Üzletkötők részére járművek biztosítása

Kérdés: Cégünk kereskedelmi kft., amely termékeit az egész ország területén értékesíti. A megrendelések felvételét és az áruk eladását üzletkötők végzik, különböző vállalkozási formában (nem alkalmazottak). Havonta állítanak ki részünkre az ügynöki jutalékról számlát. Tevékenységükhöz eddig a saját, illetve vállalkozásaik tulajdonát képező gépjárműveiket használták. Cégünk úgy döntött, hogy a kft. tulajdonát képező személygépkocsit, illetve kisteherautót biztosít ezen vállalkozások részére a feladat elvégzéséhez. A járművekkel kapcsolatos költségeket könyvelésünkben számoljuk el, a cég nevére szóló számlák alapján. A megtett kilométerekről menetlevelet, illetve útnyilvántartást vezetnek ügynökeink. Ezen nyilvántartásainkat csak megőrizzük, hogy az üzleti célú használat bizonyítható legyen. Van-e egyáltalán lehetőség arra, hogy egy másik vállalkozásnak gépjárművet biztosítsunk a megbízási szerződésben foglalt feladatok elvégzéséhez? Mire kell ügyelni a megbízási szerződésben foglaltaknál? Nem merülhet fel a munkaviszony vélelmezése? Cégünknek elismert költsége lesz-e a gépkocsikkal kapcsolatos költség? Megfelelők-e a vezetett nyilvántartások? Más adónemre van-e hatással a költségek elszámolása?
Részlet a válaszából: […] ...tiltja a bevételek és a költségek (ráfordítások) egymással szembeni elszámolását.Mit lehet tenni? Az ügynökkel megkötött megbízási szerződésben rögzített ügynöki jutalék összegén nem indokolt változtatni. Legfeljebb azzal kiegészíteni, hogy az ügynökök...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 3.

Megbízott munkavállalóinak a költségei a megbízónál

Kérdés: A magyar cég két külföldi fiókteleppel rendelkezik, és további átalakításokat terveznek a cég struktúrájában. Ehhez a már meglévő és leendő vezetők képzését a magyar cég bonyolítaná le, amihez egy magyar tanácsadó vállalkozó szolgáltatását venné igénybe. A cég sajátosságaiból adódik, hogy a szolgáltatónak több esetben kell külföldre utaznia az oktatások időpontjában, de a megállapodás alapján ezen utazási és szállásköltségekről a számlák a magyar cég nevére érkeznek majd, a magyar cég téríti meg ezeket, azok nem épülnek be a vállalkozó szolgáltatási díjába. A magyar cég nevére készül majd a repülőjegyszámla a vállalkozónál munkaviszonyban álló dolgozók utazásairól. Megállapodhatnak-e a felek abban, hogy a vállalkozó díja nem tartalmazza ezeket az utazási költségeket, azokról a megbízó gondoskodik közvetlenül a számára kiállított számla ellenében? E költségtérítések személyijövedelemadó- és járulékmentesek lesznek? Szükséges-e kiküldetési rendelvénnyel is alátámasztani?
Részlet a válaszából: […] ...12. pontja tartalmazza a kiküldetés, a külföldi kiküldetés értelmező rendelkezését. Kiküldetés a munkáltató által elrendelt, a munkaszerződésben rögzített munkahelytől eltérő helyen történő munkavégzés. Külföldi kiküldetés a belföldi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 19.

Internetutalvány adómentesen

Kérdés: A 2010. január 1-jétől hatályos Szja-tv. 1. sz. mellékletének 7.11. pontja értelmében a munkáltató által a dolgozóinak biztosított ingyenes vagy kedvezményes számítógép- és internethasználat (ideértve különösen az egyszeri, a havi, a forgalmi díj átvállalását) egyéb indokból adómentes. Adott egy internetutalványt kibocsátó cég, amelytől a dolgozókat foglalkoztató vállalkozás megvásárolja az internetutalványokat, amelyek a dolgozók részére kiosztásra kerülnek. A dolgozók azonban az utalványokat nem az internetszolgáltatónál váltják be, hanem az utalványt kibocsátó cégnek értékesítik, amely viszont nem jogosult internetszolgáltatásra. Az így visszavásárolt utalványokat engedményezési szerződés keretében, amelyet a dolgozók is aláírnak, az utalványokat kibocsátó cég jóváírja az utalványt vásárló cégnek, amely a pénzt a dolgozóknak készpénzben kifizeti. Az utalványokat kibocsátó cég arra hivatkozik, hogy az utalvány értékpapírnak minősül, így azt a dolgozók bármire felhasználhatják, illetve értékesíthetik, nem kell azt internetszolgáltatásra fordítani. Így sem a dolgozóknak, sem az utalványt vásárló cégnek nincs ebből származó adókötelezettsége. A fenti gyakorlat megfelel a hatályos törvényi elő­írásoknak?
Részlet a válaszából: […] A kérdést teljes terjedelmében idéztük, mert ez a gyakorlataz országban sok helyen előfordul. A kérdésre adandó válasz röviden az, hogytermészetesen a kérdésben leírt gyakorlat az Szja-tv. előírásaival nemtámasztható alá, az egyértelműen ellentétes a hatályos törvényi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 27.

Tárgyi nyeremény közhasznú alapítványnál

Kérdés: Egy közhasznú, vállalkozási tevékenységet nem folytató alapítvány közérdekű céljaival kapcsolatban fényképpályázatot hirdetett meg. A nyertes pályaművek készítői számára különböző cégek tárgynyereményeket ajánlottak fel. Az alapítványnak hogyan és milyen dokumentum alapján kell lekönyvelnie a felajánlott tárgynyereményeket? Hogyan és milyen dokumentum alapján kell könyvelnie a tárgynyeremények átadását? Milyen adó- és járulékfizetési kötelezettségek lépnek fel, s azt kinek, milyen módon kell megfizetnie és bevallania, milyen adatszolgáltatási kötelezettség merül fel?
Részlet a válaszából: […] ...a közérdekű kötelezettségvállalás szervezőjével munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban vagy más, a Ptk. szerinti szerződéses jogviszonyban álló magánszemély bármilyen jogcímen kap.)Ha a tárgyjutalmat felajánló cégek előzetesen a tárgyjutalmakat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. szeptember 2.