Telefonos megrendelés lehet közvetített szolgáltatás?

Kérdés: Társaságunk teleshopos értékesítéssel foglalkozik. A vevők a kívánt terméket minden esetben telefonon keresztül rendelik meg. A telefonon történt beszélgetést rögzítjük. A megvásárolt terméket társaságunk futárszolgálat igénybevételével juttatja el a vásárlókhoz. A telefonos megrendelés során a munkatársaink tájékoztatják a vásárlókat arról, hogy a szállítási költség milyen összegű lesz, és melyik futárcég végzi a szolgáltatást, ugyanakkor az ÁSZF elfogadásáról a vásárlók nem nyilatkoznak, illetve a megrendelés írásban nem kerül rögzítésre. A társaság honlapján bárki számára hozzáférhető az Általános Szerződési Feltételünk, melyben szerepel, hogy a felek kapcsolatát az ÁSZF szabályozza, a vevők szerződést kötnek a társaságunkkal mint eladóval (nem írásban), valamint hogy az ÁSZF hatálya kiterjed a teleshopos megrendeléssel kapcsolatos jogviszonyokra. Az ÁSZF meghatározza a felek jogait és kötelezettségeit, illetve az egyéb szolgáltatások igénybevételével összefüggő körülményeket, többek között tartalmazza, hogy a vásárlók az ÁSZF-ben foglaltakat magukra nézve kötelezőnek ismerik el. Az ÁSZF tartalmazza továbbá a szállítási költséget és azt is, hogy mely cég végzi a kiszállítást. Arra vonatkozóan szeretném kérni a tájékoztatásukat, hogy a szállítási költség összegével közvetített szolgáltatásként az iparűzésiadó-alap csökkenthető-e a rögzített hangfelvétel és az ÁSZF alapján annak ellenére, hogy a vásárlókkal írásban kötött szerződéssel nem rendelkezik a társaság?
Részlet a válaszából: […] ...során, ha a szolgáltatást az adóalany saját nevében, változatlan formában, a megrendelővel írásban kötött szerződés alapján adja tovább megrendelője számára, és ezt a tényt a közvetítő által kiállított számla is bizonyítja. A kérdés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 10.

Közvetített szolgáltatás értelmezése, számlázása

Kérdés: A társaság a Ptk. szerint megkötött építési vállalkozási szerződés keretében lakó- és irodaépület építését és átadását vállalta. Ehhez kétféle formában vesz igénybe alvállalkozókat:
a) olyan vállalkozókat, akik az Építményjegyzék szerinti termék vagy építési szakasz elkészítésére vállalkoztak, ezek továbbszámlázására a számviteli törvény nem tartalmaz előírást, így ezekre a számlában utalni nem kell;
b) olyan vállalkozókat, akik szolgáltatói típusú munkákat végeznek (festést, mázolást, villanyszerelést stb.), ezekkel a vállalkozókkal a Ptk. szerinti vállalkozói szerződést kötöttek, csak ezeket kell közvetített szolgáltatásként elszámolni.
Hogyan kell rögzíteni a fővállalkozó által kiállított számlán a közvetítés tényét?
Részlet a válaszából: […] ...mint ilyen, a statisztikai, a számviteli előírások szerint szolgáltatás. Ebből következően, ezen munkákat a Ptk. szerinti vállalkozási szerződéssel kell alátámasztani. Ez esetben viszont a számviteli elszámolása azonos a b) pontban megjelölt szolgáltatásokkal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 11.

Végelszámolásnál garanciális visszatartás

Kérdés: Az "A" kft. 50%-a magánszemély, 50%-a "B" kft. tulajdonában van. Az "A" kft. saját tőkéje kevesebb, mint a jegyzett tőkéje. A társaság az "A" kft. végelszámolása mellett döntött. Az "A" kft.-nél jelentős összegű le nem járt garanciális visszatartás (követelés) van. Végelszámolásnál a garanciális visszatartással kiegyenlíthető-e a "B" kft. befektetési összeg követelése? Kell-e hozzá a kötelezett jóváhagyása? A leírtak alkalmazhatók-e magánszemélynél is? Ha hozzájut a követeléshez, utána eleget tenne adófizetési kötelezettségének? A végelszámolást szeretnénk mielőbb befejezni.
Részlet a válaszából: […] ...a kötelezettel szembeni követelését másra ruházhatja át. A követelés átruházással való megszerzéséhez az átruházásra irányuló szerződés és a követelés engedményezése szükséges. A szerződéssel az engedményes az engedményező helyébe lép.Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 30.

Kalkulált értékek alapján történő árbevétel-elszámolás

Kérdés: Társaságunk több ezer partnernek értékesít termékeket különböző feltételekkel. Az értékesítés főbb jellemzői: a vevő az eladó telephelyén veszi át a terméket, vagy kiszállítva kéri; a fizetés készpénzben, pár napos átutalás, vagy feltételhez kötött, halasztott fizetési lehetőség; a vevő a vásárlást követően nem viszi el a terméket, azt a társaság több hónapig is tárolja a vevő részére. A kialkudott ár a fentiek figyelembevételével kerül meghatározásra, de csak egy árat tüntetünk fel a számlán. Az árak képzésében szereplő „szolgáltatási” egységárak kalkulált értékei nem feltétlenül egyeznek meg azok tényleges beszerzési költségével. Azokat a belső informatikai rendszerben rögzítjük. A kialakított megoldás célja a társaság jövedelmezőségének nyomon követése, mivel az informatikai rendszer az árképzéshez használt tételeket automatikusan külön főkönyvi számlákra könyveli. Például értékesítünk 10 tonna terméket. A számlán 10 tonna 100.000 Ft/tonna = 1.000.000 Ft+áfa. Belső könyvelés: 800.000 Ft értékesítési árbevétel, 100.000 Ft szállítási szolgáltatás árbevétel, 50.000 Ft raktározási szolgáltatás, 50.000 Ft halasztott fizetés kamata (kamatbevétel). Kifogásolható-e a fenti gyakorlat számviteli és adózási szempontból? Az áfa a termékre meghatározott szerinti!
Részlet a válaszából: […] ...kimenő számláktól függetlenül kell kialakítani, a halmozódások elkerülésével.Az árbevétel elszámolásának a bizonylata a vevőnek a szerződésben meghatározott feltételek szerinti teljesítés alapján kiállított, elküldött, a vevő által elfogadott, elismert számla...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 22.

Vásárolt anyagok bekerülési értékébe tartozó tételek

Kérdés: Kérem, ismertessék a vásárolt anyagok bekerülési (beszerzési) értékébe tartozó sajátos tételeket, azok bizonylatait, elszámolásának, megosztásának lehetséges eseteit!
Részlet a válaszából: […] ...nyújtásával történik (barterügylet), a beszerzés forintértékét a devizában meghatározott beszerzés, illetve értékesítés szerződés szerinti devizaértékének az első teljesítés napjára vonatkozó "választott" devizaárfolyamán kell meghatározni.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 30.

Termékgyártó tevékenységet végző cég közvetített szolgáltatása

Kérdés: Cégünk termékgyártással foglalkozik, s a gyártott termékeket exportálja. A vevőkkel kötött szerződés alapján a kockázatviselés az eladó, gyártó (cégünk) telephelyén száll át a vevőre, ennélfogva az áru fuvarozásával kapcsolatos költségek és kockázatok is a vevőt terhelik. A termékek elfuvarozását ugyan társaságunk rendeli meg, azonban azt változatlan formában és áron átterheli a vevőkre. Egyes vevőkkel kötött szerződések tartalmaznak arra vonatkozó utalást, hogy a fuvarozást a gyártó közvetített szolgáltatásként nyújtja. A társaság a fuvarköltséget külön tételként számlázza, azzal a megjegyzéssel, hogy az közvetített szolgáltatás. Csökkenthető-e a közvetített fuvarozói szolgáltatással a nettó árbevétel a helyi iparűzési adó alapjánál, figyelemmel arra, hogy a fuvarozási költség az Áfa-tv. 70. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint beépül a termékértékesítés ellenértékébe?
Részlet a válaszából: […] ...A definíció egyik alapeleme, hogy az adóalany saját nevében vásárolja meg a szolgáltatást, melyet aztán a vevővel kötött írásbeli szerződés alapján közvetít számára, változatlan formában, de nem feltétlenül változatlan áron. További kritérium, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 13.

Úton lévő készletek nyilvántartása

Kérdés: Hogyan kell könyvelni és nyilvántartani az úton lévő készletet?
Részlet a válaszából: […] ...az eladónál is!Úton lévő készletek a vevőnélAzok a vásárolt és beszerzésként könyvelendő készletek (anyagok, áruk), amelyeknél a szerződés szerinti teljesítés helye az eladó telephelye, az eladó a mérlegfordulónapig teljesített, a vevő az anyagot, az árut átvette...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. december 15.

Szolgáltatási jutalék fizetése és elszámolása

Kérdés: Az "Eladó" és a "Vevő" szerződést kötött piaci pozíciójuk megtartása és erősítése érdekében. A szerződésben a felek rögzítették, hogy az áruforgalmi kapcsolatot kétféle szerkezetben működtetik, egyrészt a Vevő az Eladó raktárában vásárol, másrészt a Vevő az Eladó által a szállítókkal kötött szerződéses rendszer alapján közvetlenül a szállítótól vásárol, közvetlenül rendeli meg az árut, amelyet saját telephelyén vesz át, a szállító a Vevő felé számláz. Az Eladó a megrendelésekhez szükséges teljes körű adatállományt és kondíciós elemeket átadja. A Vevő köteles az Eladó gazdasági csoportja által kötött szerződés alapján történő havi beszerzésekről szállítónként kimutatást készíteni és azt az Eladónak átadni. A szerződésben leírt szolgáltatás fejében a Vevő az Eladónak szolgáltatási jutalékot köteles fizetni. A díjfizetés alapja a tárgyévben a szállítókkal közvetlenül lebonyolított teljes beszerzések nettó értékének 1 százaléka. A szerződésből következik, hogy az Eladó által nyújtott szolgáltatás az áru beszerzéséhez és az áru továbbértékesítéséhez kapcsolódó előnyök biztosítását tartalmazó komplex szolgáltatás. Az Eladó által számlázott szolgáltatási díj összegét helyesen számolta el a Vevő termelési költségként, mint igénybe vett szolgáltatást, vagy annak teljes összegével növelni kellett volna a szállítóktól beszerzett áruk bekerülési értékét, az egységárra ráosztással?
Részlet a válaszából: […] ...idéztük a kérdést. A szerződéssel kapcsolatosan csak annyit, amennyi ezen – viszonylag – sajátos konstrukció megértéséhez és a kérdés megválaszolásához szükséges.A kérdésre – első elolvasás után – úgy tűnik, hogy mind a két válasz jó lehet:...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 22.

Szolgáltatási jutalék elszámolása

Kérdés: A beszerzői csoporthoz csatlakozó társaság, a csatlakozást biztosító szerződés alapján – többek között – a szállítóktól kedvezőbb beszerzési áron tud árut beszerezni, mint a csoporton kívüliek, jogosulttá válik a szállítói számlában meg nem jelent utólagos korrekciós elemekre, továbbá az áru értékesítését segítő információkat megkapja. A csatlakozást lehetővé tevő társaság a belépő társaság részére, a belépéssel járó előnyök biztosításáért szolgáltatási jutalék számlázására jogosult, amelynek összege a csoporttagonként a naptári évben beszerzett áru értékének 1 százaléka. A belépéssel járó előnyökért számlázott szolgáltatási jutalék összege a beszerzett áru bekerülési értékének része, vagy igénybe vett szolgáltatás? Ha a bekerülési érték része, az egyedileg történő hozzárendelés számszerűsítése hogyan történjen, hiszen a komplex szolgáltatásban vannak az értékesítést segítő, értékesítési költségnek minősülő elemek is?
Részlet a válaszából: […] ...társaságnál.A törvényi követelmények akkor teljesülnének, ha a belépő társaság és a csatlakozást lehetővé tevő társaság olyan szerződést kötne, amely rögzítené egyrészt külön-külön a beszerzéshez, illetve az értékesítéshez kapcsolódó feladatokat,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 22.

Külföldi személy telephelye

Kérdés: Egy Szlovákiában bejegyzett gazdasági társaság – mely egy szintén szlovákiai cég leányvállalata – a harmadik (EU-n kívüli) országból beszerzendő termékét ideiglenesen Magyarországon tároltatná, és innen értékesítené EU-s és harmadik országokba. A termékimport tehát Magyarországon valósul meg, magyar adószámmal a cég rendelkezik, áfára vonatkozó kötelezettségeinek a törvény előírásai szerint fog eleget tenni. A szlovák cég nem kíván raktárt bérelni, csupán tárolási, árukezelési szolgáltatást szeretne igénybe venni. A beérkezett ömlesztett árut kisebb kiszerelésben értékesíti tovább, a csomagolás elvégzéséhez szintén Magyarországon venne igénybe szolgáltatást. A szlovák társaság elsődleges célja az áru külföldön történő értékesítése, de előfordulhat az is, hogy a szállítmányból megmaradó kisebb mennyiségeket, melyeket a szállítási költség miatt külföldre már nem érné meg eladni, Magyarországon értékesítené. Mivel az áru beszerzése és értékesítése az EKÁER hatálya alá tartozik, és – amennyiben elkerülhető – nem kíván Magyarországon alkalmazottat foglalkoztatni, ezen kötelezettségét is külső szolgáltató igénybevételével teljesítené. Kérdésünk arra vonatkozik, hogy a fenti tevékenység keletkeztet-e telephelyet a társasági­adó-törvény értelmében? Vagy alkalmazható rá a Tao-tv. 4. §-a 33. pontjának g) pontja szerinti kivétel (1. külföldi személy árujának tárolása, 2. külföldi személy árujának más személy általi feldolgozása), és így elegendő az áfaregisztráció? Amennyiben telephelyet keletkeztet a fenti tevékenység, kötelező-e fióktelepet létrehozni, vagy fióktelep létrehozása nélkül is működhet?
Részlet a válaszából: […] ...nevében tevékenykedik, és felhatalmazása van arra, hogy a vállalkozás nevében az egyik szerződő államban (adott esetben Magyarországon) szerződéseket kössön. Amennyiben ezzel a jogával rendszeresen él is, akkor ez a vállalkozás olyan vállalkozásnak tekintendő,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 28.
1
2
3