Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...foglaltak figyelembevételével.] Tehát nem tagi hitelben kell gondolkodni, a hitelnyújtást megelőző időponttal már tagikölcsön-szerződés nem köthető, és egyébként sincs olyan személy, akivel ezt utólag meg lehetne kötni.Kvázi tagi hitelt semmilyen jogszabály...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Igénybe vett adókedvezmény visszafizetése

Kérdés: A cég élt a Tao-tv. 22/A. §-a szerinti adókedvezménnyel 2013-ban, 2014-ben és 2015-ben. A hitelszerződést a 2013-ban beszerzett, és még abban az évben üzembe helyezett tárgyi eszközök finanszírozására kötötték. A "kamatkedvezménnyel" érintett eszközök közül 2016-ban többet eladtak. A Tao-tv. 22/A. §-a (5) bekezdésének b) pontja alapján "az adózónak az igénybe vett adókedvezményt késedelmi pótlékkal növelten vissza kell fizetnie, ha a tárgyi eszközt üzembe helyezése adóévében vagy az azt követő három adóévben elidegeníti". Hogyan kell könyvelni a visszafizetési kötelezettséget? Hogyan szerepeljen a beszámolóban? December 31-ére könyvelem a társasági adót (T 891 – K 461), a késedelmi pótlékot (T 8632 – K 463-11). Ezzel az időponttal könyvelem a társasági adóval megegyező összegben az eredménytartalék módosítását, mint az előző évekhez kapcsolódó tételt (T 493 – K 891 és T 413 – K 493). A késedelmi pótlék 2016. évben növeli a társaságiadó-alapot. Az előző évekhez kapcsolódó társasági adó miatt a beszámolót háromoszlopos formában készítem el. Kérem a leírtak megerősítését!
Részlet a válaszából: […] A választ azzal kezdjük, hogy a kérdésben leírt levezetést megerősíteni nem tudjuk.Amikor a cég 2013-ban, 2014-ben, 2015-ben az adókedvezményt igénybe vette, akkor könyvelnie külön nem kellett, az adókedvezménnyel csökkentett összegben vallotta be a társasági adót, kisebb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 26.

Lejárt tartozás engedményezése vételi jog érvényesítésével

Kérdés: "X" kft. nem törlesztette a pénzintézettel szembeni tartozását. Ezért a pénzintézet a kölcsönszerződéseket felmondta, és a tartozást egy összegben lejárttá tette. A pénzintézet ezen követelését engedményezési szerződés keretében "Z" kft.-re engedményezte oly módon, hogy "X" kft. – korábbi kölcsönszerződése biztosítékául szolgáló – ingatlanjainak vonatkozásában vételi jogával úgy élt, hogy a vételi jog engedményeseként szintén "Z" kft.-t jelölte meg. A földhivatal a tulajdonosváltozást – "X" kft.-ről "Z" kft.-re – a vételi jog érvényesítése okán, számla kiállítása nélkül – az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezte. A fentiek alapján "X" kft. hiteltartozása megszűnt, "X" kft. eszközeit (ingatlanok, tárgyi eszközök, árukészlet) a könyvekből ki kell vezetni, ezen eszközöket "Z" kft. könyveibe fel kell venni és ki kell mutatni "Z" kft. könyveiben az átvállalt kölcsöntartozást is. Kérdéseim: Helyesen értelmezem-e a fentieket, ha az eszközátadást "X" kft. és "Z" kft. közötti adásvételként, a pénzintézet és "Z" kft. között létrejött hitelszerződést engedményezésként kezelem? Áfa szempontjából az új hitelszerződéssel létrejött tartozásátvállalás minősíthető-e "pénzhelyettesítő eszközzel" történt megfizetésnek? Az eszközök átadását áfaköteles termékértékesítésnek kell tekinteni? A beépített ingatlanokat meg kell-e bontani telek és épület értékére? 10 éven belül szükséges-e a korábban levont áfa arányosítás útján történő visszafizetése? A társasági adó szempontjából "X", illetve "Z" kft.-nél milyen adóalap-módosító tételekkel kell számolni? Milyen könyvelési tételeket kell alkalmazni? Milyen értéken történjen az eszközök kivezetése, illetve nyilvántartásba vétele? És az engedményezett követelés nyilvántartásba vétele?
Részlet a válaszából: […] ...fennálló követelését "Z" kft.-reengedményezte.Az engedményezés a Ptk. szerint azt jelenti, hogy a jogosult(a pénzintézet) követelését szerződéssel másra átruházza. Az engedményezésről akötelezettet (az adott esetben "X" kft.-t) értesíteni kellett. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 16.

Bérelt üzlethelyiség beruházásához kapcsolódó hitel elengedése

Kérdés: Társaságunk bevásárlóközpontban bérelt üzlethelyiséget, amelynek egy részén társhasználói szerződéssel másik partner termékeit is értékesíti. A partner az üzlethelyiség kialakítására, a beruházáshoz hitelt nyújtott társaságunknak, amelyet társaságunk az üzemeltetési szerződés ideje, 10 év alatt törleszt. A bérleti szerződés idő előtt megszűnt. A hitel futamidejéből még 8 év hátravan. A partner cég a hitel hátralévő részének a törlesztésétől eltekint, mivel a beruházás értéke elveszett. Hogyan kell az elengedett hitel összegét a kötelezettségek közül kivezetni?
Részlet a válaszából: […] ...kimutatni, terv szerinti értékcsökkenési leírást a várható hasznosidőtartam (a bérleti időszak) alatt elszámolni. Mivel a bérleti szerződés időelőtt megszűnt, a bérbe vett ingatlanon végzett beruházás, felújítás könyvszerinti értékét a könyvekből ki...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 16.

Szt. 2005. évi változásai II.

Kérdés: A Számviteli Levelek 96. számában az 1959. kérdésre adott válaszban olvastam, hogy az Szt. 2005. évi változásai között vannak olyan változások is, amelyek az esetenként vitatott kérésekre adnak pontosító, kiegészítő rendelkezést. Melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] ...bevételként időbelileg el kellhatárolni <br> (T 311 – K 91-92, 467 és T 91-92 – K 4811). A halasztottbevételt az alapul szolgáló szerződésben, megállapodásban meghatározottidőtartam alatt kell megszüntetni (T 4811 – K 91-92), az érintett időszak egyesévei...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 3.

Eladott társaság személygépkocsijának értékesítése

Kérdés: Egy kft. opciós szerződéssel személygépkocsit vásárolt. A kft.-t a tulajdonosa eladta. Alakult egy új kft., amely az eladott társaság egyes eszközeit, többek között a személygépkocsit is megvásárolta. A tárgyi eszközöket eladásként számlázták, a gépkocsi még fennálló hitelösszegét az új társaság átvállalta. Hogyan kell könyvelni a leírt gazdasági eseményeket? A számlázás időpontja megelőzte a tartozásátvállalási szerződés időpontját. Módosítani kell-e a számlában szereplő eladási árat? A hitelátvállalási szerződés szerint a fennálló hitel összege a vételár részét képezi.
Részlet a válaszából: […] ...válasz előtt néhány kérdést tisztázni kell. Csak pontosan megfogalmazott, szerződésben rögzített gazdasági eseményt lehet az Szt., illetve az adótörvényi előírásoknak megfelelően elszámolni.Ha egy társaságot eladnak, akkor nem a társaság egyes eszközeit értékesítik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. május 27.