megszüntetni (T 4811 – K 91-92), az érintett időszak egyesévei...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 3.