Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...foglaltak figyelembevételével.] Tehát nem tagi hitelben kell gondolkodni, a hitelnyújtást megelőző időponttal már tagikölcsön-szerződés nem köthető, és egyébként sincs olyan személy, akivel ezt utólag meg lehetne kötni.Kvázi tagi hitelt semmilyen jogszabály...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

"Szerződés elszámolási egysége" mikrogazdálkodónál

Kérdés: A számviteli törvény a 2020. évtől bevezette a "szerződés elszámolási egysége" fogalmát. A "szerződés elszámolási egysége" – áfát nem tartalmazó – teljes szerződéses ellenértékének mérlegfordulónapi teljesítési fok arányában számított összege, valamint a szerződés elszámolási egységére már elszámolt árbevétel közötti különbözet aktív vagy passzív időbeli elhatárolásként kerül kimutatásra az árbevétel növelésével vagy csökkentésével egyidejűleg. Mikrogazdálkodói beszámolónál kifejezetten tiltott az időbeli elhatárolás a csak két elszámolási időszakot érintő gazdasági események esetén. Egy mikrogazdálkodói beszámolót készítő szoftverfejlesztő cég esetén, év végén van olyan le nem zárt egyedi szoftverfejlesztési munka (kezdés: 2020. 09. 15., zárás: 2021. 03. 15.), amely két gazdálkodási évet érint, és a szerződés értelmében az egyedi szoftverfejlesztés csak a teljesítéskor számlázható ki. Ekkor hogyan számolható el az árbevétel és a 2020. évi bérköltség, valamint az egyéb 2020. évi közvetlen költségek? Mivel nincs eltérően szabályozva a mikrogazdálkodói beszámoló készítésében a "szerződés elszámolási egysége" szerinti elszámolás, emiatt – az időbeli elhatárolások használata mellett – alkalmazni kell a "szerződés elszámolási egysége" szerinti elszámolást, ha egyébként a többi, a számviteli törvényben szereplő feltétel (egyedi, a vevő meghatározhatja a termék vagy szolgáltatás jellemzőit) fennáll? Vagy az időbeli elhatárolások miatt nem alkalmazható a "szerződés elszámolási egysége" szerinti elszámolás? A 2020. évben a szoftverfejlesztő dolgozók e projektre jutó bérköltségét és az egyéb közvetlen költségeket a befejezetlen termelés (befejezetlen szolgáltatás) címén kell készletre venni?
Részlet a válaszából: […] ...esetben a hatályos számviteli előírások szerint kell a mikrogazdálkodói beszámolót elkészíteni a következők figyelembevételével:A "szerződés elszámolási egységé"-nek a számviteli törvényben rögzített értelmező rendelkezéséből az következik, hogy azt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. február 25.

Épület bontásának, újak létrehozásának elszámolása

Kérdés: Van egy budapesti ingatlanunk, amin fejlesztést hajtunk végre. A belvárosi telken lévő épületegyüttes tulajdonképpen két épület: az egyiket teljesen lebontjuk, a helyén és a telek további beépítetlen részén felépítünk két vadonatúj épületet, amiben lakások lesznek, amiket eladunk. A másik régi épületet pedig teljesen felújítjuk. Az egyik generálkivitelező végzi a bontást és a mélyépítést, a másik pedig felépíti a két házat, és felújítja a megmaradó épületet. Az engedélyek rendben vannak, az áfakérdést már tisztáztuk az adószakértőkkel. Számviteli jellegű kérdéseinkre szeretnénk válaszokat kapni:
1. Jó megoldás-e, ha az első fővállalkozó munkáját kettébontjuk? Ami bontás, az azért van, hogy a két épület megépülhessen. Így a bontás ellenértéke beruházás, de nem a telekre, hanem az új épületre, ám csak az egyikre, mert az oda épül, a másik új, az teljesen érintetlen területre. Vagy mehet egybe? Kell ezt bontani vagy sem?
2. Mélyépítés a két teremgarázshoz és a tárolókhoz szükséges. A két teremgarázsnak és valamennyi tárolónak külön helyrajzi száma lesz, külön adtuk el azokat. A mélyépítés tulajdonképpen ezeknek kell. Ha a teljes mélyépítést (vagy valamilyen bontás alapján azt, ami rájuk esik) a két teremgarázsra és a tárolókra számoljuk el, akkor ezek végül igen veszteségesek lesznek, de ez nem egy számviteli szempont.
3. A lebontott épületnek volt egy könyv szerinti értéke. Ezzel mi a teendőnk? Rendkívüli vagy terven felüli értékcsökkenés? Vagy selejtezés és leírás? Szembe lehet-e ezt állítani észszerűen valamivel, valamilyen teljesítménnyel, mivel a bontás valamilyen teljesítmény elérése érdekében szükséges? A két új épület ugyanúgy épül, de az egyiknél először bontani kell, plusz ez a könyv szerinti érték is itt van. Tehát, ha mindent külön veszünk, akkor az egyik új ház aránytalanul drágább lesz, pedig az egész egy projekt. Külön számoljunk, vagy terítsük mindkettőre?
4. Mi legyen a telek értékével? Azt megtanultuk, hogy ingatlan nincs telek nélkül, és azt külön kell nyilvántartani. Jelenleg a két új épület a telek kb. felét foglalja el, és ezekben az épületekben a mi tulajdonunk kb. 15 százalék lesz, minden mást eladunk. Kérdés, hogy ha eladjuk bármelyik lakást, amit mi építtetünk, akkor telket is eladunk vele? Ha igen, akkor mennyit? Milyen arányban számoljunk? Akkor ki kell vezetni a telek könyv szerinti értékéből annyit, és minden eladott lakás esetében ugyanígy. Végül is, ha eladunk minden lakást, kivezetjük, akkor nem igaz az, hogy a telek 100 százalékban a mi tulajdonunk marad. Vagy igaz?
Végül szeretnék általában véve egy szakértői iránymutatást kapni arra, hogy a lakások, a felújított másik épületben lévő irodák, teremgarázsok, tárolók, közös helyiségek stb. esetében a két fővállalkozó számláit, magát a beruházási teljesítményt hogyan próbáljuk szétszedni? Mennyire kell a mérhetetlenül aprólékos műszaki leírásokat figyelembe venni, mennyire lehetünk "nagyoltak"? A maradó ingatlant aktiválni kell, az eladandót kivezetni, de mindenképpen önköltséget kell számolnunk lakásra, irodára, garázsra, tárolóra, közös helyiségekre, mindezt a fentiekben leírtak (bontás, mélyépítés, két új épület) figyelembevételével. Jó lenne ebben egy gyakorlattal rendelkező szakember tanácsa, iránymutatása.
Részlet a válaszából: […] ...a megrendelésre kerülő munkák részletes, egy-egy eszközhöz kapcsolódó körének rögzítése a fővállalkozókkal kötött (kötendő) szerződésben, továbbá a részletezett munkák számlázásra kerülő díjának tételes (külön-külön történő) meghatározása....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 6.

Építési telek besorolása, majd átsorolása

Kérdés: Társaságunk építési telket vásárolt, amelyet telekként nyilvántartásba vett. A telken épületberuházást indított a telekvásárlást követő évben, 2017-ben. A beruházás részbeni megvalósulása során a vezetés úgy döntött, hogy a megépítésre kerülő épületet értékesíteni fogja. Az épületet kivitelező számláit a beruházási számlán könyvelte a társaság. A 2018-ban jelentkező vevővel az adásvételi szerződést a társaság megkötötte, de az épület átadása csak a beruházás befejezése után, 2020-ban lesz. Át kell-e sorolni, illetve át kellett volna sorolni a telket? És a beruházást? Ha igen, akkor az átsorolásnak mikor kell megtörténnie? Változik-e az építési-szerelési számlák elszámolásának módja?
Részlet a válaszából: […] ...közé.) Ha ezt az átsorolást az értékesítésről való döntéskor nem végezték el, a beruházás befejezése előtti adásvételi szerződés megkötésekor mindenképpen el kellett volna végezni. (Mivel nem történt meg, önellenőrzés keretében kell a 2018....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 9.

Utazási iroda iparűzésiadó-alapja

Kérdés: Utazási irodánál az utóbbi években folyamatosan probléma a helyi iparűzési adó megállapítása. A Fővárosi Önkormányzat ellenőrzése során a közvetített szolgáltatások megítélésénél alapvetően más követelményeket kér számon, mint a NAV vagy a számviteli törvény. A közvetített szolgáltatást nyújtó cégekkel írásos külön szerződést kér, és azt, hogy vevőszámlán külön sorokon írjuk be a közvetített szolgáltatásokat. Az utazási iroda utazási csomagokat értékesít, és az ehhez konkrétan kapcsolódó közvetített szolgáltatások feltüntetése rendkívüli – és szerintünk felesleges – adminisztráció. Nem fogadja el az önkormányzat azokat az üzleti partnerekkel történt levelezéseket, amik e-mailen történtek, csak faxot vagy postai levelezést, a napi üzleti gyakorlat ettől jelentősen eltér. Az utazási iroda a pozíciószámonkénti (áfa)elszámolást választotta, a kimenő számlákon ezért fel kell tüntetni tételesen a közvetített szolgáltatást nyújtókat, hogy az iparűzési adónál elszámolható legyen?
Részlet a válaszából: […] ...gyakorlat is. Tartalma szerint közvetített egy beszerzett szolgáltatás akkor, ha azt az adóalany a megrendelőjével írásban kötött szerződés alapján saját nevében vásárolja meg (a megrendelő igényének megfelelően) és közvetíti (szintén saját nevében)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 12.

Szerencsejáték-forgalom könyvelése

Kérdés: A dohányboltban a dohányáru értékesítésén túlmenően várhatóan italt, újságot, lottószelvényt árusítanak, és lehetőség lesz lóversenyfogadásra is. A szerencsejáték körébe tartozó tevékenységeken kívüli árbevétel rögzítése a pénztárgépben valósul meg. Külön pénztárnak tekintsük a szerencsejáték-forgalommal összefüggő bevételeket és kiadásokat? Hogyan kapcsoljuk össze a pénztárgépet – ahol bankkártya elfogadása is lehetséges – az egyéb pénztárakkal?
Részlet a válaszából: […] ...azonban sajátosan történik.A szerencsejáték körébe tartozó tételek értékesítésének elszámolását jellemzően a felek közötti szerződés határozza meg. Ez kétféle módon történhet:– az egyik ("A") módszer szerint a bizományos (a dohánybolt) a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 17.

Fordított adózás alvállalkozó, fővállalkozó, megrendelő kapcsolatában

Kérdés: A társaság (továbbiakban megrendelő) bérelt ingatlanon üzemcsarnokot építtet, ami építésiengedély-köteles. A megrendelő az építkezést fővállalkozóval végezteti el, aki viszont alvállalkozókat is bevon a kivitelezésbe. Kérdéseink:
1. Az alvállalkozó fordított áfás számlát bocsát ki a fővállalkozó felé, majd a fővállalkozó a megrendelő felé is fordított áfás számlát állít ki. Jól gondoljuk-e, hogy mind a fővállalkozó, mind a megrendelő a fordított áfás számla alapján az áfát levonásba helyezi, és egyben fizetendő áfaként is bevallja az adott időszaki bevallásában?!
2. Ha a fentiekkel kapcsolatban előlegszámlát bocsátanak ki a kivitelezés során, akkor az is fordított áfás kell hogy legyen?
3. Jól gondoljuk-e, hogy a fővállalkozó és a megrendelő közötti számlát az Áfa-tv. 10. § alapján termékértékesítésként kell továbbszámlázni?! Van-e ennek bármilyen jelentősége?
4. Jól gondoljuk-e, hogy nem befolyásolja a fentieket, hogy a fővállalkozó és a megrendelő az ingatlanértékesítéssel kapcsolatban nem jelentkezett be az áfa alá?
Részlet a válaszából: […] ...számláz, ha az üzemcsarnok kulcsrakész állapotában kerül a megrendelőnek átadásra (részteljesítés nincs). Ha a megrendelővel kötött szerződés szerint a fővállalkozó nemcsak az üzemcsarnok kulcsrakész állapotában számlázhat, akkor az Áfa-tv. 142. §-a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 4.

Ingatlan átadása kilépő tagnak

Kérdés: A kft. egyik tagja kilép a kft.-ből. Az elszámolás során a kft. tulajdonát képező ingatlant kapja meg. Az ingatlan értéke meghaladja az elszámolás során járó vagyont. A kft.-ben maradó tag lemond az eredménytartalékról a kilépő javára, ami nem fedezi az ingatlan értékét. A kft.-nek minimális pénzkészlete van, tartozásai vannak. Hogyan kell kivezetni az átadott ingatlant? Helyes-e az a megoldás, hogy az eredménytartalékkal szemben kivezetett ingatlantöbbletet a kilépő taggal szemben kötelezettségként írják elő, amit meghatározott időn belül visszafizet a kft.-nek? Mi az osztalékadó és az eho alapja?
Részlet a válaszából: […] ...bevonása esetén az üzletrész alapjául szolgáló törzsbetét összegével a törzstőkét le kell szállítani. Ehhez a társasági szerződést módosítani kell, majd benyújtani a cégbíróságra. Amikor a cégbíróság a törzstőke leszállítását a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 15.

Eredetiségi költség minősítése

Kérdés: Közösségi megrendelőinknek egyedi tulajdonságokkal rendelkező biztonsági papírra van szüksége, amely egyediségvédelmi elemekkel testesül meg. Társaságunk arra vállal kötelezettséget, hogy ezen egyediséget eredményező védelmi elemek megjelenését egyszeri ellenszolgáltatás fejében mintegy gyártási jogként biztosítja a megrendelt papírban. A papír gyártásához a vevő elképzelései szerint társaságunk elkészíti a szükséges terveket és szerszámokat, amelyeket azonban nem ad át a megrendelőnek. A társaság arra vállal kötelezettséget, hogy az adott termékből – megrendelésre – gyárt, illetve meghatározott ideig gyártásra rendelkezésre áll. A mennyiség túllépése vagy a meghatározott idő elteltét követően ugyanezen biztonsági papír megrendelése esetén az eredetiségi költséget ismét ki kell fizetnie a megrendelőnek. A fenti szerződéses konstrukció áfa szempontjából hogyan ítélhető meg? Belföldi megrendelő – számviteli szempontból – miként kezeli az eredetiségi költséget?
Részlet a válaszából: […] ...alapján nem beszélhetünk ellenszolgáltatásról. Az egyszeri ellenszolgáltatás valójában elő­leg. Éppen ezért a gyártásra kerülő, a szerződésben meghatározott mennyiséggel arányosan felszámított összeget nem külön kell számlázni, hanem az elkészült és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 5.

Társasházi közös tulajdon értékesítése

Kérdés: Társaságunk üzlethelyiséggel rendelkezik egy társasházban. A társasházat az abban többségi tulajdonnal rendelkező tulajdonos át akarja alakítani, fel kívánja újítani. A felújítás, átalakítás érdekében a tulajdonosnak szüksége van a társasházi közös területre. Ennek érdekében a tulajdonosok megszüntették a társasházi közös tulajdont, majd külön albetétek kerültek létrehozásra, amelyekkel a tulajdonosok tulajdoni hányaduk arányában rendelkeztek. Ezen tulajdoni hányadok kerültek értékesítésre a többségi tulajdonos részére, aki a vételárat azzal kívánja megfizetni, hogy az egyéb fennmaradt közös tulajdont (homlokzat, tető stb.) felújítja. Társaságunk az értékesítésről a fordított adózás szabályainak megfelelő számlát állított ki a többségi tulajdonos részére. A többségi tulajdonos is a fordított adózás hatálya alá tartozó "elő­legszámlát" állított ki a felújításról. Rendelkezhet-e értékkel a társasházi közös tulajdon megszüntetését követően létrejött "közös" tulajdon, tekintettel arra, hogy az bekerülési értékkel nem bír? Hogyan kell számviteli szempontból elszámolni a közös tulajdonú tulajdonrészek értékesítését? Miként lehet elszámolni a felújítást végző tulajdonos által a vételár ellentételezéseként kiállított számlát a felújítás tényleges megtörténtét megelőzően?
Részlet a válaszából: […] ...tehát a társasházzal (és nem atársasház többi tulajdonosával) kell az építési-szerelési munkák (a felújítás)elvégzésére a szerződést megkötni, majd az elvégzett munkát a társasház felészámlázni. A tulajdonosoknak a társasházhoz kell befizetni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. július 14.
1
2
3