Rendezvényszervezés – alvállalkozói teljesítmény – innovációs járulék alapjának összefüggései

Kérdés: Ügyfelem rendezvények szervezésével foglalkozik. A megrendelői általában egy tételben kérik a számlán feltüntetni a rendezvény konkrét megjelölése mellett (8230 TEÁOR – Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése) csak a rendezvényszervezés szöveget, időnként előfordul az is, hogy a megrendelő tételesen kéri a számlán feltüntetni a rendezvényszervezéssel kapcsolatos költséget, külön-külön. Melyik a helyes számlázási mód? Egy soron feltüntetni a "rendezvényszervezés" szolgáltatást, vagy fel kell tüntetni minden esetben a rendezvény kapcsán nyújtott szolgáltatásokat részletesen, vagy elég, ha csak a megrendelő kérésére van részletezve? A megrendelő nem fogadja el a szolgáltatások közvetítését. A rendezvényszervezésre milyen típusú szerződést lehet, kell kötni a vásárolt szolgáltatások esetében? Lehet vállalkozási szerződés is? Ha igen, akkor a rendezvényszervezéshez igénybe vett szolgáltatásokra köthető-e a szolgáltatás nyújtójával a Ptk. szerinti vállalkozási szerződés, vagy csak megbízási szerződés lehet? Az innovációs járulék alapja megegyezik az iparűzési adó alapjával. Így esetünkben csak az alvállalkozói díjjal lehet csökkenteni az adóalapot. A halmozódások kiszűrése miatt szeretnénk tudni, hogy milyen típusú szerződést kell alkalmazni az egyes vásárolt szolgáltatások esetében.
Részlet a válaszából: […] ...szerződést, a kivitelezési szerződést, a kutatási szerződést, az utazási szerződést, a mezőgazdasági vállalkozási szerződést, a közszolgáltatási szerződést. A vállalkozási szerződés fogalmából, az idetartozó szerződések felsorolásából következik, hogy sem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 15.

Külföldi szakemberek részére szállásbiztosítás

Kérdés: Társaságunk az EU-ból vásárol gépeket belföldi forgalmazásra, illetve saját termelési tevékenységéhez. A gépek beüzemelését, szervizelését a gyártócég szakemberei végzik Magyarországon. A szerelők részére a szállodát többnyire mi rendeljük, és a számlát a részünkre állítja ki a szálloda. A szálláselszámolás kialakult módját a helyismeret és a költségtakarékosság indokolta. Ugyanis a külföldi fél szállásköltségét minimum 5-10 százalékos kezelési díjjal növelte. Amennyiben a szállodaszámlával kapcsolatosan egyértelműen bizonyítható, hogy a tevékenységünkhöz kapcsolódó szolgáltatáshoz vettük igénybe, levonható-e az áfája, és a vállalkozás költségeként elszámolható-e, illetve ha az igénybevétel vállalkozási célja nem dokumentált egyértelműen, akkor üzleti szolgáltatásról vagy nem a vállalkozás érdekében történt ráfordításról van-e szó, és ennek megfelelően kell-e az adózást megoldanunk?
Részlet a válaszából: […] ...a szállodafoglalásnak, a szálloda számlája kifizetésének. Természetesen a szálloda számlájának tartalmaznia kell a szállodaszolgáltatást igénybe vevő szakemberek nevét és egyéb adatait is. Bár magánszemélyek vették igénybe a szálloda szolgáltatását,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 24.

Rendezvényszervezés adóztatása

Kérdés: Társaságunk üzleti célú rendezvényszervezési szolgáltatást vesz igénybe. Ez a komplett szolgáltatás magában foglalja a terembérletet, a technika biztosítását, vendéglátást, a szervező díját stb. Ha a szolgáltatást nyújtó fél tételenként számlázza ki a fentieket, akkor mi tételenként megvizsgáljuk, hogy az áfa levonható-e, és terheli-e szja/szocho fizetési kötelezettség. A szervező javaslata, hogy majd ő az egyes tételeket megvizsgálja, ha kell, leadózza, és felénk már csak egy tételt, "rendezvényszervezés" címen számlázna, illetve kiállít részünkre egy igazolást, hogy az adót megfizette az adóköteles tételek után. Ez a megoldás egyszerűsítené, segítené társaságunknál a könyvelést, adóbevallást. Kérdés azonban, hogy helyes-e ez a megoldás? Az Szja-tv. 69. §-a alapján az egyes juttatások után az adót a kifizető fizeti meg. Megfelel-e a fenti megoldás ezen előírásnak? Hogyan ellenőrzi ezt a befogadott számlát nálunk a NAV? Elegendő a kapott nyilatkozat, vagy abban részletesen be kellene mutatni, mely tétel után milyen összegű adót vallottak be? Levonhatjuk-e mi a teljes "rendezvényszervezés" szolgáltatás áfáját, mivel abba pl. a vendéglátás is beépült?
Részlet a válaszából: […] ...rendezvényszervezés szolgáltatást igénybe vevő és a szolgáltatást nyújtó a köztük lévő szerződésben megállapodhatnak arról is, hogy a rendezvényszervező komplett szolgáltatást nyújt, és azt ilyen formában, egy tételben számlázza. Ha a rendezvényszervező egy tételt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 13.

Nulla forintért kapott telefonok

Kérdés: Cégünk előfizetési szerződésben áll egy telefontársasággal. Vásároltunk telefonokat, amelyekre 100%-ban kedvezményt kaptunk. A számlák nulla végösszegűek, fizetési kötelezettség nincs. A telefonok soronként vannak értékkel feltüntetve "nettó+áfa = bruttó értékkel, majd rögtön az egyes sorok alatt szerepel: kedvezmény "nettó+áfa = bruttó" érték. Jól gondolom-e, hogy mivel az Szt. 47. § (1) bekezdése szerint a bekerülési érték az engedményekkel csökkentett ellenértéket foglalja magában, ezért csak a kedvezménnyel csökkentett értéken lehet a telefonokat állományba venni, azaz 0 Ft értéken? Az Áfa-tv. 71. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint az adó alapjába nem tartozik bele a teljesítésig adott üzletpolitikai célú árengedmény, így előzetesen felszámított áfa keletkezett, de befizetendő áfa nem. Hogyan könyveljük ezt az előzetesen felszámított áfát?
Részlet a válaszából: […] ...– adó nélkül számított – összesített összege kisebb, mint az árengedmény igénybevételére jogosító termékértékesítések, szolgáltatásnyújtások pénzben kifejezett – adó nélkül számított – összesített ellenértéke. Egyszerűbben: az árengedmény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. január 13.

Könyvvizsgálat járulékos költségei

Kérdés: A könyvvizsgáló céggel kötött megállapodásunk értelmében kötelesek vagyunk a könyvvizsgálati díjon felül megfizetni a kapcsolódó járulékos költségeket is – szállás, utazás, étkezés. A számlán ezeket "Járulékos költségek" megnevezéssel, a főtevékenység áfakulcsával számlázza felénk a könyvvizsgáló. Adóvizsgálat során az ellenőrök bekérették ezen költségek részletezését – korábban ezt a könyvvizsgáló nem mellékelte a számlához, mi sem kértük, ő egy Excel-táblázatban vezette – és az étkezésre jutó részt természetbeni juttatásnak minősítve adóhiányt szándékoznak megállapítani. Véleményünk szerint jelen esetben az étkezés elvesztette önálló tevékenység jellegét; mi nem étkezést rendeltünk meg és biztosítottunk a magánszemélyek számára. A szerződés tartalma a könyvvizsgálatról szólt, a járulékos költségeket is könyvvizsgálati díjként kezeltük és könyveltük. Cégünk sem munkáltatóként, sem kifizetőként nem áll kapcsolatban az étkezési szolgáltatást igénybe vevő magánszemélyekkel. Az Art. szerint ugyan kifizető az is, aki nem közvetlenül, hanem megbízottja útján nyújtja az adóköteles szolgáltatást, de ott megbízottként a postát és hitelintézetet nevesíti a törvény. Mi étkezési szolgáltatást nem rendeltünk meg, és nem "bíztuk meg" ennek megrendelésével a könyvvizsgálót sem. Szakmai véleményüket szeretnénk kérni a fenti ügyben: adóköteles természetbeni juttatást fizettünk, vagy könyvvizsgálati díjat?
Részlet a válaszából: […] ...gondolják azt, hogy az ügylet megítéléséhez azt kell tisztázni, hogy mely szereplő kinek milyen szolgáltatást nyújtott. A kérdésben leírtak szerint Önök könyvvizsgálati szolgáltatást rendeltek meg, a partner cég pedig könyvvizsgálati szolgáltatást nyújtott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 25.

Időbeli elhatárolás vagy követelés-kötelezettség

Kérdés: Oktatási intézmény a gyermekek étkeztetésére szerződésben áll külsős szolgáltatóval, ahonnan vásárolja a menzára az ételadagokat. Partnerünkkel megállapodás van arról, hogy az ügylet az Áfa-tv. 58. §-a (1a) bekezdésének b) pontja szerint számlázandó havonta, az intézmény is ily módon számláz. Mindkét esetben azon túl, hogy a számla kelte, a teljesítés ideje az elszámolás időszakát követi, az elszámolási időszakot is feltüntettük a számlán. A 2016. december havi étkezésről szóló vevői és szállítói számlát 2017 januárjában állítják ki részünkre, és állítjuk ki mi is. Zárt integrált rendszerünk e számlákat technikailag nem is engedte a 2016-os könyvbe rögzíteni, csak 2017-re, mivel a számlák teljesítési ideje a 2017. évre esett. A vevői és a szállítói számlák nettó összegeit elhatároltuk vegyes könyveléssel 2016-ra, az áfa 2017. januári időszakban marad. Helyes ez így?
Részlet a válaszából: […] ...de még a mérleg elkészítését megelőzően váltak ismertté.Nyilvánvalóan az adott üzleti évre vonatkozik a decemberben igénybe vett szolgáltatás, illetve nyújtott szolgáltatás ellenértéke. Tehát könyvelni kellett 2016. évre. Ezt megtették, csak nem a kapott,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 27.

Szolgáltatásnyújtás teljesítési időpontja – áfa

Kérdés: Evás könyvelő kft. vagyunk. Szerződéseinket éves díjjal kötjük, havi egyenletes összegű kiszámlázással, a folyamatos teljesítés szabályai szerint. Szerződésünk szerint az éves teljesítés a beszámoló átadásával és a bevallások leadásával teljesül. Díjainkat is július 1-jétől változtatjuk. Vajon miként érint minket és vállalkozóinkat a változás? Mennyiben változnak a teljesítés időpontját, a számla keltét, a fizetési határidőt érintő dátumok és megbízóink kötelmei? Úgy véljük, ez nemcsak minket, de a kivás és az Szt. szerint elszámoló könyvelőirodákat is érinti. Kérjük, mindhárom módszertan szerint adják meg válaszukat!
Részlet a válaszából: […] ...módosítása. Ennek értelmében, ha a felek az általuk kötött szerződés alapján a teljesített termékértékesítésről, a nyújtott szolgáltatásról időszakonként számolnak el, vagy a termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás ellenértékét meghatározott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 24.

Rendezvényszervezés költségei

Kérdés: Kft.-nk rendezvényszervezéssel foglalkozik. A rendezvényeken fellépő csoportoknak biztosított szállás, étkezés, helyi utaztatás során keletkezik-e a kft.-nek adófizetési kötelezettsége? A csoportok nevezési díjat fizetnek, de az nem fedezi a szállás, étkezés tényleges költségeit. A rendezvényekhez kapcsolódóan külföldi-belföldi magánszemélyek részére bizonyos ügy ellátásáért megbízási díjat fizetünk, szállást, étkezést biztosítunk, utazási költségtérítést fizetünk. A díjazás nélküli, illetve önkéntes megbízási szerződés alapján megbízottaknak étkezést, egyéni vállalkozóval kötött megbízási szerződés alapján részére szállást és étkezést biztosítunk. A vállalkozó csak a tiszteletdíját számlázza. A felsorolt esetekben keletkezik-e a kft.-nek adófizetési kötelezettsége?
Részlet a válaszából: […] ...válasznál alapvetően abból kell kiindulni, hogy a rendezvényszervezéssel foglalkozó kft.-nél az igénybe vett szolgáltatásokat, vásárolt termékeket – ha azokat tételesen nem számlázza tovább – a rendezvényszervezés érdekében felmerült költségként kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 13.

Társasházi lakások értékesítésének áfája

Kérdés: Kft. telket vásárol, rá társasházat épít, a ház elkészül, és most kerül sor a lakások értékesítésére. Az értékesítés áfaköteles. A társaság az adásvételi szerződések alapján kiállította a számlákat, és elszámolt a foglalókkal, illetve előlegekkel. A vevők az adásvételi szerződések birtokában tudják csak a vásárláshoz szükséges hitel konkrét ügyintézését megkezdeni, azaz az ellenértékkel még nem rendelkeznek, így a számlákat sem tudják kiegyenlíteni. Az eladó cégnek viszont most nagyon jelentős áfakötelezettsége keletkezett. Első kérdésünk: a társaságnak valóban ki kellett-e számláznia az adásvételi szerződések aláírásakor az ingatlanok ellenértékét, figyelembe véve, hogy a szerződések szerint a vevő a vételár maradéktalan kiegyenlítésével szerez csak tulajdonjogot? A földhivatali bejegyzéshez szükséges nyilatkozatot az eljáró ügyvéd csak abban az esetben adja ki a vevőnek, ha a vevő bemutatja az "utolsó vételárrész megfizetésére vonatkozó, a bank által cégszerűen aláírt fedezetigazolást". Második kérdésünk (kizárólag az áfa teljesítési dátumára értelmezve ezt a kérdést): a "régi" Áfa-tv.-ből egyértelműen levezethető volt, hogy a tulajdonjog átengedése keletkeztetett áfakötelezettséget (illetve a birtokbaadás, ha az előbb következett be), továbbá az is megállapítható volt, hogy a tulajdonjog-fenntartásos értékesítéseknél a tulajdonba, illetve a birtokbaadásig megfizetett részletekre az előleg szabályait kellett alkalmazni. De hogyan kell ugyanezen helyzetet az új Áfa-tv. alapján értelmezni? A 10. § a), 10. § d) pont, 55. § (1) bekezdés és 58. § szakaszait tanulmányozva egyáltalán nem világos, hogy tulajdonjog-fenntartásos értékesítésnél az áfakötelezettséget lehet-e az egyes részletek esedékességéhez kötni? A leírtakat, vagyis hogy az eladó kiszámlázza a teljes vételárat, miközben még az áfa összegének megfelelő részt sem kapja meg, az áfa finanszírozása szempontjából tarthatatlannak ítélem! Az Áfa-tv. 55. § (2) bekezdését is figyelembe véve, Önök szerint mi lehet a fenti helyzetre a megoldás? Hogyan kellene szabályosan, de pénzügyileg sokkal kiegyensúlyozottabban eljárni? Harmadik kérdésünk: ha az adásvétel meghiúsul, az előlegszámlát az eredeti időpontra sztornírozni kell, a jóváírt összeget és annak áfáját viszont a számla kelte szerinti időszak áfabevallásában szerepeltethetjük? Ha foglalónál hiúsul meg a szerződés, akkor a foglaló marad áfás, vagy értékesítés hiányában "bánatpénz"-ként funkcionál, és így nem lesz áfás, tehát a foglaló számláját is helyesbíteni kell?
Részlet a válaszából: […] ...leírtakszerint kell eljárni.Az Szt. 72. §-a (2) bekezdésének előírásából az következik,hogy az értékesített termék, a nyújtott szolgáltatás – áfa nélküli -ellenértékét a szerződés szerinti teljesítés időszakában kell árbevételkéntelszámolni a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 1.

Bérleti szerződésben kikötött maradványérték áfája

Kérdés: A felek tartós bérleti szerződést kötöttek egymással 2007. 03. 08. napján, 2 éves határozott időre. A bérleti szerződés CHF-alapú, a bérbeadó a havi bérleti díjakat, valamint a maradványértéket a finanszírozó bankjánál érvényes folyósításkori vételi árfolyamon határozta meg. A bérleti díjak számlázásakor a bérbeadó az előző hónap 25. napjára vonatkozó eladási árfolyamon számláz, az egyéb kapcsolódó szolgáltatások HUF-alapúak (téli gumi, szerviz, csereautó stb.). A maradványértéket a bérbeadó a szerződés megkötésekor a gépkocsi bruttó vételára alapján határozta meg, a folyósításkori CHF-árfolyam alkalmazásával. A havi bérleti és szolgáltatási díjakban az árfolyamváltozás miatti eltérések a bérleti díjat változtatták, és áfaalapot képeztek. A szerződés lejáratakor a bérbeadó a maradványérték árfolyam-különbözetét átterhel(het)i a bérbevevőre a szerződés alapján (mivel a szerződés aláírásakor és a lejáratakor eltér a CHF árfolyama, ezért árfolyam-különbözet keletkezik). A gépkocsi későbbi sorsa a bérbevevő számára nem ismert, lehet, hogy eladásra kerül, lehet, hogy bérautóként vagy tesztautóként hasznosítják.
Részlet a válaszából: […] ...árfolyam-különbözetkéntragadható meg az áfa rendszerében, hanem a bérbeadás fejében fizetettösszegként, amely ezáltal a bérlet mint szolgáltatás ellenértékének része,annak egyik "alkotóeleme". A szóban forgó árfolyam-különbözet – természetébőlfakadóan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. augusztus 13.
1
2
3