Partner vízügyi hálózatának javítása támogatásból

Kérdés: Az alábbi eset helyes számviteli elszámolásához kérem a tanácsukat. Adott egy magyar társaság, amely a támogatói okirat szerint részt vesz a Nyugat-Balkán régió éghajlatvédelmi fejlesztésében, amelynek kivitelezéséhez 60%-ban kap állami támogatást. A megállapodás szerint a fennmaradó 40%-ot saját önerejéből kell állnia. A végrehajtott fejlesztések, tanácsadói tevékenységek ezen régióban található partner vízügyi hálózatának javítását szolgálják, vagyis nem a támogatásban közvetlenül részesülő, kivitelező magyar társaság saját tulajdonában lévő eszközökhöz, hálózatokhoz kapcsolódnak. Ez esetben hogyan kell elszámolni a fejlesztéshez igénybe vett alvállalkozók számláit, a saját maga által beletett munka bérköltségét? Amennyiben fennáll a partnernél létrehozott munka esetében bármilyen helytállási kötelezettség, kell-e a társaságnak a támogatói bevételekből ezen kötelezettség végett esetlegesen felmerülő költségek fedezetére bármilyen részt a kapott támogatás összegéből elhatárolnia?
Részlet a válaszából: […] ...is).A támogatás elszámolásához természetesen a költségeket gyűjteni kell, az alvállalkozói teljesítmények értékét az igénybe vett szolgáltatások költségeként, a társaság által befektetett munkaerő költségét (bérköltségét, bérjárulékát, egyéb költségeit)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 13.

Munkavállalók kirendelése más céghez

Kérdés: A munkaszerződéssel eltérő foglalkoztatással kapcsolatos költségeket kell-e, lehet-e számlázni, átterhelni a fogadó cégre? Melyek lehetnek ezek a költségek? Hogyan kapcsolódnak a költségek a két munkáltató között? A konkrét esetben "A" fuvarozással foglalkozó kft. két munkavállalóját "B" szintén fuvarozással foglalkozó céghez rendeli munkavégzésre. A munkával kapcsolatos eszközöket (kamion) a "B" munkáltató biztosítja. Az "A" kft. szeretné a bérrel kapcsolatos költségeket átterhelni a "B" cégre, mivel ott jelentkezik bevétel.
Részlet a válaszából: […] ...a munkabért terhelő személyi jövedelem­adót és tb-járulékokat levonnia, bevallania és befizetnie. A munkaügyi statisztikai adatszolgáltatás során – az előbbiekkel összhangban – a statisztikában a munkavállalót a munkabérfizetési kötelezettséget...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 14.

Személyi jellegű egyéb kifizetések

Kérdés: A személyi jellegű egyéb kifizetéseket az Szt. 3. §-a (7) bekezdésének 3. pontja tartalmazza. Az Szja-tv. 1. számú melléklete hosszan részletezi a személyijövedelemadó-mentes bevételeket (amelyek jellemzően magánszemélyek bevételei, azaz személyi jellegű egyéb kifizetésnek minősülnek, de nem így nevesítettek), az Szja-tv. 70. §-a egyes meghatározott juttatásokról, a 71. §-a a béren kívüli juttatásokról, mint adóköteles jövedelmekről rendelkezik. A KSH munkaügyi statisztikája, ami a kereseten kívüli jövedelem egyes elemeit egyéb munkajövedelemként, szociális költségként, egyéb munkaerőköltségként határozza meg. A probléma az, hogy a három helyen történő szabályozás csak részben fedi le egymást, nehezen (vagy egyáltalán nem) feleltethetők meg egymásnak, esetenként nem is azonosíthatók. A kérdés az, hogy a többirányú követelményeknek a számvitel hogyan tud megfelelni?
Részlet a válaszából: […] ...által a tagjának, nyugdíjas tagjának, ezek közeli hozzátartozójának, az elhunyt tag közeli hozzátartozójának az üdülőben nyújtott szolgáltatás révén juttatott jövedelemből az adóévben személyenként a minimálbér összegét meg nem haladó rész (a meghaladó rész...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 8.

Közösen foglalkoztatott munkavállalók

Kérdés: Két cég közösen foglalkoztat munkavállalókat. Azt, hogy hogyan működik az Mt. alapján az elszámolás a cégek között, tudjuk. Arra azonban nem találtunk előírást, hogy a számvitelben ezt hogyan kell kezelni, elszámolni? Mi a következők szerint járunk el: az a cég, amelyik vállalta, hogy alkalmazza a munkavállalókat, az elszámolja a bért és járulékait a megfelelő költségek között, a megállapodás szerinti átalányösszeget, amikor megérkezik a bankba, bevételként könyveli, a kifizető cég elszámolja költségként (de milyen költségként, milyen bevételként?). Van áfafizetési kötelezettség? Számlázni kell? Megoszlanak a vélemények.
Részlet a válaszából: […] ...közvetlenül felmerült költségeket térítteti meg a "B" céggel. Ez esetben a megtérítendő költségek ellenértékét – mint szolgáltatást – az áfa felszámításával az "A" cégnek számláznia kell. A számlázott – áfa nélküli – ellenértéket az "A"...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 26.

Bérelt üdülő felújítása, berendezése

Kérdés: A kft. üdülőt bérel, alkalmazottak üdültetésére és tréning helyszínéül. Az üdülőt felújította, műszaki cikkeket, kondigépeket, matracokat stb. vett bele. Az önkormányzatnál egyéb szálláshely címén jelentkezett be. Elszámolhatók-e költségként a felsorolt beruházások, tárgyi eszközök, levonható-e az áfa, illetve béren kívüli juttatásként hogyan számoljam el?
Részlet a válaszából: […] ...tárgyait cserélte ki, pótolta ki, egészítette ki? Az üdülés céljait szolgáló műszaki cikkeket vásárolt, vagy azok beszerzése más szolgáltatások nyújtása érdekében történt? Ez utóbbit lehet feltételezni a kondigépek beszerzéséből. A kondigépek használatáért...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 29.

Közösségen belüli ingyenes szolgáltatás

Kérdés: Magyar áfaalany a közösségi adóalany német anyacégtől bérel hosszú távon személygépkocsit. A felek közötti megállapodás alapján a német cég a személygépkocsi bérleti díját, illetve biztosítási díját havonta számlázza, ami után – mint közösségi szolgáltatás után – az áfát a magyar cég fizeti meg. A megállapodás módosításával a német cég nem számláz bérleti díjat, csak a biztosítási díjat. Hogyan kell elszámolni a ki nem számlázott bérleti díjat? Megteheti a német fél, hogy ingyen adja bérbe a gépjárművet? Van ennek valamilyen adóvonzata?
Részlet a válaszából: […] ...cég nem számlázza a magyar cég általbérelt személygépkocsi bérleti díját, akkor valójában a magyar félnek térítésnélkül nyújtott szolgáltatást. A térítés nélkül nyújtott szolgáltatás esetébenaz áfa alapja – az Áfa-tv. 69. §-a alapján – az a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 5.

Használati díj és rögzített mennyiségű vásárlás

Kérdés: "Eladó" és "Partner" között eszközhasználatra történő átadásról jött létre szerződés: az "Eladó" jelképes összegű éves használati díjért adja használatba az eszközt annak fejében, hogy a "Partner" X éven keresztül Y mennyiségű terméket vásárol az "Eladó"-tól. Amennyiben a "Partner" teljesíti a feltételeket, akkor a "Partner" jelképes összegért megvásárolja a használatra átvett eszközt. A fenti ügyletet hogyan kell elszámolni a számvitelben, és milyen adózási vonzata lehet? Az előbbi "Eladó" meggondolta magát, és a "Partner" részére használatba adott eszközt eladta a "Vevő"-nek azzal a feltétellel, hogy az "Eladó" és a "Partner" között létrejött – előbbi – szerződésből származó jogait és kötelezettségeit is átruházza a "Vevő"-re. Az "Eladó" az eszköz eladásáról áfás számlát állított ki. Ezen ügyleteket hogyan kell elszámolni a számvitelben, és milyen adózási vonzatai lehetnek?
Részlet a válaszából: […] ...arányos bérleti díja lényegesenmagasabb összegű lenne, mint a jelképes használati díj. Így a különbözettérítés nélkül nyújtott szolgáltatás. A használatba adott eszközértékcsökkenési leírását költségként az "Eladó"-nak el kell számolni,ugyanakkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 23.

Munkavállalók átvétele – számlázás

Kérdés: "A" vállalkozás munkajogi jogutódlással átveszi "B" társaság munkavállalóit a hónap első napjával. Adminisztrációs hibák miatt az átvétel csak a hónap 15. napjával történik meg. "A" és "B" vállalkozás megállapodtak abban, hogy a hónap első felére eső munkabért és annak járulékait, amelyek "A" vállalkozásnál merültek fel, "B" társaság megtéríti. Kell-e számláznia "A" vállalkozásnak "B" társaság felé? Ha igen, akkor az áfát fel kell-e számítani? Ha kell számlázni, a számlán milyen jogcím szerepeljen?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállalóit a Munka Törvénykönyve (Mt.) 106. §-a alapján másmunkáltatónál történő munkavégzésre kötelezte, ellenszolgáltatás nélkülimegállapodás alapján. Az Mt. 106. §-ának (2) bekezdése alapján nem minősülellenszolgáltatásnak, ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 11.

Térítésmentes kölcsönzés

Kérdés: Nyugdíjas tag térítésmentesen adja kölcsön teherautóját a kft.-nek. A bérleti szerződés elegendő dokumentum-e ahhoz, hogy a kft. minden – a teherautóhoz kapcsolódó – költséget elszámoljon a kft.-ben? A nyugdíjas tagnak vagy a kft.-nek keletkezik-e bármilyen fizetési kötelezettsége az ingyenes bérlet miatt? Ha nincs bérleti szerződés, de a kft. az üzembentartója a teherautónak, akkor is elszámolhatók az üzemeltetési és egyéb költségek?
Részlet a válaszából: […] ...illetve a társasági adószempontjából. Az Szt. 86. §-a (3) bekezdésének j) pontja a térítés nélkülkapott (igénybe vett) szolgáltatás, az adott esetben a tehergépkocsi-bérlet,illetve üzembentartói jog átengedése piaci értékét rendkívüli bevételként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. február 21.

Tulajdonos felé számlázott költségek

Kérdés: Lehet-e külföldi tulajdonosnak dologi vagy egyéb tevékenységgel kapcsolatos költségeket számlázni? Milyen bizonylat kell a számla kiállításához?
Részlet a válaszából: […] ...követelményekkel.Az Áfa-tv. 43. §-ának (1) bekezdése szerint az adóalany köteles az általa teljesített termékértékesítésről és szolgáltatásnyújtásról számlát kibocsátani. Az Szt. 72. §-ának (1)-(2) bekezdésében foglaltak alapján a vásárolt és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. május 9.