Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...foglaltak figyelembevételével.] Tehát nem tagi hitelben kell gondolkodni, a hitelnyújtást megelőző időponttal már tagikölcsön-szerződés nem köthető, és egyébként sincs olyan személy, akivel ezt utólag meg lehetne kötni.Kvázi tagi hitelt semmilyen jogszabály...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Melléképületből irattár kialakításához hozzájárulás

Kérdés: Egy kft. hosszú ideje tulajdonosa egy épületnek, amelyet bérbeadással hasznosított. Az ingatlan udvarán áll egy olyan "építmény", amelynek nem volt szilárd épített oldalfala, teteje hullámpalából készült, csak lomok tárolására szolgált. Ez az "építmény" korábban nem szerepelt ingatlanként a társaság nyilvántartásában. Ebben az évben a főépület bérlője jelezte, hogy szüksége lenne még területre, ahol iratok tárolását meg tudná oldani. A bérbeadóval megegyeztek (írásbeli szerződés is készült), hogy az "udvari építményt" teszik irattárolásra alkalmassá. A szerződés szerint az irattár leendő bérlője az átalakítás költségeinek 50%-át megtéríti a tulajdonos számára. A fentiekben leírt helyiség kialakítása megtörtént (tetőfelújítás, lakatosmunkák, hőszigetelés), a bérlő kifizette a felmerült költségek felét. Helyesen járunk-e el a következő könyveléssel? Az udvari építmény irattárolás céljára történt kialakításának költségeit aktiváljuk, tehát ez lesz a bruttó érték. A bérlő által fizetett összeget egyéb bevételként számoljuk el.
Részlet a válaszából: […] A kérdés végén lévő könyvelés csak közelítésnek tekinthető. Először is, a felmerült költségeket 100%-ban beruházásként kell elszámolni. A rendeltetésszerű használatbavételkor (jelen esetben a bérbeadáskor) pedig a megvalósult beruházást az épületek között...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 29.

Bérbe vett ingatlanon végzett beruházás

Kérdés: Az önkormányzatoknál ma is gyakorlat, hogy az önkormányzati ingatlanra egy projektcég épületberuházást végez, az elvégzett beruházást a beruházó projekt kft. a saját könyveiben, mint idegen ingatlanon végzett beruházást mutatja ki. Az idegen ingatlanon végzett beruházást a könyveiben kimutató cég adhatja bérbe, szedheti a bérlemény hasznát? Az ingatlan tulajdonosánál, a beruházást végzőnél hogyan kell könyvelni az idegen ingatlanon végzett beruházást? Ki és hogyan számolja az értékcsökkenést? A bérbeadásból származó bevételt? A projektcég felszámolásakor az idegen ingatlanon végzett beruházást (épületet) jogosan követelheti az önkormányzat? Jogosan követelheti az ezen épület bérbeadásából származó bevételt az önkormányzat?
Részlet a válaszából: […] ...telekkel, földterülettel rendelkezik, amelyet bérbe ad a földterületet, a telket megművelő, hasznosító bérlőnek, természetesen bérleti szerződéssel alátámasztva, bérleti díj ellenében vagy anélkül. A problémát kiváltó okok másik csoportja a nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 19.

Földterület hasznosításának adózása

Kérdés: A kft. magánszemély ingatlanán termelőüzemet épít fel. A magánszemély nem adta el a földterületet (kivett, beépítetlen terület, nem termőföld), hanem azt határozatlan idejű földhasználati szerződés alapján, éves díj ellenében hasznosítja. Milyen adózás vonatkozik a szerződő magánszemélyre a jogügylet során? Kell-e neki az APEH-nál adószámot kérni? Hogyan kell a kft. könyveiben az eseményt nyilvántartásba venni?
Részlet a válaszából: […] ...74. §-ának (1) bekezdése alapján a magánszemélyaz ingatlan (a földterület, ami nem termőföld) bérbeadásából (a földhasználatiszerződés is ilyennek tekintendő) származó bevételének az egésze jövedelem,amely után az adó mértéke 25 százalék, feltételezve,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. január 21.

Átalakítás, felújítás, beruházás

Kérdés: A kft. lakóházat vásárol, mert abban szállásadási tevékenységet szeretne végezni. A házat teljesen át kell alakítani, felújítani. Az udvaron parkolót épít. Mivel kicsi az udvar, ezért a szomszéd telken (ami a kft. tagjaié) további kiszolgálóépületet, pavilont, szalonnasütőt, medencét szeretne építeni. A munkálatokat külső vállalkozóval, részben saját anyaggal valósítja meg. Saját rezsis beruházásnak minősül-e, az áfát visszaigényelheti-e? Mi a könyvelés menete? A tagok telkén végzendő munkálatok tekintetében mi a helyzet? A tereprendezés, fák, virágok ültetése is a beruházás része? Az áfa visszajár?
Részlet a válaszából: […] ...összegével a telek bekerülési értékét kell növelni. Itt jegyezzükmeg, a lakóház megvételekor az adásvételi szerződésben elkülönítetten kellmegjelölni a telek, illetve az épület vételárát, és külön kell nyilvántartani atelket és külön...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 3.

Mikro- és kisvállalkozások adóalap-kedvezménye

Kérdés: Egy cég üzemanyag-kiskereskedelemmel foglalkozik. Budapesten 3, vidéken két kúttal rendelkezik. Ezek régi típusú kutak, azaz 2-3 kútoszlop és egy kiszolgálóhelyiség van. A 44/1995. IKM rendelet, illetve a 11/1994. IKM rendelet kötelezővé teszi a föld alatti üzemanyagtartályok cseréjét. A 3 budapesti kutat a földterülettel együtt bérli a cég. A tulajdonosok azonban nem vállalják a cserét, de hozzájárulnak. A vidéki kutaknál a földterületet bérli a cég, a kutak és a kiszolgálólétesítmények saját tulajdonban vannak. A kiszolgálóépítmények konténerek, ingatlannak (építménynek) minősülnek? A beruházás kutanként 10-15 millió forint. Az egyéb feltételek teljesülése esetén megilleti-e a céget a mikro- és kisvállalkozások adóalap-kedvezménye?
Részlet a válaszából: […] ...apportálja, térítés nélkül átadja, valamint pénzügyi lízing keretében, részletfizetéssel, halasztott fizetéssel átvett eszközt a szerződés szerinti feltételek teljesülésének meghiúsulása miatt visszaadja), az elidegenítés adóévéről készített bevallásban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. július 1.

Bérelt telken épített út, épület amortizációja

Kérdés: Egy társaság egy másik társaságtól telket bérel. A bérleti szerződés határozatlan időre szól. A bérlő a telken utat és épületet épített 1998-ban. A számviteli politikában a társaság a bérelt telken épített útnál, épületnél meghatározhat-e gyorsabb leírást? Indoka lehet az, hogy a bérbeadó a felmondási idő figyelembevételével felbonthatja a szerződést? A Tao-tv. szerinti 6 százalékos értékcsökkenési leírás alkalmazható-e?
Részlet a válaszából: […] ...végzett beruházás a bérelt épületen végzett beruházással azonos. Márpedig – Olvasónk szerint – a fogalom nem csupán ezt takarja.A szerző válaszol: Tisztelt Olvasónk! Sajnáljuk, hogy nem fejtette ki részletesen álláspontját. A hivatkozott kérdés szerint a bérlő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. szeptember 6.